KÉK HÍREK

Kávézgattak és szunyókáltak a chicagói rendőrök, miközben több üzletet is kifosztottak a környéken

Egy kongresszusi képviselő irodájában lazítottak, pedig máshol lett volna szükség rájuk. A politikus, a polgármester és rendőrségi vezetők is felháborodtak a történteken.

Link másolása

Nagy felháborodást keltett több chicagói rendőr, akik munkaidőben henyéltek egy képviselő irodájában, miközben a környéken sorra fosztották ki az üzleteket.

A lustálkodó egyenruhásokat - köztük magas rangú tiszteket - az iroda biztonsági kamerái buktatták le, amelyeknek felvételeit egy csütörtöki sajtótájékoztatón mutatták be. Ezeken látszik, hogy

egy rendőr egy kanapén szunyókál, többen ráérősen kávézgatnak és telefonoznak, sőt még kukoricát is pattogtattak unalmukban.

A rend őreit egyébként azért hívták ki Bobby Lee Rush politikus irodájához még június elsején, hogy egy betörés miatt nyomozzanak. Aztán úgy tűnik, ott ragadtak és kényelembe helyezték magukat.

Amikor a kongresszusi képviselő megnézte a biztonsági kamerákat, hogy visszanézze a betörésről készült felvételeket, nagyon megdöbbent a henyélő rendőröket látva. Teljesen kiakadt, hogy ahelyett, hogy a dolgukat végezték volna, úgy lazsáltak az irodájában, mintha otthon lennének. Ráadásul eközben a környék több üzletében is fosztogatások történtek.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Meghalt egy nő a Disney Worldben, mert nem allergénmentes ételt kapott
A New York-i Egyetem orvosának halálát anafilaxiás sokk okozta. Hiába kérte dió- és tejmentesen a vacsorát, a Disney éttermében nem figyeltek oda.

Link másolása

Meghalt a New York-i Egyetem egyik orvosa, miután a floridai Disney World egyik vendéglőjében vacsorázott, írja a New York Post. Kanokporn Tangsuan azután lett rosszul még október 5-én, hogy a Raglan Road ír kocsma és étterem felszolgálója biztosította arról: a kiválasztott étel dió- és tejmentes.

A nő férje, Jeffrey Piccolo 19 oldalas keresetet nyújtott be a bíróságon, melyben azt írja, hogy az étterem személyzete leszögezte: nem okoz gondot számukra az allergénmentes ételek elkészítése. Ezután Tangsuan brokkolit, kukoricakását, kagylót és hagymakarikákat rendelt, majd a távozás után, a bevásárlóközpontban sétálva lett rosszul.

Az orvos betért a közeli Planet Hollywoodba, de ekkor már komoly légzési nehézségekkel küzdött, majd elájult. Az orvosszakértői vizsgálat kimutatta, hogy a nő anafilaxiás sokk következtében halt meg, mivel „a szervezetében magas volt a tejtermékek és a diófélék szintje”.

A férj szerint a Disney többek között azzal reklámozza szolgáltatásait, hogy parkjaiban kiemelt fontosságú az ételallergiás vendégek kezelése. A keresetben azt írja, hogy a Disney „elmulasztotta oktatni, kiképezni és/vagy utasítani az alkalmazottait”, hogy „meggyőződjenek arról, hogy az allergénmentesnek feltüntetett vagy allergénmentesen kért ételek valóban allergénmentesek”.

Piccolo a floridai törvények alapján 50 ezer dollárt meghaladó kártérítést követel, amit a lelki fájdalom és szenvedés, a jövedelemkiesés és a temetési költségek megtérítésével indokol.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
30 energiaitalt ivott, majd agyonszurkálta a kétgyermekes anyukát – élete végéig börtönbe kerül a sápi férfi
Napokig számítógépes játékokkal játszott, és alig aludt a gyilkos, aki kolléganőjére támadt rá. Ügyvédje szerint ő is áldozata a felgyorsult világnak.

Link másolása

2022 májusában, miután napokig nem aludt, egy veszprémi gyár öltözőjében több késszúrással végzett kétgyerekes kolléganőjével egy most 27 éves sápi férfi. A bíróságon kedden azt mondta, nem akarta bántani a nőt, és sajnálja, amit tett – számolt be az RTL Híradója.

A férfit aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolták meg. Az ügyészség szerint azért támadta meg 45 éves áldozatát, mert a kétgyerekes anya visszautasította a közeledését.

Dulakodni, kezdtek, majd mikor a nő a földre került, támadója csaknem 20 késszúrással végzett vele.

A gyilkosság előtt a férfi folyamatosan számítógépes játékokkal játszott, és legalább 30 doboz energiaitalt ivott meg. Állítása szerint nem fogta fel, ami történt: utolsó emléke az volt, hogy az öltözőnél áll, majd véresen sétál ki a közeli buszmegálló felé.

Az ügyész szerint, mivel senki nem kényszerítette erre az életvitelre, így az nem mentség a tette elkövetésére. Ügyvédje szerint ugyanakkor a férfi maga is áldozata a „felgyorsult világnak”.

„A törvényszék által kiszabott 40 év helyett 25 évben határozták meg azt az időpontot, amikor felülvizsgálható lesz, hogy a vádlott szabadlábra helyezhető-e”

– mondta el a Híradónak Ferenczy Tamás, a Győri Ítélőtábla szóvivője, miután a férfit Kedden, másodfokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték, jogerősen.

Az RTL Híradó riportja az ítélethirdetésről

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Szexuálisan félreérthető magatartás” történhetett kiskorúak között egy önkormányzati táborban – lemondott egy MSZP-s képviselő
A párt egyik tisztségviselője az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. vezetője volt. A vizsgálatot az önkormányzat rendelte el.

Link másolása

Vizsgálatot indított Újpest önkormányzata, miután az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. által szervezett táborban két kiskorú gyermek között „szexuálisan félreérthető magatartás történhetett” – közölte a helyhatóság kedden az MTI-vel.

A cég vezetője lemondott posztjáról és az MSZP-ben betöltött tisztségéről is.

Az önkormányzat azt írta, amint tudomásukra jutott az eset, azonnal és haladéktalanul vizsgálatot rendeltek el a tábort szervező önkormányzati cégnél.

Tájékoztatásuk szerint „ezen vizsgálat alapján az önkormányzat a tudomására jutott információkat és iratanyagot a hatályos gyermekvédelmi jogszabályoknak megfelelően haladéktalanul eljuttatta az illetékes rendőrkapitányságra, valamint továbbította az Újpesti Gyermekjóléti Szolgálat részére”.

Hozzátették: azt, hogy a két kiskorú között valójában mi történhetett, a törvényi előírásoknak megfelelően a hatósági eljárásokban kell kivizsgálni és tisztázni.

„Mindazonáltal az eset ismert körülményeit figyelembe véve, a gyermekvédelem súlyára való tekintettel, valamint cégvezetői felelősségi körét mérlegelve, a tábort szervező Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. vezetője úgy döntött, hogy azonnali hatállyal lemond ügyvezetői tisztségéről” – ismertette név említése nélkül az önkormányzat.

Az MSZP az üggyel kapcsolatban – ugyancsak név említése nélkül – közleményében azt írta: a cég ügyvezetője arról tájékoztatta a párt vezetését, hogy lemond az MSZP-ben betöltött tisztségéről és egyben meg is szünteti a párttagságát. Az MSZP vezetősége ezt elfogadta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Barátkozni akart vele a kutya, karddal vágta át a nyakát – Állatkínzó ellen emeltek vádat
A vádlott egy póniló elleni támadást akart megbosszulni. Hosszas szenvedés után pusztult el az áldozatául eső kutya.

Link másolása

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki egy karddal halálra sebzett egy kóbor kutyát – írja közleményében a Pest Vármegyei Főügyészség. A vádirat szerint a férfi ellen más bűncselekmény miatt is folyt eljárás: korábban akadályozta egy autóra elrendelt végrehajtási eljárás lefolytatását. Az állatkínzási ügy ezt követte.

2023 júniusában történt, hogy a vádlott rokonai kikötve magára hagytak egy pónilovat egy ceglédi közterületen, melyet aztán kutyák támadtak meg. A férfi elhatározta, hogy megkeresi és elpusztítja a kutyákat, valamint gazdáikat elszámoltatja.

A helyszínre autózott, ahol észrevett egy közepes termetű kóbor kutyát. Egy szamurájkardra hasonlító vágóeszközzel kiszállt az autóból, majd magához csalogatta az egyébként barátságosan viselkedő kutyát, amely csaholva, fark csóválva közelített hozzá.

A vádlott kihasználva, hogy az elé érő kutya a hátára feküdve próbált barátkozni vele, a kezében lévő karddal az állat torkára vágott.

A kutya nyakán mély, vénát is átmetsző vágott seb keletkezett, emiatt hosszas szenvedés után elpusztult.

A Ceglédi Járási Ügyészség a férfi ellen bírósági végrehajtás akadályozásának vétsége és állatkínzás vétsége miatt emelt vádat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: