News here
hirdetés

A Rovatból
hirdetés

Horrorbaleset vetett véget a tornászlány karrierjének 18 év után

Samantha Cerio olyan szerencsétlenül érkezett egy ugrás után, hogy mindkét lába eltört, a térdei kimentek és a szalagjai is elszakadtak.

Link másolása

hirdetés

Az Auburn Egyetem tornásza, Samantha Cerio egy versenyen olyan durva sérülést szenvedett, hogy 18 év után el kellett búcsúznia a karrierjétől. Ceriónak mindkét lába eltört, mert rosszul érkezett meg egy ugrásból. Rettenetes fájdalmat érezhetett, egyből kiabálni is kezdett. A sérülés azonban még horrorisztikusabb volt, mint ahogy azt gondolták volna: mindkét térde kiment és a szalagjai is elszakadhattak. Hordágyon vitték le a pályáról, a közönség óriási tapssal kísérte. A rendezvény teljes bevételét az ő javára ajánlották fel.

Cerio később Instagramra is posztolt, amiből kiderült: nem is tervezi a visszatérést a sport világába.

"Nem is lehetnék büszkébb arra az emberre, akivé a gimnasztika tett. Megtanított a kemény munkára, az alázatra és az elkötelezettségre. Olyan kihívások elé állított, amikből megtudtam, ki vagyok valójában. Lehet, hogy nem a tervezett módon fejeztem be, de semmi sem megy a tervek szerint"

- foglalta össze.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Friday night was my final night as a gymnast. After 18 years I am hanging up my grips and leaving the chalk behind. I couldn’t be prouder of the person that gymnastics has made me to become. It’s taught me hard work, humility, integrity, and dedication, just to name a few. It’s given me challenges and road blocks that I would have never imagined that has tested who I am as a person. It may not have ended the way I had planned, but nothing ever goes as planned. Thank you Auburn family for giving me a home and a chance to continue doing the sport that will always be my first love. I am honored to have had the privilege to represent the navy and orange AU for the past 4 years with my team by my side. Thank you for letting me share my passion with you. Thank you for letting me be a part of something bigger than myself. War Eagle Always ??

hirdetés

Sam Cerio (@sam_cerio) által megosztott bejegyzés,

Ha szeretnéd megnézni a balesetről készült videót, lapozz!




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
Halálra éheztette gyerekét egy vegán nő, aki csak nyers zöldséget és gyümölcsöt adott a kisfiúnak
A kisfiú egy héttel a halála előtt evett utoljára. Szabad szemmel is látható volt, mennyire le van soványodva, de anyja nem kért orvosi segítséget.

Link másolása

hirdetés

Bűnösnek találta gyereke meggyilkolásában az esküdtszék azt a floridai nőt, aki csak nyers zöldségeket és gyümölcsöket adott a 18 hónapos kisfiúnak, írja a New York Post. A 39 éves Sheila O’Leary akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat, mivel a gyilkosság mellett még gyermekbántalmazásban is vétkesnek találták.

Ezra O’Leary mindössze 7,7 kilogrammot nyomott, amikor meghalt 2019-ben. A gyerek több mint 3 kilogrammal volt kevesebb, mint a korának megfelelő átlag, amikor szülei észrevették, hogy nem lélegzik. A helyszínre érkező rendőröknek a nő és férje, Ryan O'Leary azt mondták, hogy a kisfiú szigorú vegán diétát követett, de emellett még szoptatták is.

A szülők szerint a gyerek egy héttel a halála előtt evett utoljára, és nehezen tudott csak elaludni. A boncolás során kiderült, hogy a gyerek az alultápláltság szövődményei miatt halt meg. Az ügyészek azzal vádolták a nőt, hogy figyelmen kívül hagyta a gyerek állapotát és nem kért orvosi segítséget. A kisfiú annyira le volt soványodva, hogy szabad szemmel, mérleg nélkül is könnyen megállapítható volt az alultápláltság.

Ezrán kívül másik három gyereke is van a házaspárnak. A 11 év alatti gyerekek ugyancsak elhanyagolt állapotban, de még életben voltak, amikor a rendőrség rájuk talált 2019-ben.

Ryan O'Leary hamarosan ugyanolyan vádakkal áll a bíróság elé, amiért feleségét bűnösnek mondta ki az esküdtszék

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Kizuhant egy férfi az óriáskerékből a Balaton Soundon, súlyos sérülésekkel vitték kórházba
Szervezők beszámolója szerint a fesztiválozó menet közben a magas védőkorlát feletti keskeny résen átmászott és onnan esett le.

Link másolása

hirdetés

Kiesett az óriáskerékből egy férfi a Balaton Sound fesztiválon – írja az atv.hu.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, a férfi súlyos belső és külső sérüléseket szenvedett, ellátását követően azonnal a kórház sürgősségi osztályára szállították.

Az ATV szemtanúk beszámolója alapján azt írja, a balesetet szenvedő fiatalember egyedül szállt be a fesztivál területén lévő óriáskerék egyik gondolájába, majd menet közben a magas védőkorlát feletti keskeny résen átmászott és onnan esett le.

A szervezők megdöbbenéssel értesültek az eseményről és bíznak a fiatalember mielőbbi felépülésében. Elmondták, hogy az óriáskerék jogszerűen működik, és a több helyen is többnyelvű felirat figyelmezteti a felhasználókat a szerkezet rendeltetésszerű használatára. A szolgáltató cég elmondása szerint ők még nem tapasztaltak hasonló esetet.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Még mindig keresik a Dunában eltűnt kamaszlányt – barátja összeomlott, amiért őt nem tudta kimenteni
A 14 éves fiú a 7 éves kislányt még ki tudta húzni a partra, mire azonban a nagyobbik lánynak segített volna, ő már eltűnt a vízben.

Link másolása

hirdetés

Továbbra sem került elő az a kamaszlány, aki szerdán merült el a Dunában a visegrádi kompkikötőnél. A rendőrség szerdán azt közölte, hogy hárman fürdőztek a folyóban üzemi területen, ahol tilos fürödni, szülők nem voltak a 17 éves lánnyal, a 16 éves fiúval és a 7 éves kislánnyal. Tájékoztatásuk szerint a két fiatalabb gyerek még ki tudott jönni a vízből, a legidősebb viszont már nem.

A Bors most azt írja, hogy egy 17 éves lány tűnt el a Dunában, aki 7 éves húgával és 16 éves öccsével fürdőzött, amikor megtörtént a baj. A fiú és a két lány derékig mentek bele a vízbe, ahol aztán hirtelen elmerültek.

A kislány még bele tudott kapaszkodni a fiú nyakába, őt kivitte a vízből, de mire visszafordult, hogy segítsen a nagyobbik lánynak, őt már nem látta sehol.

A kamasznak ezután még volt annyi lélekjelenléte, hogy azonnal hívta a 112-t, majd az édesanyjával. Később szemtanúk szerint

a parton összeomlott, anyja elmondása szerint hajnali háromig zokogott.

A szülők most sem tudták, hogy a gyerekek a folyóhoz mennek. Korábban párszor voltak együtt az öbölben, ahol sodrás sincs, de külön még sosem merészkedtek oda a gyerekek. Minden órában felhívták őket, hogy hol vannak, az este hat órai hívásnál mondta el a fiú, hogy mi történt, a szülők pedig azonnal a partra rohantak.

hirdetés

A rendőrök továbbra is folytatják a kutatást, a kamaszfiút csütörtökön hallgatták ki a Bors információi szerint.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
Egy eltűntként keresett fiút holtan találtak meg Csepelen, a Duna-híd alatt
Nem merült fel idegenkezűség gyanúja, a rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.

Link másolása

hirdetés

Holtan találtak egy fiatal fiút Csepelen – írja a 24.hu. A lap értesülései szerint egy eltűntként keresett fiú holttestét találták meg az M0-ás autóútnál, a Duna-híd alatt néhány nappal korábban.

A 24.hu megkeresésére Szabóné Berki Bianka, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy idegenkezűség gyanúja nem merült fel, és a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk