Lemondott a francia kormány
Lemondott az Édouard Philippe miniszterelnök által vezetett francia kormány - számolt be róla a Spiegel. A lap hozzátette, hogy a lépés várható volt.
A miniszterelnök lemondása összefügghet azzal, hogy a vasárnapi helyhatósági választáson Emmanuel Macron elnök En Marche nevű reformpártja vereségeket szenvedett, és jelentősen megerősödtek a zöldek.
Macron egyébként is új irány felé haladna tovább. Az elnökségének hátralévő hét évét ugyanis a koronavírus következményeinek kezelésére kívánja szánni.
Azt egyelőre nem tudni, hogy újra Philippe-et nevezi ki majd kormányfőnek, vagy új miniszterelnököt választ a kormány élére, de az biztos, hogy Édouard Philippe miniszterelnök továbbra is részt vesz a kormányzati munkában, amíg az új kabinet fel nem áll.
Június közepén egyébként mi is beszámoltunk arról, hogy a Le Figaro című napilap értesülései szerint Emmanuel Macron a közelmúltban felvetette a lemondása lehetőségét azzal a céllal, hogy egy előrehozott választáson újraválasztassa magát. A francia elnöki hivatal azonban nemsokkal később cáfolta a Macron esetleges lemondásáról szóló sajtóhíreket.
FRISSÍTÉS:
Jean Castext bízta meg pénteken Emmanuel Macron francia államfő az új kormány megalakításával néhány órával az után, hogy lemondott az Édouard Philippe vezette kabinet
- közölte az elnöki hivatal Párizsban.
A nagyközönség számára ismeretlen, 55 éves, jobboldali politikus 2020 április óta a koronavírus-járvány miatt kihirdetett általános karantén fokozatos feloldásáért felelős kormánymegbízott volt.
Jean Castex korábban, Nicolas Sarkozy államfősége (2007-2012) idején az elnöki hivatal helyettes vezetője volt, majd a nagy franciaországi sporteseményeket, köztük a 2024-es párizsi olimpiai játékokat előkészítő tárcaközi bizottságot vezette, 2008 óta a spanyol határ közelében található Prades polgármestere, ahol vasárnap a szavazatok 75,72 százalékával választották újra.