KÉK HÍREK
A Rovatból

Hátborzongató részletek: vallott a feldarabolt svéd újságírónő gyilkosa

Bíróság elé állt a Kim Wall meggyilkolásával gyanúsított Peter Madsen, aki ismét megdöbbentő kijelentéseket tett.


Mint arról mi is többször beszámoltunk, egy házilag készített tengeralattjáróról és annak tervezőjéről akart cikket írni a 30 éves, szabadúszó Kim Wall, amikor máig tisztázatlan körülmények között meghalt.

A svéd újságírónőt augusztus 10-én látták utoljára a tengeralattjárón, ami később elsüllyedt, a nőnek pedig már legközelebb csak a holttestét találták meg - a tengerben, feldarabolva.

Augusztus végén azonosították a testet, akkor még csak a partra sodort törzsére találtak rá, amelyen 15 késszúrás és fűrészelés nyomaira bukkantak. Két hónappal később megtalálták a fejét és a lábait is.

Ezzel szemben a saját készítésű tengeralattjáró elsüllyedését a tulajdonos, Peter Madsen túlélte. A hatóságok már másnap őrizetbe vették gyilkosság gyanújával, ő azonban mindent tagadott. Később azt állította, hogy bár Kim Wall halálát nem ő okozta, ijedtében a tengerbe dobta holttestét, utána viszont már a feldarabolást is magára vállalta.

Meséjét folyamatosan módosítja, aszerint, hogy milyen újabb információkra bukkannak a nyomozók.

A dán feltaláló szerdán bíróság elé állt, ahol ismét megdöbbentő dolgokat árult el a gyilkossággal kapcsolatban.

Azt állította, hogy a nő halála után „pszichés sokkot” kapott, és úgy döntött, „megmenti a nő családját” azzal, hogy megszabadul a holttesttől.

Arról, mivel borzalmas tapasztalat volt számára, nem akart beszélni, milyen volt feldarabolni a testet. Ám amikor az ügyész mégis arra kérte, tegye meg, úgy fogalmazott,

„őrült helyzet volt”, főleg az, amikor a nő lábát a vécécsészébe kellett beletuszkolnia, hogy stabilan álljon, és le tudja fűrészelni a fejét.

Olyan munka volt – magyarázta – amelyik a Hetedik című filmet idézte fel benne - írja a hvg.hu.

Amikor arról kérdezték, hogy lehet-e összefüggés a laptopján talált darabolós horrofilmeknek, lefejezős videóknak és hasonló témájú fotóknak az újságírónő halálához, azt válaszolta, hogy „véletlen egybeesésről van szó”. Nehéz ezt elhinni azok után, hogy az is kiderült, a férfi még az interneten is rákeresett arra, hogyan kell a horrofilmekből ismert módon embereket gyilkolni.

Ami viszont még ennél is rémesebb, hogy milyen SMS-t küldött Madsen a feleségének nagyjából húsz perccel azután, hogy feldarabolta Kim Wall holttestét:

„Egy kis kalandra indultam a Nautilusszal. Holdfényben hajózom, nem merülök. Puszik és ölelések a cicáknak”

– állt az üzenetben.

Amikor a vezető ügyész, Jakob Buch-Jepsen megkérdezte a férfit, hogyan volt képes egy ilyen tett után ezt írni a nejének, Robin Herr, a tárgyalást a Twitteren élőben közvetítő újságíró szerint azt mondta:

először arra gondolt, hogy öngyilkos lesz. De aztán az jutott eszébe, hogy hiányoznának neki a macskái.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Sajnálom, nem fogom túlélni. Szeretlek benneteket” - családját megmentette a hős férfi a texasi áradásban, ő viszont belehalt sérüléseibe
A férfi akkor szenvedett végzetes sérülést, amikor betörte a lakókocsijuk ablakát, hogy menyasszonya, két gyermeke és édesanyja kijuthasson onnan.


Július 4-én hajnalban hirtelen áradás öntötte el a Guadalupe folyó környékét a texasi Ingram városában. A víz gyorsan betört Julian Ryan lakókocsijába, ahol menyasszonya, két gyermekük és édesanyja aludt, adott hírt egy megdöbbentő történtetről az Unilad.com.

Julian azonnal cselekedett:

betörte a hálószoba ablakát, hogy szerettei kijuthassanak. Közben súlyosan megsérült, elvágódott egy artériája, és szinte teljesen leszakadt a karja.

Menyasszonya, Christinia Wilson elmondása szerint a férfi utolsó szavai ezek voltak: „Sajnálom, nem fogom túlélni. Szeretlek benneteket.”

A családnak sikerült kijutnia, amikor a lakókocsi kettétört. Julian holttestét csak később találták meg, miután visszahúzódott a víz. Édesanyja szerint fia hősként viselkedett, és úgy gondolja, fontos lenne, hogy a jövőben hatékonyabb riasztórendszerek védjék az embereket.

A térségben több települést is elöntött az áradás, a hatóságok közlése szerint eddig legalább 50 ember veszítette életét, köztük 15 gyermek.

A Guadalupe folyó vízszintje elérte a 7,9 métert. A mentésben több mint 100 állami rendőr, búvárok, mentőcsónakok és hét helikopter vett részt.

Greg Abbott texasi kormányzó arról beszélt, hogy minden rendelkezésre álló eszközt bevetnek a segítségnyújtásra. Donald Trump elnök részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, és támogatásáról biztosította az államot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Súlyos buszbaleset: egy 17 éves lány karját amputálni kellett
A Kunszentmárton közelében történt balesetnek 19 sérültje van. Az ukrán nagykövetség megerősítette, hogy ukrán gyerekek voltak a buszon.


Mi is írtunk róla, hogy súlyos buszbaleset történt vasárnap reggel Kungyalu külterületén, Kunszentmárton irányába. Az autóbusz eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról, az árokba hajtott, majd a vasúti töltésnél az oldalára borult. A balesetben 19-en megsérültek, közül 11 gyerek. Egy 17 éves lány állapota életveszélyes, egy 14 éves fiú pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

Napközben Ukrajna magyarországi nagykövetsége a közösségi oldalon közzétett bejegyzésben megerősítette, hogy a buszon ukrán gyerekek utaztak. Az utastérben 77-en voltak. Ők 19 sérültről tudnak, és tudomásuk szerint 4 súlyos sérült van - írja a 24.hu.

A sérülteket a helyszíni ellátás után a szolnoki, a szentesi és a kecskeméti kórházakba vitték. Akik nem sérültek meg, a kunszentmártoni művelődési központban tartózkodnak. Róluk a helyi önkormányzattal közösen gondoskodnak, ideiglenes szállást és étkezést biztosítanak.

A Telex információja szerint a buszon utazó Polunicska (Szamóca) táncegyüttes egy táncdalfesztiválra indult Lvivből az észak-macedóniai Ohridba. A lap értesülése szerint a 17 éves lánynak a karját amputálni kellett. A sérültek közül két másik gyereket is meg kellett műteni.

VIDEÓ: A helyszínről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videó: Ilyen gyorsan öntött el mindent az árvíz Texasban – Továbbra is eltűnt lányok után kutatnak
Több mint 20 táborozó lány tűnt el, ők mindannyian a Camp Mystic tábor lakói voltak. Az eddigi adatok szerint legalább 51 ember életét vesztette a hirtelen áradásban, köztük 15 gyermek is.


Egy friss videofelvétel mutatja be, milyen gyorsan emelkedett meg a vízszint a texasi Guadalupe folyónál, és hogyan öntötte el teljesen a Camp Mystic nevű lánytábort Kerr megyében, írja az Unilad.com.

A timelapse-videón jól látszik, ahogy a part menti épületeket percek alatt elárasztja az ár, és egy csónakot is elsodor a folyó.

Egy másik videón egy csoport ember látható, akik egy mélyedés felé sétálnak az úton, amikor hirtelen megérkezik az árvíz, és a szabad utat halálos területté változtatja.

A villámárvíz következtében legalább 51 ember életét vesztette, köztük 15 gyermek.

Több mint 20 táborozó lány jelenleg is eltűntként szerepel a nyilvántartásban.

Ők mindannyian a Camp Mystic tábor lakói voltak.

A videót a @texaslens nevű felhasználó osztotta meg az Instagramon. A felvétel tanúsága szerint az áradás szinte pillanatok alatt söpört végig a területen.

A mentési munkálatok azonnal megkezdődtek, miután az áradás elérte a tábort. A hatóságok tájékoztatása szerint legalább 20 személyt továbbra is keresnek. Greg Abbott, Texas kormányzója rendkívüli állapotot hirdetett, és szövetségi segítséget kért a FEMA-tól.

A Camp Mystic honlapján az olvasható, hogy a tábor „egy keresztény nyári tábor fiatal nők számára, akik 13 és 17 év közöttiek”. A leírás szerint a program célja, hogy „a lányok erősebbé váljanak keresztény hitükben, és közben új barátokat szerezzenek, sokat játsszanak és jól szórakozzanak”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Az járt a fejemben, hogy néhányan közülünk nem fogják túlélni” – Egy kutya mentette meg a baráti társaságot a texasi áradásból
Az egyik férfi beszámolója szerint többen nem tudtak úszni közülük, és a rohamosan emelkedő víz láttán nem tudták, hogy fognak kijutni szurolt helyzetükből. Ő már a családját is felhívta és elbúcsúzott tőlük.


Ricky Gonzalez és egy tucat barátja Texasban töltötte a július 4-i hétvégét, amikor hirtelen drámai vége lett a nyaralásnak. A víz percek alatt elárasztotta azt a szállást, ahol megszálltak. Az áradásnak pedig kis híján tragédia lett a vége - írja a CNN.

A férfi elmesélte, hogy

egy kutyának köszönhetik az életüket: az állat vette észre elsőként, hogy az egyik autójukat elsodorta a víz, és felébresztette a társaságot.

A víz olyan gyorsan emelkedett, hogy rövid idő alatt elérte a ház második szintjét. Ekkor már tudták: ha nem lépnek azonnal, nem biztos, hogy túlélik.

„Közülünk többen nem tudnak úszni. A víz majdnem 9 méter mély volt. Én sem tudok úszni”

– mondta Gonzalez. „Felfújtunk minden úszógumit, matracot, hűtőládát, mindent, amit csak tudtunk, hogy ha kell, legyen mibe kapaszkodnunk.”

A helyzet annyira kilátástalannak tűnt, hogy Gonzalez már el is búcsúzott a családjától: „FaceTime-on hívtam a nővéremet, gyakorlatilag elköszöntem tőle.”

A baráti társaság végül úgy döntött, hogy a padlástér két nagy ablakán keresztül próbálnak kimenekülni. A férfi elmondta: ekkor már komolyan attól tartott, hogy nem mindenki éli túl.

„Az járt a fejemben, hogy lehet, nem mindenki jut ki élve. Arra gondoltam: lehet, hogy néhány barátom ma reggel meghal.”

A szerencse azonban melléjük állt. Egy arra járó család meglátta őket, és azonnal segített. Kimentették őket, ételt adtak nekik, majd kivitték a társaságot a repülőtérre.

Gonzalez „védőangyalaiknak” nevezte a családot, és azt mondta, a történet is megmutatja, mennyire tudnak összefogni az emberek, ha baj van.

„Bármennyi minden történik is a világban, az embereknek még mindig van szívük, és hajlandók segíteni idegeneken is” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk