Interjút adott a Blikknek K. Endre, aki miatt lemondott Novák Katalin: „Ártatlan vagyok, egy meghurcolás áldozata”
A bicskei gyermekotthon elítélt pedagógusa interjút adott a lapnak. Azt is kijelentette, nagyon sajnálja, hogy a személyét érintő kegyelmi döntés miatt a köztársasági elnöknek és a volt igazságügyi miniszternek is le kellett mondania.
A Blikknek sikerült interjút készítenie a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának bűntársaként elítélt tanárral, aki miatt lemondott Novák Katalin köztársasági elnök.
K. Endre határozottan állítja, ő ártatlan, nem követett el semmilyen jogsértést. 1994-től dolgozott a kisváros nevelőintézetében, de nem tudott arról, hogy a gyermekotthont vezető V. János szexuálisan bántalmazhatott, zaklatott gyerekeket.
"Ártatlan vagyok, egy meghurcolás áldozata"
- mondta a lapnak.
"Magam is mélységesen elítélem a pedofíliát, sajnálom, ami történt, tanárként és tisztességes emberként is együttérzek az áldozatokkal. A tizenkét oldalas, a közösségi oldalra is feltett nyilatkozatomban is megerősítem ezt, valamint azt is, a volt igazgatóm mellett egy másik nevelő is molesztált gyermekeket, őt személyesen én buktattam le, el is ítélték emiatt."
- tette hozzá a kényszerítés és zsarolás miatt elítélt pedagógus.
"Azt is cáfolom, a bíróság előtt is végig tagadtam, hogy bármilyen hamis vallomást is én írtam volna a gyerekek helyett, vagy hogy erőszakkal, zsarolással akartam ezek aláírására kényszeríteni egy fiatalkorú neveltet – folytatta a kegyelmi döntésben részesült férfi. – Arra a kérdésre, akkor ki írt, íratott ilyen vallomásokat, most nem szeretnék választ adni. Az ítéleti tényállás sem mondta ki azt, hogy az igazgató jelenlétében bármit is alá akartam volna íratni egyetlen gyerekkel is. Családi ügyvédünk tanácsára semmit nem szeretnék hozzátenni a történtekhez, egyelőre elégedjenek meg ezzel."
- nyilatkozta a Blikknek K. Endre, aki azt is kijelentette, nagyon sajnálja, hogy a személyét érintő kegyelmi döntés miatt a köztársasági elnöknek és a volt igazságügyi miniszternek is le kellett mondania.
A Blikknek sikerült interjút készítenie a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának bűntársaként elítélt tanárral, aki miatt lemondott Novák Katalin köztársasági elnök.
K. Endre határozottan állítja, ő ártatlan, nem követett el semmilyen jogsértést. 1994-től dolgozott a kisváros nevelőintézetében, de nem tudott arról, hogy a gyermekotthont vezető V. János szexuálisan bántalmazhatott, zaklatott gyerekeket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter kiposztolta a képet, amely szerinte „végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát”
Hozzátette: „Az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról… a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hatalom vergődésével.”
Az október 23-i ünnepi menetek előtt már ment az adok-kapok a Tisza és a hatalom között. Először nem engedték Magyar Péternek, hogy a Műcsarnok lépcsőjéről mondjon beszédet. Utána megtiltották, hogy drónokkal repüljenek a Nemzeti Menet fölé a TISZA emberei. Aztán látványos drónfelvételekkel bizonyították, hogy ezt senki nem tartotta be.
Délután még Orbán Viktor Facebook-oldalára is kikerült egy fotó, amely két, meglehetősen különböző fázisban ábrázolta a két menetet, ezzel akarta a kormányfő bizonyítani, hogy kétszer annyian voltak a Békemenetben.
Aztán jött a kegyelemdöfés: egy, a rendezvény idején Budapest felett repülő Ryanair-gépről valaki lefotózta a teljes Nemzeti Menetet, a képről jól látszott, hogy sokan még el se indultak a Deák térrről, miközben az Andrássy úton végig rengeteg ember vonult, és a Hősök tere is kezdett megtelni.
"Egy ikonikus kép, amit soha nem feledünk. A pillanat, amely végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát. A Nemzeti Menet a fénykép elkészültének pillanatában ért a már félig megtelt Hősök terére, de a menet vége még el sem indult a hömpölygő tömeggel teli, 2400 méter hosszú Andrássy út elejéről.
Nem véletlenül akarták Orbánék megtiltani a drónok repülését. Nagyon nem akarták, hogy eljusson minden magyarhoz a valóság.
Szerencsére az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról…a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hatalom vergődésével.
A tegnapi nap a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének végét is jelentette egyben."
Az október 23-i ünnepi menetek előtt már ment az adok-kapok a Tisza és a hatalom között. Először nem engedték Magyar Péternek, hogy a Műcsarnok lépcsőjéről mondjon beszédet. Utána megtiltották, hogy drónokkal repüljenek a Nemzeti Menet fölé a TISZA emberei. Aztán látványos drónfelvételekkel bizonyították, hogy ezt senki nem tartotta be.
Délután még Orbán Viktor Facebook-oldalára is kikerült egy fotó, amely két, meglehetősen különböző fázisban ábrázolta a két menetet, ezzel akarta a kormányfő bizonyítani, hogy kétszer annyian voltak a Békemenetben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az operatív törzs szerint a Békemeneten 80 ezren voltak, míg Magyar Péter beszédét mindössze 45 ezren hallgatták
A mobilszolgáltatók adatai alapján mérték a tömeget. Szabó Andrea szociológus ezzel szemben a Békemenetre 85–92 ezret, a Tisza-rendezvényre 160–170 ezret becsült.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ pénteken összefoglalta, hányan vettek részt az október 23-i programokon, írja a 24.hu. Az operatív törzs szerint „cellainformációk alapján” a beszédek idején
a Kossuth téren – ahová a Békemenet érkezett, és ahol Orbán Viktor szólt a tömeghez – több mint 80 ezren, a Tisza Párt Hősök terei rendezvényén pedig 45 ezren voltak.
A kormányzati számok összhangban vannak azzal, amit Orbán Viktor már csütörtökön, Magyar Péter felszólalása előtt jelzett: a Békemeneten nagyjából kétszer annyian lehettek, mint a Tisza menetén. A miniszterelnök ehhez egy olyan fotót mellékelt, amely még a Tisza Párt elnökének beszéde előtt készült a Hősök terén.
Más becslést tett közzé Szabó Andrea szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese. Szerinte a Békemeneten körülbelül 85–92 ezren, a Tisza rendezvényén viszont nagyjából 160–170 ezren lehettek.
A Kossuth térre megadott 80 ezres adat azért is érdekes, mert a miniszterelnök és a kormánypárti sajtó napközben azt hangsúlyozta, hogy ez volt minden idők legnagyobb Békemenete. Ezzel szemben korábban, az első – 2012. januári – Békemenet után a Belügyminisztérium közel 400 ezer résztvevőről írt, a 2014. márciusi felvonulás után pedig 440–460 ezres hallgatóságról adott ki közleményt.
Az online közvetítések nézettségénél október 23-án Magyar Péter vezetett: a streamjét nagyjából négyszer annyian követték, mint a miniszterelnökét.
A KTK a többi ünnepi eseményről is közölt létszámokat. Október 22-én a Műegyetem épületében tartott megemlékezésen 250 fő jelent meg, az ’56-os hősök műegyetemi emlékművénél tartott koszorúzáson, a fáklyás felvonuláson és a Bem téri ünnepségen 3000-en voltak. Október 23-án a reggeli zászlófelvonáson 250-en vettek részt, az esti díszünnepségen a Müpában több mint 1200-an. A Nyitott Parlament program keretében 15 és 20 óra között közel 2700 látogató nézte meg a Kupolacsarnokot, a Díszlépcsőházat és a Szent Koronát.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ pénteken összefoglalta, hányan vettek részt az október 23-i programokon, írja a 24.hu. Az operatív törzs szerint „cellainformációk alapján” a beszédek idején
a Kossuth téren – ahová a Békemenet érkezett, és ahol Orbán Viktor szólt a tömeghez – több mint 80 ezren, a Tisza Párt Hősök terei rendezvényén pedig 45 ezren voltak.
A kormányzati számok összhangban vannak azzal, amit Orbán Viktor már csütörtökön, Magyar Péter felszólalása előtt jelzett: a Békemeneten nagyjából kétszer annyian lehettek, mint a Tisza menetén. A miniszterelnök ehhez egy olyan fotót mellékelt, amely még a Tisza Párt elnökének beszéde előtt készült a Hősök terén.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Ez szégyen” – Dobrev Klára kezdeményezi Nagy Feró Kossuth-díjának visszavonását
A politikus a Szőlő utcai emberkereskedelmi ügy kapcsán tett nyilatkozat miatt lépne, miután a zenész az áldozatokról szerinte elfogadhatatlanul beszélt.
Dobrev Klára a közösségi oldalán jelezte, hogy kezdeményezi Nagy Feró Kossuth-díjának visszavonását, vette észre az Ellenszél. A DK elnökének indoklása szerint a zenész mondatai a javítóintézeti igazgatóval kapcsolatos emberkereskedelmi ügy kapcsán elfogadhatatlanok.
A Beatrice frontembere az Alap nevű TikTok-csatornának beszélt a Szőlő utcai esetről: „Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”
„Erre egyszerűen nincsen mentség. A Szőlő utcai borzalmakról beszélt így. Arról az ügyről, ahol a javítóintézet igazgatóját azzal gyanúsítják, hogy lányokat futtatott, miközben az intézményben alkalmazta őket.
Emberkereskedelemről és kényszermunkáról van szó, fiatal lányok kiszolgáltatottságáról – és erre egy Kossuth-díjas művész ennyit tud mondani? Ez szégyen.”
Hozzátette: „Aki így beszél az áldozatokról, az nem méltó sem a Kossuth-díjra, sem arra, hogy példaként állítsák bárki elé. Ezért kezdeményezem a Kossuth-díj visszavonását.”
Dobrev Klára a közösségi oldalán jelezte, hogy kezdeményezi Nagy Feró Kossuth-díjának visszavonását, vette észre az Ellenszél. A DK elnökének indoklása szerint a zenész mondatai a javítóintézeti igazgatóval kapcsolatos emberkereskedelmi ügy kapcsán elfogadhatatlanok.
A Beatrice frontembere az Alap nevű TikTok-csatornának beszélt a Szőlő utcai esetről: „Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Viharos széllel vonul át az országon a Benjamin elnevezésű ciklon, amely már most sok kárt okozott. A Blikk arról számolt be, hogy
több Pest vármegyei településen, például Halásztelken, Ócsán, Kistarcsán és Maglódon is áramkimaradás van.
Egy halásztelki lakos azt a választ kapta az E.ON-tól, hogy egyelőre nem is tudják megjósolni, mikor állhat helyre az áramszolgáltatás.
A tűzoltók kora délutánig országosan 300 káresetet számoltak fel – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.
A komoly széllökések sok helyen fákat döntöttek az utakra, méretes ágakat szakítottak le, és nem egy esetben épületek tetejét rongálták meg.
A Hajdú-Bihar vármegyei Derecskén egy kétszáz négyzetméteres rendezvénysátrat kapott fel a szél, amit a tűzoltók rögzítettek, majd visszabontanak. A rendezvény nagyjából félezer résztvevőjét biztonságos helyre irányították.
A Hungaromet előrejelzése szerint az ország északkeleti felén még délután erős lökések kísérhetik a nyugatias szelet (45-65 km/h), de fokozatosan veszít erejéből a légmozgás, este inkább már csak élénk lökések fordulhatnak elő ezeken a területeken is. Baranya, Somogy és Vas vármegyében előfordulhat egy-egy zivatar, melyet átmeneti szélerősödés, jégdara kísérhet.