HÍREK
A Rovatból

Kiszivárgott a „Takács-csomag”: a centrumkórházak szabadon vezényelhetnék az orvosokat, szakdolgozókat

Lehet, hogy a betegeknek többet kell majd utazniuk, mivel a tervezet koncentrálná az ellátásokat. Teljesítménytől függően növekedhet, de csökkenhet is az orvosok, ápolók bére.


Majd' fél tucat törvény módosítását kezdeményezi az egészségügy átalakításáról szóló csomaggal a belügyminiszter, Pintér Sándor – írta meg a Népszava. A tervezet már túljutott a tárcaközi egyeztetéseken, Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár elküldte a szakmai szervezetekhez. A jövő hét elején találkozik a kamarák vezetőivel, akik ekkor véleményezhetik a javaslatokat.

Januártól jön majd a „Takács-csomag”, a lap úgy tudja, hogy a centrumkórházak mint munkáltatók szabadon vezényelhetnék az orvosokat, szakdolgozókat.

Információik szerint a gyógyítói teljesítménytől függően akár negyven százalékkal növekedhet, valamint húsz százalékkal csökkenhet az orvosok, ápolók bére.

Könnyen meglehet, hogy a betegeknek többet kell utazniuk, mert a tervezet koncentrálná az ellátásokat, vagyis a megyei centrumkórházakba vinnék azokat a szakmákat, amikhez sok szakemberre van szükség.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) praxiskezelőként kapna felhatalmazást a háziorvosi körzethatárok kijelölésére, valamint kezelné a betöltetlen praxisokat is. Az 1200 főnél kisebb háziorvosi körzeteket megszüntetnék 2028-ig.

Az önkormányzatok nem lesz joguk ahhoz, hogy gondoskodjanak az alapellátások biztosításáról a településeken, mert az OKFŐ köthet majd praxiskezelőként szerződést az orvossal, csak véleményezni lesz joga az önkormányzatnak a személyét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Fenyegethettek engem és szeretteimet, de nem fogtok tudni megállítani
A Tisza Párt vezetője közösségi média oldalán írta meg, hogy az őt ért támadások nem térítik le az útjáról, tiszta a lelkiismerete, és szerinte a pártja nagy fölénnyel fogja megnyerni a választást.


Magyar Péter legutóbbi Facebook-bejegyzésében határozott üzenetet fogalmazott meg követőinek. A politikus szerint a támadások nem térítik le az útjáról, és úgy látja, egyre többen állnak mögé.

„Fenyegethettek engem és szeretteimet, gyalázhattok, zsarolhattok, költhettek milliárdokat a lejáratásomra, hazudhattok reggel, délben és este. Tehettek bármit, nem fogtok célt érni. Nem fogtok tudni megállítani. Ellentétben veletek, nekem tiszta a lelkiismeretem”

– írta a politikus. Hozzátette: „Megyek tovább előre lépésről lépésre és tudom, hogy napról napra egyre többen vagyunk.”

Magyar posztjában kiemelte azt is:

„Mi nem pozícióért, nem pénzért és nem a hatalomért küzdünk, hanem ezért a csodálatos országért, a gyerekeink és az unokáink jövőjéért.”

Bejegyzésében megjegyezte, hogy „a TISZA és Magyarország ezt a választást meg fogja nyerni. Nem kicsit, hanem nagyon.” Zárásként azt üzente: „Zászlókat a magasba, fel, győzelemre!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
93 nap után egyetlen mondatban válaszolt a rendőrség Tordai Bencének az MNB-alapítványok ügyéről
A politikus július 2-án érdeklődött a nyomozás állásáról. A közölt szöveg szerint „a fenti számú nyomozás folyamatban van”.


Tordai Bence július 2-án kérdezte meg a rendőrségtől, ahogyan fogalmazott, „hogy mégis hogy áll a magyar történelem legnagyobb bankrablása, az MNB alapítványai ügyében indított nyomozás”. Szombaton délelőtt érkezett válasz korábbi levelére, derül ki a politikus Facebook-posztjából. A márciusban kirobbant jegybanki alapítványi botrányt vizsgáló hatóság 93 nap után reagált.

A megküldött levél tartalmi része egyetlen mondatból áll:

„Ezúton tájékoztatom hivatkozva a 2025. július 02. napján e-mail útján benyújtott panaszával és észrevételével kapcsolatban, hogy a fenti számú nyomozás folyamatban van, a nyomozó hatóság folyamatosan adatokat és okiratokat szerez be, és azok elemzését végzi, illetve tanúkihallgatást folytat.”

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Orbán Viktor óriási bejelentésre készül szombaton
A találgatások szerint újabb hitel vagy támogatási programot, esetleg adóváltozást jelentenek majd be szombat délelőtt.


Óriási bejelentés – írta ki Facebook-oldalára szombat reggel Orbán Viktor. A miniszterelnök minden bizonnyal a gazdasági szféra számára jelent be valamit. Erre utal, hogy kiderült: szombat délelőtt Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetőjével tart közös sajtótájékoztatót.

A találgatások szerint újabb hitel vagy támogatási programot, esetleg adóváltozást jelentenek majd be. Az utóbbi feltevést erősíti, hogy még az idén két újabb adócsomagot készít elő a kormány. Az első elemei már társadalmi egyeztetésre kerültek, a másodikra még várni kell.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Látó János, Juhász Péter Zsolti bácsis forrása is mikrofonhoz áll Puzsér vasárnapi tüntetésén
A demonstrációt 17 órára hirdették meg. 21 felszólaló lesz, köztük Látó János, aki egy nyilvánosságra került hangfelvételen említette először Zsolt bácsit.


Puzsér Róbert vasárnap 17 órára tüntetést hirdet a Kossuth térre „Elég a megfélemlítésből! – szolidaritási demonstráció Juhász Péter mellett” címmel. Az esemény oldalán ez olvasható: „csütörtök reggel az ügyészség házkutatást tartott Juhász Péternél, Kocsis Máté pedig Facebook-bejegyzésében nyilvánvalóvá tette, hogy ez kifejezetten az általa ígért megtorlás szándékával történt”.

A szervezők korábban Megbékélésmenet néven terveztek fővárosi demonstrációt. Juhász Péter is felszólalt volna, de a vele kapcsolatos fejlemények miatt elhalasztották.

„Polgári Ellenállás nem tehet mást, mint hogy válaszüzenetet küld a hatalomnak: nem félünk, és kiállunk fenyegetett bajtársunk, Juhász Péter mellett”

– írják.

A mostani rendezvényen 21 felszólaló szerepel, köztük Látó János. Ő a Juhász Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételen említette először Zsolt bácsit.

Nem egyértelmű, pontosan mi a kapcsolata Juhász Péternek a Szőlő utcai javítóintézet őrizetbe vett igazgatójával kapcsolatos nyomozáshoz. A hatóságok házkutatást tartottak nála, majd kihallgatták. Annyi biztos, hogy a műsorában egy „névtelenséget kérő lelkész” beszélt „Zsolt bácsiról”, aki elmondások szerint egy Ózd környéki gyermekotthonhoz járt 10 évvel ezelőtt. Valószínűleg ez alapján kérdezte a DK a Parlamentben Semjén Zsoltot, hogy „ki az a Zsolti bácsi”. Semjén visszautasított minden rágalmazást.

A felszólalók között ott lesz még többek között Bogos Csaba (youtuber), Brumiko (dalszerző-előadó), Czutor Zoltán (énekes), Hadházy Ákos (független országgyűlési képviselő), Juhász Péter (expolitikus), Láng Balázs (aki korábban az MSZP környékén is feltűnt, illetve Márki-Zay Péter támogatója is volt), Nagy-Bandó András (humorista), Paizs Miklós, Pajor Tamás (zenész), Pankotai Lili (egyetemi hallgató), Pilz Olivér, Puzsér Róbert, Radics Péter (youtuber), Törley Katalin (egykori tanár, aktivista).

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET: