Kit öljünk meg, ha nem lesz víz? - Drámai dilemma a Kolibriben
A Kolibri Színház gyermek- és ifjúsági rendezőjeként régóta ismerhetjük Vidovszky nevét, aki jelenleg kétlaki: Dublinban él, itthon rendez. A klímaváltozás lehetséges negatív következményeiről, az édesvízkészlet fogyásáról rendezett egy meglehetősen merész, provokatív és ijesztő jövőképet festő darabot.
– Ez egy Watergate címet viselő interaktív játék, amiben a water, azaz a víz szó különleges értelmet nyer. Hogyan született? Te írtad?
– Nem én írtam, az enyém a koncepció, az alapötlet volt, mondjuk így. Tulajdonképpen sok írója van az előadásnak: Eck Attila dolgozta ki a történetvonalat, és írta a produkció szöveges részeit, Királyházi Csaba tervezte a digitális játékelemeket, így ő is írója ennek a darabnak, hiszen maga az előadás nagyrészt interaktív játékokból áll. Valamint Gyevi-Bíró Eszter színházi nevelői szakember az előadás pedagógiai elemein dolgozott. A koncepció kidolgozása és megtartása – vagyis hogy a sok kéz között ne vesszen el – ez volt volt az én feladatom.
– Értem. Egy európai együttműködés keretében valósult meg az előadás. Kifejezetten ennek kereteiben és céljából írtátok, vagy már korábban is volt egy elképzelésed, hogy szeretnél ezzel a témával foglalkozni?
– A Kolibri Színház tagja a PlayOn! európai színházi együttműködésnek, aminek az a célja és kérdésfeltevése, hogy miként lehetne új narratív technikákat kipróbálni színházi közegben. Másként, alternatív módon történetet mesélni, vagyis mondjuk nem egy hagyományos dramaturgiájú drámai mű alapján. Ennek egyik kutatandó területe a “bevonódási” – angolul: immersive – technikák alkalmazása színházban, vagyis olyan produkció létrehozása, ami a néző mélyebb involválódását segíti. Ennek keretében hoztuk létre ezt az előadást. A téma maga – azaz hogy a környezetvédelemmel foglalkozzunk – nem kapcsolódik a nemzetközi együttműködéshez. Egyszerűen
– Mi az, ami Neked új volt, mi az, amit még nem csináltál korábban színházban, de itt igen? Az interaktivitás azért nem áll távol tőled.
– Általában véve a színházi interaktivitás a néző valamiféle minimális bevonódását jelenti, például a néző váratlanul szerepbe kerül, megszólítják a színpadról, jobb esetben döntést hozhat a történet további alakulásáról bizonyos pontokon. Itt viszont a feje tetejére állítottuk az egészet, mert csak
Pontosabban két szobában, ugyanis kettéosztjuk a nézőket, hogy a személyes interaktivitás lehetősége erősebb legyen. Kicsit a szabadulószoba műfajához hasonlít a helyzet, csak épp nem a szobából kell kiszabadulni, hanem meg kell érteni a szobák üzenetét, tartalmát és a jelentését. Így jutnak a résztvevők közelebb ahhoz az információhoz, hogy ezek a szobák
– Milyen időpontra helyezted ezt a disztópikus helyzetet és mit jelentenek a címben említett időkripták?
– A nem is olyan távoli jövőben, körülbelül a 2100-s évek elején járunk, és addigra szörnyű következményei lettek a globális édesvíz-hiányának. A szobák, pontosabban az időkripták azért jönnek vissza a mi korunkba a jövőből, hogy azok, akik rájuk találnak – jelen esetben a nézők – , tulajdonképpen
amit ezek a szobák sugallnak. A darab alcíme Az időkripták rejtélye, mert akik belépnek ezekbe az időkriptákba, üzeneteket kapnak a jövőből, hogy fedezzék fel a szobában elrejtett információkat. Itt a szabadulószobákhoz képest az a résztvevők kutatásának célja, hogy megértsék, mi és miért történt a jövőben.
Amikor pedig mindent felfednek, egy időgép segítségével visszahozzák azt a valakit, aki ezeket az üzeneteket küldte nekik. Ha ügyesek a nézők, az utolsó tíz percben meg is jelenik ez a színész, azaz egy kutató, aki azért jön vissza a jövőből, hogy még most tegyünk valamit az ivóvíz védelme érdekében.
– Hány alkalommal teszteltétek eddig az előadást?
– Elég sokszor, nyolcszor. Mindig javítottunk rajta. Kétszer egyformán még sosem sikerült végigvinni. Van olyan csoport, akik ötven perc alatt is a végére jutottak, és voltak, akik 1 óra húsz perc után is keresték a megoldásokat.
– Közben nem is beszél hozzájuk senki?
– Előre felvett üzeneteket játszunk le nekik. De nincs is másra szükség. És ez a különbség az elbeszéléstechnikában: itt nincs feltétlenül sorrendiség. Feladatokat adunk a nézőknek, hogy mit kéne felfedezni, de hogy az egymáshoz tartozó információkat milyen sorrendben fedezik fel, már rajtuk múlik. Fiókokat, mappákat nyitogatnak a nézők, és keresik a megfejtést, nyomokat találnak, és ha ügyesen, logikusan rakják össze, ebből kijön a tartalom. Minden megtalált információ a vízről, pontosabban annak a hiányáról szól, például hogyan pótolják a vizet a jövőben.
– Mondasz egy példát?
– Egy videojáték-monitor képén
A lényeg a dilemma, és ezen nagyon hosszú ideig szoktak gondolkodni, mert nem mernek egy ilyen döntést megtenni. De pont ez a jó megoldás. Ez épp arra hívja fel a figyelmet, hogy hagyhatjuk-e veszni például Afrikát, vagy egyéb kevésbé fejlett világrészeket ahhoz, hogy megint a gazdagabbak egy ideig ki tudják húzni.
– Volt egy villanykörte-pillanatod, vagy honnan jött az ötlet?
– Talán hallottam vagy olvastam valahol róla, hogy az ivóvíz készlettel lehet probléma a jövőben, később a WWF magyar vízügyi központjának szakértőivel beszélgettem erről, ők nagyon komor képet festettek a jövőről. Akkor jött az ötlet, hogy erről csináljunk egy előadást.
– Sokszor fiatalokkal és fiataloknak dolgozol. Tőlük látod a megoldást?
– Igen. Azért érdekes a helyzet és nehéz kikövetkeztetni, mi lesz a jövőben, mert a mostani fiatalok sokkal tudatosabban kezelik a környezetvédelmet, mint az én generációm. “Klímahumbuk”, mondják sokan.
– Pedig az az ellentmondás, hogy pont nekünk kéne értük aggódnunk.
– Igen. Kérdés, hogy ez a fiatal generáció meddig fogja megtartani ezt a tudatosságot, ezért fontos, hogy még jobban felhívjuk erre a figyelmüket.
De hogy a jelenlegi életvitelünk meddig tartható fent így, nem tudom. Az előadás vége az, hogy megnézzük, mi lehetséges az elkövetkező nyolcvan évben, ha így folytatjuk – és elkészítjük a fiktív idővonalunkat: mi lenne, ha máshogy csinálnánk.
– Világmegváltó gondolatok.
– Ez csak színház. Ha egy előadás csak egy kicsit tud érzékenyíteni, egy problémára felhívni a figyelmet, akkor már tettünk valamit, és persze az is fontos, hogy közben jól szórakozzanak a nézők.
Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!
