„Láttam, hogy az úr ott fekszik egy hatalmas vértócsában” – az ötödikről esett egy betondarab egy 89 éves bácsi fejére Debrecenben
Betondarab zuhant egy emberre a debreceni belvárosban péntek délelőtt, a 89 éves férfi súlyos koponyatörést szenvedett.
Az RTL Híradó úgy tudja, hogy az egyik ötödik emeleti erkélyről omlott rá egy súlyos betondarab, amikor az idős férfi hazafelé sétált. A ház aljában működő gyógyszertár és orvosi rendelő előtt esett össze, a patikusok és a körzetben rendelő háziorvossal azonnal kirohantak hozzá és elkezdték ellátni a sérültet.
- mondta egy szemtanú a Híradónak.
A mentősök már az utcán életmentő beavatkozást végeztek az áldozaton. Ménes Dávid, a mentőszolgálat szóvivője azt mondta, hogy koponyasérülés miatt láttál el a férfit, akit teljes teströgzítés, fájdalomcsillapítás illetve emelt szintű légútbiztosítást követően, lélegeztetve azonnal traumatológiai centrumba szállították.
Az eset után az épületre omlásveszélyre figyelmeztető táblát helyeztek ki. Hogy több vakolat ne váljon le, a tűzoltók átnézték a homlokzatot, és a meglazult részeket leverték a ház faláról. Pénteken kora délután végeztek a munkával, a falon több helyen látni javítások nyomait.
A ház közös képviselője szerint korábban soha nem történt ilyen baleset. A Híradó megkeresésére a kórház azt írta,