KÉK HÍREK
A Rovatból

Megszólalt a Szőlő utcai eljárás koronatanúja, elmondta, mit csinált vele a volt igazgató

Bangó Sándor, a Szőlő utcai Javítóintézet volt igazgatója ellen folyó eljárás koronatanúja azt állítja, többször is sor került szexuális kényszerítésre az igazgató szobájában, a konyhában és az autójában is.


A Kontroll nevű csatornának adott interjút Bangó Sándor, a 20 éves fiatalember, aki a Szőlő utcai Javítóintézet volt igazgatója ellen folyó eljárás koronatanúja. Bangó elmondása szerint 14-15 évesen került a Szőlő utcai Javítóintézetbe rablás miatt.

Állítása szerint azért keveredett rossz társaságba, és kezdett drogozni, mert az intézetben, ahol korábban élt, sokat bántották.

„Elszöktem mindig, és belekeveredtem egy olyan társaságba, ahol drogoztak, így elkezdtem én is drogozni. És nem volt drogunk, és így elmentünk rabolni. Rablás miatt kerültem be” – mesélte.

Bangó Sándor babakora óta állami gondozásban élt, csecsemőként került nevelőszülőkhöz. Az intézetben az első rossz élménye az volt, amikor állítása szerint az igazgató "megvizsgálta". Mivel a koronavírus-járvány idején került be, kötelező karanténban volt, amikor a volt igazgató felment hozzá. „Nem az volt a hatásköre, hogy orvosilag kivizsgáljon” – mondta Bangó, majd arról beszélt, hogy az igazgató a következő kérést intézte hozzá: „Ő kérte, hogy húzzam le a nadrágomat, és mutassam meg neki a nemiszervemet.”

Ekkor elmondása szerint ketten voltak a szobában. Ezt követően, miután kikerült a csoportba, az igazgató állítólag először csak beszélgetni hívta le, majd egyre többet kért tőle.

„Utána egyre többet kért tőlem, hogy például simogassam őt, ölelgessem. Utána egyre többet kért.”

A fiatalember szerint a volt igazgató cserébe azt ígérte neki, hogy korábban szabadulhat a rablásért kapott négyéves büntetéséből.

Bangó Sándor azt állítja, ezt követően többször is sor került szexuális kényszerítésre az igazgató szobájában, a konyhában és az autójában is, ami az épület mellett parkolt. Arra a kérdésre, hogy a volt igazgató honnan tudhatta, hogy vele ezt megteheti, Bangó azt válaszolta, hogy korábban is érték szexuális bántalmazások, amiről a hatóságoknak is tudomásuk volt.

„Hat évesen bántalmazott a nevelőszülő, bántalmaztak a gyermekotthonban gyerekek is, bántalmazott a karbantartó az intézetben. Egy civil ember is, aki a mai napig is szerintem börtönben van” – mondta.

Állítása szerint erről a gyámjai is tudtak, és a bírósági kihallgatásokon is elmondták. Az interjúban egy új, súlyos állítással is előállt. Elmondta, hogy gyerekkora óta gyógyszereket szedett a traumái feldolgozására, és miután a Szőlő utcába került, a pszichiátere megemelte az adagját.

„Mindig nagyon kóma voltam, nem nagyon tudtam magamról. De azért észnél voltam, azért akárki be van gyógyszerezve, azért észnél van úgy-ahogy” – fogalmazott.

Egy ilyen alkalommal, állítása szerint, az igazgató ismét levitte magához, de a szobában sötét volt és egy másik személy is tartózkodott ott. „Ezt eddig azért nem mertem elmondani, ugye, mert ugye a Fidesz volt a kormány.”

„És történt egy olyan eset, hogy Zsolti bácsi ott volt, akit így ismer most a média, Zsolti bácsi.” Bangó azt állítja, szexuális aktusra került sor közte és a „Zsolti bácsi” néven említett férfi között a sötétben.

„Amikor megtörtént a szexuális aktus ebben a Zsolti bácsival, akkor én őt nem láttam. És akkor láttam meg, mikor végzett, és ugyan felöltözött, és felkapcsolta a villanyt.” Azt mondta, akkoriban nem ismerte a politikusokat. „Hiszen 14 éves gyerek ne is ismerje a mai világba a politikát, élje a gyerekkorát.”

Most viszont feljelentést tesz ebben az ügyben is.

A teljes interjú

Juhász Péter volt ellenzéki politikus tavaly szeptember 19-én egyik videójában osztott meg egy hangfelvételt, amin egy nevét nem vállaló telefonáló arról beszél, mit mesélt neki két fiú 10 évvel ezelőtt.

A telefonáló szavaiból arra lehet következtetni, lelkész lehet, mert azt mondja, 40 éve követi Jézus Krisztust és 30 éve tanít. Arról beszél, 10 éve meghívták vidékre szolgálni, és egy Ózd környéki gyermekotthonban két fiú kérte a segítségét. Azt mondták neki, lejár hozzájuk egy nagyon magas rangú politikus. Fekete autóval, sötétben jön, és a 10-12 éves fiúkhoz megy be, akikkel szexuális kapcsolatot létesít. A fiúk később állítólag a tévét nézve megismerték a politikus hangját, és mondták, Zsolt bácsi.

Juhász maga is hangsúlyozza, hogy a nevét nem vállaló telefonáló a történetét nem tudja bizonyítani.

Januárban írtuk meg, hogy a hatóságok soron kívül járnak el a Budapesti Javítóintézetet érintő ügy teljes körű feltárása érdekében.

Az eddig azonosított tizenöt kiskorú sérelmére a gyanú szerint szexuális bűncselekmények mellett kiskorú veszélyeztetése, testi sértés és hivatali bántalmazás is történt.

A nyomozás jelenlegi adatai alapján egyetlen konkrétum sem utal viszont arra, hogy a pedofil vádakkal illetett, „Zsolti bácsiként” emlegetett személy valóban létezne.

A Szőlő utcai intézet 2025 májusában letartóztatott igazgatóját az alapügyön túl tavaly novemberben pénzmosással, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és lőfegyverrel való visszaéléssel is meggyanúsították, így a letartóztatását többször meghosszabbították. Decemberre az ügyészség közlése szerint összesen hét személy ellen indult eljárás a Szőlő utcai ügyben, köztük egy ügyintéző nő ellen, akit bűnpártolással gyanúsítanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Csatornába borult autójával és meghalt a 19 éves kosártehetség, Márkus Péter
A sofőr egy kanyarból kijövet vesztette el uralmát a jármű felett, ami a tengelye körül megpördült. A kiérkező mentőegységek már nem tudták megmenteni a PVSK-Panthers kosárlabdázójának életét.


Fejjel lefelé merült a vízbe egy autó Fonyódnál vasárnap délelőtt, sajtóhírek szerint a balesetben a PVSK-Panthers 19 éves kosárlabdázója, Márkus Péter vesztette életét.

A pécsi klub hétfőn erősítette meg a tragédia hírét a közösségi oldalán, de a fiatal sportoló halálának pontos okát nem közölték.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 19 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Márkus Péter, U21-es csapatunk játékosa.”

A klub közleményében méltatta a játékost: „Hatalmas szíve és küzdeni akarása példaértékű volt mindannyiunk számára, emlékét örökre megőrizzük! Őszinte részvétünket szeretnénk kifejezni Péter családjának, barátainak, csapattársainak!”

A Somogy vármegyei hírportál információi szerint a sofőr egy kanyarból kijövet vesztette el uralmát a járműve felett, ami a tengelye körül megpördülve, éppen a tetejére érkezett a mély, vízzel teli árokba.

A fejtetőre állt járműben a biztonsági öv és a víz nyomása miatt szinte lehetetlen a szabadulás, az utastér pedig másodpercek alatt megtelt a zavaros vízzel.

A mentőegységeket vasárnap délelőtt 9 óra után riasztották a fonyódi Niklai utcához.

A helyszínre a fonyódi önkéntes és a balatonboglári önkormányzati tűzoltók érkeztek elsőként, de a mocsaras, nádas terep miatt pallókból és létrákból kellett ideiglenes utat építeniük, hogy megközelíthessék a roncsot.

A mentők és a légimentők erőfeszítései ellenére a fiatal férfi életét már nem tudták megmenteni.A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával vizsgálatot indított a baleset pontos körülményeinek tisztázására.

A Blikk úgy tudja, az autót Márkus Péter vezette, és ő az áldozat. A közösségi médiában is ez az információ terjed.

A mentésről a fonyódi tűzoltók osztottak meg képeket:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megszólalt a rendőrség: már két eljárás is fut a vagyonmenekítések ügyében
Közleményben reagáltak a sajtóhírekre, megerősítve a hűtlen kezelés gyanújával folyó büntetőeljárást. Saját értesüléseik alapján előkészítő eljárást is folytatnak más, lehetséges bűncselekmények gyanújának megállapítására. Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz.


A Magyar Rendőrség közleményt adott ki arról, hogy a sajtóban megjelent, feltételezett vagyonkimentéssel kapcsolatban nyomozás indult.

Mint írták: „a médiában szárnyra kelt hírekben megjelenő, egyelőre feltételezett ún. vagyonmenekítést – tehát a jogtalanul megszerzett pénz és egyéb vagyontárgyak pénzügyi vagy egyéb értékügyletek útján a hatóságok elől való elrejtését célzó tevékenységet – a rendőrség hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen elrendelt büntetőeljárás keretében vizsgálja.”

A hatóság tájékoztatása szerint emellett saját értesüléseik alapján előkészítő eljárást is folytatnak más, lehetséges bűncselekmények gyanújának megállapítására.

Ahogy írják: „Az eljárásokat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja.”

A rendőrség hangsúlyozta, hogy a nyomozás nem nyilvános, és sokszor a nyilvánosság által alapvetőnek vélt információk megosztása is árthat az eljárás sikerének.

Úgy fogalmaztak: „A »nyomozás érdeke« gyakran a közérdeklődés és tájékoztatás igénye fölött áll.”

Leszögezik, hogy minden körülmények között törvényesen járnak el, és biztosítaniuk kell a legális kereskedelem lehetőségét azok számára is, akikkel szemben valamilyen visszaélés gyanúja merülhet fel.

Kiemelték: „A rendőrség csak azokat az ügyleteket akadályozhatja meg – és azokat haladéktalanul meg is akadályozza – amelyeknél konkrét adat, információ vagy megalapozott gyanú merül fel azok jogszerűtlenségével összefüggésben.”

A rendőrség azt is közölte, hogy a folyamatban lévő eljárásokról jelenleg bővebb tájékoztatást nem adhatnak. Egyúttal egy felhívást is közzétettek: „Kérjük, aki bűncselekményt vagy annak gyanúját észleli akár e tényállás alapján, akár más ügyben, az a lehető legrövidebb időn belül, a lehető legszélesebb körű információkkal együtt hozza azt a hatóság tudomására!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
100 milliós hűtlen kezelés miatt vádat emelhetnek az EU-s pénzek felett őrködő hatóság vezetője ellen
Lezárult a nyomozás az EU-s pénzek felhasználását felügyelő Integritás Hatóság elnöke, Biró Ferenc Pál ellen. A hűtlen kezelés mellett hivatali visszaéléssel és közokirat-hamisítással is gyanúsítják a hatóság vezetőjét.


Vádemelési szakaszba léphet az Integritás Hatóság elnöke, Biró Ferenc Pál és egy társa ellen indított eljárás, miután a Központi Nyomozó Főügyészség befejezte a nyomozást. A hatóság elnökét hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és közel 100 millió forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével gyanúsítják – írta kedden a Blikk.

Az ügyészség szóvivője, dr. Kovács Katalin a lappal azt közölte, hogy az ügyiratokat már meg is küldték az érintetteknek.

„A Központi Nyomozó Főügyészség az Integritás Hatóság elnöke, Biró Ferenc Pál és társa ellen folytatott ügyben a nyomozást befejezte és az ügyiratokat az érintettek részére megküldte, a vádemelésre ezt követően kerülhet sor.”

Biró Ferenc Pál írásban reagált a fejleményekre, fenntartva korábbi álláspontját. „Semmilyen bűncselekményt nem követtem el. A nyomozó hatósággal továbbra is együttműködöm az eljárás során. Az ügyben korábban tett nyilatkozataimat fenntartom” – közölte.

A gyanú szerint Biró a sajátja mellé béreltetett egy másik felsőkategóriás hivatali autót is, amit a feleségének engedett át, ezzel közel 14 millió forintos kárt okozva az Integritás Hatóságnak.

Emellett a nyomozók szerint indokolatlan tanácsadói szerződéseket kötött, és egy családi ismerősét is foglalkoztatta.

Az egyik gyanús tétel egy külföldi székhelyű céggel kötött szerződés, amelynek az lett volna a feladata, hogy segítse az Integritás Hatóság brüsszeli diplomáciai külképviseletének felállítását és működtetését. Erre azonban egy magyar autonóm államigazgatási szerv nem jogosult.

A vádhatóság szerint problémás az is, hogy az elnök az egyik, szükséges végzettséggel nem rendelkező családi ismerősének biztosított munkát bruttó kétmilliós havi fizetésért. A férfi a létrehozni tervezett, úgynevezett Integritás Akadémia tantervének kidolgozásában vett részt.

Az akadémia tematikája olyan, a hatóság feladatköréhez nem kapcsolódó témákat is tartalmazott, mint „A halál hagyományos és modern értelmezése és a létkorrupció összefüggései”.

A tananyagban szerepelt „A halál utáni exisztencia és az integritás helyreállítása” is. A férfi mintegy hathónapos jogviszonya alatt közel 12 millió forint juttatást kapott.

2025 januárjában a Központi Nyomozó Főügyészség több helyszínen, köztük az Integritás Hatóság székházában tartott kutatást, és gyanúsítottként hallgatta ki Biró Ferenc Pált. Az elnök akkor is tagadott, és közleményében azt írta:

„A hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel kapcsolatos gyanú alaptalan, ellene panasszal éltem. A mai napon kifejezetten a személyemet támadták, és ezen keresztül az Integritás Hatóságot kívánták ellehetetleníteni.”

Biró egy sajtótájékoztatón később arról is beszélt, hogy szerinte az eljárás „felsőbb utasításra” indulhatott, és az időzítést összefüggésbe hozta azzal, hogy a hatóság éppen a Rogán Antal alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatalt vizsgálta.

A gyanúsítás elleni panaszát az ügyészség elutasította, 2025 februárjában pedig újabb bűncselekményekkel bővítették a gyanú körét, ekkor már 87 millió forintos károkozásról volt szó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Esélye sem volt a szabadulásra a vízzel teli árokba borult 19 éves kosarasnak
Márkus Péter autója fejjel lefelé állt meg egy fonyódi csatornában. A beömlő víz nyomása és a biztonsági öv miatt a fiatal sportoló a jármű foglyává vált, a mentők már nem tudtak rajta segíteni.


Akár órákon át is a roncsban lehetett a PVSK 19 éves kosárlabdázója, Márkus Péter, miután autójával egy vízzel teli csatornába zuhant. A kocsira csak reggel találtak rá, amikor a fiatal sportoló életét már nem lehetett megmenteni. A fejjel lefelé álló, elárasztott járműből a biztonsági öv és a hatalmas víznyomás miatt esélye sem volt a menekülésre.

A rendőrségi adatok szerint a sofőr egy kanyarból kijövet vesztette el uralmát az autó felett, amely a tengelye körül megpördülve a tetejére borult a mély árokban – írta a Blikk. A kocsi utastere másodpercek alatt megtelt a zavaros vízzel.

Batta Zsolt, a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az időbeli részletekről elmondta, a rendőrséghez reggel kilenc óra körül érkezett a bejelentés.

„Adatgyűjtést végeztünk, és a kamerafelvételek alapján a jármű éjszaka egy óra körül közlekedett a településen” – tette hozzá.

A riasztást követően fonyódi és balatonboglári tűzoltók, mentős rohamkocsi és mentőhelikopter is a helyszínre érkezett. A mocsaras, nádas terepen a beavatkozó egységeknek pallókból és létrákból kellett ideiglenes hidat építeniük, hogy egyáltalán megközelíthessék a roncsot.

Mire azonban hozzáfértek a járműhöz, a sofőrön már nem tudtak segíteni.

A PVSK-Panthers a hivatalos Facebook-oldalán búcsúzott játékosától.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 19 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Márkus Péter, U21-es csapatunk játékosa. Hatalmas szíve és küzdeni akarása példa értékű volt mindannyiunk számára, emlékét örökre megőrizzük!” – írta a klub.

A közleményben őszinte részvétüket fejezték ki a sportoló családjának, barátainak és csapattársainak.

A baleset pontos körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja. Azt, hogy a sofőr fogyasztott-e alkoholt a vezetés előtt, csak a hatósági boncolás után lehet majd megállapítani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk