KÉK HÍREK

Ledöntötték Szent-Györgyi Albert enyingi mellszobrát, kiakadt a polgármester

„Magukat erősnek gondoló, barbár, semmitérő, nulla emberek” döntötték le a szobrot Viplak Tibor szerint. A polgármester a rendőrséghez fordult.

Link másolása

Ledöntötték Szent-Györgyi Albert enyingi mellszobrát péntek éjjel - derül ki a város polgármesterének bejegyzéséből. Viplak Tibor a rendőrséghez fordult az ügyben.

„Engedjék meg, hogy mély felháborodásomról, illetve arról a barbár cselekedetről írjak, amit ma reggel tapasztaltunk településünkön. Magukat erősnek gondoló, barbár, semmitérő, nulla,(fokozhatnám még) emberek feldöntötték az éjszaka folyamán Szent-Györgyi Albert mellszobrát”

- kezdte a település Facebook-oldalán közzétett írását a polgármester.

„Magukat erősnek gondoló, barbár, semmitérő, nulla,(fokozhatnám még) emberek feldöntötték az éjszaka folyamán Szent-Györgyi Albert mellszobrát. Te, aki ezt a cselekedetet tetted, tudod egyáltalán, hogy ki volt Ő? Fogalmad sincs, gondolom. Akkor elmondom: ez az ember találta fel a C vitamint, tudósként Nobel díjat kapott. Hol vagy te ahhoz, hogy a kezedet ráemeled. Politikusként az életét kockáztatta a fasiszták és a kommunisták elleni küzdelemben. Hol vagy te, hogy ránézz egyáltalán.”

Viplak azt is hozzátette, hogy felhívta a rendőrséget, és reméli, az elkövető megkapa méltó büntetését.

(Forrás: 24.hu)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Homokot és kavicsot tömtek osztálytársuk szájába, aki majdnem meghalt
A fiú lenyelte a kavicsokat is, később rosszul lett, szülei orvoshoz vitték, ahonnan kórházba utalták, és két műtétet hajtottak végre rajta, közvetlen életveszélyben volt.

Link másolása

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség két fiatalkorú férfi ellen, akik egy társukkal kiskorú fiú osztálytársuk szájába füvet, homokot és kavicsot tömtek - tájékoztatta a vádhatóság hétfőn az MTI-t.

A vádirat szerint a fiatalkorú vádlottak és egy gyermekkorú fiú társuk tavaly március végén egy borsodi kistelepülés általános iskolájának udvarán először egy másik kiskorú fiút próbált meg "megfogni és a fűben hempergetni", de az védekezett, és elfutott tőlük.

Ezután a sértett kiskorú fiúhoz mentek, kezeit lefogták, majd a földre vitték, és hanyatt fekvő helyzetben tartották. A gyermekkorú fiú füvet, kavicsot és homokot tömött a kiskorú fiú szájába, amit a sértett lenyelt - közölték.

A sértett szégyellte a történteket, így arról sem tanárainak, sem szüleinek nem számolt be. A következő napokban egyre rosszabbul érezte magát, szülei orvoshoz vitték, ahonnan kórházba utalták, és két műtétet hajtottak végre rajta.

A közlemény szerint a sértett szervezetébe jutott idegen anyag okozta megbetegedés közvetlen életveszélyes állapotot eredményezett, "életét a szakszerű egészségügyi ellátás mentette meg". A cselekmény és az azt követő gyógykezelés számára pszichés traumát is okozott.

Az ügyészség a büntetlen előéletű fiatalkorú vádlottakkal szemben próbára bocsátást indítványozott, egyidejű pártfogó felügyelet elrendelésével és külön magatartási szabály előírásával - írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
7 méter mély kútba esett egy fiatal lány vasárnap délben Erdőkertesen - videó!
A gödöllői hivatásos tűzoltók kötelek segítségével a könnyebb sérüléseket szenvedett lányt a kútból kiemelték, a mentőknek átadták. A mentésről készült videót a Facebookon közzé is tették.

Link másolása

Hét méter mély kútba esett egy fiatal lány vasárnap délben Erdőkertesen, a Viola utcában - írta meg a Katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

A kútba esett ember kimentéséhez kérték a katasztrófavédelem segítségét.

A gödöllői hivatásos tűzoltók kötelek segítségével a könnyebb sérüléseket szenvedett lányt a kútból kiemelték, a mentőknek átadták.

A mentésről videó is készült, itt lehet megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megütötte a háziorvosát egy nyugdíjas, mert nem hosszabbította meg a jogsihoz szükséges alkalmasságiját
Vádat emeltek azzal a 69 éves szécsényi férfival szemben, aki minősíthetetlen hangon beszélt az orvosi rendelőben, majd meg is ütötte az orvost.

Link másolása

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt azzal a 69 éves szécsényi férfival szemben, aki minősíthetetlen hangon beszélt az orvosi rendelőben, majd meg is ütötte a háziorvosát.

A férfi a vezetői engedélye érvényességi idejének meghosszabbítása miatt kereste fel augusztusban a háziorvosát, aki a véleményt nem állította ki, hanem további vizsgálatokat rendelt el részére.

Erre a férfi erőszakossá vált, előbb trágár kifejezésekkel illette az orvost, kiabált vele, majd a megírt beutalót az asztalra dobta, végül pedig a doktor felé lépett és megütötte a karját.

A Büntető Törvénykönyv rendelkezése szerint a háziorvos munkája végzése közben különleges büntetőjogi védelmet élvező személy, így a Balassagyarmati Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolta meg a férfit. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kért a nyugdíjasra.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Drámai videó: 7 méter magas „halálkerékből” esett le egy artista Hódmezővásárhelyen
A férfi lába beleakadt a szerkezetbe, éppen akkor, amikor az a legmagasabban volt.

Link másolása

Csúnya baleset történt a Dua Navas nevű artistatársulat hódmezővásárhelyi előadásán – írja a Blikk.

A Richter Flórián Cirkusz szombati előadásán az egyik salvadori artista lába kicsúszott a halálkeréknek nevezett látványosságból, amikor az nagyjából 7 méter magasan volt. Az Alexander nevű előadó emiatt kiesett a szerkezetből.

„Alexandert bent tartották éjszakára, hogy megfigyelés alatt maradjon. Ezúton is mielőbbi gyógyulást kívánunk neki az egész társulat nevében” – írja a társulat a Facebookon, hozzátéve: az artista egy-két zúzódással megúszta a balesetet.

Richter Flórián cirkuszigazgató az esetről elmondta: „Ők egy halálkerékben dolgoznak, melynek 10 méteres az átmérője, a két végén nagyjából 80 centi széles gyűrűkkel, amelyekben az artisták futnak, ugranak és szaltóznak, sokszor a külső részén is.

A baleset akkor történt, amikor az artista a gyűrűben benne volt és ki akarta támasztani magát, ám az egyik kezével nem megfelelő helyen támaszkodott, ezért megcsúszott és kirepült belőle és körülbelül 6-7, de talán 8 métert is zuhant. A földbecsapódáskor eszméletét vesztette.

A művészbejáróban tért magához és fájlalta a bordáját és a szegycsontját. Kihívtuk a mentőket, akik kivizsgálták, szerencsére viszont nincsen komolyabb baja, már ki is engedték a kórházból”.

Az elsőre mindenképpen nagyon félelmetes videót EZEN A LINKEN lehet megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: