Kegyetlen tinik: miért kínozták élvezettel 16 éves társukat?
Márciusban két videó is nyilvánosságra került, amin tinik verekednek. Az egyiken egy 16 éves társukat alázzák és verik meg, a másikon az egyik támadó egy férfit rugdosott ájultra. A Házon kívül most megkereste mind a két ügy érintettjeit.
A másik lány, Bogi, aki szintén részt vett a 16 éves Vali bántalmazásában nemrég költözött a településre. Róla nem tudtak sokat mondani a helybéliek se. A lány édesanyja azt mondta, többször is kérte, hogy ne barátkozzon Petrával, mert rossz hatással van rá és még a közösségi oldalon is letiltotta az ügy után, mert folyamatosan írt a lánynak. Bogi nyilvánosan is bocsánatot kért az eset után Valitól.
A három tinivel és családjaikkal a polgármester is szeretne külön-külön elbeszélgetni, hogy megtudja, mit tudna segíteni számukra. Először az áldozattal, Valival és a nagymamájával ült le beszélgetni, kikérte az iskola és egy pszichológus segítségét is. A helybéliek mind tudni vélik, hogy a két lány miért verte meg Valit, ám azt maga a 16 éves lány sem tudja pontosan. A polgármesternél azt mondta, pletykáltak róla olyat, ami nem volt igaz. A lánynak az esett a legrosszabbul, amikor az elhunyt édesanyján gúnyolódtak. Valinak máig rémálmai vannak a történtek óta.
Bogi és Petra azóta gyanúsított lett, beismerték, amit tettek és megindult ellenük a büntetőeljárás kényszerítés és súlyos testi sértés kísérlete miatt.
Ezzel a biliárddákóval verte halálra kislánya szeme láttára húgát a nógrádi testvérgyilkos, az ügyészség 10 évet kért rá
Emberölés miatt emelt vádat a Nógrád Vármegyei Főügyészség a 44 éves ecsegi férfival szemben. A vádirat szerint ittasan, egy biliárddákóval végzett a testvérével egy vita után.
A Nógrád Vármegyei Főügyészség emberölés miatt vádat emelt egy 44 éves ecsegi férfival szemben, aki a gyanú szerint megölte a testvérét.
Az ügyészség a vádiratában – amennyiben a férfi beismeri a bűncselekményt és lemond a tárgyaláshoz való jogáról – 10 év börtönbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást indítványozott.
Emellett a több mint másfél millió forintos bűnügyi költséget is meg kellene fizetnie. Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék dönt majd – közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség a honlapján.
A vádirat szerint a férfi és a húga már régóta haragban álltak, a férfi azt akarta, hogy a nő költözzön el a közös házból. Gyakran veszekedtek, ittasan is, a férfi pedig korábban már kétszer megverte a testvérét, és
többször hangoztatta, hogy megöli.
A gyilkosság napján, 2025. szeptember 13-án délelőtt ismét összevesztek, ami után a nő a teraszon egy széken ülve cigarettázott.
Az ittas férfi ekkor egy biliárddákóval többször fejen ütötte, majd Pásztóra utazott, hogy megkérje a nő gyermekének apját, gondoskodjon a gyerekről.
Délután a kiskorú gyermek hívta telefonon, hogy az anyja meghalt. A férfi visszament, megbizonyosodott a testvére haláláról, és ezután hívta a segélyhívót.
Az ügyészség kiemelte, hogy az ittasság nem enyhítő körülmény.
Mivel az alkohol hatása közismert, aki iszik, annak számolnia kell azzal, hogy lerészegedhet, ezért a tettéért teljes büntetőjogi felelősséggel tartozik. Sőt, az ittas állapotban elkövetett bűncselekmény súlyosító körülménynek számít.
Ha a vádlott nem fogadja el az ügyészség indítványát, és nem ismeri be a tettét, akkor a bíróság tárgyalást tart, és bizonyítási eljárást folytat le az ítélet meghozatala előtt.
A Nógrád Vármegyei Főügyészség emberölés miatt vádat emelt egy 44 éves ecsegi férfival szemben, aki a gyanú szerint megölte a testvérét.
Az ügyészség a vádiratában – amennyiben a férfi beismeri a bűncselekményt és lemond a tárgyaláshoz való jogáról – 10 év börtönbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást indítványozott.
Emellett a több mint másfél millió forintos bűnügyi költséget is meg kellene fizetnie. Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék dönt majd – közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség a honlapján.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Azt hitték, a medve játék: Egy nap alatt hárman kerültek kórházba Erdélyben
Egy portugál pár a Transzfogarasi úton autójukból akart fotót készíteni egy medvéről, de a nyitott ablakon át az állat rájuk támadt. Egy 18 éves lány etetni próbálta a csúcsragadozót.
Három külföldi turistát is megsebesített a medve hétfőn az erdélyi Transzfogarasi úton, miután felelőtlenül próbáltak közel kerülni az állatokhoz – írta a 444.hu.
Az egyik esetben egy portugál házaspár állt meg autójával, hogy lefotózzák az út szélén feltűnt medvét. A nő lehúzta a jármű ablakát, mire a vadállat hirtelen rájuk támadt. Mindketten megsérültek, de még el tudtak hajtani a kórházig.
Nem sokkal később, az Arefu térségében egy 18 éves lány járt pórul, amikor megpróbálta megetetni a medvét. A helyszínre érkező mentők tájékoztatása szerint a fiatal nőt kórházba szállították.
„A 18 éves, eszméleténél lévő és együttműködő fiatal nőt a mentősök átvették és kórházba szállították.”
Az esetek nem egyediek, a turisták figyelmetlensége visszatérő probléma a népszerű útvonalon. Május végén egy bolgár férfira támadt rá egy medve, szintén etetés közben.
Azt a férfit utólag húszezer lejre bírságolták, mert a hatályos romániai törvények szerint a vadon élő medvék etetése szigorúan tilos.
A hatóságok ezzel próbálják elejét venni annak, hogy a turisták hozzászoktassák az állatokat az emberi jelenléthez és élelemhez. A Transzfogarasi út látványossága miatt rengetegen állnak meg fotózni, és sokan etetik is az út mellett megjelenő, emberhez szokott medvéket.
Ezzel azonban egy veszélyes folyamatot erősítenek: az állatok elveszítik természetes félelmüket, és az autókat, embereket egyre inkább táplálékforrásnak tekintik.
A hétfői események ismét alátámasztják, hogy a figyelmeztetések ellenére sokan nincsenek tisztában a kockázattal, vagy egyszerűen nem törődnek vele.
A térségben az elmúlt egy évben több súlyos medvetámadás is történt. A legsúlyosabb eset tavaly nyáron történt, amikor a Transzfogarasi úton egy olasz motoros turista halt meg, miután túl közel merészkedett egy medvéhez. A tragédiát követően a román hatóságok szigorítottak: a „kolduló medvék” visszaszorítására fókuszálva megerősítették, hogy magas pénzbírsággal sújtják azokat, akik etetik a vadállatokat.
Ennek ellenére a medvetámadások száma emelkedik Romániában.
Három külföldi turistát is megsebesített a medve hétfőn az erdélyi Transzfogarasi úton, miután felelőtlenül próbáltak közel kerülni az állatokhoz – írta a 444.hu.
Az egyik esetben egy portugál házaspár állt meg autójával, hogy lefotózzák az út szélén feltűnt medvét. A nő lehúzta a jármű ablakát, mire a vadállat hirtelen rájuk támadt. Mindketten megsérültek, de még el tudtak hajtani a kórházig.
Nem sokkal később, az Arefu térségében egy 18 éves lány járt pórul, amikor megpróbálta megetetni a medvét. A helyszínre érkező mentők tájékoztatása szerint a fiatal nőt kórházba szállították.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videó: Budapesten mosta a maffia pénzét egy hálózat, a két szír vezető szökésben van - a lakosság segítségét kéri a rendőrség
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda egy összehangolt akcióban számolt fel egy pénzmosó hálózatot, ami erre a célra átalakított autókban hordta be az országba és küldte tovább a készpénzkötegeket. A hatóságok 18 helyszínen tartottak kutatást, és több mint 540 millió forintnyi vagyont vontak el, 10 embert gyanúsítanak.
A rendőrök múlt szerdán egyszerre 18 helyszínen csaptak le egy nemzetközi drogpénzeket tisztára mosó budapesti hálózatra, egy 30 éves nő félmillió euróval a bőröndjében bukott le a ferihegyi reptéren.
Azonban a bűnszervezet két feltételezett vezetője még szökésben van.
Ezért a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a lakosság segítségét kéri a szír származású magyar állampolgár, Maradini Talal és szír társa, Youssef Mahmoud megtalálásához, akik ellen elfogatóparancsot adtak ki - írta a police.hu.
Ezen nagyszabású múlt szerdai rajtaütés után tíz embert – öt férfit és öt nőt – gyanúsítottak meg, közülük hetet már le is tartóztattak, ketten bűnügyi felügyeletbe kerültek, egy gyanúsított pedig szabadlábon védekezik.
A hatóságok összesen több mint 540 millió forint értékben foglaltak le vagyont: 13 autót 46 millió forint értékben, készpénzt és ingatlanokat 370 millió forint értékben, valamint 126 millió forintot zároltak bankszámlákon.
Videón a rajtaütések:
A nyomozás jelenlegi állása szerint ez az összefüggő hálózat - melyben két teljes családot azonosítottak - az Európai Unió országaiból és a Balkánról érkező, kábítószer-kereskedelemből és más bűncselekményekből származó készpénzt juttatott külföldre.
A pénzt autókba épített titkos rejtekhelyeken hozták be az országba, majd egy VIII. kerületi, Ganz-negyedben működő illegális pénzváltóban nagyobb címletekre váltották.
Innen a pénz Ciprusra, Isztambulba, és néhány alkalommal Görögországba került.
A szervezet kifinomult módszereket használt: a futárok titkosított üzenetküldő alkalmazásokon tartották a kapcsolatot a vezetőkkel, a pénzátvételeknél pedig tokenekkel azonosították egymást. Folyamatosan cserélgették a telefonjaikat és a szállításra használt autókat, a beszélgetési előzményeket pedig rendszeresen törölték.
A futárok útvonaltól és a szállított összeg nagyságától függően fix díjat, akár 1500 eurót is kaptak egy-egy útért, legális jövedelemmel egyikük sem rendelkezett. Az autók átalakítását és szervizelését egy szír származású férfi végezte egy XIX. kerületi műhelyben.
Az autós fuvarok során egy-egy jármű titkos rekeszeiben akár 1,6 millió euró is lehetett.
A légi úton szállítandó pénzt vákuumfóliába csomagolták, és ruhák közé rejtve, feladott poggyászokban csempészték ki az országból, esetenként 260 és 880 ezer euró közötti összegekkel.
Valószínűleg az egyik ilyen bőrönddel dőlt meg az a 30 éves nő a ferihegyi reptéren, akinél félmillió eurót találtak.
Az ügynek német szála is van: a német rendőrök március 10-én az A3-as autópályán, Passau közelében elfogtak egy 45 éves magyar férfit, akinél milliós nagyságrendű eurót találtak. A férfi a most elfogott egyik testvérpár fivére. A magyar és a német hatóságok közösen vizsgálják a szerepét a nemzetközi hálózatban.
Kötegek kötegek hátán, titkos rekesz, lefoglalt vagyon, falhoz állított gyanúsítottak - így csapott le a rendőrség:
A rendőrök múlt szerdán egyszerre 18 helyszínen csaptak le egy nemzetközi drogpénzeket tisztára mosó budapesti hálózatra, egy 30 éves nő félmillió euróval a bőröndjében bukott le a ferihegyi reptéren.
Azonban a bűnszervezet két feltételezett vezetője még szökésben van.
Ezért a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a lakosság segítségét kéri a szír származású magyar állampolgár, Maradini Talal és szír társa, Youssef Mahmoud megtalálásához, akik ellen elfogatóparancsot adtak ki - írta a police.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hatalmas csarnoktűz Nyírbátorban, hetvenegy embert kellett kitelepíteni - Videó és fotógaléria a helyszínről
Éjszaka kigyulladt egy csarnoképület Nyírbátorban, az Árpád utcában. A katasztrófavédelem közlése szerint a lángokat reggelre körülhatárolták, de a hosszan tartó utómunkálatok még hátravannak.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint éjszaka kigyulladt egy csarnoképület Nyírbátorban, az Árpád utcában.
A hatóság a közösségi oldalán azt írta, nagy erőkkel kezdték meg az oltást a helyszínen. „A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett a nyírbátori, a mátészalkai, a baktalórántházai, a nyíradonyi, a nyíregyházi, a fehérgyarmati és a kisvárdai hivatásos tűzoltók több vízsugárral, órák óta oltják a lángokat.”
A munkálatokat hét városból érkező vízszállító is segíti, emellett egy közeli cég öt, egyenként harminc köbméteres tartályos járművel szállítja az oltáshoz szükséges vizet.
Az egységek reggel fél nyolcra körülhatárolták a tüzet, de a katasztrófavédelem szerint hosszan tartó utómunkálatokra lesz szükség.
Az égő épület közeléből „hetvenegy embert telepítettek ki és helyeztek biztonságba a polgármesteri hivatalban.”
Február elején szintén Nyírbátorban egy kazánházként és műhelyként használt melléképületből terjedt át a tűz egy lakóházra; a beavatkozó egységeknek akkor tíz gázpalackot kellett kihozniuk az égő épületből.