Index: Bilincsben vittek el egy volt fideszes országgyűlési képviselőt
Az Index értesülései szerint nyomozók szállták meg kedden az encsi járási hivatalt: a hivatal vezetőjét, Ódor Ferencet, aki korábban a Fidesz országgyűlési képviselője volt, a hivatal parkolójában "leteperték és megbilincselve mentek be vele a hivatlba".
A lap azt írja, a hivatal egyik munkatársa megerősítette, hogy megtörtént az eset. Az Index kereste a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrséget, ők nem tudnak ilyen akcióról, a TEK pedig szintén arról számolt be, hogy nem ők intézkedtek Encsen. A lap Ódor felettesét, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormánymegbízottat, Demeter Ervint is kereste, ő azt kérte, később hívják vissza.
Az Index úgy tudja, ezzel az akcióval egy időben egy helyi, de országos hírű helyi étteremben is megjelentek a nyomozók. Ott szintén a hivatal egyik munkatársát vették őrizetbe, aki éppen ott ebédelt. Az üggyel kapcsolatban további négy személyt vettek őrizetbe.