Magának akarhatta a gyereket a nő, aki megfojtott egy 19 éves kismamát, és kivágta a hasából a babáját
A 19 éves Marlen Ochoa-Lopez második gyermekét várta férjétől, Yovani Lopeztől. Már volt egy kisfiuk, Joshua, a következő családtag pedig május elején érkezett volna. A kismama 9 hónapos terhes volt, amikor meggyilkolták.
Holttestét a ház melletti szemetes konténerben találták meg a rendőrök, mellette pedig ott volt az a műanyag-kábel is, amivel megfojtották. Chicago rendőrfőnöke elmondta, hogy sok szörnyűséget látott már, de még őt is megrázta a nyomozás eredménye.
Pénteken volt a gyilkossággal vádolt anya-lánya páros első meghallgatása a bíróságon, ahol az ügyészség szerint
Figueroa a barátainak azzal dicsekedett, hogy várandós egy kisfiúval, akit már a megszületése előtt Xandernek nevezett el. Még ultrahangos fotókat is megosztott Facebook-oldalán. Pedig a nőnek már korábban elkötötték a petevezetékét, ráadásul semmi jelét nem adta annak, hogy terhes lenne. Ennek ellenére valószínűleg mindenképpen akart magának egy gyereket, ezért ölhette meg a második kisfiát váró Marlen Ochoa-Lopezt, akit a Facebookon ismert meg.
A 46 éves nő arra kérte a 24 éves lányát, Desiree-t, hogy segítsen megölni egy várandós nőt és elvenni a gyerekét. Kiderült az is, hogy a 19 éves kismama már korábban is járt Figueroa házában, hogy az általa meghirdetett babaruhákat átvegye, akkor viszont
csak azért úszta meg élve a találkozást, mert ott volt Desiree barátja, aki nem volt hajlandó segíteni a gyilkosságban. Figueroa ügyvédjei szerint a nő amúgy is "csak egy ostoba bolondok napi viccnek szánta a kérését", mivel Marlen éppen április elsején látogatta meg. A második találkozón viszont már nem vicc volt.
Amikor a fiatal lány április 23-án újra megjelent Figueroa otthonában, a 24 éves Desiree, aki szintén kismama felhangosította a zenét és egy fényképalbumot mutatott Marlennek, amelyben Figueroa tavaly elhunyt gyermekének, Xandernek a fotói voltak. Amíg ő elterelte a lány figyelmét, az anyja hátulról rászorította Marlen nyakára a kábelt, amivel megfojtotta. Ezután Desiree egy húsvágó kést adott Figueroa kezébe, amivel az asszony kivágta a halott lány hasából a gyereket, akit egy plédbe takartak. Ezután hívták a mentőket.
Clarisa Figueroát, lányát, Desiree-t és annak 40 éves barátját, Piotr Bobakot is megvádolták a gyilkossággal. Közülük a 24 éves lány beismerő vallomást tett, azt viszont egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy az anyja és a párja is bevallották volna a gyilkosságot.
Forrás: Mirror