News here
hirdetés

KÉK HÍREK

Jogsi nélkül akarta kivinni a gyerekeket a buszvezető külföldre, a szülők közbeléptek

A 17. kerületi iskola kirándulása már le volt szervezve, ám az utolsó pillanatban lefújták.

Link másolása

hirdetés

Az Újlak Utcai Általános Iskola 43 tanulója már készen állt az Ausztriába leszervezett buszos kirándulásra, a hétfő reggeli indulás azonban végül elmaradt. A szülők először a busz abroncsait nem találták megfelelőnek, majd kihívták a rendőrséget.

A kerületi rendőrkapitány reggel háromnegyed 8-kor értesítette az intézmény vezetőjét, hogy a két kiküldött járőr szerint a sofőr vezetői engedélye lejárt.

Az utat a Rákosmenti Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezte – az eddigi hagyományoknak megfelelően – a tanév során legjobban teljesítő tanulók számára, akik az Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola diákjai - mondta Varjuné Fekete Ildikó, a Klik kelet-pesti tankerületi igazgatója.

A sofőr azt mondta, nem tud helyettest küldeni a munkáltatója, így nem volt mit tennie, ott kellett hagynia az egészet, buszostól-gyerekestől, és gyalog elsétált.

A borzalmas veronai busztragédia óta úgy látszik, sokkal jobban figyelnek a szülők a buszos kirándulások körülményeire, amikre csemetéiket engednék. Nemrég azért hívtak rendőrt egy szintén iskolai kirándulás járművéhez, mert annak szinte tükörsima volt a kereke.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK
Lelőtték a 15 éves lányt a kaliforniai rendőrök, aki segítségért futott hozzájuk, miután apja elrabolta őt
Az apa a lány anyját is megölte, majd tűzharcba kezdett a rendőrökkel. A kamasz menekülni akart, de ő sem élte túl.

Link másolása

hirdetés

A kaliforniai Victorville-ben életét vesztette egy rendőrségi üldözés közben egy tinédzser lány és apja, aki elrabolta saját gyerekét - írja az NBC Los Angeles.

Hétfőn jelentette a helyi hatóság, hogy egy tizenöt éves lányt elrabolt az apja, Anthony Graziano, aki egy általános iskola közelében lelőtte a gyerek anyját is. A férfi onnan menekült el a lánnyal, akit végül egy lakossági bejelentés alapján találtak meg.

A beszámoló szerint a 45 éves Graziano autóból lőtt rá a rendőrökre, majd tűzharc alakult ki. Ekkor szállt ki az autóból az apja által elrabolt 15 éves lány, aki a rendőrök felé kezdett szaladni, de közben lelőtték.

A lányt kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni. A sheriffhivatal elmondta, hogy a 15 éves lány „taktikai mellényt” viselt, ezért lőtték le a rendőrök.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
Leharapta egy nő kezét a kiszökött kutya
A kutya a véletlenül nyitvahagyott kapun szökött ki, a nő életéért küzdeni kellett a kiérkező mentőknek.

Link másolása

hirdetés

Tázláron szombat reggel egy nő éppen a falu központjába tartott biciklivel, amikor a kutya rárontott és lerántotta a földre. Az asszony a kezével próbálta védeni magát, a kutya azonban úgy összemarta, hogy az egyik kézfejét amputálni is kellett.

A delalfoldinfo.hu úgy tudja, hogy a kutyát nem szokták kiengedni az utcára, a véletlenül nyitva maradt kapun szökhetett ki, ami után a nőnek támadott. A helyszínre kiérkezett mentősök küzdöttek a nő életéért, aki súlyos, komplex felső végtagi sérüléseket szenvedett. Az állapotát azóta stabilizálták és jelenleg a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban ápolják, sérülése maradandó.

A kutyát időközben a helyi ebrendészeti telepre szállították, ahol két hetes megfigyelés alatt tartják. A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
Videón, ahogy megbilincselnek egy férfit, aki megtagadja a rendőri igazoltatást az „UCC törvényekre” hivatkozva
Arra hivatkozott, hogy ő ember, nem személy, a rendőrség pedig egy Amerikában bejegyzett cég, ezért nem tudja odaadni az iratait. Nem vált be.

Link másolása

hirdetés

Szombat este próbáltak igazoltatni egy személyautót vezető férfit Balatonszemesen, aki azonban ellenállt az intézkedésnek, többszöri felszólításra sem adta át az okmányait.

A férfi - aki együtt utazott egy nővel, aki szintén nem igazolta magát - az úgynevezett, homályosan megfogalmazható "UCC törvényekre" hivatkozott, vagyis többek között arra, hogy ő ember, és nem személy, a rendőrségnek pedig nincs jogalapja ezt tenni vele, a magyar hatóság ugyanis egy "Amerikában bejegyzett cég".

Az intézkedésnél kint lévő két rendőr végül erősítést kért, megbilincselték és a Siófoki Rendőrkapitányságra vitték az intézkedésnek ellenálló férfit.

A férfi maga töltötte fel Youtube-ra a jelenetsorról készült felvételt.

A videót a Zsaruellátó is megosztotta, azt írták: "Gratulálunk a járőrpárnak, a szakszerű, jogszerű, és arányos intézkedéshez! Hivatalos személy elleni erőszak is megvalósult. Le a kalappal előttetek Kékek! Köszönjük a munkátokat!"

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Videón ahogy egy teherautó a villamos elé kanyarodik, majd összeütközik vele
Egy figyelmetlenségből majdnem tragédia lett.

Link másolása

hirdetés

A Bp- i Autósok egyik olvasója osztotta meg a fedélzeti kamerájának a felvételét, amin az látható, ahogyan egy figyelmetlen teherautó a villamos elé kanyarodik. Hajszál híján múlt, hogy nem lett komolyabb tragédia a figyelmetlenségből.

Tegnap reggel a kamerás autó sofőrje fénykürttel jelezve engedte el a szemből érkező teherautót, hogy az balra bekanyarodhasson, a Török utcára. A sofőr azonban óriásit hibázott és a vele párhuzamosan haladó villamosnak elfelejtett elsőbbséget adni.

A villamos a teherautó bal hátsó kerekét találta el, amitől az egész jármű meg is billent, de szerencsére nem borult fel.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: