KÉK HÍREK
A Rovatból

Letartóztatják az ittas sofőrt, aki a forgalommal szemben autózott, később pedig részegen, jogsi nélkül motorozott

A 63 éves férfi nyomkövetőt kapott, miután háromszor is alkoholmámorban vezetett, de kétszer is elhagyta az otthonát, ráadásul ismét ittas vezetésen kapták a rendőrök.


Elrendelték annak az idős férfinek a letartóztatását, aki előbb a forgalommal szemben vezetett ittas állapotban, majd miután bűnügyi felügyelet alá került, kétszer is elment otthonról, ráadásul részegen motorozott.

A 63 éves férfi még július 13-án autózott a forgalommal szemben a 7-es és a 8-as főut közös elkerülő szakaszán, másnap, július 14-én és 16-án is alkoholmámorban vezetett.

Emiatt a Székesfehérvári Járásbíróság július 17-én négy hónapra elrendelte a férfi bűnügyi felügyeletét, nyomkövetőt raktak rá.

A férfi azonban kétszer is súlyosan megszegte a szabályokat, mivel július 19-én és 20-án is engedély nélkül elment otthonról, ráadásul ismét ittas vezetésen kapták a rendőrök.

Hétfőn elment egy székesfehérvári üzletbe, ahol vett egy motort, majd annak ellenére, hogy már bevonták a jogosítványát, a megvásárolt motorral elhajtott onnan.

Pechjére azonban a motor meghibásodott, ezért visszament az üzletbe, ahol elkapták a rendőrök. Amikor ellenőrizték, kiderült, hogy a férfi megint szeszes italtól befolyásolt állapotban vezetett.

Mivel a bűnügyi felügyelet magatartási szabályait sorozatosan megszegve a férfi engedély nélkül elhagyta a számára kijelölt tartózkodási helyet, továbbá engedély nélkül, ittas állapotban vezetett, a Székesfehérvári Járási Ügyészség a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében indítványozta a férfi letartóztatását közúti veszélyeztetés bűntette és más bűncselekmények miatt.

A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítványnak helyt adott és elrendelte a férfi letartóztatását, a döntés végleges.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk





Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílvessző állt ki a fejéből, mégis úszott a Balatonban – sokkoló fotón a sebesült kacsa
A madarat Zamárdinál látták, a fotó bejárta a netet. A rendőrség nyomoz, a madármentők pedig többször próbálták befogni a sérült állatot.
F. O. - szmo.hu
2025. május 06.



Május 4-én, vasárnap egy hátborzongató fotó jelent meg a Facebookon: a képen egy tőkés réce látható, amelynek fejéből egy nyílvessző áll ki, miközben a Balaton vizében úszik.

A poszt szerint

a sérült madarat Zamárdi partjainál látták, és a madármentők már többször próbálták befogni.

Arról viszont egyelőre nincs információ, hogy ez sikerült-e.

A Telex megkereste a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is, ahonnan azt a választ kapták, hogy az eset körülményeit a Siófoki Rendőrkapitányság vizsgálja.

Nem ez az első ilyen eset Magyarországon: 2012-ben is történt hasonló, akkor egy nyíllal meglőtt kacsa életéért küzdöttek.

Az elmúlt napokban több állatkínzásos eset is nyilvánosságra került. Veszprémben egy 44 éves férfit vettek őrizetbe, aki állítólag azért végzett a kutyáival, mert azok nem viselkedtek megfelelően. Nyíradonyban lelőtt kutyákat dobtak egy kútba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kutyát tettek a fagyasztóba, élő csigát égettek és egy pulykát is megkínoztak tizenéves fiatalok – videóra is vették tettüket
A brutálisan kegyetlen videókat az egyikük küldte el egy állatvédő szervezetnek, miután összeveszett társaival.


Kutyát tettek a fagyasztóba, élő csigákat égettek el, és egy pulykát is megkínoztak egy tizenéves baráti társaság tagjai Budapesten. Mindezt videóra vették és megosztották az interneten – számolt be az RTL Híradó.

A videón jól látszik, hogy a csúszómászók még élnek, és ezt a fiatalok is tudják, amikor a lángok közé dobják az állatokat. A kikötözött pulykára egy kutyát akarnak ráuszítani, később pedig jól látható, hogy ugyanazt a kutyát egy fagyasztóból engedik ki.

A társaság tagjai a videó készítése után összevesztek, a felvételeket ezért küldte el egyikük az állatvédőknek.

Az RTL-nek Kapin Richárd, a Szurkolók az Állatokért Alapítvány vezetője elmondta: a fiatalok poénnak gondolták, amit tettek, és ők ezeket az állatokat megették. Az alapítvány tette közzé pár napja azt a videót is, amin egy 13 éves gyerek verte a kutyáját.

A Híradónak nyilatkozó közösségimédia-szakértő elmondta: a social media oldalak rendszerének elvileg ki kellene moderálnia az állatkínzó tartalmakat, de előfordulnak hibák, amik miatt mégis átmennek, onnantól pedig még több emberhez eljutnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
13 éves fiú lőtte magát fejbe apja engedély nélkül tartott fegyverével
Az apa töltve tartotta otthon a légpuskát, amihez bárki, így a gyerek is könnyen hozzáférhetett. A kamasz napokig titkolta a sérülését.


A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 50 éves férfi ellen, mert engedély nélküli légfegyverét a gyermeke számára is elérhető helyen tárolta. A gyerek súlyosan megsebesítette magát a fegyverrel.

Az ügyészségi közlemény szerint az elvált férfi kéthetente, hétvégenként felügyelte 13 év körüli gyermekét, aki ilyenkor nála aludt, a XVII. kerületi otthonában. A férfi évekkel korábban beszerzett egy légpuskát, de nem hagyományos típust, hanem olyat, ami külön engedélyköteles, hiszen nagyobb erővel lehet vele tüzelni.

A férfi azonban nem rendelkezett engedéllyel, ráadásul szabálytalanul is tárolta a puskát.

A légfegyvert 2022-től kezdve a háza teraszán, töltött állapotban, felakasztva tartotta. A hozzá tartozó töltényeket is a teraszon tárolta, egy polcon lévő díszedényben. Mivel nem zárta el sem a puskát, sem pedig a lőszert, a kisfiú számára is könnyen hozzáférhető volt.

A fiú, amikor 2023. február 4-ről 5-re virradó éjjel a házban aludt, hajnalban felébredt, kiment a teraszra, elővette a légpuskát, és – ismeretlen körülmények között – fejbe lőtte magát. Ezután még visszafeküdt aludni. Másnap rosszul érezte magát, de a sérülését eltitkolta, amíg haza nem ment az édesanyjához, aki hamar észrevette, hogy baj van, ezért mentőt hívott.

A gyereket kórházba szállították és megműtötték.

Az ügyészség a férfit lőfegyver engedély nélküli tartásával, kiskorú veszélyeztetésével és foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolta meg. A bíróságnál börtönbüntetést és pénzbüntetést indítványoztak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: