Kétgyerekes családapa az a matektanár, aki 12 éves tanítványával került intim viszonyba Pálházán, éveken át erőszakolhatta a kislányt
Csendes, barátságos ember a helyiek szerint az a pedagógus, aki a gyanú szerint több tanítványával is intim viszonyba került a Borsod megyei Pálházán. A lányokról pornográf felvételeket is készített.
Az RTL Híradó információja szerint az 56 éves férfi kétgyerekes családapa, matematikát és informatikát tanított a helyi általános iskolában. A pedagógust szerdán tartóztatták le.
Pálházán a helyieket megdöbbentette az eset. Egyikük elmondta: "Egy diákkal volt kapcsolata, többet sajnos nem tudunk. És jobb is, ha nem tudunk, mélységesen felháborított minket".
Egy nyugdíjas pedagógus pedig, aki személyesen is ismeri a férfit, és egy rövid ideig együtt is dolgoztak, azt mesélte: "Amúgy jó pedagógus volt szakmailag szerintem, elismert. Ezért is megdöbbentő, ami történt".
A helyiek úgy vélik, hogy közvetlen, barátságos embernek ismerték meg: "Barátkozós, jó stílusú, úgyhogy teljesen meglepő, ha ez történt, amit mondanak".
Az 56 éves férfit szexuális erőszakkal és gyermekpornográfiával gyanúsítják. Bár idén tavasszal kerülhetett intim kapcsolatba egy 16 éves tanítványával, de nem ez lehetett az első alkalom.
A Miskolci Törvényszék közlése szerint: "2017 és 2019 között az akkor 5.-6. osztályos tanítványa bizalmába férkőzött és vele akarta ellenére, rendszeresen szexuális kapcsolatot létesített. Cselekményével akkor hagyott fel, amikor érdeklődése egy másik tanuló felé irányult".
Az RTL Híradó úgy tudja, hogy a kétgyerekes családapa gyerekei már nagyok. A korábbi felesége pedig külföldre költözött.
Az iskolát fenntartó Sárospataki Tankerület azt közölte a Híradóval, hogy a tanár "köznevelési jogviszonya azonnal megszűnt".
VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója