KÉK HÍREK
A Rovatból

620 milliárdos ítélet: 40 nő vallott az Oscar-jelölt rendezőről, éveken át zaklathatta őket

James Toback rendező több mint harminc évig verte át és zaklatta az áldozatait. A bíróság történelmi ítéletet hozott az ügyben.


Összesen 1,68 milliárd dollárnak megfelelő összeget, vagyis több mint 620 milliárd forintot ítéltek meg annak a 40 nőnek, akik James Toback Oscar-jelölt rendezőt és forgatókönyvírót vádolták meg szexuális visszaéléssel és más súlyos bűncselekményekkel – számolt be a Guardian. Az esküdtszék szerdán hozta meg a döntést New Yorkban. Az ügyvédek szerint

ez az ítélet a metoo-mozgalom kezdete óta az egyik legnagyobb összegű kártérítés, és New York állam történetében is kiemelkedő jelentőségű.

A per dokumentumait szerda estig még nem tette közzé a bíróság.

A döntés szerint a felperesek összesen 103 milliárd forintnak megfelelő kártérítést, valamint körülbelül 515 milliárd forintnyi büntető jellegű kártérítést kapnak. Az ügyvédek hangsúlyozták, hogy az utóbbi célja egyértelmű üzenetet küldeni azoknak, akik visszaélnek a hatalmukkal.

A keresetet 2022-ben nyújtották be az Adult Survivors Act nevű törvény alapján, amely egy évig lehetővé tette, hogy a korábban elévült, akár évtizedekkel korábbi szexuális visszaélések is bíróság elé kerülhessenek. A női felperesek a törvény hatályba lépését követő napokban fordultak a bírósághoz.

A nők szerint Toback 1979 és 2014 között zaklatta őket. Elmondásuk szerint

a rendező gyakran azzal a trükkel közelített hozzájuk New York utcáin, hogy szerepeket ajánlott filmjeiben, majd kihasználta őket. Az ügyvédek szerint az áldozatok beszámolói nagyon hasonlóak: Toback hamis ígéretekkel közelített a nőkhöz, aztán szexuális aktusokra kényszerítette, megfélemlítette vagy lelkileg manipulálta őket.

Az ügyvédek szerint Toback pszichés nyomást is gyakorolt az áldozatokra, és fenyegetésekkel is próbálta irányítani őket.

„Ez az ítélet nemcsak igazságot szolgáltat – hanem visszaadja a hatalmat az áldozatoknak, amit korábban elvettek tőlük” – mondta az egyik ügyvéd. Szerinte a felperesek bíznak abban, hogy a döntés elrettentő hatással lesz más befolyásos emberekre is.

„Ez az ítélet az igazságról szól” – fogalmazott Brad Beckworth ügyvéd. – „De ami még ennél is fontosabb, hogy visszaveszi a hatalmat azoktól, akik bántották, és visszaadja azoknak, akiket irányítani és elhallgattatni próbáltak.” Beckworth hozzátette: a felperesek úgy gondolják, ez az ítélet egyfajta üzenet azoknak, akik „nem bánnak megfelelően a nőkkel”.

Mary Monahan, az egyik vezető felperes úgy nyilatkozott:

„Évtizedeken át cipeltem magamban ezt a traumát, és ma egy esküdtszék végre hitt nekem – nekünk. Ez mindent megváltoztat. Ez az ítélet több mint egy szám: ez egy üzenet. Nem vagyunk eldobhatóak. Nem vagyunk hazugok. Nem vagyunk mások hatalmi játszmáinak járulékos veszteségei.” „A világ most már tudja, amit mi mindig is tudtunk: amit tett, az valóságos volt”

– tette hozzá.

James Toback, aki a Bugsy című film forgatókönyvéért kapott Oscar-jelölést, többször is tagadta a vádakat. Azt állította, hogy minden, ami történt, közös megegyezésen alapult. A bírósági iratok szerint Toback úgy fogalmazott, hogy „semmilyen szexuális bűncselekményt nem követett el”, és hogy „az összes kapcsolat közte és a felperesek között beleegyezésen alapult”. A rendező nem jelent meg a tárgyalásokon, ezért a bíró januárban alapítéletet hozott, és a mostani eljárás már csak a kártérítés összegéről szólt. A bíróság szerint Toback nem tett eleget a megjelenési kötelezettségének, ezért hoztak ellene azonnali ítéletet.

Toback azt is állította, hogy a New York államban módosított elévülési szabályok sértik az alkotmányos jogait, de ezt a bíróság elutasította. A sajtó próbálta elérni Tobackot az ügy kapcsán, de a neki küldött e-mailre nem érkezett válasz.

A metoo-mozgalom 2017-es felerősödése óta egyre több, korábban eltussolt ügy került nyilvánosságra. A legismertebbek közé tartozik Harvey Weinstein és Sean „Diddy” Combs esete is, amelyek rávilágítanak arra, milyen visszaélések történtek a hatalmi pozíciókkal való éléssel Hollywoodban. Toback esete is ebben az időszakban, 2017 végén került a figyelem középpontjába, miután a Los Angeles Times számolt be a vádakról. 2018-ban Los Angeles ügyészei öt esetet vizsgáltak meg, de az elévülési idő miatt nem emeltek vádat.

Toback hollywoodi karrierje több mint negyven évet ölel fel.

Forrás: Telex, The Guardian


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális támadás Szombathelyen: hasba rúgták a kismamát, lehet, hogy elvesztette a babát
A fiatal nő a párja 17 éves exével veszett össze, majd egy csapat férfi is rátámadt. Állítása szerint legalább harmincan estek neki.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 19.



Egy szombathelyi társasházban tört ki verekedés a napokban, tudta meg a Tények. Fanni vitába keveredett a párja 17 éves volt barátnőjével. A fiatal lány azt állította, hogy van egy gyermeke attól a férfitól, akivel Fanni most él együtt. A vitából dulakodás lett, majd a kamasz lány azt is felrótta Fanninak, hogy a kisbabájával együtt lelökte a lépcsőn.

Nem sokkal később megjelentek a tinédzser barátai is. Fanni elmondása szerint a lakásához érkeztek, ahol megtépték a haját, bántalmazták és a földön fekve is rugdosták. A testén cipőnyomokat is találtak.

A 17 éves lány édesanyja szerint a lánya védelmében hívta oda a testvéreit és ismerőseit. Állítása szerint Fanniék nem pontosan azt mondják el, ami történt, és tagadja, hogy a helyszínen többen bántalmazták volna a fiatal nőt.

A mentők kórházba vitték Fannit, akinek a vizsgálatok szerint könnyebb zúzódásos sérülései lettek. Az orvosok arra is gyanakodnak, hogy a bántalmazás következtében elvetélt,

mivel az ultrahang már nem mutatta a magzatot, de a vérvizsgálat pozitív lett, ezért további kivizsgálásra volt szükség.

Az ügyben a rendőrség eljárást indított.

A Tények teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálra gázolták, miközben fegyverrel kergette ismerősét egy budapesti úton
A férfi barátnője végignézte, ahogy a párját elgázolja egy autó, majd a mentősök hosszasan küzdenek az életéért.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 19.



Halálra gázoltak egy húsz év körüli férfi az éjszaka a Könyves Kálmán körúton. A fiatalok a Népligetben töltötték az estét, amikor vita tört ki köztük. A Tények információi szerint az egyikük paprikaspray-vel lefújta a másik férfi barátnőjét. Ezután dulakodás kezdődött a nő és az üldözött férfi között. A nő párja ezután fegyvert rántott, majd üldözni kezdte a férfit.

A menekülő férfi átjutott az úttesten, de a fegyveres fiatal már nem tudott megállni. Egy autó elütötte, és olyan súlyosan megsérült, hogy az életét már nem tudták megmenteni.

A barátnője végignézte a tragédiát. Szemtanúk szerint a helyszínre siettek a szülők is, akiket megrázott a látvány.

„Egy arra közlekedő mentőegységünk gyorsan megkezdte az ellátást. Újabb mentőegységek érkeztek, hosszú ideig küzdöttek a férfi életéért, de sajnos sikertelenül. A helyszínen életét vesztette” – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A rendőrség jelenleg is vizsgálja a tragédia pontos körülményeit.

A Tények teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Újabb tragédia a Tomorrowlanden: egy 35 éves kanadai nő halt meg a fesztiválon
A nőt kórházba vitték, de már nem tudtak rajta segíteni. A boncolás és a toxikológiai vizsgálat adhat majd pontos választ a halál okára.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 19.



Egy 35 éves kanadai nő péntek este lett rosszul a Tomorrowland fesztiválon Belgiumban. A helyszínen elsősegélyben részesült, majd az Antverpeni Egyetemi Kórházba vitték, ahol később meghalt, tudta meg a The Independent.

A fesztivál szóvivője, Debby Wilmsen a Brussels Morningnak ezt mondta:

„Elsősegélyben részesült, majd az Antverpeni Egyetemi Kórházba szállították. Onnan kaptuk a hírt, hogy ott hunyt el. Részvétünket fejezzük ki a családjának és barátainak. Az antwerpeni ügyészség vizsgálja a halál okát, és tájékoztatni fog a fejleményekről” - mondta Debby Wilmsen, a fesztivál szóvivője a Brussels Morningnak

Az antwerpeni ügyészség közleményt adott ki az esetről, melyben azt írták:

„erős a gyanú, hogy a halál összefüggésben állhat kábítószerrel. A boncolás és a részletes toxikológiai vizsgálat fog pontos választ adni.”

Nem ez az első tragikus hír a héten a rendezvénnyel kapcsolatban. Szerdán tűz ütött ki a fesztivál területén, amely teljesen elpusztította a nagyszínpadot. A lángok a közeli erdős részre is átterjedtek. A helyi híroldalakon és a közösségi médiában megjelent képeken jól látszott, hogy fekete füst borította be a környéket. A tűzijátékok is működésbe léptek, amelyeket a fellépésekhez készítettek elő.

A tűz idején még nem voltak bulizók a fesztivál területén, de körülbelül ezer dolgozó éppen ott tartózkodott. A tűz okát eddig nem hozták nyilvánosságra. A szervezők ezután gyorsan felépítettek egy másik nagyszínpadot, így a fesztivál pénteken kétórás csúszással indult el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Családi dráma: 13 éves fiú lőtte agyon 8 éves unokatestvérét – a nagymamát is letartóztatták
A tragédia az Egyesült Államokban, egy nagymama házában történt, ahol a gyerekek feltehetően hozzáfértek egy maroklőfegyverhez. A hatóságok vizsgálják, hogyan kerülhetett a fegyver a közelükbe.


Egy 8 éves kisfiú életét vesztette lőtt sebek miatt a georgiai Bainbridge városában, az Egyesült Államokban. A hatóságok szerint a gyermeket 13 éves unokatestvére lőtte meg egy 9 milliméteres maroklőfegyverrel, miközben a nagymamájuk házában tartózkodtak. A fiút olyan súlyos sérülések érték, hogy a kiérkező seriffhelyettesek már nem tudták megmenteni az életét, írta a People magazin.

A rendőrség július 15-én tartóztatta le a tinédzsert, valamint a 49 éves nagymamát, Knisha Ann Perkinst.

A fiú nevét életkora miatt nem hozták nyilvánosságra. Az ügyben vádat emeltek ellenük, a hatóságok jelenleg is vizsgálják, hogyan kerülhetett a gyerekek kezébe a fegyver.

A tragédia kapcsán DeWitt Phillip, Decatur megye helyettes halottkémje a WALB-TV-nek adott interjúban arra kérte a családokat, hogy különös figyelmet fordítsanak a fegyverek biztonságos tárolására. Mint fogalmazott: „A gyerekek hozzáférnek, és nem gondolkodnak.

El kell zárni a fegyvereket, hogy ne legyen több halott gyerek. Ne hagyják elöl, ahol a gyerekek játszhatnak vele, mert egyszerűen nem értik.

Már rengeteg ilyen esettel volt dolgom, és ez soha nem könnyű, és nem is lesz az. A családoknak együtt kell élniük a súlyos következményekkel – de nekünk, halottkémeknek is.”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk