Magyar Péter egy rendőri tanúvallomással állt elő, amiben szerepel Deutsch Tamás neve, heroin és kokain is
Varga Judit exférje szerint egy 2015-ös bírósági eljárásban olyan írásbeli tanúvallomást tett egy rendőr, amiben többször feltűnik Deutsch Tamás. A rendőr elmondása szerint kábítószer hatása alatt állhatott, viselkedése zavart volt, beszéde összefüggéstelen.
Magyar Péter ezúttal a miniszterelnöknek címezte legújabb bejegyzését, de valójában Deutsch Tamásnak ment neki azáltal, hogy egy rendőr által tett tanúvallomásból idézett. Ez az a tanúvallomás, amiről a Mérce már 2015 decemberében írt: a rendőr vallomását Juhász Péter tette közzé.
Magyar Péter szerint egy 2015-ös bírósági eljárásban az alábbi írásbeli tanúvallomást tette egy rendőr:
"1998 nyarának végén, augusztusban érkezett egy információ arról, hogy a XVI. kerület, Sashalomban található masszázsszalonban kábítószer terjesztés és fogyasztás zajlik rendszeres jelleggel. Konkrétan heroinról és kokainról volt szó. Az információ feldolgozását követően akciót szerveztünk a helyre. A késő esti órákban az egységünk megjelent, igazoltattuk a bent tartózkodókat, emlékezetem szerint néhány személyt elő is állítottunk, illetve kábítószer gyanús anyagokat foglaltunk le. Azt tapasztaltuk, hogy az egyébként számunkra ismeretlen vendégek között ott tartózkodik Deutsch Tamás is. Klinikai tünetek alapján, megítélésem szerint kábítószer hatása alatt állhatott, viselkedése zavart volt, beszéde összefüggéstelen."
- áll a posztban.
A rendőr azt is elmondta, hogy bár a mentelmi joga miatt intézkedni nem volt lehetőségük vele szemben, Deutsch-ot végül kivitték az épületből. A környéken sokan voltak, az akció felébresztette a környező házak lakóit, ezért a fejét eltakarva kellett a képviselőt elszállítani.
"Pár hónappal a sashalmi eset után ismételten információt kaptunk, hogy a Margit utcában üzemel egy kupleráj, ahol kábítószer terjesztés és fogyasztás zajlik. Kiérkezésünk után a helyszínen kokaint találtunk. Az ott tartózkodó személyeket igazoltattuk. Közöttük Deutsch Tamást ismertük fel, viselkedése ismét zavart volt, tudatmódosító szer hatása alatt lehetett. Ám mentelmi joga miatt őt nem igazoltathattuk, és nem állíthattuk elő. Parancsnokunk gondoskodott az elszállításáról"
- áll a Magyar Péter által posztolt tanúvallomásban.
Magyar Péter ezúttal a miniszterelnöknek címezte legújabb bejegyzését, de valójában Deutsch Tamásnak ment neki azáltal, hogy egy rendőr által tett tanúvallomásból idézett. Ez az a tanúvallomás, amiről a Mérce már 2015 decemberében írt: a rendőr vallomását Juhász Péter tette közzé.
Az útja utolsó ismert állomása a dohai repülőtér volt. Onnan Budapestre indult volna, de nem érkezett meg.
Édesapja hivatalosan bejelentette az eltűnését, a rendőrség körözést adott ki.
Az RTL Híradó információja szerint rosszul lett, ezért nem engedték felszállni a Budapestre tartó járatra, és közben a telefonja is meghibásodott, így a családja nem tudta elérni.
A helyi hatóságok kórházba vitték, tegnap engedték ki. Ma délelőtt megérkezett a ferihegyi repülőtérre.
Előkerült a 39 éves, siklósi származású nő, akinek négy napja veszett nyoma Zanzibárból hazafelé.
Egy youtuber ellen indítottak eljárást, arra hivatkozva, hogy
a csatornáján egy olyan interjú jelent meg, amiben egy magas rangú kormánytag állítólagos érintettségére utaltak egy 10 évvel ezelőtt meggyilkolt lány ügyében
- számolt be az RTL Híradó.
Mindez azt követően történt, hogy Juhász Péter volt ellenzéki politikusnál is megjelentek a hatóság emberei, lefoglalták számítógépét és mobiljait, majd kihallgatták.
A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai a youtubernél is adathordozókat, telefont foglaltak le. Egy határozatot is átadtak neki, amiben az szerepel: “nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt" nyomoznak.
A youtuber a Híradónak elmondta:
"Csináltam egy videóinterjút Juhi Zsolt bácsis felvétele után, ez egy 10 évvel ezelőtti meggyilkolt prostihoz kötődik, akit annak idején kapcsolatba hoztak egy magas rangú kormánypárti politikussal. Az apja megnevezte ezt a személyt. Ennek kapcsán pár nappal később magyar kormányzati szerv letiltotta ezt a videót youtuberól, nem törölték, hanem az elérését korlátozták Magyarországon".
A Híradó emlékeztet rá, hogy Puzsér Róbert „Elég a megfélemlítésből! címmel vasárnapra egy szolidaritási demonstrációt hirdetett Juhász Péter mellett a Kossuth térre. Felszólal majd Látó János is, aki a Juhász által nyilvánosságra hozott hangfelvételen először említette Zsolt bácsit.
A Parlamentben tizenkét napja hangzott el Arató Gergely DK-s képviselő kérdése arról, hogy ki az a Zsolti bácsi? A képviselő Juhász videója kapcsán szólította meg a miniszterelnök-helyettest. A felvételen egy névtelen telefonáló bizonyítékok nélkül azt állította, hogy 10 éve Ózd környékén állami gondozott gyerekek azt mesélték neki, hogy felismerték egy politikus hangját a tévében, aki éjszakánként molesztálta őket. Semjén Zsolt ezt követően visszautasította Arató Gergely kérdését.
Egy youtuber ellen indítottak eljárást, arra hivatkozva, hogy
a csatornáján egy olyan interjú jelent meg, amiben egy magas rangú kormánytag állítólagos érintettségére utaltak egy 10 évvel ezelőtt meggyilkolt lány ügyében
- számolt be az RTL Híradó.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Apagynál személyvonat ütközött egy személykocsival – közölte közösségi média oldalán a MÁV-Csoport. A sofőr túlélte az esetet, de könnyen megtörténhetett volna a legrosszabb is.
Az andráskeresztes átjáróban történt balesetben egy 70 év körüli nő súlyosan megsérült. Az Országos Mentőszolgálat bajtársai életveszélyes állapotban szállították kórházba.

Brutális gyilkosság miatt ítéltek el egy fiatalkorú, 16 éves fiút, aki Öcsödön egy idős férfit ölt meg. 10 éves öccse is végignézte a gyilkosságot. A támadó 103 ezer forintot vitt el. Végül az apjával bement a rendőrségre és bevallotta, mit tett.
A vád szerint a fiú a 10 éves testvérével ment be a 86 éves férfi házához szilvát szedni. Mikor meglátta, hogy pénz van az idős ember zsebében, elhatározta, hogy megszerzi.
Ököllel és egy edénnyel ütötte a fejét, aztán egy téglával esett neki. A gyilkosság után elmenekült, a megszerzett pénzből pedig kábítószert vett.
A vádirat kiemelte, hogy nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, aljas indokból, idős személy ellen követte el a gyilkosságot a fiatal.
Az ügyész elmondta: „Súlyosító körülményként kérem figyelembe venni a büntetés megállapítása során, azt, hogy az emberölést rendkívül súlyos, négyszeresen minősül. Az elkövetés során a vádlott rendkívül kitartó szándékot, elszántságot és gátlástalanságot tanúsított. Nem tartotta vissza a cselekmény elkövetése során, hogy a 10 éves öccse is végignézi a bűncselekményt.”
A védelem azt emelte ki, hogy a fiú őszintén megbánta a tettét, és még nem volt büntetve.
A fiú az utolsó szó jogán halkan azt mondta: „Nagyon megbántam, bárcsak visszafordíthatnám”.
A bíróság ítéletet hirdetett:
„10 év 6 hónap szabadságvesztésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra ítéli. A szabadságvesztés végrehajtási fokozata fiatalkorúak börtöne. A vádlott a vele szemben kiszabott szabadságvesztésre feltételes szabadságra nem bocsájtható.”