KULT
A Rovatból

Ifj. Richter József: Az állatokat nem kényszerítjük a produkcióra, szeretik, amit csinálnak

Motoros mutatvánnyal és nyílt nappal várja látogatóit a Cirkuszok Világnapján a 25 éves Magyar Nemzeti Cirkusz. Vezetője, Ifj. Richter József azt is elmondta, szerinte miért nem kell betitani az állatok szerepeltetését a cirkuszokban.

Link másolása

Most szombaton lesz a Cirkuszok Világnapja. Ifjabb Richter Józsefet arról faggattam, a Magyar Nemzeti Cirkusz hol és hogyan készül a jeles eseményre.

- Április 20-án lesz a Cirkuszok Világnapja. Mióta létezik a szakmai ünnep?

- Ez lesz a tizedik alkalom. Először Európai Cirkusznapként indult, de később világnappá nyilvánították. Mindig április harmadik szombatjára esik. Ebből az alkalomból nagyon sok cirkusz extra programokkal várja a nézőket.

- A Magyar Nemzeti Cirkusz mivel készül?

- Számunkra még különlegesebb lesz ez a nap, ugyanis 25 éves a Magyar Nemzeti Cirkusz, a Cirkuszok Világnapja pedig kerek évfordulót ünnepel. Ezért úgy döntöttünk, hogy egy izgalmas cirkusznappal lepjük meg azokat a nézőinket, akik ellátogatnak Debrecenbe. Mindenki ingyen bejöhet a cirkuszba, megnézhetik, hogy gyakorolunk az állatokkal, hogyan gondozzuk őket, kipróbálhatnak különböző cirkuszi eszközöket, hátra lehet sétálni a kulisszák mögé. Egy igazi attrakcióval is készülünk.

Simet László, a kiváló magyar artista egy 50 méter hosszúságban kifeszített drótkötélen fog felmotorozni egészen a cirkuszsátor tetejébe.

A londoni olimpia záróünnepségén mutatta be jó néhány évvel ezelőtt.

- A Magyar Nemzeti Cirkusznak fontos szereplői az állatok. Világhírű lovas számokat mutatnak be, minden évben elefántfürdetést rendeznek. Ugyanakkor egyre többen követelik, hogy tiltsák be az állatok szerepeltetését, Szlovákiában ezt már törvénybe is foglalták. Mit gondol erről?

- A Magyar Nemzeti Cirkusz köztudottan állatbarát. Nagyon nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy bebizonyítsuk, az állatokat lehet jól is tartani a cirkuszban. Hosszú évek óta ezen dolgozunk, ezért is jó, hogy tartunk nyílt napokat, ahol mindenki meggyőződhet erről. Mindig azt mondom, hogy különbséget kell tudni tenni cirkusz és cirkusz között.

Nem baj, ha fellépnek az olyanok ellen, ahol valóban vannak problémák. De ahol minden rendben van, ahol betartják a szabályokat, mint nálunk – Magyarországon nagyon komolyan szabályozzák az állattartást –, ott ilyen probléma nincs.

- Kicsit beszélne arról, hogy milyen körülmények között élnek ezek az állatok? Mit csinálnak két előadás között?

- Állatkerti körülményeket biztosítunk a számukra. Mindig törekszünk rá, hogy a legnagyobb kifutókat építsük fel nekik, elektromos karámban vannak, ahol a nagy mozgásigényüket ki tudják elégíteni. Ezek az állatok így nőttek fel, nekik ez a természetes. Sokan kérdezik tőlem is, hogy bírok úgy élni, hogy minden héten más városban vagyok. Számomra ez teljesen megszokott. Bár lakókocsiban élek, mégis lehet olyan körülményeket teremteni, mint egy lakásban. Igyekszünk minél rövidebb ideig szállítani őket. De van itt még valami: azáltal, hogy a cirkuszban vannak állatok, olyan városokban és falvakban is láthatnak elefántot, zsiráfot, ahol a lakóknak az anyagi körülményei nem engedi meg, hogy elmenjenek Budapestre, az állatkertbe.

A cirkusz bemutatja a harmóniát ember és állat között, és nagyon fontos: a porondon nem azt hangsúlyozzuk ki, hogy az elefánt egy lábon álljon, hanem az állatok szépségét.

Tehát manapság már nem az számít, hogy minél nehezebb produkciót mutassanak be, hanem hogy az emberek láthassák ezeket a csodálatos lényeket.

- Ezek a produkciók az állatoknak örömet okoznak? Mert egy kutyán látszik, ha élvezi a játékot.

- Igen. Vannak a cirkuszon kívül is állatok, amik dolgoznak. Vannak vakvezető kutyák, sportlovak. Egy vakvezető kutya is szereti, amit csinál. Folyamatosan jutalomfalatot kap. Az állatainkat mi sem kényszerítjük a produkcióra, hanem úgy tanítjuk, hogy jutalmazzuk őket, ezért szeretik, amit csinálnak.

- Idén is lesz elefántfürdetés?

- Természetesen lesz. Ez a Cirkuszok Éjszakájához kapcsolódó esemény. Idén sem lesz másként, sőt, szeretnénk két naposra bővíteni a Cirkuszok Éjszakáját, ugyanis akkora sikere van.

Az elefántfürdetéssel is az a célunk, hogy az emberek láthassák, milyen jól tartjuk az állatainkat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: