A Rovatból

Két nap alatt a felére csökken a hőmérséklet

Felhős és napos időszakok váltják majd egymást a jövő hét elején.
Címkép: Pexels - szmo.hu
2019. március 24.



Vasárnap napos idő lesz többnyire gyenge, csak délutántól az északi, északkeleti megyékben erőteljesebb gomolyfelhő-képződéssel - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat. Kora délutánig csapadék nem várható, majd az északkeleti, északi megyékben néhol zápor előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul.

Estére Észak felől megnövekszik a felhőzet, de nem lesz zárt a felhőtakaró. Késő estére általában 6 és 13 fok közé hűl le a levegő. Hétfő reggelig az északi, északkeleti megyékben elszórtan, másutt csak elvétve várható kisebb eső, zápor. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, ezzel együtt a Dunántúlon megélénkül, ott helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 8 fok között alakul. Gyenge talajmenti fagyra elsősorban a Dráva-völgyében van esély.

Hétfő délelőtt még több helyen kisüt a nap, majd napközben fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, estére jórészt beborul az ég. A Dunántúl délnyugati, déli harmadán többfelé várható csapadék, emellett továbbra is elsősorban az északkeleti megyékben lehet elszórtan eső, zápor. Másutt kicsi a csapadék valószínűsége. Az északnyugatira forduló szél mind több helyen megerősödik, a Dunántúl északi felén és Budapest körül viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 (Nyugat-Dunántúl) és 18 (délkelet) fok között várható, de a nyugati megyékben már kora délutántól csökkenhet a hőmérséklet.

Kedden fokozatosan felszakadozik a felhőzet, és napközben gomolyfelhő-képződés várható több-kevesebb napsütéssel. Számottevő csapadék nem valószínű, legfeljebb a keleti tájakon fordulhat elő jelentéktelen zápor. Többfelé lesz erős, a Dunántúlon helyenként viharos az északi, északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 14 fok között várható.

Szerdán gyengén és közepesen felhős időszakok váltakozása mellett az ország nagy részén többórás napsütés várható. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északi szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Az apa meztelenül kapta rajta kamasz fiát a feleségével - Óriási botrány lett az ügyből Amerikában
Elképesztő szexbotrány borzolja a kedélyeket a tengerentúlon. A 35 éves feleség a kiskorú mostohafiára hajtott rá.


A 35 éves, amerikai Alexis Von Yates jelenleg tárgyalásra vár kiskorú megerőszakolásának vádjával, egy nagyon nem hétköznapi ügyben, hiszen a saját családtagjával keveredett viszonyba. Az eset állítólag tavaly júliusban történt a floridai Ocalában, a fiú vakációja idején, amikor az apjánál tartózkodott - írja a Law & Crime. A Daily Star közben azt is kiderítette, hogy a tiltott légyottot megelőzően a mostohaanya több hétig próbálkozott a fiú elcsábításával, mire egy éjszaka végül sikerrel járt. De hiába a közös belegyezés, az Egyesült Államok legtöbb államában ilyenkor kiskorú ellen elkövetett nemi erőszakért kell felelni.

Miközben Yates arra vár, hogy szembenézzen az egyelőre csak feltételezett bűncselekmény következményeivel, az államban visszavonták az ápolási engedélyét.

„Ms. Yates döntése, hogy szexuális tevékenységet folytat egy kiskorú gyermekkel és/vagy döntése, hogy orális és penetrációs szexben vesz részt, azt jelzi, hogy nincs meg benne a jó ítélőképesség és az erkölcsi jellem, ami szükséges ahhoz, hogy bejegyzett ápolónő legyen” - közölte a floridai egészségügyi minisztérium.

A Marion megyei letartóztatási jegyzőkönyv szerint a nőt nemcsak megrontás miatt vonják majd felelősségre, hanem azért is, mert a kiskorúval közösen THC-tartalmú vape-et fogyasztott.

A mostohaanya rendszeresen videójátékokat játszott és filmeket nézett a rá bízott kamasszal, miközben annak apja késő estig dolgozott, és többször is nyíltan kikezdett vele, míg az egyik közös estéjükön elcsábította a fiút és közösült vele.

Amikor a mit sem sejtő apa és férj a munkából hazatérve teljesen meztelenül rajtakapta őket a kanapén, a tinédzser kirohant a házból, de állítólag még hallotta, ahogy Yates azt mondja az apjának, a fiú az ő kiköpött mása, ezért vesztette el a fejét.

A feldúlt apa ezután elvitte a fiát a nagyszülőkhöz, és azzal vádolta a fiút, hogy tönkretette az életét, így a rendőrséget sem hívta. Ezt egy másik családtag tette meg, miután kiderült az incidens, leginkább azért, mert a nő szemérmetlenül tovább kereste a kamaszfiút és próbálta újabb légyottra rávenni.

A volt ápolónőt 12-16 év közötti személlyel szembeni fajtalankodással vádolják, de egyelőre ártatlannak vallotta magát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Horrorbaleset történt egy turistával Rómában: felnyársalta a Colosseum kerítése
A 47 éves amerikai férfi a kerítésen próbált átmászni, amikor megcsúszott. A fémrúd a testébe fúródott, a helyszínen elvesztette az eszméletét.


Egy amerikai férfit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba pénteken, nem sokkal azután, hogy megpróbált átmászni a római Colosseum fémkerítésén, ám megcsúszott, és fennakadt rajta.

A kerítés rúdja mélyen a testébe fúródott, ezután egy darabig még segítségért kiabált, majd elvesztette az eszméletét.

A helyszínen tartózkodó turisták azonnal értesítették a mentőket, akik néhány percen belül a helyszínre érkeztek. Egy gyors vizsgálat során kiderült, hogy a fémrúd a férfi gerincéig hatolt, ezért az orvosok elaltatták, majd körülbelül húsz percig dolgoztak összehangoltan, mire sikerült leemelniük a kerítésről. A vérzést még a helyszínen csillapították, ezt követően szállították kórházba.

A férfit megműtötték, a sebeit több mint nyolcvan öltéssel kellett összevarrni. A legutóbbi hírek szerint már túl van az életveszélyen.

A 47 éves amerikai férfi Tajvanon él, és néhány napra érkezett Rómába. A családjával és a barátaival egy panzióban szállt meg a történelmi városrészben, és több nevezetességet is meglátogatott. A rendőrség kihallgatta a férfi barátait, de nem tudták megmondani, miért próbált átmászni a kerítésen. A hatóságok csak akkor tudják tisztázni a történteket, ha a férfi állapota lehetővé teszi a kihallgatását.

(Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: szelfizni akart a krokodillal, azt hitte, csak egy szobor – aztán 50 öltéssel kellett összevarrni a lábát
A 29 éves férfi átmászott a kerítésen, és belépett a kifutóba, mert fotót akart. A krokodil azonban megragadta a lábát, és percekig nem engedte el – csak egy betondarab mentette meg.


Egy 29 éves férfi a Fülöp-szigetek déli részén található Kabug-szigeti Mangrove- és Vizesélőhely-parkban szeretett volna szelfit készíteni egy krokodillal, mert azt hitte, csak egy szobor. Átmászott egy drótkerítésen, majd bement az elkerített kifutó sekély vizébe, ahol meglátta a mozdulatlanul fekvő állatot. Elővette a telefonját, de a krokodil ekkor megharapta.

A nőstény krokodilt Lalaynak hívják, és 4,5 méter hosszú. A Siay városi rendőrség tájékoztatása szerint

az állat a férfi jobb lábát harapta meg, és percekig nem engedte el.

Több látogató is tanúja volt a jelenetnek, sőt videóra is vették, ahogy a krokodil végrehajtja a klasszikus „halálforgást” – ez az a mozdulat, amellyel a ragadozók feldarabolják és megbénítják zsákmányukat.

A park gondozója, Nanding Panogan – aki egyben Lalay gazdája is – közbelépett. A beszámolók szerint saját életét is kockára tette, amikor bemászott a kifutóba, és egy darab betonnal fejen ütötte az állatot, amely így végül elengedte a férfit.

A helyszínre érkező mentők ellátták a sérültet, majd kórházba szállították. Helyi sajtóértesülések szerint

a turista karját és a combját több mint 50 öltéssel kellett összevarrni.

„Ez a fajta viselkedés rendkívül veszélyes. Senki nem mehet be egy állat kifutójába – ezzel nemcsak a saját, de mások életét is kockára teszi. A férfi csodával határos módon élte túl a támadást” – nyilatkozta Joel Sajolga rendőrőrmester.

A park egyelőre nem adott ki hivatalos közleményt, az ügyben a hatóságok vizsgálatot indítottak.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Milliókat kapna a hajléktalan, aki nyomtalanul eltűnt, így nem tudják átadni neki a pénzt
Hétmillió forint kártérítést kapott egy hajléktalan, de ügyvédje nem találja, így nem tudja átadni neki a pénzt. A férfinak járó pénz most egy letéti számlán van, de elveszítheti, ha nem veszi át.


A férfit 2017-ben azzal vádolták, hogy megölte élettársát. Két és fél évet ült letartóztatásban, de végül felmentették. Ügyvédje egy éve látta utoljára, amikor kiengedték a börtönből. A férfinak járó pénz most egy letéti számlán van, de elveszítheti, ha nem veszi át.

Ahogy a veszélyes bűnözőket, öt éve kéz és lábbilincsben hozták a tárgyalásokra a gyilkossággal vádolt férfit. A rendőrök szerint 2017 decemberében megölte akkor párját, egy 43 éves nőt. Mindketten hajléktalanok voltak, ebben a budapesti kormos falú, romos épületben húzták meg magukat. Az orvosszakértő azt állapította meg, hogy az áldozatot valaki legalább 15 percen keresztül ütötte, rúgta, majd bottal és jégkaparóval is bántották. Mindez több mint 50 sérülést okozott neki. A férfi azonban végig tagadta, hogy ő ölte meg párját. Végül jogerősen felmentették. Az eljárás alatt két és fél évig letartóztatásban volt.

Kós Krisztián ügyvéd:

"Az utóbb alaptalannak bizonyult letartóztatás miatt a magyar államnak kártalanítási kötelezettsége keletkezett az ügyfelemmel szemben. Mivel automatikusan nem kapta meg a neki járó pénzt, bíróságra ment.

A pernyertesség eredményeképpen jelentős összegű kártalanítást a magyar állam fizetett, azonban ehhez az összeghez egyelőre azért nem fért hozzá, mert az eljárás alatt a jogi képviselet és az ismert hozzátartozói előtt is elérhetetlenné vált."

Az RTL híradója úgy tudja, hogy a férfi hétmillió forint kártérítést kapott. Ügyvédje tavaly márciusban - a kártérítési per vége előtt- látta utoljára. Mivel a férfi Romániából származik, az ottani rokonainál is kereste. A román rendőröknél pedig eltűntként jelentette be.

A pénz most még egy letéti számlán várja tulajdonosát. Ha nem veszi át, egy bírósági számlára kerül. Attól kezdve öt évig vehető fel, aztán visszautalják az államkincstárba.

Link másolása
KÖVESS MINKET: