KÉK HÍREK
A Rovatból

Hosszú Katinka és a többiek: itt vannak az úszók követelései

Közös nyílt levélben követelik a változást legtehetségesebb úszóink.


Nyolc magyar úszó - köztük a riói olimpián érmeket szerző Hosszú Katinka és Kapás Boglárka - és egy edző közös nyílt levélben foglalta össze, hogy mire lenne szükség a magyar úszósport reformjához és megtisztulásához.

Íme a nyílt levél teljes szövege változatlanul. Ezt mindegyik úszó kitette ma reggel saját Facebook-oldalára.

Nyilatkozat

Budapest, 2016.11.21.

A hétvégén egyeztetést tartottunk az úszósport képviselői és a Magyar Úszó Szövetség között kialakult helyzetről. A találkozó folyamán teljes mértékben egyértelművé vált, hogy ugyanazokkal a problémákkal küzdünk és ugyanazokat a dolgokat tekintjük fontosnak szeretett sportágunkban.

Mindannyian helytelenítjük, hogy a döntéshozatali folyamatok mögött egy személyben az elnök áll. A múlt héten felállított bizottságokat nem tartjuk alkalmasnak arra, hogy a problémákat feltárják, hiszen tagjai egytől egyig függő̋ viszonyban vannak a meglévő̋ rendszerrel. Sajnálattal tapasztaljuk, hogy a Magyar Úszó Szövetség részéről szakmaiatlan és üres frázisok záporoznak felénk, illetve az egyetlen kritikáinkra érkező válasz a személyeskedés. Az úszó társadalom döntő része nem mer kiállni saját meggyőződése mellett, tudva, hogy az anonim problémafelvetés lehetősége nem biztosított.

Egy emberként kijelentjük, hogy a jelenlegi elnök és az általa működtetett antidemokratikus rendszer semmiképp sem szolgálják a magyar úszósport érdekét. Nincs szükségünk olyan vezetőre és apparátusra, amely nem vesz tudomást az úszók, edzőik és a mindennapi munkájukat segítő szakember gárda igényeiről, szakmai véleményéről, akik jelenléte a versenyzők zavartalan felkészülését hivatott biztosítani. Hisszük, hogy egy sportszövetségnek a sportolókért kell működnie, nem pedig egy függőségen alapuló, kiszolgáltatott rendszert kell fenntartania.

Korszerű, demokratikus, szakmai alapokon nyugvó rendszert akarunk, amit nem a félelem, hanem a közös tenni akarás vezérel. Fontosnak tartjuk, hogy a 2017-es hazai VB sikeres legyen és a magyar csapat jól szerepeljen, ennek érdekében mielőbbi változás szükséges. Szeretnénk együttműködni a mindenkori sportvezetéssel annak érdekében, hogy a magyar úszó sport az általa megérdemelt helyet foglalhassa el a világban. Közös egyetértésre jutottunk az alábbi pontokban, melyeket az úszósport demokratikus és sikeres működtetése céljából terjesztünk a nyilvánosság elé:

1. Álljon fel egy új, az úszók egészét maga mögött tudó, megbízható vezetőség, ami hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására

2. Kérjük, hogy a fontos kérdésekben létrejöhessen a valódi titkos szavazás, illetve szűnjön meg a megkérdőjelezhető elektronikus távszavazási rendszer.

3. Fektessenek le egységes, objektív válogatási elveket, átlátható szabályrendszert és működést.

4. Fontosnak tartjuk az elnök és a szövetségi kapitány jogkörének, feladatainak újraszabályozását.

5. Kérjük, a válogatott keret részére való zavartalan felkészülés és állandó helyszín biztosítását

6. Kerüljenek pontos meghatározásra az edzőtáborok hozzáférhetőségének konkrét elvei.

7. Az új vezetést kérjük, hogy szüntesse meg a jelenlegi kiszolgáltatott rendszert, és törekedjen a források transzparens, ésszerű, szakmai szempontok alapján történő felhasználására.

Az általunk kívánt helyzet megvalósulásának legfontosabb feltétele, hogy a Magyar Úszó Szövetség jelenlegi, közel 20 éve regnáló vezetése - amely mögött megszűnt az az egység és bizalom, amivel az úszó társadalmat képviselni tudja – távozzon, és adjon teret az új korszak megszületésének.

Az egyeztetésen részt vett és a nyilatkozatot kiadja:

Bernek Péter, ifjúsági olimpiai bajnok, rövid pályás világ- és Európa-bajnok úszó

Czakó Csaba, a Mohácsi TE vezetőedzője

Financsek Gábor, olimpikon, ifjúsági Európa-bajnoki arany-, ezüst- és bronzérmes úszó

Gyurta Dániel, olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok úszó

Hosszú Katinka, háromszoros olimpiai, ötszörös világ-, és tizenháromszoros Európa-bajnok úszónő

Kapás Boglárka, olimpiai bronzérmes, kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok, világbajnoki bronzérmes, ötszörös Európa-bajnok úszónő

Kozma Dominik, Európa-bajnoki bronzérmes úszó

Shane Tusup, olimpiai bajnoki edző, Iron Aquatics

Verrasztó Dávid, világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok úszó

Verrasztó Evelyn, olimpikon, Európa-bajnok, ötvenkétszeres magyar bajnok úszónő


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Két órán belül két vonatgázolás is történt szombat reggel Magyarországon
Előbb Velencénél gázolt a vonat, majd nem egész két órával később Hegyeshalomnál történt tragédia. Mindkét településen zajlik a helyszínelés.


Gázolt a vonat Velencén és Hegyeshalomban is szombat reggel, emiatt késésekre kell számítani a székesfehérvári vasútvonalon és a Győr-Hegyeshalom vonalszakaszon - írja az MTI a Mávinform közlése alapján.

Azt írták,

a budapesti Déli páIyaudvarról Nagykanizsára 5.30-kor elindult Tópart InterCity elgázolt egy embert Velence megállóhelynél.

A helyszínelés ideje alatt Kápolnásnyék és Gárdony között egy vágányon szünetel a forgalom. A Budapest-Székesfehérvár vonalon és a csatlakozó vonalakon 5-10, esetenként 10-20 perccel hosszabb menetidőkre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő vonatokra kell számítani. Egyes InterCity vonatok csak Székesfehérvártól közlekednek.

Hegyeshalomban, az Orgona utcai átjáróban a Győrből Hegyeshalomba tartó, Mosonmagyaróvárról szombaton 7.12-kor elindult személyvonat gázolt el egy embert.

A helyszínelés ideje alatt csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Teljesen kifosztottak egy Alza-automatát Tiszaújvárosban
Ismeretlenek törték fel a tiszaújvárosi COOP ABC mellett álló AlzaBoxot péntekre virradó éjszaka. A hatóságok a helyszínen szemléztek, és a nyomozáshoz a lakosok segítségét kérik.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



A Borsod24 írta meg a Tisza TV tájékoztatása alapján, hogy ismeretlenek

feltörték és a jelek szerint teljesen kifosztották a tiszaújvárosi COOP ABC oldalában található Alza csomagküldő automatát még péntekre virradó éjszaka.

A rendőrség a helyszínen szemlézett, a munka még délelőtt is folyt. A hatóságok egyelőre azt vizsgálják, pontosan mikor és hogyan történt a bűncselekmény, és a lakosság segítségét kérik: aki az éjszaka folyamán a környéken gyanús mozgást, szokatlan zajt vagy bármi rendelleneset észlelt, jelezze a rendőrségen.

A nyomozás érdekeire hivatkozva a hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket sem az elkövetőkről, sem a kár mértékéről. Az Alza.hu PR-specialistája, Nagy Dávid a Forbes megkeresésére az esettel kapcsolatban elmondta:

„Az AlzaBoxokat feltörni azonban nem éri meg, mert azokat 24 órában, a hét minden napján figyeli riasztó és kamerarendszer. Ahogyan az AlzaBoxba történő kézbesítés, úgy az elkövető elfogása is általában ugyanolyan gyors.”

A cég ilyenkor azonnal értesíti az érintett vásárlókat, az előre kifizetett rendelések árát visszatéríti, és ingyenes újrakézbesítést ajánl fel.

A Tisza TV videót is megosztott a kifosztott automatáról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílt állkapocstörése volt, mégis hazaküldték a veszprémi kórházból, Ausztriában azonnal megoperálták
Egy karácsonyi családi verekedés után került kórházba a férfi, akit azonban hazaküldtek. Ausztriában viszont életmentő beavatkozás várt rá, miután légzési nehézségei lettek.


Egy családi karácsonyi vacsora végződött verekedéssel. Majd egy kálvária következett a magyar egészségügyben egy férfi számára, akit nyílt állkapocstöréssel küldtek haza a veszprémi kórházból. Végül Ausztriában azonnal megoperálták. Az eset még 2025. december 24-én, Szenteste kezdődött, amikor a Kétfarkú Kutyapárt egyik aktivistájára egy ideológiai vita hevében rátámadt az édesanyja párja.

A sérült a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház sürgősségi osztályára ment, ahol röntgen és CT is készült. A vizsgálatok kimutatták, hogy a férfinak nemcsak az arccsontja, de az állkapcsa is eltört, utóbbi ráadásul nyílt töréssel. Az ügyeletes orvos műtétet javasolt, a férfit pedig éjszakára a traumatológián helyezték el azzal az ígérettel, hogy reggel átviszik a szájsebészetre.

Másnap reggel, december 25-én azonban egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza, és december 29-én jöjjön vissza.

A férfi ezután visszautazott Ausztriába, ahol dolgozik. Mivel a fájdalmai erősödtek és már légzési nehézségei is voltak,

a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan St. Pöltenbe irányították. Ott azonnal felvették, és másnap, december 26-án reggel meg is operálták. Mindeközben a veszprémi kórház négy nappal a sérülés után kiadott zárójelentésében az állt, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek.

Az RTL Híradónak a férfi részletesen mesélt a történtekről.

„Először rám támadt, aztán azt is megütötte egyszer, aki meg akart védeni. Súlyosan megsérültem” – idézte fel a Kétfarkú Kutyapárt aktivistája. Mikor elment a veszprémi kórházba, akkor „Az ügyeletes orvos mondta, hogy ezt biztosan meg kell műteni. A traumatológián éjszakára elhelyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte. „Azt mondták, jöjjek vissza 29-én, mert addig nem tudnak ellátni. Utólag megnéztem: azon az estén a veszprémi kórház volt az ügyeletes szájsebészet, de nem volt ügyeletes szájsebész orvos” – tette hozzá. Az osztrák ellátásról pedig így számolt be: „Azt mondták, ezt azonnal meg kell műteni, olyan helyen, ahol van ügyeletes szájsebészet; ez St. Pölten volt. Aznap este már fogadtak, és másnap reggel azonnal meg is műtöttek.”

Az RTL Híradó megkereste a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházat, ahonnan azt a választ kapták, hogy az ügyet „betegpanaszként” kezelik és belső vizsgálatot indítottak.

A történetet a Kétfarkú Kutyapárt hozta először nyilvánosságra.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia a Tátrában: Két magyar férfi vesztette életét egy lavinában
Egy 30 és egy 37 éves férfit sorodt el a lezúduló lavina. A rendőrségi közlés szerint a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt történt a tragédia.


Két magyar férfi életét vesztette pénteken egy lavinában a szlovákiai Magas Tátrában - jelentette hatósági közlésre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Az eperjesi (Presov) kerületi rendőrség közlése szerint a lavina pénteken délelőtt tizenegy óra körül zúdult le a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt.

A lavina két férfit sodort maga alá, akik nem élték túl a hóomlást

- közölte a rendőrség. Információik szerint a tragédiában két magyar, egy 30 és egy 37 éves férfi vesztette életét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk