HÍREK
A Rovatból

Kalotaszegi esperes az olimpia megnyitójáról: „Valamennyit élve kiherélni [...] a lyukaikba égő parazsat tenni, majd élve megnyúzni és végül felnégyelni”

Kissé belehergelte magát a néhány érdekes jelenetbe Vincze Minya István. A pokol tüzébe is küldené a jelenetek szereplőit és kiötletelőit.


Kissé felpaprikázta magát a párizsi olimpia nyitóműsorán Vincze Minya István, az Erdélyi Református Egyházkerület kalotaszegi esperese – szúrta ki a Transtelex. A romániai magyar ügyekkel foglalkozó hírportál képernyőképet is készített az egyházfő július 27-i kirohanásáról, amiben azt írta a csekély mértékű LMBTQ-elemet is tartalmazó esemény részt vevőiről:

„Valamennyit élve kiherélni ha még megvannak a tö…k, a lyukaikba égő parazsat tenni, majd élve megnyúzni és végül felnégyelni”.

(Csak tippelni tudunk, de valószínűleg a „tö...k” töküket jelentheti, amiről azt feltételezi, hogy meg sincs nekik.)

Nem sokkal korábban már volt egy hasonló felháborodása, akkor sem volt sokkal kíméletesebb: „A pohár betelt. Öltözzétek fel az Isten fegyverzetét és írtsátok, vágjátok és küldjétek a pokol tüzébe az ördögnek ezt az elfajult nemzetségét.” (Bejegyzését az eredeti helyesírással idézzük.)

Vincze Minya István Facebook-oldalát nézve néhány keresztény tartalmat leszámítva 90 százalékban a menekülteket, migránsokat, LMBTQ-személyeket gyalázó írásokat és a nyugati világot a hasonló fertőtől féltő tartalmakat találhatunk. Feltűnően sok posztban foglalkozott az algériai Imane Helif ügyével, természetesen mindannyiszor kritika nélkül átvéve azt a nem bizonyított állítást, ami szerint a bokszoló férfiként indult volna a nők között.

Nem kevés a láthatóan AI által generált kép is az oldalon, bizonyítékként hozva sokszor hamis állításokra. Vincze posztjai közül sok nem is látható, mert azokat a Facebook hamis információ miatt letiltotta. Ilyen például az a jelenet, amin állítólag keresztények ezrei tiltakoznak Franciaországban a botrányos olimpiai megnyitó miatt – holott ezekről többször bebizonyították már, hogy jóval az olimpia előtt készültek, és egy egyszerű keresztény ünnepet láthatunk a videókon. A „kereszténygyalázó” megnyitó vádja pedig azért nem állja meg a helyét, mert azt már az ünnepséggel egy időben közölték az olimpia hivatalos oldalán, hogy a legtöbbet idézet jelenet az ókori görög istenre, Dionüszoszra, és nem Leonardo Az utolsó vacsora című képére utalt.

A posztok nagy része olyan oldalakról származik, amelyek vélhetően egy, az olimpiát célzó dezinformációs kampány részeként mesterséges intelligenciával generált fotókat és videókat állítanak elő és terjesztenek. Ide tartozik az a videó is, ami az állítólagos tömeges keresztény utcai imádkozást mutatja be. Eltávolítottak egy másik posztot is, amely azt állította, hogy a párizsi Sacré Coeur-bazilika elsötétült, amint egy blaszfémia történt.

Azonban Párizs utcáit nem lepték el imádkozó keresztények, és a Szajna vizében sem úsznak tonnaszámra a műanyag flakonok, valamint Imane Helif sem férfi. Ezek mind egy dezinformációs kampány részei, amely már jóval az olimpia előtt elkezdődött.

A Szabad Európa részletes cikket írt arról, hogy az orosz dezinformációs kampányok célkeresztjében többek között a párizsi olimpia áll már legalább egy éve. A putyinbarát ügynökök a félelem- és pánikkeltés érdekében folyamatosan gyártják az álhíreket, és korábban egy ál-dokumentumfilmet is bevetettek, amit úgy állítottak be, mintha egy Netflix-produkció lenne. A tavaly nyáron megjelentetett Olympics Has Fallen (Megbukott az olimpia) című filmről van szó, melyhez a mesterséges intelligencia olyan narrációt generált, amelyhez Tom Cruise hangját használták fel.

Az álhíreket figyelő csoportok számos hasonló képet, videót és szöveget azonosítottak már. A Microsoft fenyegetéseket elemző központja, az MTAC szerint sok ilyen anyagot oroszok állítottak elő. A Google tulajdonában lévő kiberbiztonsági cég, a Mandiant is ugyanerre a következtetésre jutott. Franciaország és a párizsi olimpia szerintük is az oroszokhoz köthető hekkerek és dezinformációs kampányok célkeresztjében áll. „Ez a módszer, amely matrjoskaként ismert a nyílt forrásokban, legalább tavaly szeptember óta aktív. Hamis tartalmak (jelentések, graffitik, mémek stb.) közzétételére épül, amelyeket összehangoltan terjesztenek több mint hatvan országból származó X-fiókokon keresztül” – állítja a francia kibervédelmi hatóság.

A Transtelexnek sikerült elérnie Vincze Minya Istvánt, aki telefonon elmondta: őt sokkolta az olimpia megnyitója, istengyalázás történt, amit az LMBTQ-közösség támogat. „Ők vannak a háttérben. Ez ma már egy általános tendencia, és az a bűnös, aki nem támogatja őket, aki nem ért egyet velük” – fejtette ki az esperes.

A válogatott kínzásokra való uszításról azt mondta: első felindulásában írta, és lehet, hogy túl erős volt.

Igaz, egyes mondatokat a cikk megjelenése után sem távolított el. A portál újságírói felhívták a figyelmet arra is, hogy sok megosztott tartalmat a Facebook már letiltott azok valótlansága miatt, de erre az esperes csak annyit mondott: „A Facebook azt tilt le, amit akar”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Ideje volna elhúzni a csíkot, ha érted, mire gondolok” – Fekete-Győr András kiosztotta Deutsch Tamást, aki előzőleg Kapitány Istvánt kritizálta
Távozásra szólította fel Deutsch Tamást a Momentum volt elnöke. Fekete-Győr a Fidesz EP-képviselőjének közel húszéves brüsszeli munkáját és nyelvtudását is bírálta.


Nem hagyta szó nélkül Fekete-Győr András, hogy Deutsch Tamás a Tisza Párt szakértőjét, Kapitány Istvánt minősítette. A Momentum volt elnöke pénteken a közösségi oldalán reagált:

„Deutsch Tamás, azért az még tőled is meredek, hogy te nevezed „öregedéstől rettegő sugar daddy”-nek Kapitány Istvánt, te, aki az országunk egyik legdrágább és leghaszontalanabb kitartottja vagy.”

A bejegyzés előzménye, hogy a fideszes EP-képviselő egy online műsorában használta a kifejezést Kapitányra.

Fekete-Győr szerint Deutsch egész életében „politikai sugar daddy”-t keresett magának, "hol a Soros Alapítvány támogatása, hol Orbán Viktor személyes kegye tartott el" - vélte.

Szerinte Deutsch „évtizedekig parazitaként élősködik az adófizetők nyakán nulla teljesítménnyel”. A politikus szerint a Fideszben is csak a Bibó-kollégiumi tagsága miatt tűrik meg. „Úgy vannak veled, mint a családi ebédeken a vállalhatatlan, részeges nagybácsival: senki nem akarja, hogy ott legyen, de hát családtag, így kénytelenek eltűrni... A választóitok szemében is pontosan az a kategória vagy, mint Győzike vagy Tóth Gabi: mindenki tudja, hogy szekunder szégyen, amit művelsz, de mivel a Fidesz-zászló alatt bohóckodsz, kénytelenek lenyelni a békát.”

Fekete-Győr a posztban Deutsch nyelvtudását is bírálta. „Hogy a fenébe lehet valaki EP-képviselő úgy, hogy a legegyszerűbb tőmondatot sem bírja kinyögni egy idegen nyelven??”

Majd szembeállította Deutsch pályafutását Kapitány Istvánéval, akiről azt írta, „a világpiacon bizonyított, a saját erejéből, szorgalmából és tehetségéből küzdötte fel magát a csúcsra... neki még a kisujjába is több tudás, szakmai alázat és tisztesség szorult, mint amiről te valaha álmodhattál volna két mámoros este közepette. Te viszont mindig csak egy élősködő voltál, akit kizárólag az állami emlő tartott életben".

Végül Fekete-Győr azt üzente:

„Ideje volna „elhúzni a csíkot”, ha érted, mire gondolok.”

Kapitány István, a Shell korábbi globális alelnöke januárban csatlakozott a Tisza Párthoz gazdaságfejlesztési és energetikai szakértőként. Deutsch Tamás a Fidesz politikusa 2009 óta európai parlamenti képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
25 éve nem látott influenzajárvány söpör végig az országon – a betegek közel fele gyerek
Január végén 286 900-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzéssel Magyarországon. A járvány miatt 266 embert vittek kórházba, és több tucat intézményben jelentettek gócpontot.


Az elmúlt 20–25 év egyik legsúlyosabb influenzaszezonja tombol Magyarországon:

január 26. és február 1. között 77 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Az összes akut légúti fertőzés miatt orvost felkeresők száma ugyanezen a héten elérte a 286 900 főt.

A betegek kor szerinti megoszlása sokatmondó:

az influenzaszerű panaszokkal orvoshoz fordulók 47,5 százaléka gyermek volt.

Őket követték a 15–34 évesek (27,3%) és a 35–59 évesek (19%), míg a 60 év felettiek aránya mindössze 6,2 százalékot tett ki. A járvány szinte az egész országot érinti – írja az v a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ jelentése alapján.

Az előző héthez képest Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron vármegye kivételével mindenhol nőtt a betegek száma. A legtöbb esetet Fejér, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében regisztrálták, a legkevesebbet pedig Bács-Kiskun, Zala és Heves vármegyében.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ közlése szerint az 5. héten 28 jelentés érkezett akut légúti megbetegedések csoportos előfordulásáról, amelyek öt bölcsődét, kilenc óvodát, tizenegy általános iskolát és három idősek otthonát érintettek.

A múlt héten 266 beteget szállítottak kórházba súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 34-en szorultak intenzív vagy szubintenzív ellátásra.

A Népszavának nyilatkozó Póta György csepeli gyermekháziorvos szerint a jelenlegi helyzet sok tekintetben

a 20–25 évvel ezelőtti klasszikus nagy influenzajárványokra emlékeztet.

A gyermekorvos elmondta, a mostani tünetek különösen erősek, főként a kisgyermekeknél. Gyakori, hogy a folyamatos lázcsillapítás ellenére a gyerekek három-négy napig is lázasak maradnak, és bizonyos tünetek – például a nehézlégzés vagy az állapot romlása – azonnali orvosi beavatkozást igényelnek. „Ez már egy második hullám” – fogalmazott a szakember.

A kijelölt vizsgálóhelyek adatai alapján az influenzavírusok között az A(H3) szubtípus dominál. A szennyvízadatok szintén az influenza A vírus örökítőanyagának emelkedő országos átlagát mutatják, ami további esetszám-növekedést vetít előre. A súlyos, akut légúti fertőzés miatt kórházba került 266 beteg közül 136 esetben igazolták az influenzavírust. Az idei influenzaszezon Európa-szerte a szokásosnál korábban indult, és több országban szintén az A(H3N2) altípus dominanciája jellemző. A WHO északi féltekére vonatkozó ajánlása szerint az idei szezonra készült vakcinák többek között H1N1 és H3N2 komponenseket tartalmaznak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Trump olyan videót posztolt, amin Obamát majomként ábrázolta, de akkora felháborodás lett, hogy törölte
A 2020-as választási csalásról szóló klip végén bukkant fel a rasszista mém. A botrány a Fekete Történelem Hónapjának első hetében robbant ki.


Egy munkatárs hibázott – ezzel a magyarázattal távolította el pénteken a Fehér Ház Donald Trump elnök csütörtök esti posztját, amely egy videó végén Barack és Michelle Obamát főemlősökként ábrázolta. A Fekete Történelem Hónapjának első hetében közzétett bejegyzés azonnali, kétpárti felháborodást váltott ki – írta a CTV News.

A 62 másodperces klip szinte egésze egy konzervatív videóból származik, amely azt állítja, hogy a 2020-as választás során szándékosan manipulálták a szavazógépeket. A 60. másodpercnél villan fel egy rövid jelenet két főemlősről, amelyekre az Obamák mosolygó arcát montírozták. Ezek a képkockák egy hosszabb, korábban terjesztett mémvideóból származnak, amelyben Trump „a dzsungel királyaként” jelenik meg, és különféle demokrata vezetőket állatokként ábrázol, köztük a fehér Joe Bident is, mint egy banánt evő főemlőst.

A Fehér Ház kommunikációja a botrány kirobbanása után fordulatot vett. Karoline Leavitt szóvivő kezdetben „álfelháborodásként” utasította vissza a kritikákat. „Ez egy internetes mémvideóból van, amely Donald Trump elnököt a dzsungel királyaként, a demokratákat pedig az Oroszlánkirály szereplőiként ábrázolja” – írta, majd hozzátette:

„Kérem, hagyjanak fel az ál-felháborodással, és számoljanak be ma valami olyasmiről, ami valóban fontos az amerikai közvélemény számára.” Később azonban egy másik Fehér Házi tisztviselő már arról beszélt, hogy a posztot tévedésből tették közzé. „Egy Fehér Házi alkalmazott tévedésből tette közzé a bejegyzést. Eltávolítottuk.”

A bejegyzés azonnali politikai visszhangot váltott ki. Tim Scott, fekete bőrű republikánus szenátor is bírálta a posztot. „Remélem, hogy hamis volt, mert ez a leginkább rasszista dolog, amit láttam ettől a Fehér Háztól. Az elnöknek el kell távolítania” – írta a közösségi médiában. Derrick Johnson, az NAACP elnöke közleményében úgy fogalmazott: „Donald Trump videója nyíltan rasszista, undorító és teljesen elvetemült.” A Republicans Against Trump csoport annyit írt: „Nincs legalja.”

A fekete emberek majmokkal való, rasszista azonosításának hosszú múltja van az Egyesült Államokban. A gyakorlat a 18. századi kulturális rasszizmusig és azokig az áltudományos elméletekig nyúlik vissza, amelyekkel a rabszolgaságot igazolták. Thomas Jefferson azt írta, hogy a fekete nők az orangutánok kedvelt szexuális partnerei. Dwight Eisenhower elnök az 1950-es években azzal érvelt, hogy a fehér szülők aggódnak lányaik miatt, ha „nagy fekete hímekkel” kerülnek egy osztályba. Magát Obamát már elnökjelöltként és elnökként is majomként vagy más főemlősként ábrázolták pólókon és egyéb árucikkeken.

Trump maga is régóta személyeskedve bírálja Obamát, és gyakran használ uszító, időnként rasszista retorikát. A 2024-es kampányában azt mondta, hogy a bevándorlók „mérgezik országunk vérét”. Első elnöki ciklusa idején a többségében fekete lakosságú fejlődő országok egy részét „szarfészek országoknak” nevezte. Amikor Obama a Fehér Házban volt, Trump terjesztette a hamis állításokat, miszerint a 44. elnök Kenyában született, és így alkotmányosan nem lett volna jogosult az elnöki tisztségre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Befagyasztaná a béreket a győri Audi, több százezer forintos juttatást is elvennének a dolgozóktól
Az Audi Hungaria a bértárgyalások első körében közölte, hogy nem emeli az alapbéreket. A szakszervezet azonnal elutasította a javaslatot, amely a VBK-t és az egyszeri kifizetéseket is megszüntetné.


Alapbéremelés helyett a juttatások megvágásával indította a bértárgyalásokat a győri Audinál a munkáltató – írta az Audi Hungária Független Szakszervezet egy közleményben.

Február 4-én, a tárgyalások első fordulójában a cég közölte: nem lát lehetőséget az alapbérek emelésére, az egyszeri kifizetéseket és a választható béren kívüli juttatásokat (VBK) pedig fenntarthatatlannak tartja. A szakszervezet a javaslatot azonnal elutasította.

A munkáltatói delegációt vezető Németh Kinga szerint „különösen fontos, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel erősítsük vállalatunk jövőképességét annak érdekében, hogy eséllyel pályázhassunk új termékekért. Célunk a regionális munkaerőpiachoz mért magasabb bérszínvonal csökkentése.

Ennek értelmében a vállalatvezetés a jelenlegi helyzetben nem látja lehetőségét az alapbéremelésnek, az egyszeri kifizetésnek, valamint nem látja fenntarthatónak a VBK-t a továbbiakban” - mondta a munkáltatói küldöttség vezetője.

Erre a szakszervezeti delegációt vezető Zsidi Dávid úgy reagált, hogy egyik ponttal sem értenek egyet. „Legfontosabb tárgyalási témáink közé tartozik a munkatársak foglalkoztatás-biztonságának feltételei, a járműgyárban tapasztalható leterheltség csökkentése, a bérelemek védelme, a jövedelmi szint megtartása és fejlesztése –, továbbá egyéb szociális jellegű intézkedések. A delegációnk hangsúlyozta, hogy ezen tárgyalási pontok mentén javasolja folytatni a bértárgyalást, egyúttal leszögezte, hogy a felek tárgyalási induló álláspontjai távol vannak egymástól” – hangsúlyozta a szakszervezeti vezető.

A vita tétjét a két évvel ezelőtt kötött, 2026. március 31-ig tartó bérmegállapodás adja. Ennek értelmében a dolgozók 2024-ben 6, 2025-ben pedig 4 százalékos alapbéremelést kaptak, amit a mozgóbér két lépcsőben történő beépítése is kiegészített.

Ezen felül mindkét évben járt 650 ezer forint egyszeri kifizetés, valamint évi 500 ezer forintos VBK-keret.

A szakszervezet mostani legfőbb célja a foglalkoztatás biztonságának erősítése és a létszámleépítések korlátozása. Emellett el akarják érni a dolgozók leterheltségének csökkentését egy, a munka és a magánélet egyensúlyát jobban szolgáló műszakrenddel, továbbá megvédenék az összes eddigi bérelemet az alapbértől a bónuszokon át a VBK-ig. A győri üzemben a kemény bérvitáknak komoly hagyománya van: a 2019-es sztrájk 18 százalékos alapbéremeléssel zárult, ami precedenst teremtett a kollektív érdekérvényesítésre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk