KÉK HÍREK
A Rovatból

„A sípcsontjába szúrt egy tollat” – megszólalt annak a lánynak az anyja, akit volt barátja egy bőröndben áshatott el

Eszter édesanyja azt mondta, a férfi fanatikusan ragaszkodott a lányához, aki éppen arra készült, hogy kiköltözik Spanyolországba.


A 31 éves Esztert volt barátja egy Király utcai lakásban brutálisan megölte még tavaly áprilisban. A férfi a nő holttestét egy bőröndbe tette, majd barátjával együtt egy 17. kerületi erdőben rejtette el. A rendőrség azóta is keresi az áldozat maradványait, de egyelőre nem találták meg.

A nő édesanyja, Ille Tünde, a Tényeknek beszélt arról, hogy lánya évekkel ezelőtt Spanyolországban élt vele, később azonban Budapestre költözött, és az éjszakai életben, bárokban dolgozott - ahogy későbbi gyilkosa, Viktor is a vendéglátásban dolgozott. Kapcsolatuk körülbelül fél évig tartott, majd szakítottak.

Az anya szerint a férfi betegesen ragaszkodott Eszterhez.

„Egy elég zavaros lelkű ember, ugye ott is vannak mentális problémák. A Viktor az skizofrén, kiderítettem, hogy egy elég kokainfüggő ember. És én tudom, hogy a Viktor az valami nagyon fanatikusan ragaszkodott hozzá, és már többször volt olyan, hogy visszajön Spanyolországba, és ugye a Viktor az mindent megtett, hogy ne veszítse el” – mondta az asszony.

Eszter az utolsó napjaiban épp az édesanyjához, Spanyolországba készült visszaköltözni. A nő és volt párja kapcsolata végig viharos volt. Az anya szerint a férfi korábban is agresszívan viselkedett.

„Beállított hozzá, akkor volt az, hogy ott szétzúzta a két üveget, az ajtót. Küldött át egy fotósorozatot, Viktor bántalmazta, ugye a zúzódásokról meg a sípcsontjába szúrt egy tollat”

– mondta a nő Tényeknek.

A szakítás után is tartották a kapcsolatot, a férfi segített Eszternek a Király utcai albérletbe költözni. Az anya elmondása szerint a lánya magányos volt és mentális problémákkal küzdött. „Bipoláris volt. Igazándiból lítiumot kellett volna szedjen, de ő megvolt győződve róla, hogy neki a marihuána jobban segít, mint a lítium. Semmilyen más drogot Eszter nem szedett” – mondta Ille Tünde.

A gyilkosság után a férfi elvette Eszter telefonját, hogy ne derüljön ki, mi történt. Az albérlet tulajdonosa csak napokkal később vette észre a dulakodás nyomait. „Ismerem a lányomat, tehát tudom, hogy milyen, és ezek a válaszok abszolút nem tőle származtak.

Az albérlet tulajdonosa ugye odament, és ott találta a lakást felborítva. A kutyát magányosan

” – tette hozzá az anya.

A rendőrök a napokban kihallgatták Viktort, aki megbukott a hazugságvizsgálaton és beismerte a gyilkosságot. Azt állította, hogy önvédelemből ölt, mert Eszter késsel támadt rá. A hatóságok a 17. kerületi erdőben két napon át gödröket ástak, de a nő holttestét nem találták meg.

A gyilkossággal gyanúsított férfit és segítőjét szerdán letartóztatták. Az ügyben hozott döntés nem végleges, mivel a vádlottak és védőik fellebbeztek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, mit találtak Kaszás Nikolett holtteste mellett a Pilisben
A kutatásban résztvevő egyik polgárőr elmesélte, hogy találtak rá a három hete eltűnt fiatal nőre.


Fagyállót találtak a Pilisben eltűnt Kaszás Nikolett mellett. A 27 éves nő ismerősei szerint a három hete túrázás közben eltűnt nő nem tett volna ilyet. Egyikük szerint nem életszerű, hogy valaki egy bokorban fekve készül végezni magával.

A fiatal nőt vasárnap találták meg, miután több mint 500 civil kereste a hegyen. Az egyik résztvevő, egy polgárőr a Tényeknek mesélte el, hogy zajlott a kutatás.

Több ruhadarabot is találtak, amit jeleztek a rendőröknek. A keresők között volt egy jó helyismerettel rendelkező túrázó is, ő ment be a területre, hogy szétnézzen, és ő találta meg a holttestet.

Egy fagyállót találtak a nő teste mellett egy üvegben.

A rendőrség szerint öngyilkosság történhetett, de még vizsgálják a tragédia részleteit.

A Tények beszámolója ITT látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Népszava: Nem csak egy bűncselekményről van szó a Szőlő utcai javítóintézet ügyében
A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda emberkereskedelem és kényszermunka bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást a Szőlő utcai javítóintézetet érintő ügyben.
F. O. - szmo.hu
2025. szeptember 30.



A kormányzati narratívával szemben nem csak a két nagykorú nő futtatása miatt folyhat a nyomozás a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatosan – számolt be róla a Népszava a nekik küldött ügyészségi válasz alapján.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) azt írta:

„a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda emberkereskedelem és kényszermunka bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást a Szőlő utcai javítóintézetet érintő ügyben”.

Az ügyet pénteken vonta el a rendőrségtől a Legfőbb Ügyészség, és a továbbiakban a KNYF az illetékes, ahol külön nyomozócsoport is alakult.

„A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség kijelölt csoportja a társhatóságoktól már bekérte az ügyiratokat, és megkezdi azok áttanulmányozását. A nyomozó csoport soron kívül intézkedik a nyomozási cselekmények meghatározásáról és azok végrehajtásáról” – tájékoztatta a Népszavát Kovács Katalin ügyészségi szóvivő.

A Népszava arra is felhívta a figyelmet, hogy miközben az ügyészségi nyomozás érdemi része még el sem kezdődött, mivel az iratok tanulmányozásának szintjén tart, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nagy figyelmet kiváltó parlamenti felszólalásában azt mondta, hogy a nyomozás 10 éve folyik.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig arról beszélt a kormányinfón, hogy csak nemrég indult a nyomozás. Gulyás azt is állította, hogy kiskorú sérelmére nem követtek el bűncselekményt.

A rendőrség ugyanakkor szeptember 18-án azt írta a Népszavának, hogy

„a Szőlő utcai javítóintézet kapcsán jelenleg két olyan ügy van folyamatban a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, amelyekben felmerült kiskorú veszélyeztetése, illetve szexuális visszaélés bűntett gyanúja. Gyanúsítotti kihallgatás ezekben az ügyekben válaszadásunkig nem történt, a nyomozások folyamatban vannak”.

A Telex ugyanakkor úgy tudja, Juhász Péter Pál ellen eljárás indult kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt is.

Egy fiú ugyanis azt állította, hogy 2023 végén az igazgató az irodájába hívatta és szexuális ajánlatot tett neki, jobb elbánásért cserébe.

Ő nemet mondott. Ezt később az Aszódi Javítóintézetben mesélte el, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság pedig feljelentést tett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
A bíróságon, az ítéletre várva esett össze és halt meg a volt bohóc, akit felesége meggyilkolásával vádoltak Texasban
Helyi értesülések szerint az ügyvédje egy közeli szemetesben barna tasakot talált kristályszerű anyaggal.


Pénteken a 39 éves James Paul Anderson megérkezett a houstoni bíróságra, ahol 35 év börtönt kapott volna a felesége, a 34 éves Victoria Anderson 2023-as meggyilkolása miatt. Röviddel ezután rosszul lett a tárgyalóteremben, összeesett és meghalt. Halálának okát a boncolás állapítja meg.

A hatóságok szerint Anderson kábítószert fogyasztott, miközben az ítélethirdetésre várt. Helyi értesülések szerint az ügyvédje egy közeli szemetesben barna tasakot talált kristályszerű anyaggal, feltehetően metamfetaminnal.

Szemtanúk elmondták, hogy a férfi érkezés után röviden beszélt az ügyvédjével, majd pár percre elvonult, beleköpött a szemetesbe, és hányni kezdett.

Andersont 2023. szeptember 24-én vették őrizetbe. A rendőrséget a felesége hívta ki, mert azt mondta, a férje azzal fenyegeti, hogy lelövi. A férfi kiengedte a gyereküket a házból, a feleségével órákig bent maradt, majd megadta magát a kiérkező rendőröknek.

A vádlott korábban tanárként és bohócként is dolgozott, és állítólag Mister Jazzz néven ismerték - írja a 444.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Zavarta a csecsemő sírása az anyát, ezért úgy megrázta és bántalmazta a kicsit, hogy súlyos fogyatékos lett
A bíróság szerint a pici nem fog tudni beszélni, járni, látni, nem lesz képes önmaga ellátására. Ágyban fekvőként 24 órás felügyeletet igényel. Hosszútávú túlélési esélye mininális.


Beismerte az anya a bíróságon, hogy többször rázta és bántalmazta gyerekét. Elismerte, hogy ő okozta a baba maradandó sérüléseit. Az állította, hogy idegesítette a kéthetes kislány sírása.

A picit felkapta és úgy megrázta, hogy a baba feje előre-hátra billent, vagy befogta a száját, vagy pelenkázáskor durván lefogta a lábát, bedobta a kiságyba, a csecsemő fejét a matracba nyomta.

Az apa ugyan többször tapasztalta, hogy az anya hogy bánik a kicsivel, de nem kért segítséget.

A kislány a bántalmazás miatt maradandó sérülést szenvedett, nem fog tudni beszélni, járni, látni, nem lesz képes önmaga ellátására. Ágyban fekvőként 24 órás felügyeletet igényel. Hosszútávú túlélési esélye mininális.

Most kezdődött a per amelyben életveszélyt okozó testi sértéssel vádolják. A szülők elismerték tettüket. Az apa felfüggesztett börtön, az anya öt évet kapott. A gyerekről intézetben gondoskodnak.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: