KÉK HÍREK
A Rovatból

Curtis testvére is életfogytiglant kapott - ítélet a Katzenbach-gyilkosság ügyében

A volt MTK-s focistát 2009-ben ölték meg, holttestét Baranya vármegyében földelték el. A gyilkosok éveken át tagadtak, de most mindhármukat életfogytiglanra ítélték.
Szerző: GJ, - szmo.hu
2025. április 07.



Első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott három férfi Katzenbach Imre (képünkön) meggyilkolása miatt – közölte a Fővárosi Törvényszék. A vádlottakat tíz évre eltiltották a közügyek gyakorlásától is. A bíróság döntése szerint Sz. Lajos – aki Curtis testvére – 27, L. István és H. László pedig 25-25 év letöltése után helyezhető feltételes szabadlábra.

A vádirat szerint Katzenbach 2007-ben névlegesen elvállalta egy cég vezetését, bár tudta, hogy a vállalkozás valótlan tartalmú számlákat állít ki egy akkoriban ismert zrt.-nek. A feladata az volt, hogy a számlák ellenértékét készpénzben felvegye, majd visszajuttassa a cégvezetőknek. Egyikük időközben meghalt, a másik a vádlottak között lévő H. László.

2009 áprilisában Katzenbach nem adta vissza az 500 millió forintot, aminek felvételét elvállalta, ehelyett külföldre távozott.

Néhány hónappal később a zrt. vezetői megtudták, hol tartózkodik, és hazahozatták. A vád szerint feldühödtek azon, hogy a pénz jelentős részét nem kapták vissza, és attól is tartottak, hogy a volt futballista a hatóságokhoz fordul, mert már nem akart részt venni az ügyletekben.

Az ügyészség szerint a cégvezetők ezután határozták el, hogy megöletik. A vádirat alapján 2009 szeptemberének elején megbízták H. Attilát, hogy ölje meg Katzenbachot. Ő elfogadta a felkérést, de a végrehajtást továbbadta egy ismerősének, aki cserébe ingyenes vadászati lehetőséget és legalább hárommillió forintot kért, illetve juttatást annak is, akit maga mellé vett.

2009. szeptember 28-án H. Attila Baranyajenő térségébe vitte Katzenbachot, egy előre kiásott gödörhöz. A helyszínen már várta őket Sz. Lajos és L. István. Amikor a volt labdarúgó kiszállt a járműből, a két férfi rátámadt, miközben H. Attila elhajtott. Az egyik támadó lefogta, a másik pedig olyan súlyosan bántalmazta, hogy a helyszínen meghalt. Ezután a holttestet az előre kiásott gödörbe tették, és betemették.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai 2021. május 11-én vette őrizetbe Katzenbach Imre 2009-es eltűnésével és meggyilkolásával kapcsolatban Sz. Lajost, L. Istvánt és H. Lászlót.

A három férfi végig tagadta a bűncselekmény elkövetését. H. László az utolsó szó jogán azt mondta: „Semmit sem követtem el, és a hazugságvizsgálat is engem igazolt.” Sz. Lajos, Curtis testvére úgy nyilatkozott: „Nem követtem el azt a bűncselekményt, amivel vádolnak, senkit sem öltem meg.” Azt kérte a bíróságtól, hogy „állítsák helyre a becsületemet, és engedjenek vissza a családomhoz.” L. István szintén felmentését kérte.

A bíróság végül H. Lászlót felbujtóként, Sz. Lajost és L. Istvánt társtettesként mondta ki bűnösnek előre kitervelten, nyereségvágyból és aljas indokból elkövetett emberölés miatt. A három férfi életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott.

(24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Csilivel kínozta az aranyeres rabot – Megdöbbentő, mit tehetett a tiszalöki börtönorvos
A doktornőt és három társát bíróság elé állítják, miután a vád szerint brutálisan megalázták a rabot. Az ügyészség szerint szándékosan okoztak neki fájdalmat az orvosi vizsgálat alatt.


2022 nyarán egy rendkívüli eset történt a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben. Egy, a hírek szerint rendszeresen problémát okozó elítélt orvosi vizsgálatra jelentkezett aranyeres panaszokkal, azonban ahelyett, hogy szakszerű ellátást kapott volna, az intézmény orvosa – a vádirat szerint – szokatlan módon járt el.

A Blikk információi alapján

a doktornő a rektális vizsgálat előtt csípős csilipaprikával kevert fertőtlenítőszerbe mártotta a kesztyűjét, majd ugyanígy tett a katéterrel is.

A történtek miatt négy ember ellen emeltek vádat, az ügy a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa előtt van folyamatban.

A vádirat szerint a börtönben szolgálatot teljesítő orvos hivatalos eljárásban bántalmazta a fogvatartottat. A másodrendű vádlott, az egészségügyi osztályvezető őrnagy felbujtóként, míg egy hadnagy bűnsegédként szerepel az eljárásban. A negyedrendű vádlott – aki szintén hadnagyi rangban van – nem vett részt a bántalmazásban, őt a jelentési kötelezettség megszegésével vádolják, és esetében lefokozás lehet a büntetés.

A bíróság szóvivője, dr. Dobó Dénes szűkszavúan így nyilatkozott az ügyről: „A vádirat lényege szerint az elsőrendű vádlott az egyik büntetés-végrehajtási intézetben orvosként teljesített szolgálatot, amelynek során a két társa tudtával az egyik fogvatartottaknak szándékosan a szokásos orvosi vizsgálattal járó kellemetlenséget lényegesen meghaladó fájdalmat okozott.”

Egy informátor szerint a harmadrendű vádlott – aki a szabadidejében csilipaprikát termesztett, és tisztában volt annak erősségével – terhelő vallomást tett a doktornőre és az egészségügyi tisztre. A vallomás után a hatóság mértékes indítványt tett, vagyis egyező

beismerés esetén az orvos és a tiszt két és fél év börtönt, míg a vallomást tevő hadnagy felfüggesztett szabadságvesztést kaphat.

A védelem szerint az egyik vádlott nem tudott arról, hogy a csilipaprikás oldatot más célra használták volna. A forrás szerint a paprikát alapvetően ételekhez használták, és a vádlott még azt is ráírta az üvegre, hogy „csak orvosi javaslatra használandó”, hogy senki ne nyúljon hozzá véletlenül. Az orvos és az érintett egészségügyi tiszt tagadják a vádakat.

Az egyik vádlottat dr. Helmeczy László ügyvéd képviseli, aki az ügyvédi titoktartásra hivatkozva nem kívánt nyilatkozni a részletekről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Vérzéses tüdőgyulladásban halt meg 13 éves lányuk, az ügyészség igazat adott a szülőknek, folytatni kell a nyomozást
Amikor Niki vért hányt, megint Mátészalkára, de ezúttal a gyermeksürgősségire rohantak vele. A szülők szerint ott nem akarták elhinni, hogy az ügyeleten is voltak az életveszélyes állapotú gyerekkel.


Igazat adott az ügyészség a gyászoló szülőknek: folytatni kell a nyomozást a tüdőgyulladásban meghalt 13 éves nagyecsedi lány ügyében! Jogosnak tartották a panaszt, hogy nincs elegendő bizonyíték arra, hogy nem történt bűncselekmény. A szülők azért tettek feljelentést, mert szerintük hiába látta több orvos a lányukat, későn vették észre, hogy életveszélyes az állapota - hangzott el az RTL híradójában.

Már csak a fotókon mosolyog szüleire a 13 éves Petrohai Niki. A lány tavaly januárban meghalt.

4 nap leforgása alatt veszítették el egyetlen gyermeküket a nagyecsedi szülők vérzéses tüdőgyulladásban. A temetés óta azért küzdenek, hogy kiderüljön, hibázott-e valaki. Nem értik ugyanis, hogy miért nem vették észre időben az orvosok az influenzából kialakult halálos szövődményt.

A háziorvos a kezdeti tünetekre otthoni pihenést és lázcsillapítást írt elő. Amikor Niki rosszabbul lett, és megint a rendelőbe vitték volna, a szülők szerint elutasító választ kaptak.

"Vetett egy keresztet, hogy egy nap alatt nem tudja meggyógyítani" - mondták a híradónak.

Ezután a mátészalkai orvosi ügyeletre mentek vele, nem szűnő fájdalmai miatt. Ott azt a lázra fogták és hazaküldték őket.

- Nem reagáltak semmit! - Csak annyi, hogy a gyulladás, az izmok!

Amikor Niki vért hányt, megint Mátészalkára, de ezúttal a gyermeksürgősségire rohantak vele. A szülők szerint ott nem akarták elhinni, hogy az ügyeleten is voltak az életveszélyes állapotú gyerekkel.

"Kétszer is rákérdezett, hogy itt voltunk? És akkor mondták, hogy ezzel a betegséggel miért nem küldték fel?" - emlékeztek a szülők.

Mentővel átszállították a nyíregyházi kórházba, ahol másnap reggel meghalt. A szülők feljelentést tettek, azonban az eljárást idén márciusban bűncselekmény hiányában megszüntették az ügyben kikért orvosi szakvéleményre hivatkozva. A gyászoló család szerint azok az iratok hemzsegnek a hibáktól, és hiányosak is, ezért panaszt tettek. Az ügyészség nekik adott igazat:

"Az eddig feltárt bizonyítékok alapján nem lehet azt teljes bizonyossággal megállapítani, hogy nem történt bűncselekmény. Vagyis a nyomozást folytatni kell."

A szülők úgy érzik, ezzel újabb esélyt kaptak arra, hogy megtudják, van-e felelős:

"Talán az igazságszolgáltatás egy kicsit az igazság irányba húzódik. Nincsen hibás, mikor az én lányomat csak úgy eltemették"

A szülők ügyvédje szerint a rendőrségnek be kell gyűjteni a hiányzó orvosi papírokat.

Ábrahám Csaba ügyvéd: "Nem szerezte be sem a háziorvossal kapcsolatos orvosi dokumentációt, sem pedig a mátészalkai ügyelettel. Így lett volna teljes a tényállás."

A nyomozás halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlanság miatt folyik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális: karddal vágta le élettársa haját, kényszerítette, hogy a kutya táljából egyen, és egy szikével vésse a monogramját az ujjába
Hét és fél év börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki évekig verte, megalázta élettársát, végül meg is késelte. A tárgyaláson mindent beismert, de csak annyit mondott, hogy sajnálja, amit tett.


Gyermeke anyját ütötte, rugdosta és arra kényszerítette, hogy a nő a kutyatálból egyen, majd egy szikével a kezére vésse a férfi monogramját. Az ítélet után enyhítést kért, így az nem jogerős.

Ma már csendes a környék, elhagyatott a ház, ahová két éve élettársa elől menekült egy nő. Az akkor még Besenyőtelken élő harmincas éveiben járó pár kapcsolata kisfiúk születése után nem sokkal romlott meg.

A férfi drogozott és féltékeny volt, napi szinten ütötte-rúgta élettársát. Volt, hogy a nő haját egy karddal vágta le, de a megaláztatások itt nem értek véget

- hangzott el az RTL híradójában.

A bíró szerint "a sértettet arra kényszerítette, hogy a kutya táljából egyen, magának az egyik ujjára szikével egy Z betűt véssen továbbá rendszeresen sértegette, szidalmazta is."

Az asszony 2022-ben édesanyjához menekült a gyerekükkel. Közben a férfit három év két hónap börtönre ítélték, mert egy korábbi partnerével is erőszakoskodott. Élettársa megsajnálta őt és 2023 elején visszament hozzá, hogy párja több időt tölthessen közös gyerekükkel mielőtt börtönbe vonul. De a férfi újra erőszakossá vált. A nő emiatt ismét visszamenekült az édesanyjához. Ekkor már annyira félt élettársától, hogy folyamatosan zárták a kaput. De hiába.

Egy ismerős ezt mondta a híradónak:

"Ahogy hazajöttek, ők rögtön az ajtót bezárták, mert féltek. Be is mentek, majd legutoljára hazajött a Rencsi gyerek, kerékpárral, akkor meglökte a kaput ez a Zoli vagy hogyhíjják, aztán beszakította belőle a kaput, megfogta a Nikit az udvar közepén és földhöz verte."

A férfi ezúttal egy rugós bicskával több helyen meg is szúrta a nőt. A bíró szerint azzal fenyegette a sértettet, hogy meg fogja ölni mielőtt börtönbe vonul.

A váddal egyezően beismerem a cselekmény elkövetését nagyon megbántam a bűncselekményemet. Nagyon sajnálom - ennyit mondott a tárgyaláson.

A bíróság szerint különösen embertelenül és durván bánt párjával.

Kovács Eszter bíró közölte: A törvényszék halmazati büntetésül hét év szabadságvesztésre, mellékbüntetésül nyolc év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítéli.

A késelő enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyilvános: ez okozhatta a márciusi tömeges megbetegedést Nagykőrösön, 867 ember betegedett meg
A közétkeztető konyháján több szabálytalanságot tártak fel, öt gyerek kórházba került kiszáradás miatt.


Márciusban 867 ember betegedett meg Nagykőrösön, köztük 600 gyerek – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A megbetegedések óvodákat, általános iskolákat és idősotthonokat is érintettek. A hatóság szerint a tüneteket – hányás, hasmenés – egy konkrét étel okozhatta. A Nébih közleménye szerint

a „házi sajtkrémes rozskenyér salátalevelekkel és pulykavagdalt” állhat a rosszullétek hátterében.

A közétkeztetést az Eatrend Kft. végezte. A Nébih márciusban ellenőrzést tartott a cég konyháján, ahol több hiányosságot, műszaki-karbantartási hibát és higiéniai problémát találtak. Emiatt fertőtlenítést és nagytakarítást rendeltek el, valamint néhány napra felfüggesztették a cég tevékenységét. A közlemény szerint az eljáró hatóság „élelmiszerlánc-felügyeleti bírság kiszabásáról rendelkezett”.

Az Eatrend Kft. a megbetegedések után elemezte az ételmintákat, az eredmény azonban negatív lett. A Nébih szerint a vizsgálat nem volt teljes körű, mivel csak négy mikrobára terjedt ki. A történtek következtében öt gyerek kiszáradás miatt kórházi ellátásra szorult.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: