KÉK HÍREK

Két pedofil pap bukott le a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében

Arról a körzetről van szó, ahol a melegpartik miatt felfüggesztett Bese Gergő atya is dolgozott.


A melegpartikra járó, férfiakkal szexuális tartalmú videókon szereplő Bese Gergő atya ügyén kívül is komoly botrány robbant ki a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében:

két pap is pedofília gyanújába keveredett, erősítette meg Bábel Balázs érsek a PestiSrácok.hu-nak.

R. Gábort már letartóztatták, míg egy másik ügyben, amelynek központi figurája Róbert atya, büntetőeljárás indult.

R. Gábor ügyében a visszaéléseket 2022 novemberében jelentették, amikor a kiskunfélegyházai plébános által elkövetett szexuális abúzusok nyomán az érsek felfüggesztette, majd egyházi bíróság elé állította a papot.

A rendőrség is nyomozást indított az ügyben. A gyanú szerint négy fiatal fiú esett áldozatául, közülük ketten 14 évesnél fiatalabbak voltak.

A plébános ajándékokkal és kedvességekkel csábította őket a kiskunfélegyházi plébániára.

A botrány további súlyos részletei is kiderültek: Ferenc pápa 2023 szeptemberében hivatalosan is felmentette R. Gábort minden egyházi tisztségéből és papi jogaiból, ami az egyházon belül kiszabható legsúlyosabb büntetés. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség többrendbeli szexuális visszaélés vádjával bíróság elé állította, és 8 év fegyházbüntetést javasoltak neki. Ha beismerte volna a bűneit, enyhébb büntetést kaphatott volna,

de tagadott, így akár 15 év börtönt is kaphat.

A Pesti Srácok szerint a börtönben R. Gábor már kétszer is megpróbált öngyilkosságot elkövetni. Az első tárgyalást szeptember végére tűzték ki.

De nem csak R. Gábor ügyéről van szó. A lap arról is beszámolt, hogy egy másik pap, Róbert atya szintén szexuális visszaélések miatt bukott le. Bár Kecskeméten szolgált, a vádak egy Zala megyei vallási közösségből származnak, ahol éveken keresztül zaklathatott egy 9 éves fiút. A faluban köztiszteletben álló pap több alkalommal is magával vitte a gyermeket utazásaira, a szülők pedig örültek ennek, nem sejtve a borzalmas valóságot.

Róbert atya ügyében már szintén nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda.

Korábban mi is írtunk róla, hogy az egyházi hivatásával finoman szólva nem összeegyeztethető életvitele miatt azonnal hatállyal felfüggesztették Bese Gergely katolikus papot is, aki korábban több kormánypárti orgánumban is véleményt fejtett ki, többek között a szexualitásról és az LMBTQ-mozgalmak káros voltáról is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
A családja bújtatja – Megtalálták azt a fiatal férfit, aki Sallai Nóra autójának ütközött
Az anyja szerint a fiának - aki combcsont törést szenvedett - komoly fájdalmai vannak, de már otthon ápolják. Az ismerősök szerint nem véletlen, hogy Kevin elzárkózik.


Bújtatja a családja azt a fiút, aki részese volt a szeptember végén történt szörnyű balesetnek, melynek következtében Sallai Nóra színésznő kisfia életét vesztette, míg Nóráért azóta is küzdenek az orvosok. Kevin, aki a balesetben érintett BMW tulajdonosa, most otthonában rejtőzik, miután az interneten fenyegető üzeneteket kapott - írja a Borsonline.

A végzetes karambol szeptember 27-én történt, amikor a Jóban Rosszban című sorozatból ismert színésznő, Sallai Nóra kisfiával utazott. A kereszteződésben egy nagy sebességgel érkező BMW belerohant autójukba. A baleset következtében az ötéves fiú később a kórházban elhunyt, míg Nórát súlyos sérülésekkel kezelik az intenzív osztályon.

A tragédia idején Kevin az anyósülésen ült, míg a BMW-t közeli rokona, Rikárdó vezette. Mindketten megsérültek: Rikárdó agyrázkódást szenvedett, míg Kevinnek eltört a combcsontja. Kevint azóta már kiengedték a kórházból, de azóta is rejtőzik családja bérelt házában Alsónémediben.

A Bors újságírói megtalálták Kevin családját, akik Erdélyből, Ozsdoláról származnak, és a környéken mezőgazdasági munkát vállaltak. A fiatal szülei most gondoskodnak a sérült fiúról, aki a baleset miatt egyelőre járni sem képes, így hosszú felépülésre számíthat. Édesanyja a kapu mögül szűkszavúan nyilatkozott a lapnak: „Nagy fájdalmai vannak, ezért nem nyilatkozunk a balesettel kapcsolatban”.

A család tisztában van azzal, hogy Kevinre és Rikárdóra zúdult a népharag, mivel a tragédia óta számos fenyegető üzenet jelent meg az interneten.

Az ismerősök szerint nem meglepő, hogy Kevin most elzárkózik, hiszen a balesetben való részvétele miatt sokan őt és a sofőrt hibáztatják.

A rendőrség közúti baleset gondatlan okozása miatt indított eljárást. Az eljárás súlyosabb minősítést kapott, miután a kisfiú elhunyt: most már halált okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt folyik a nyomozás. Szakértők bevonásával próbálják rekonstruálni a baleset körülményeit, de a vizsgálatok eddigi állása szerint Rikárdó sem alkoholt, sem kábítószert nem fogyasztott a vezetés előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Durva eset: A barátnőjét védte a férfi, megkéselték, mégis ellene indulhat eljárás
Gábor csak otthon vette észre, hogy megszúrták, a mentő azonnal kórházba vitte. Ott derült ki, hogy komolyabb a baj.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. október 13.



Gábor, aki csak barátnőjét akarta megvédeni egy zaklatótól, most meglepő fordulattal szembesül: könnyen lehet, hogy a rendőrség őt is felelősségre vonja csoportos garázdaság miatt, annak ellenére, hogy ő maga az eset áldozata - írja a Blikk.

A fiatalember súlyos sérüléseket szenvedett, amikor egy rendezvényen a barátnőjét zaklató férfi és társai megtámadták őt és barátait.

Elmondása szerint az incidens normális beszélgetéssel kezdődött, miután kérdőre vonta a férfit, aki fogdosta a barátnőjét. A zaklató bocsánatot kért, és úgy tűnt, az ügy lezárult. Azonban nem sokkal később Gábort figyelmeztették, hogy a férfi visszatért, immár felfegyverkezve, több társával együtt.

A két csoport között hamar kitört a verekedés, és Gábort közben megkéselték. Csak akkor vette észre, hogy megsérült, amikor a rendőrök már a helyszínen voltak, és

hazatérése után látta, hogy a pólóját vér áztatta át. A mentők azonnal kórházba szállították, ahol egy hétig tartották bent, mivel a külső sérüléseken kívül belső vérzése is volt.

Miután felépült, Gábort hidegzuhanyként érte a hír, hogy a rendőrség csoportos garázdaság miatt őt is felelősségre vonhatja. Bár ő volt az, akit megtámadtak és megszúrtak, a törvény szerint, ha három vagy több személy részt vesz egy konfliktusban, az csoportos bűncselekménynek számít. Ez azt jelenti, hogy akár áldozatként is felelősségre vonhatják, ha részt vett a dulakodásban.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy az ügyet büntetőeljárás keretében vizsgálják, ám további részleteket nem közöltek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálra késeltek egy 16 éves fiút egy miskolci szórakozóhely előtt
A helyszínen életét vesztette. A 20 éves tettes beismerő vallomást tett.


Egy 16 éves fiút szúrt halálra egy 20 éves férfi vasárnap hajnalban Miskolcon, számolt be a rendőrség. Az eset egy szórakozóhely előtt történt október 13-án, hajnali 1:40 körül.

A két fiatal először szóváltásba keveredett, majd a vadnai illetőségű férfi egy késsel megszúrta az arnóti fiút.

A sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, hiába próbálták újraéleszteni.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság gyorsan intézkedett:

azonosították, majd elfogták a feltételezett elkövetőt, aki beismerő vallomást tett.

A rendőrség őrizetbe vette a férfit, és kezdeményezték a letartóztatását is - írja a Police.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Miskolci tragédia: A szülinapi buliból ellopott tortavágó késsel szúrta halálra a 16 éves fiút
A támadó az utcán hallotta meg a kiszüremlő hangokat, majd egy barátjával bementek és az ott szórakozó lányokat kezdték zaklatni.


Mi is beszámoltunk róla, hogy egy 16 éves fiút szúrt halálra egy 20 éves férfi vasárnap hajnalban Miskolcon. A két fiatal először szóváltásba keveredett, majd a vadnai férfi egy késsel megszúrta az arnóti fiút.

Most kiderült, hogy az áldozat a barátaival szülinapi bulit tartott. Kibérelték a helyet, ide toppant be hívatlanul a késelő férfi a barátjával. Az ott szórakozó lányokat kezdték zakltani, emiatt vita robbant ki.

A támadó az utcán hátbaszúrta a fiút egy bentről ellopott tortavágó késsel.

A fiatal életét nem tudták már megmenteni. Az áldozatot az egész falu gyászolja.

VIDEÓ: A Tények beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: