Magyar Péter: Így várt legalább 30 adófizetői pénzen kitartott propagandista és 20 fideszes hőzöngő statiszta a miskolci gyermekotthonnál
Szabályosan át kellett verekednie magát az épület előtt összegyűlt tömegen. Miközben az újságírók kérdezték, az ott összegyűltek folyamatosan becsmérelték a politikust.
Hatalmas tömeg várta Magyar Pétert a miskolci gyermekotthon előtt, derül ki a politikus bejegyzéséből. A Tisza Párt elnöke szerint „legalább 30 adófizetői pénzen kitartott propagandista és 20 fideszes hőzöngő statiszta” várt rá az épület előtt.
„A gyerekek sorsa és az otthonban uralkodó tragikus higéniai állapotok láthatóan nem érdekelték őket. Provokálni küldte őket a Fidesz. Információink szerint Szerencsen és Miskolcon még súlyosabb akciót terveznek, dobálni fognak és próbáljak majd megakadályozni a rendezvényeinket”
– olvasható Magyar posztjában.
A Tisza Párt vezetőjének érkezéséről készült videót itt lehet megnézni:
Az épületben egyébként ilyen állapotok fogadták a politikust:
Hatalmas tömeg várta Magyar Pétert a miskolci gyermekotthon előtt, derül ki a politikus bejegyzéséből. A Tisza Párt elnöke szerint „legalább 30 adófizetői pénzen kitartott propagandista és 20 fideszes hőzöngő statiszta” várt rá az épület előtt.
„A gyerekek sorsa és az otthonban uralkodó tragikus higéniai állapotok láthatóan nem érdekelték őket. Provokálni küldte őket a Fidesz. Információink szerint Szerencsen és Miskolcon még súlyosabb akciót terveznek, dobálni fognak és próbáljak majd megakadályozni a rendezvényeinket”
– olvasható Magyar posztjában.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Fenyegethettek engem és szeretteimet, de nem fogtok tudni megállítani
A Tisza Párt vezetője közösségi média oldalán írta meg, hogy az őt ért támadások nem térítik le az útjáról, tiszta a lelkiismerete, és szerinte a pártja nagy fölénnyel fogja megnyerni a választást.
Magyar Péter legutóbbi Facebook-bejegyzésében határozott üzenetet fogalmazott meg követőinek. A politikus szerint a támadások nem térítik le az útjáról, és úgy látja, egyre többen állnak mögé.
„Fenyegethettek engem és szeretteimet, gyalázhattok, zsarolhattok, költhettek milliárdokat a lejáratásomra, hazudhattok reggel, délben és este. Tehettek bármit, nem fogtok célt érni. Nem fogtok tudni megállítani. Ellentétben veletek, nekem tiszta a lelkiismeretem”
– írta a politikus. Hozzátette: „Megyek tovább előre lépésről lépésre és tudom, hogy napról napra egyre többen vagyunk.”
Magyar posztjában kiemelte azt is:
„Mi nem pozícióért, nem pénzért és nem a hatalomért küzdünk, hanem ezért a csodálatos országért, a gyerekeink és az unokáink jövőjéért.”
Bejegyzésében megjegyezte, hogy „a TISZA és Magyarország ezt a választást meg fogja nyerni. Nem kicsit, hanem nagyon.” Zárásként azt üzente: „Zászlókat a magasba, fel, győzelemre!”
Magyar Péter legutóbbi Facebook-bejegyzésében határozott üzenetet fogalmazott meg követőinek. A politikus szerint a támadások nem térítik le az útjáról, és úgy látja, egyre többen állnak mögé.
„Fenyegethettek engem és szeretteimet, gyalázhattok, zsarolhattok, költhettek milliárdokat a lejáratásomra, hazudhattok reggel, délben és este. Tehettek bármit, nem fogtok célt érni. Nem fogtok tudni megállítani. Ellentétben veletek, nekem tiszta a lelkiismeretem”
– írta a politikus. Hozzátette: „Megyek tovább előre lépésről lépésre és tudom, hogy napról napra egyre többen vagyunk.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tordai Bence július 2-án kérdezte meg a rendőrségtől, ahogyan fogalmazott, „hogy mégis hogy áll a magyar történelem legnagyobb bankrablása, az MNB alapítványai ügyében indított nyomozás”. Szombaton délelőtt érkezett válasz korábbi levelére, derül ki a politikus Facebook-posztjából. A márciusban kirobbant jegybanki alapítványi botrányt vizsgáló hatóság 93 nap után reagált.
A megküldött levél tartalmi része egyetlen mondatból áll:
„Ezúton tájékoztatom hivatkozva a 2025. július 02. napján e-mail útján benyújtott panaszával és észrevételével kapcsolatban, hogy a fenti számú nyomozás folyamatban van, a nyomozó hatóság folyamatosan adatokat és okiratokat szerez be, és azok elemzését végzi, illetve tanúkihallgatást folytat.”
Tordai Bence július 2-án kérdezte meg a rendőrségtől, ahogyan fogalmazott, „hogy mégis hogy áll a magyar történelem legnagyobb bankrablása, az MNB alapítványai ügyében indított nyomozás”. Szombaton délelőtt érkezett válasz korábbi levelére, derül ki a politikus Facebook-posztjából. A márciusban kirobbant jegybanki alapítványi botrányt vizsgáló hatóság 93 nap után reagált.
A megküldött levél tartalmi része egyetlen mondatból áll:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy: A mai Orbán-interjúnak nem az a legnagyobb hazugsága, amit Semjénről mondott
A független képviselő szerint súlyosabb az az „eszmefuttatás”, amely szerint „az, aki egy nevében keresztény párt vezetőjét kritizálja, az az egyházakat támadja.”
Hadházy Ákos szombaton délelőtt Facebook-bejegyzésében bírálta Semjén Zsolt helikopteres vadászatát, valamint Orbán Viktor miniszterelnök megjegyzését. Bejegyzésében egy képet is posztolt, amelyen állítása szerint a képen „Semjén Zsolt egyik áldozata” látható. Orbán Viktor a bejegyzés szerint úgy fogalmazott: „Nem mondom, hogy szent ember, de majdnem az.”
Hadházy azt írta:
„Hát, és ezzel vitatkoznék. Ha semmi mást nem tudnánk erről az emberről, csak ezt az egy képet és a körülményeit ismernénk, akkor is régen elzavartuk volna őt – ha Magyarország demokrácia lenne. Semjén Zsolt ezt az áldozatát ugyanis egy sokmillió forintot érő, helikopteres vadászaton ejtette el. És ezt a vadászatot ajándékba kapta egy olyan „vállalkozótól”, aki korábban EU-s pénzeket csalt el egész pofátlan módon. Aztán az áldozatot a helikopterrel lógatva szállították el Semjén pedig azon röhögött, hogy nem ő helikopterezett, hanem a szarvas…”
A politikus bejegyzésében úgy látja, a mai miniszterelnöki interjú „legnagyobb hazugsága” nem is a miniszterelnök-helyettes dicsérete volt, hanem az az „eszmefuttatás”, amely szerint
„az, aki egy nevében keresztény párt vezetőjét kritizálja, az az egyházakat támadja”.
Hadházy ezt így idézte és értelmezte, majd hozzátette: „(Valójában az árt a keresztény egyházaknak, aki ‘keresztény’ politikusként vadászik helikopterről, ajándék vadászaton Svédországban.)”
A poszt végén Hadházy arra utal, hogy forrást is mellékelt az állításaihoz, de részleteket nem közölt a bejegyzés szövegében.
Hadházy Ákos szombaton délelőtt Facebook-bejegyzésében bírálta Semjén Zsolt helikopteres vadászatát, valamint Orbán Viktor miniszterelnök megjegyzését. Bejegyzésében egy képet is posztolt, amelyen állítása szerint a képen „Semjén Zsolt egyik áldozata” látható. Orbán Viktor a bejegyzés szerint úgy fogalmazott: „Nem mondom, hogy szent ember, de majdnem az.”
Hadházy azt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Óriási bejelentés – írta ki Facebook-oldalára szombat reggel Orbán Viktor. A miniszterelnök minden bizonnyal a gazdasági szféra számára jelent be valamit. Erre utal, hogy kiderült: szombat délelőtt Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetőjével tart közös sajtótájékoztatót.
A találgatások szerint újabb hitel vagy támogatási programot, esetleg adóváltozást jelentenek majd be. Az utóbbi feltevést erősíti, hogy még az idén két újabb adócsomagot készít elő a kormány. Az első elemei már társadalmi egyeztetésre kerültek, a másodikra még várni kell.