Élő adásban rákosizták le Orbánt a TV2-n
A Jobbik szóvivőjét Istenes László főleg a vártnál gyengébb választási eredményről, Vona emiatt bejelentett lemondásáról, illetve a párt jövőjéről kérdezte volna.
Jakab azonban inkább arra használta fel a meghívást, hogy a közmédiában kapott 5 perchez hasonlóan kemény véleményt fogalmazzon meg a szerinte kormányszócsőként működő csatornával kapcsolatban.
Ennek megfelelően először is megköszönte, hogy ott lehet, hozzátéve: másfél éve a párt szóvivője, ehhez képest először jutott be a TV2-be. Mint fogalmazott, a csatorna a „magyar médiavilág leghírhedtebb no go zónája, ahol nem a magyar törvények a hatályosak, hanem valamiféle fideszes szokásjog."
Istenes László többször próbált közbeszólni, de Jakab nem hagyta megakasztani magát. Elmondta többek között, hogy az NVB és a Kúria döntése alapján is köteles lett volna a Tv2 a kampányidőszakban a kiegyensúlyozott tájékoztatás érdekében behívni a jobbikosokat is, de ezt nem tették meg.
A legerősebb állítása viszont talán az volt, hogy párhuzamot vont Orbán Viktor és Rákosi Mátyás között.
„Az ötvenes években Rákosi Mátyás, vagyis a korabeli Orbán Viktor azt mondta, hogy a sajtó feladata nem a tájékoztatás, hanem a tömegnevelés, ezt magyarul úgy hívjuk, agymosás. Én nem szeretnék az 50-es években élni”
– fogalmazott. Végül egyszerűen felállt, kezet fogott a kontrollt vesztett műsorvezetővel, majd kisétált kisétált a stúdióból, mondván: „hívjanak legközelebb is”.
Az adás a TV2 hivatalos oldalán nem elérhető, de IDE KATTINTVA megnézheted.