HÍREK
A Rovatból

Kiderültek a pécsi tragédia részletei: földhöz vágta síró hároméves kisfiát az anyja, letartóztatták őt és a párját is

A bűncselekmény tíztől húsz évig vagy életfogytig terjedő szabadságvesztéssel járhat.


Mi is megírtuk, hogy meghalt egy hároméves gyerek Pécsen, akit az édesanyja bántalmazott súlyosan. A nevelőapa tudott az esetről, de nem tett semmit.

A Pécsi Járásbíróság mindkettőjük letartóztatását elrendelte.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsítottak együtt éltek egy pécsi lakásban, ahol a nő bántalmazta hároméves kisfiukat október 18-án az esti órákban. A gyermek a kiságyban sírt, a nő az ágyból kivette, és a földhöz vágta úgy, hogy a gyermek a fejét a padlóba verte.

A bántalmazás következtében a kisfiú koponyatörést és keményburok alatti bevérzést szenvedett, majd másnap a déli órákban a sérülése következményeként hányadék és vérbelehelés következtében életét vesztette. A nő élettársa erről tudomással bírt, közömbös volt a kiszolgáltatott helyzetben lévő gyermeke sorsát illetően, őt semmilyen módon nem segítette.

A bűncselekmény tíztől húsz évig vagy életfogytig terjedő szabadságvesztéssel járhat.

Mivel alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsítottak elszöknének, elrejtőznének, az eljárásban résztvevő más személyek befolyásolásával veszélyeztetnék a bizonyítást, ezért a bíróság a letartóztatásukat elrendelte.

Az ügyész és a két gyanúsított a bíróság határozatát tudomásul vette, a gyanúsítottak védői az ülésen nem voltak jelen, a nyilatkozattételre három nap áll rendelkezésükre, így a bíróság határozata nem végleges.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Gulyás és Semjén közösen avatták fel a tiszás miniszterjelölt apjának szobrát
Gulyás Gergely és Semjén Zsolt szombaton Budapesten leplezték le idősebb Hegedűs Loránt püspök szobrát. A református egyház által szervezett eseményen a püspök fia, Hegedűs Zsolt, a Tisza Párt miniszterjelöltje is jelen volt.


Gulyás Gergely és Semjén Zsolt szombaton együtt tisztelegtek idősebb Hegedűs Loránt református püspök emléke előtt, akinek egyik fia, Hegedűs Zsolt a Tisza Párt kormányának leendő egészségügyi minisztere.

A Miniszterelnökség korábbi vezetője és a KDNP elnöke közösen leplezték le a szobrot Budapesten, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának előkertjében. A kormány által is támogatott eseményen felavatott, Munkácsy-díjas Babusa János által készített alkotásról és a megemlékezésről a 24.hu is beszámolt.

Semjén Zsolt a közösségi oldalán egy bibliai idézettel reagált az eseményre.

„De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk.”

A helyszíni beszámolók szerint Gulyás Gergely a beszédében Hegedűs Loránt rendszerváltás utáni egyházszervező szerepét emelte ki. Az eseményen a püspök gyermekei is megjelentek, köztük Hegedűs Zsolt is.

Hegedűs Zsolt korábban már bemutatta a Tisza Párt egészségügyi programját, amelyben a GDP 7 százalékára emelné az ágazat finanszírozását, és visszaállítaná a miniszteri vétójogot a kórházi kinevezéseknél.

Azt is bejelentette, hogy a leendő minisztériumi csapatában „meglepő nevek” is lesznek.

Idősebb Hegedűs Loránt 1991 és 2002 között volt a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. Politikai szerepvállalására jellemző, hogy 1998-ban a MIÉP-hez köthető Magyar Út Körök mozgalom tiszteletbeli elnökévé is megválasztották.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Toroczkai László Orbánék távozásáról: Miután a bajt megcsinálták, lelépnek a színpadról
Toroczkai László éles kritikával illette a kormánypárti vezetőket, amiért nem ülnek be az új országgyűlésbe. A Mi Hazánk elnöke szerint ezzel felelősségük elől menekülnek, miközben ő maga ott lesz a parlamentben.


Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke az X-en reagált Orbán Viktor és Semjén Zsolt parlamentből távozására. A pártelnök úgy látja, a leköszönő kormánypártok vezetői azután távoznak, miután problémákat okoztak.

„Miután a bajt megcsinálták, lelépnek a színpadról” - írja a posztban.

Ezzel szemben a Mi Hazánk elnöke kijelentette, pártja jelen lesz a Tisza Párt vezette parlamentben.

„Mi viszont, amennyiben az új Fidesz-SZDSZ-MSZP nagykoalíciós, valójában színtiszta globalista kormány hibázni fog, kárt okoz Magyarországnak, ott leszünk.”

Toroczkai László hozzátette, hogy ő személyesen „egyetlen pártelnökként az Országgyűlés ellenzéki oldalán, kíméletlenül rá fogok mutatni minden lehetséges kormányzati hibára, bűnre.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Viharos, 70 km/órás széllel tört be a hidegfront, de ez még csak a kezdet
Vasárnap reggelre megérkezett a hidegfront, a legerősebb, 70 km/órás széllökéseket a Dunántúlon mérték. Szerdán újabb front érkezik, ami csütörtökre még hidegebb időt hoz.


Az előrejelzéseknek megfelelően vasárnap reggelre erős, helyenként viharos széllel érkezett meg a hidegfront. A hőmérséklet visszaesik néhány fokkal, a szél miatt azonban hidegebbnek érezzük a levegőt.

Alapvetően napos idő lesz egész nap, kevés fátyol- és gomolyfelhővel az égen, dél felé haladva pedig feloszlik a felhőzet.

Számottevő esőre nem kell készülni, legfeljebb az északkeleti vidékeken fordulhat elő egy-egy futó zápor, másutt kevés esélye van a csapadéknak – jelenti a met.hu.

Az északira forduló szelet napközben sokfelé kísérik viharos széllökések, elsősorban északkeleten, az Észak-Dunántúlon és a hegyekben lehet rá felkészülni.

A szél a délelőtti órákban lesz a legerősebb, a Bakony, a Balaton és Sopron térségében akár a hetven kilométeres sebességet is elérheti.

Délutánra veszít erejéből a szélmozgás, a kültéri programokat érdemesebb erre a napszakra tervezni – írja a 24.hu.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között várható, estére kettő és 12 fok közé hűl le a levegő.

Szerdán újabb hidegfront halad át felettünk, amely mögött csütörtökre jobban visszaesik a hőmérséklet, és továbbra is kevés esélye van a csapadéknak.

A front érkezése nem volt váratlan, a meteorológiai szolgálat már napokkal ezelőtt jelezte, hogy a szombati, közel nyárias 25 fokos idő után vasárnapra jelentős lehűlés és viharos szél jön.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter még a kormányalakítás előtt váratlanul Olaszországba utazik
Magyar Péter a Riviera Nemzetközi Filmfesztiválra utazik, ahol bemutatják a Tavaszi szél című, róla szóló dokumentumfilmet. Bejegyzésében minden idők legnézettebb magyar dokumentumfilmjének nevezte az alkotást.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 26.



Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy Facebook-posztban jelentette be, hogy Olaszországba látogat. Elmondása szerint május 5-én utazik, hogy részt vegyen a Riviera Nemzetközi Filmfesztiválon. A politikus közölte, hogy az eseményen bemutatják a Tavaszi szél című dokumentumfilmet is.

A politikus szerint a filmet „2 nap alatt 3,3 millióan tekintették meg a YT-on és két hete vezeti az HBO nézettségi listáját.”

Magyar Péter a posztban azt is írta, hogy a Tavaszi szél lett a valaha volt legnézettebb magyar dokumentumfilm a mozikban.

Bejegyzése végén Magyar Péter háláját fejezte ki a film készítőinek és a fesztivál rendezőinek: „Köszönöm az alkotóknak, hogy minden honfitársunkhoz eljuthatott a film, és a filmfesztivál szervezőinek a meghívást!”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk