KÉK HÍREK
A Rovatból

„Iszonyatos látvány volt” - embereket kellett kimenekíteni a házaikból, traktort sodort el az özönvíz Észak-Magyarországon

Mindent elmosott a hirtelen lezúduló, hömpölygő víz. Az ország északi részén sok helyen még most is tart a kárfelmérés.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 24.



Embereket kellett kimenteni a házaikból, mások a megáradt patak elől menekültek Észak-Magyarországon, ahol több településen okozott gondot a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék, írja az rtl.hu.

Hömpölygött a víz Abaújalpár főutcáján csütörtökön este, az ablakából rögzítette egy ott lakó az áradatot. A falu feletti dombról szaladt le a víz. A patak megáradt és kilépett a medréből. Elsodort mindent, ami az útjába került. A falu traktorát is magával ragadta, és belökte a patakba. A helyiek azt mondták, ilyet még nem láttak.

„Az a temérdek víz, csak ömlött, ömlött, hömpölygött, szakított mindent, a kerítést, a betonoszlopot, mindent, mintha papírt vitt volna. Iszonyatos látvány volt”

- mondta Krompák Andrásné.

Összefogtak a környékbeliek, több településről érkeztek segíteni, és pénteken egész nap a falut takarították. Az áradat felszakította az aszfaltot, és rengeteg hordalékot hozott magával. Zinger Zsolt polgármester azt mondja, három embert kellett kimenteni, mert a hömpölygő víz körbevette a házaikat. Két épület pedig lakhatatlanná vált. Még összeszámolni sem tudták, mekkora lehet a kár. A víz sok házba betört, percek alatt elöntötte a települést.

Eger városát sem kímélte az ítéletidő. A hatalmas mennyiségű víz elárasztotta a környék utcáit az Eger és Andornaktálya közötti, úgynevezett kistályai úton. Azt mondják a helyiek, ezen a héten már harmadszor fordul elő ugyanez.

Amikor az első nagy eső leszakadt kedden, délutánra kitisztítottuk az udvart, és ugye szerda délután még egy zuhé, most péntek van, és egy újabb nagy zuhé, elöntötte a telephelyünket.

A helyiek szerint most is a környékbeli szőlőültetvények felől érkezett a nagy mennyiségű víz a felhőszakadás után.

„Már elmosta az udvarunkat, tönkretette a kapunkat, a hidunkat, a bejárati utunkat, most azon fáradozunk, hogy sikerüljön megvédeni a garázsunkat, hogy a házba ne törjön be a víz” – mondta egy helybéli.

Nem messze innen, a Nógrád megyei Szarvasgedén homokzsákokat pakoltak a tűzoltók. Itt is rengeteg eső hullott rövid idő alatt. Volt, aki kisgyerekével volt otthon, és attól rettegett, hogy betör a házába a víz. Kovács Ottó Béla polgármester szerint itt is nagy károk vannak.

„Harmincöt-negyven portát érintett, konkrétan hét-nyolc olyan portáról tudunk, ahol jelentős káresemény következett be az esőzések következtében.”

A kárfelmérés jelenleg is tart. A következő napokban az előrejelzések szerint ekkora esőkre nem kell számítani a régióban.

Az ország északi részét sújtó heves esőzésekről készült összeállítást itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Óriási lánggal ég a Tomorrowland nagyszínpada - két nap múlva nyitna a fesztivál
A belga elektronikus fesztivál helyszínén nagy erőkkel dolgoznak a tűzoltók, ezer munkatárs van a területen. A hatóságok óvatosságra kérik a környéken élőket.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



Tűz ütött ki a Tomorrowland helyszínén Belgiumban, a fesztivál nagyszínpada lángokban áll, írja a DJ Mag. A közösségi oldalakon sorra jelennek meg a videók, amelyeken jól látszik, hogy ég a világ egyik legnagyobb elektronikus zenei eseményének fő színpada. Mindez kevesebb mint két nappal a kapunyitás előtt történt, miközben több mint 70 ezer ember készülődik a fesztiválra.

A helyi GVA arról számolt be, hogy a helyszínen nagy erőkkel dolgoznak a tűzoltók. Közben a hatóságok arra kérik a környéken élőket, hogy tartsák zárva az ablakokat és az ajtókat.

A Mirror információi szerint

nagyjából ezer dolgozó van a helyszínen. Szerencsére eddig nem jelentettek sérülteket.

A GVA egy másik cikke, valamint a közösségi oldalakra feltöltött videók is mutatják, mekkora a tűz:

Egy másik videó a hatalmas tűzről:

Időközben az is kiderült, hogy mi okozhatta a tüzet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Holtan találták a paranormális jelenségeket kutató férfit, aki az igazi Annabelle babával turnézott épp
A férfira a szállodai szobájában találtak rá, próbálták újraéleszteni, de nem sikerült. Azt egyelőre nem tudni, mi okozta a halálát.


Holtan találták szállodai szobájában Dan Riverát, a New England Society for Psychic Research „vezető kutatóját”, aki épp egy olyan turnét vezetett épp, amely során az igazi Annabelle babát is megtekinthették az érdeklődők - írja az Evening Sun.

A beszámolók szerint a mentők egy helyi hotelhez vonultak ki, ahol újra kellett éleszteni egy férfit. Dan Rivera halálhírét másnap, július 14-én a társaság a Facebook-oldalán is megerősítették.

A túrát a Ghostly Images of Gettysburg nevű csoport szervezte a Soldiers National Orphanage nevű helyszínen.

A társaság weboldala szerint Rivera több mint tíz éve kutatta a paranormális jelenségeket. Bridgeportban született és nőtt fel, és szolgált az amerikai hadseregben is. Már fiatal korában különös jelenségeket tapasztalt otthonában, később pedig a Santeria rituálék szakértőjévé vált. Halálának pontos okát nem hozták nyilvánosságra. A People megkereste a társaságot, valamint az Adams megyei seriff hivatalt és a halottkém irodáját is.

Az Annabelle-baba története egészen 1968-ig nyúlik vissza, amikor egy ápolónő ajándékba kapta, és furcsa dolgokat kezdett tapasztalni a lakótársával. Egy médium szerint a baba egy Annabelle nevű kislány szellemének otthona volt. A lányok próbálták elfogadni a szellemet, de a baba rosszindulatú és erőszakos viselkedést mutatott.

A baba története ihlette A démonok között (The Conjuring) című horrorfilmsorozatot is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megvan, hogy miért éghetett porig a Tomorrowland nagyszínpada
A szervezők közleménye szerint senki sem sérült meg, és a fesztivál a hétvégén indulhat. A lángokat a tűzoltók megfékezték.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



Ahogy korábban mi is megírtuk, a belgiumi Boom városában kigyulladt a Tomorrowland világhírű nagyszínpada. A tűz szerdán délután csapott fel, amikor a látogatók még nem érkeztek meg a fesztiválra. Ekkor körülbelül ezer dolgozó tartózkodott a helyszínen.

A lángok gyorsan terjedtek, a helyi tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki, hogy megfékezzék a tüzet. A nagyszínpad jelentős károkat szenvedett, de szerencsére senki sem sérült meg.

A helyi sajtó arról írt, hogy

a tűz valószínűleg egy technikai hiba miatt keletkezett. A szemtanúk robbanásokat hallottak közvetlenül a tűz kitörése előtt. A hírek szerint a tűzijátékágyúk tesztelése közben történhetett a baj.

A HLN beszámolója szerint a tüzet sűrű füst kísérte, amit messziről is látni lehetett, ráadásul erős szél fújt.

A fesztivál szervezői gyorsan reagáltak, és hivatalos közleményt adtak ki, amit a Blikk vett észre.

„A Tomorrowland nagyszínpadán történt súlyos incidens és tűzeset következtében a szeretett Mainstage (a nagyszínpad) jelentős károkat szenvedett. Megerősítjük, hogy az eset során senki sem sérült meg. Örömmel jelentjük be, hogy a DreamVille (a kemping) a tervek szerint holnap, július 17-én, csütörtökön megnyílik, és készen áll minden látogató fogadására. A Global Journey programjai Brüsszelben és Antwerpenben szintén a tervek szerint zajlanak. Jelenleg azon dolgozunk, hogy megoldást találjunk a fesztiválhétvége (péntek–szombat–vasárnap) lebonyolítására.”

A szervezők és a hatóságok egyelőre nem erősítették meg, hogy a tűzijátékágyúk okozták a tüzet.

A Tomorrowland hivatalosan pénteken kezdődik, és több mint 100 ezer embert várnak. Az első külföldi fesztiválozókat szállító „party flightok” már megérkeztek Belgiumba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elképesztő videó: A rendőrök elől menekült, majd telibe kapott egy taxist egy vezetéstől eltiltott sofőr Budapesten
A balesetet okozó sofőr és utasai megpróbáltak elmenekülni, de a rendőrök elfogták őket. A kocsiban kábítószergyanús anyagot találtak.


Meghökkentő esetről számolt be Facebook-oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Egy járművezetéstől eltiltott sofőr kezdett ámokfutásba, miután a közlekedési rendőrök július 11-én éjszaka a Nyugati térnél ellenőrizni akarták.

A gépkocsi vezetője először úgy tett, mint aki együttműködne az intézkedőkkel, azonban amikor a járőrök elindultak az autóhoz, a sofőr gázt adott és nagy sebességgel tovább hajtott.

A rendőrök egészen a Rákóczi útig követték a menekülő járművet, ahol az egy taxival ütközött.

A menekülő autóban összesen három férfi volt, akik az ütközést követően mindannyian menekülőre fogták.

De nem úszták meg: a sofőrt, a 28 éves R. Györgyöt a Blaha Lujza téri villamosmegállóban, míg két utasát, a 36 éves B. Artúrt és a 36 éves T. Józsefet a Rákóczi úton közösen fogták el a BRFK és a Készenléti Rendőrség rendőrei.

A BRFK közlése szerint

a sofőrt már korábban is elfogták ittas és bódult vezetés miatt, most az autójában nála és társainál kábítószergyanús anyagot találtak.

A rendőrök mindhárom férfit előállították, és mivel velük szemben felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja is, ezért a rendőrök az előállítás során mintavételre is intézkedtek.

A sofőrt, R. Györgyöt közúti veszélyeztetés bűntett, segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt, míg két utasát kábítószer birtoklása vétség, valamint segítségnyújtás elmulasztása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók.

Mindhárom férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat, melyet a bíróság elrendelt.

Az ámokfutást több kamera is rögzítette, a felvételt a rendőrök közzé is tették:


Link másolása
KÖVESS MINKET: