Kandász Andrea elképesztő átalakulása: a baleset után Délkelet-Ázsiában találta meg a nyugalmat
Kandász Andrea óriási utat tett meg az elmúlt évben. A súlyos biciklibalesetből való felépülése után digitális nomádként, Délkelet-Ázsiában találta meg a nyugalmat.
Kandász Andrea az elmúlt egy évben jelentős változásokon ment keresztül. A tavaly nyári súlyos biciklibalesete után, amelyben mindkét karja eltört, most Délkelet-Ázsiában dolgozik digitális nomádként, és új környezetében találta meg a nyugalmat – számolt be róla a Bors.
„Meg kellett tanulnom elfogadni a segítséget, ami egy nagyon nehéz folyamat volt”
– mondta a Borsnak. A baleset után Andrea számára nehéz volt elfogadni, hogy a családjára szorul. Hozzátette, hogy ez a helyzet sok feszültséget okozott, de végül szorosabbá tette a családi kötelékeiket.
„Szoros szövetség alakult ki közöttünk, amiért nagyon hálás vagyok, 2024-ben ez volt a legjobb dolog”
– tette hozzá. A felépülés lassabb volt, mint várta, és a jobb kezében lévő fém csavarok még mindig merevséget okoznak.
„Ha júniusig nem lazul, akkor lehet, hogy újra kell műteni”
– jegyezte meg. A hideg időjárás sem segítette a gyógyulását, ezért döntöttek úgy, hogy férjével Délkelet-Ázsiába utaznak.
„Nem tudom, hogy összefüggésben van-e az időjárással, de sejtem, hogy igen, mert amúgy sem bírom a hideget”
– mondta. A meleg éghajlat és a tengerparti környezet jótékony hatással van rá.
„Ahogy kijöttünk Ázsiába, elkezdtem úszni és kilazulni is, ezt a gyógytornász is mondta, hogy jót fog tenni a meleg sós tenger: már most érzem, hogy sokkal jobb lett”
– mesélte. Andrea és férje már lassan tíz éve minden évben eltöltenek néhány hónapot Ázsiában, hogy kiszakadjanak az itthoni közegből és más fókuszú munkát végezzenek.
„Ilyenkor az év végén felvett anyagok utómunkálatait csinálom és tudatosan átállok agyban is”
– mondta. A digitális nomád életmód lehetőséget ad számára, hogy elmélyüljön önmagában és távol maradjon a mindennapi stressztől.
„Nehezebben ér el bennünket a mindennapi stressz, és sokkal jobban el tudok mélyedni magamban”
– mondta. Hozzátette, hogy ez nem nyaralás, hiszen csak két hét pihenést engednek meg maguknak az elején, majd egy hetet a végén. A köztes időben dolgoznak, fix napirend szerint.
„7-kor kelünk, két órát futok, utána két órát lent vagyunk a tengerparton, úszom is, majd 11 körül feljövünk reggelizni, aztán este 7-ig dolgozunk”
– mesélte. Az októbertől decemberig forgatott anyagok utómunkálatait végzi, amelyek között ott vannak a Sztármamik epizódjai is, Sáfrány Emesével, Jakupcsek Gabriellával és Csisztu Zsuzsával.
„Ezeket most tudom megvágni, vagyis előredolgozunk”
– tette hozzá. A baleset és a felépülés folyamata sok mindent átértékeltetett vele.
„Közben átmentem egy nagyon hosszú belső folyamaton, ami arról szólt, vajon mi volt az üzenete annak, hogy mindkét kezem eltört, hiszen soha semmim nem tört még el. Sok minden kirajzolódott és átértékelődött számomra”
– osztotta meg gondolatait. A közösségi médiában való ritkább jelenlétéről elmondta, hogy nincs semmi baj:
„Ezért is tűntem el a közösségi oldalakról: nincs baj, csak most muszáj egy kicsit offline is lennem.”
Kandász Andrea az elmúlt egy évben jelentős változásokon ment keresztül. A tavaly nyári súlyos biciklibalesete után, amelyben mindkét karja eltört, most Délkelet-Ázsiában dolgozik digitális nomádként, és új környezetében találta meg a nyugalmat – számolt be róla a Bors.
„Meg kellett tanulnom elfogadni a segítséget, ami egy nagyon nehéz folyamat volt”
– mondta a Borsnak. A baleset után Andrea számára nehéz volt elfogadni, hogy a családjára szorul. Hozzátette, hogy ez a helyzet sok feszültséget okozott, de végül szorosabbá tette a családi kötelékeiket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Szeretnék visszatérni az életbe” – először szólalt meg Sallai Nóra a tragikus autóbalesete óta
A Jóban Rosszban egykori színésznője közel egy évvel ezelőtt szenvedett súlyos autóbalesetet kisfiával. Az 5 éves Bende életét már nem tudták megmenteni, Nóra állapota pedig sokáig kritikus volt.
Tavaly szeptemberben szenvedett súlyos autóbalesetet Sallai Nóra és ötéves kisfia, amikor egy másik sofőr letarolta őket az útról Alsónémediben. A színésznőt válságos állapotban szállították kórházba, sürgősen vérre volt szüksége. Ugyan a kisfiát is kórházba szállították, Bende életét már nem tudták megmenteni, néhány nappal a szörnyű baleset után a kórházban meghalt.
A Jóban Rosszban egykori színésznőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok, sokáig kritikus volt az állapota. Hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről, majd hosszú kezelések követték egymást.
A tragikus baleset óta csak informátorok meséltek arról, hogy éppen hol tart Sallai Nóra kezelése, és hogy van a színésznő. Most azonban ő maga is megszólalt és a story.hu-n keresztül üzent a nyilvánosságnak.
„Szeretnék minél előbb meggyógyulni és visszatérni az életbe. Ezt vettem célul. A családom és a barátaim segítenek ezen az úton!”
Tavaly szeptemberben szenvedett súlyos autóbalesetet Sallai Nóra és ötéves kisfia, amikor egy másik sofőr letarolta őket az útról Alsónémediben. A színésznőt válságos állapotban szállították kórházba, sürgősen vérre volt szüksége. Ugyan a kisfiát is kórházba szállították, Bende életét már nem tudták megmenteni, néhány nappal a szörnyű baleset után a kórházban meghalt.
A Jóban Rosszban egykori színésznőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok, sokáig kritikus volt az állapota. Hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről, majd hosszú kezelések követték egymást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nemrég még a fellegekben járt József gazda, aki boldogan tervezte az esküvőjét 36 évvel fiatalabb menyasszonyával. A Házasodna a gazda sztárjának azonban darabokra hullott a szíve, ugyanis le kellett fújni a ceremóniát, mivel a 21 éves lányt eltiltották tőle a szülei.
József gazda tavaly egyedüliként kapott második esélyt a Házasodna gazda történetében arra, hogy megtalálja élete párját. Hiába volt meg első látásra a vonzalom a választottja és közte, a forgatások után elárulta, Erika szokásai és elvei nem valók az ő házába, ezért hagyta kisétálni az életéből. A szakítás után Istenre bízta, hogy lesz-e még valaha párkapcsolata. A szerelem akkor kopogtatott be hozzá, amikor nem számított rá. Egy 21 éves, nyíregyházi lányba szeretett bele, akit idén márciusban ismert meg, és a kapcsolatuk olyan gyors ütemben fejlődött, hogy szinte azonnal meg is kérte a kezét.
A debreceni egyetemista és közte lévő 36 év korkülönbség saját bevallása szerint először megijesztette. Mivel komoly szándékai voltak Patríciának, magához költöztette Felsőlajosra. Július elején pedig még arról mesélt, hogy bár Patrícia szülei nem támogatják a frigyet, be akarják bizonyítani, hogy mindent elsöprő szerelem az övék, így kitűzték az esküvőjük dátumát augusztus 29-re.
Pár héttel később azonban váratlan fordulat következett be.
„A szülők nem támogatták a kapcsolatunkat, főleg az anyukája, és történt valami, amit magam sem tudok megemészteni. Júliusban Patríciának még volt egy vizsgája, ami nem sikerült, ezért Debrecenben maradt, majd visszajött hozzám, aztán egyszerűen elvitte az édesanyja. Nem értettem, mi történik, minden dugába dőlt... Azzal a kérdéssel ment el, hogy visszafogadom-e, mondtam neki, el sem engedlek, lezsibbadtam teljesen. Úgy nevelték a szülei, hogy ki tudják rántani alóla a szőnyeget. Ő még nem tud megállni a saját lábán, bizonytalan”
– árulta el a Blikknek az összetört szívű József gazda.
„Pár héttel az esküvő előtt vitte el az édesanyja, július 8-án egy terepjáróval, emlékszem, pont esett az eső. Bennem összeomlott minden, én akkor nagyot csalódtam benne, úgy éreztem, hogy megszívatott. Utólag jöttem csak rá, hogy vissza akar jönni hozzám. Ha ezt kibírja a kapcsolatunk, akkor mindent túlélünk, és csak megerősít bennünket”
– mondta az RTL sztárja.
„Összetörtem a kudarcba fulladt az esküvő, nagyon rosszul érzem magam. Most várom a fejleményeket, mert látok esélyt arra, hogy visszajön. Hátha megértik a szülei, hogy komolyan akarjuk, vagy pedig át vagyok verve családostól, mindenestől”
– jegyezte meg csalódottan József, aki hozzátette: a rengeteg munka legalább lefoglalja, mert másképp ki sem bírná az őrjítő várakozást és reménykedést.
Az ötgyermekes édesapa úgy gondolja, Patrícia személyében megtalálta a nagy őt, éppen ezért nem akarja elengedni a kezét, de jelenleg tehetetlennek érzi magát. Még hívni sem meri a menyasszonyát, nehogy kellemetlen helyzetbe hozza, így viszont alig tud róla valamit.
Az elmaradt esküvő ellenére viszont még mindig bízik abban, hogy a kedvese idővel visszatér hozzá.
Nemrég még a fellegekben járt József gazda, aki boldogan tervezte az esküvőjét 36 évvel fiatalabb menyasszonyával. A Házasodna a gazda sztárjának azonban darabokra hullott a szíve, ugyanis le kellett fújni a ceremóniát, mivel a 21 éves lányt eltiltották tőle a szülei.
József gazda tavaly egyedüliként kapott második esélyt a Házasodna gazda történetében arra, hogy megtalálja élete párját. Hiába volt meg első látásra a vonzalom a választottja és közte, a forgatások után elárulta, Erika szokásai és elvei nem valók az ő házába, ezért hagyta kisétálni az életéből. A szakítás után Istenre bízta, hogy lesz-e még valaha párkapcsolata. A szerelem akkor kopogtatott be hozzá, amikor nem számított rá. Egy 21 éves, nyíregyházi lányba szeretett bele, akit idén márciusban ismert meg, és a kapcsolatuk olyan gyors ütemben fejlődött, hogy szinte azonnal meg is kérte a kezét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Meglepő kijelentést tett Ambrus Attila sztárboxos veresége után: erre készül a Viszkis
Szerinte ellenfele, BSW Matyi nyeri majd a kategóriájukat. A meccs elvesztésével, pedig egy fogadást is elbukott, így mindenképp elmegy majd a rapper egyik koncertjére.
Vasárnap este lépett a ringbe BSW Matyi és Ambrus Attila a Sztárbox idei évadának első adásában. A kezdeti ismerkedést követően a zenész hamar átvette az irányítást: a 35 éves rapper lényegesen többször talált be Attilának, aki azonban végig kitartóan küzdött a ringben. A négy menet után a találkozó győztese egyhangú pontozással BSW Matyi lett, aki ezzel továbbjutott az elődöntőbe.
„Nyilván a srác nem tudott kiütni, pedig két olyan ütést bekaptam, hogy láttam a csillagokat is...”
– mondta a Blikknek Ambrus Attila nem sokkal az összecsapás után.
„Ezt a sorozatot ő fogja megnyerni. Nekem van egy olyan érzésem, hogy ezt a Matyi gyereket nem fogják megverni. És sajnos elbuktam a fogadásomat, így el kell mennem a koncertjére is...”
– fogalmazott a Viszkis, akit tapasztalata és kitartása ezúttal nem vezetett sikerre, az élet más területein azonban még várnak rá kihívások.
„Szeretem a zenét, dobolok is. Az a célom, hogy hatvanéves koromra csináljak egy dobzenekart, illetve egy börtönzenekart. Vagyunk egy páran ebben a műfajban... Tanulom a zenét, hetente járok tanárhoz, de el fogok menni Matyi koncertjére is, sőt, még jegyet is veszek rá”
– jelentette ki az 57 éves Ambrus, aki hozzátette: továbbra sincs üresjárat az életében, keramikusként sokat piacozik, önkormányzati rendezvényekre jár, illetve kóstolóval egybekötött csapatépítőket is tart.
Vasárnap este lépett a ringbe BSW Matyi és Ambrus Attila a Sztárbox idei évadának első adásában. A kezdeti ismerkedést követően a zenész hamar átvette az irányítást: a 35 éves rapper lényegesen többször talált be Attilának, aki azonban végig kitartóan küzdött a ringben. A négy menet után a találkozó győztese egyhangú pontozással BSW Matyi lett, aki ezzel továbbjutott az elődöntőbe.
„Nyilván a srác nem tudott kiütni, pedig két olyan ütést bekaptam, hogy láttam a csillagokat is...”
– mondta a Blikknek Ambrus Attila nem sokkal az összecsapás után.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszólalt a szakításáról Harsányi Levente: Lara volt életem szerelme, és próbálom úgy felfogni, hogy örülök, hogy ez nekem két és fél éven át megadatott
A műsorvezető nehéz időszakon van túl: szakítottak a menyasszonyával, és néhány hét leforgása alatt a testvérét is elvesztette.
Harsányi Leventének nehéz hónapok állnak a háta mögött. Pár hete ugyanis szakítottak menyasszonyával, Oberskovszky Larával, később pedig kiderült, hogy egy hónap leforgása alatt elvesztette a bátyját is.
Testvére tragikus hirtelenséggel, két nappal egy sikeres életmentő műtét után hunyt el. „Erre nem lehet felkészülni. Kivéve, ha beteg az ember, de a testvérem nem volt az...két nap alatt ment el” – mondta korábban a Borsnak Harsányi Levente.
Ami a szakítást illeti: az év elején még az esküvő is szóba került. Larát két éve egy partin ismerte meg a műsorvezető, gyorsan egy hullámhosszra kerültek, így még abban az évben meg is kérte a kezét. Közös otthonról és esküvőről álmodtak, de aztán máshogy alakultak a dolgok, és nemrég véget ért a kapcsolatuk.
A műsorvezető most a Borsnak beszélt arról, hogy van a történtek után. Harsányi azt mondja, megtehetné, hogy egy dohos, sötét pincébe zárkózik a szeptemberi napsugarak elől és borús hangulatú Depeche Mode dalokat hallgat, de ez nem jelentene megoldást.
„Én azt gondolom, hogy mindennek oka van, véget ért a kapcsolatom, elhunyt a testvérem, de én elhatároztam, hogy nem fogok ebbe belesüppedni. Az élet, ha jó vagy, előbb vagy utóbb visszaigazol téged. Nem túlzok, én most baromi jól vagyok. Rengeteg munkám van, a visszérműtétem is jól sikerült, és most már észreveszem, hogy milyen jó csajok mászkálnak az utcán”
– mondta.
Elárulta, a krízisek nagy részét többnyire egyedül dolgozta fel, egy-két barát maradt mellette, és megválogatja, kihez kapcsolódik. Arról is beszélt, hogy most nem élvez prioritást, hogy új kapcsolatba ugorjon, mert egy nagy szerelem lezárása után őszintén nem tudna újba kezdeni, de nyitott szemmel jár.
„Én eleve nagyon nehezen nyitok, nem könnyű közel kerülni hozzám, ha viszont valakit megszeretek, azt nehezen engedem el. Én hiszek abban, hogy nekem Lara volt életem szerelme, és próbálom úgy felfogni, hogy örülök, hogy ez nekem két és fél éven át megadatott. Ő már mással él, de annak is örülök, hogy nem acsarkodva váltunk el”