KULT
A Rovatból

Híres emberek leveleivel kezdték, ma már Csokonait adnak elő úszónadrágban

Szuper előadások és közvetlen kapcsolat néző és előadó között. Ez vár rád, ha ellátogatsz a Mozsár Műhelybe!


Tavaly ősszel új játszóhely tűnt fel a Nagymező utcában. Ugyan a szervezők szerint a környéken „színházat alapítani olyan, mint vizet vinni a tengerbe”, a Mozsár Műhely nemhogy elveszne a „konkurencia” – a Madách, a Vígszínház, a Radnóti, az Opera, a Spinoza és függetlenek sokasága - sűrűjében, de egyre ismertebb és népszerűbb a színházba járó közönség körében.

Az újdonság varázsa talán kevés ahhoz, hogy egyre szélesebb nézői réteget vonzanak be a Mozsár Kávézó emeleti termébe – de akkor vajon mi lehet a sikerük receptje?

18056087_1130276417119216_7124688121413920912_o

Az egész kezdeményezés tulajdonképpen a tavaly szeptemberben indult Beszélő levelek projektből nőtte ki magát színházi műhellyé, amelynek eredetijével a produkciós vezető, Megyeri Léna Angliában, ottani tanulmányútján ismerkedett meg.

Az alapötlet Shaun Usheré, akinek hobbija, hogy híres emberek érdekes leveleit gyűjti, blogján ezek százait teszi közzé szabad felhasználásra, sőt, már két kötetbe rendezve ki is adta őket.

Magának a produkciónak az a lényege, hogy a levelek "élőben", színészek által meg is szólaljanak, egyfajta határterületet jelentve irodalom és színház között. A repertoárban helyet kapnak elhunyt és máig élő írók, művészek, történelmi személyiségek, színészek, zenészek – köztük Tom Hanks, Napóleon, J.K. Rowling, Grace Kelly, Ady Endre, David Bowie vagy Nick Cave – írásai, de az ismertség mellett fő szempont, hogy maga a levél tartalma, története is érdekes legyen, ezért számítanak kuriózumnak például a háborús levelek.

19222899_1737016406590813_2727251565236001518_o

A képen a Beszélő levelek előadás színészei

Az angol Letters Live-hoz hasonlóan az volt a cél, hogy az előadássorozat dinamikus, élő és folyton változó legyen, így a mai napig nincs is merev struktúrája, tudatosan. Kortól, tematikától függetlenül készül a válogatás, ezt a fordulatosságot pedig a szervezők szerint nagyon jól veszik a nézők.

Előfordul, hogy egy levelet elolvasva és hozzá a legmegfelelőbb előadóról gondolkodva rögtön felmerül egy hazai színész neve, de olyanra is van precedens, hogy egy adott színészre, kifejezetten az ő karakterére keresnek szöveget.

Arra, hogy milyen úton-módon juthat el egy akár több, mint százéves levél kortárs előadójához, jó példa a közelmúltból Hernádi Judit és Gálffi László „duója”, akik Bajor Gizi és Vajda Ödön papírra vetett szavait keltették életre.

Bajor Gizi levelezésében sok gyöngyszem lapul; míg vőlegénye, Vajda elment a háborúba, addig ő itthon Hatvany Lajossal viszonyt kezdett, ezért minden nap két levelet írt, nem feledkezve meg sem jegyeséről, sem szeretőjéről. Vajdának címzett levelei a totális asszonyi féltékenységről árulkodnak, annak ellenére, hogy ő idehaza egyáltalán nem volt hűséges. Végül Hatvanyval nem tartott sokáig a viszonya, Vajdával pedig, miután hazatért a frontról, összeházasodtak (bár aztán el is váltak).

A Beszélő levelek gyakorlatilag katalizátor-szerepet játszott abban, hogy a Mozsár Műhely egy teljes, kiforrott színházi működésmódba kapcsoljon. Léna levél-projektjét hamar felkarolta a Független Színházművészetért Alapítvány, a Mozsár Kávézó pedig biztosította a helyszínt az újabb és újabb előadásoknak, bérbe adva felső emeleti helyiségüket, ami korábban rendezvényteremként funkcionált, és bár ekkor még nem volt felszerelve színházi technikával, volt egy otthonos kis színpadja és atmoszférája.

A további előadásokra pályázatot írtak ki; ősztől évadzárásig a nyertes produkciókkal együtt nyolc bemutatót tartottak, decembertől pedig már teljes repertoárt kínálnak. A pályázó projektek mezőnyében kifejezetten előnyt jelent, ha kortárs szövegről vagy ősbemutatóról van szó, hiszen, mint mondják a szervezők, „nem feltétlenül egy ötvenedik Hamletet szeretnénk itt bemutatni, mert akkor mitől vagyunk mások”. Emellett azonban a frissességre, újraértelmezésekre alapvetően nyitottak, hiszen hitük szerint a színház mindig is egy olyan dolog volt és lesz, ami élő, aktuális és reflektál a körülöttünk, velünk történő eseményekre.

15994430_1055014371312088_7234715232964971897_o

A Műhely a belváros pezsgő művészeti központjában, a pesti Broadway-n működik, és már szlogenjükben is azt hirdetik, hogy nem a kőszínházakban megszokott, hagyományosabbnak nevezhető struktúrákban gondolkoznak, inkább alternatív művészi megoldásokban, akár művészeti ágak határait feszegetve – nem véletlen tehát, hogy az itt feltűnő művészek java része igazi szerelemprojektekkel érkezik, olyanokkal, amelyeket nem feltétlenül tudnának megvalósítani eredeti játszóhelyükön, anyaszínházukban.

Az elkészült előadásokon nem is lehet nem észre venni, mekkora örömmel vesznek részt benne alkotók és fellépők; az egész produkció atmoszféráját meghatározza, hogy itt és most valami régóta dédelgetett, valami szívből jövő közös ügy válik valóra és kap teret. Említhetjük akár a Kortalan kortárs-estet, amelyben három színésznő: Fodor Annamária, Járó Zsuzsa és Herczeg Adrienn működik közre. Minden hónapban arra kérnek fel kortárs szerzőket, hogy egy adott témára (például ikon, megszállottság, botrány...) vessenek fel szövegeket, akár régi, akár egy friss, az est apropóján készült alkotást.

De a hagyományosabb, bár formailag mégis rendhagyónak nevezhető Karnyóné is jó példa, amelyet frissen végzett illetve jelenleg is színművészetis fiúk hoztak tető alá. A decemberi premier óta töretlen sikerrel fut, így aki még nem látta, a következő évadban is lesz rá lehetősége. Önmagában véve már az is izgalmas, hogy egy Csokonai-szöveget három fiatal ad elő – úszónadrágban. Annyira eltér attól, mint amit Csokonairól vagy a Karnyónéról gondolunk - már ha egyáltalán gondolunk valamit róluk, hiszen az megint csak egy másik kérdés, hogy manapság mennyire nem ismerjük ezeket a klasszikus szövegeket. Ha valamivel meg lehet szerettetni a kötelező irodalmat a fiatalokkal, akkor ez az az előadás.

A Műhely szervezői azt vallják, a sokszínűség alapvető fontosságú, ha színházról gondolkozik az ember. Fontos küldetésük, hogy a befutott alkotók meghívása mellett teret nyissanak a fiatalabb, akár még pályakezdő generáció számára is. A Szilágyi Csenge és Nagy Dániel Viktor párosában hallható-látható 100 szóban a város is éppen ebbe a törekvésbe illeszkedik, középpontjában a nagyvárosi élettel, felölelve mindent, ami Budapest múltja, jelene, hétköznapjai, éjjele, nappala, fiatalsága, öregsége és százféle közege. A színészek szerint „van Budapesten az az életérzés, amit jobb megénekelni, mert kevesek hozzá a szavak”. Íme egy kis ízelítő:

Plusz egy tényező, ami miatt szeretni lehet a Mozsár Műhelyt, a viszonylag kicsi, intim tér. A Mozsár kávézó emeleti terme maximum száz fő befogadására alkalmas, ez az adottság eleve magában hordoz egyfajta közvetlenebb kapcsolatot néző és előadó között, még ha nem is direkt bevonásról, interaktivitásról van szó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Bakács Tibor Szőke Andrásról: Őt tartom a fő csicskának. Nekem már tele a tököm azokkal, akik a pénz miatt össze-vissza hazudoznak
Augusztus közepén derült ki, hogy Szőke András filmrendező-színész csatlakozott a Gyopáros Alpár által vezetett Vidéki Digitális Polgári Körhöz.


A hírre Bakács Tibor a Facebookon reagált, majd a Blikknek is elmondta a véleményét.

Bejegyzésében több kérdést is feltett Szőkének. Arra volt kíváncsi, „egyetért-e a magyar szuverenitás feladásával az orosz hatalmi politika miatt”, illetve hogy „tetszenek-e neki Rákay Philip, mint a legtámogatottabb mozgóképes alkotó filmjei”. Azt is megkérdezte, „milyen pálinkát iszik, s mennyit”. Posztját azzal zárta: „nekem nem Dopeman, hanem Bandi lett a vezércsicska”.

Bakács szerint egy művészembernek nagyobb a felelőssége a közéletben, mint egy rappernek.

„Szőke Andrást nagyon régóta ismerem, és megkérdezném tőle a posztomban említetteket, hogy mi a véleménye azokról a dolgokról. Itt nem arról van szó, hogy melyik politikai párthoz tartozik, csak megdöbbentő volt számomra, hogy pont ő… Az a legkétségbeejtőbb gyanúm, hogy András nem gondolja, hogy ez a rendszer jó, hanem csak pénzre van szüksége. Nekem már tele a tököm azokkal, akik a pénz miatt össze-vissza hazudoznak, és mivel ő művész, ez jobban fáj, de joga van ehhez, viszont akkor nekem is jogom van ahhoz, hogy egy csicska! A legijesztőbb az lesz, hogy ha ez a Digitális Polgári Harcos Kör még egyszer eléri a győzelmet, akkor az egész magyar népre fogom ezt mondani” – mondta.

Hozzátette, körülbelül tíz éve nem tartja a kapcsolatot Szőkével, így nem emiatt romlott meg a viszonyuk.

„Őt tartom a fő csicskának az értelmiségieken belül, nem Dopemant, bár nem tudom, mennyire tanult. Meg kell értenem azt, hogy a pénz nagyobb úr mindennél, csak lassan jut el ez a tudatomig” – fogalmazott.

A Blikk kereste Szőke Andrást is, de a rendező nem kívánt nyilatkozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
A legjobb Guy Ritchie-film, amit nem Guy Ritchie rendezett – A Rajtakapva vicces, véres, szívvel teli és kegyetlen
Mintha a ’90-es években forgatták volna, csak most került elő: a Rekviem egy álomért, a Fekete hattyú, A pankrátor és A bálna rendezője bebizonyítja, hogy ehhez is ért.


Na, ezt nem vártuk Darren Aronofskytól! Az 56 éves direktor gyorsan nevet szerzett magának a szakmában, amikor néhány rövidfilm után 1998-ban megrendezte a Pi című agymenést, majd 2000-ben a Rekviem egy álomért című, a drog- és egyéb függőségekről szóló filmek közt alapműnek számító zseniális őrületet. Később Aronofsky olyan, főként művészi, független, de mindenképpen szerzői filmeket dobott össze, mint A forrás (2006), A pankrátor (2009), a Fekete hattyú (2010), az Anyám! (2017) vagy A bálna (2022), szóval igen, a kemény dráma műfaján belül mozgott többnyire, csak maximum megspékelte azt más zsánerek (sci-fi, fantasy, thriller, horror stb.) elemeivel. Egyetlen kivételt eddig maximum a 2014-es, nagy költségvetésű bibliai látványfilmje, a Noé jelentett, amely, bár sikeres lett a mozik kasszáinál, azért keményen megosztónak bizonyult mind a kritikusok, mind a nézők körében.

Szóval a fenti filmográfiát tekintve a Rajtakapva egyértelműen rendhagyónak, kitérőnek mondható Aronofsky pályáján belül, hiszen a filmet nézve olyan érzésünk támadhat, mintha a kilencvenes években Guy Ritchie és Quentin Tarantino együtt leforgattak volna egy filmet, ám az elveszett, és csak most, 30 évvel később került elő, s pattant fel a mozik vásznaira.

Nyilván azért is lehet ilyen benyomásunk, mivel a film cselekménye 1998-ban játszódik. De hogy Aronofsky ennyire ért a humorhoz is, azt nem sejtettük.

A Rajtakapva eredetileg Charlie Huston 2004-ben megjelent regénye, egyben a Henry Thompson-trilógia első kötete. Huston pedig abban a kivételes kegyben részesült, hogy ő maga írhatta át a könyvét forgatókönyvvé, amikor a Sony lecsapott a megfilmesítésre. Hustonnak persze volt már tapasztalata e téren is, hiszen sokat dolgozott a Powers (2015-2016) című sorozaton, valamint a Gothamen (2014-2019) is.

A sztori szerint Henry „Hank” Thompson (Austin Butler), egykori baseballjátékos egy súlyos és traumatikus baleset után lesérül, ezért kénytelen abbahagyni a sportot, jelenleg pedig egy New York-i kocsma csaposa, és bár van egy csini és határozottan jófej barátnője, Yvonne (Zoë Kravitz), végső soron nem éppen azt az életet éli, amit anno eltervezett. Egy nap a punk szomszédja, Russ (Matt Smith) rábízza Hankre a macskáját, Budot, mert neki el kell utaznia pár napra.

Amikor azonban nem sokkal később orosz maffiózók Hanken keresik Russt, majd félholtra verik, a srác gyanítani kezdi, hogy a szomszédja igen nagy bajba keveredett.

Valamit nagyon keresnek az oroszok, sőt, nemcsak ők, hanem a Puerto Ricó-iak (Bad Bunny) és egy kegyetlen hászid zsidó testvérpár (Liev Schreiber, Vincent D’Onofrio) is. Hank egyetlen reménye pedig az ügyben nyomozó detektív, Roman (Regina King).

Ennél többet nem szabad elárulni, de igazából nem is érdemes, vagy kvázi nem is lehet, annyira gubancos, fordulatos, sokrétű és káosszal teli a cselekmény, amelynek közepén akarata ellenére a boxzsákká avanzsáló Hank kerül, akit igen sokszor helyben hagynak a sztori során.

Ezért pedig nemcsak az meglepő, hogy Darren Aronofsky egy „gájricsis” vicces-véres-krimis, az alvilág furcsa figuráit mozgató filmet hozott össze, hanem az is, hogy Austin Butler végre egyáltalán nem a coolságát és a keménységét kiemelő figurát játszik.

Hanket ugyanis tényleg sokat vegzálják, ő pedig ezek hatására éppúgy reagál, ahogy egy átlagember tenné: kihívja a rendőrséget, bevallja, hogy fél, és eleinte próbál elmenekülni az őt üldözők/keresők elől. Amikor azonban igazán komolyra fordulnak a dolgok, és számára is több mint személyes üggyé válik a titokzatos kulcs által kinyitható „valami” utáni hajsza, sőt, még Russ is visszatér, végre kezdeményezővé válik, és megpróbálja rendbe hozni az életét. Persze ez sem jelenti azt, hogy mindig tudja, mit csinál…

A Rajtakapva első körben a kilencvenes évek atmoszférájával varázsolja el a nézőit: a ruhák, a kütyük, az akkori New York, sőt, még valahogy a film minősége is olyan, mintha konkrétan ’98-ban rögzítették volna mindezt – ez utóbbi Aronosfky állandó operatőre, Matthew Libatique szakértelmét dicséri. Ezután kapjuk meg a szórakoztató karaktereket, köztük olyanokat, akikért szívből tudunk szurkolni és olyanokat, akiket szívből tudunk gyűlölni. Majd egyre jobban bepörög a sztori is, de ne egy körmönfont történetre gondoljunk, már ami a karakterek döntéseit és cselekedeteit illeti, a dolgok alakulását sokkal inkább a rengeteg bénázás, véletlen, pech, avagy épp szerencse határozza meg.

Szóval Aronofskyhoz képest egy jóval könnyedebb, ugyanakkor egyáltalán nem súlytalan filmről van szó, amelynél a rendező most inkább a szórakoztatófaktort helyezte előtérbe a mondanivaló helyett. És ennek eleget is tesz.

Talán annyit lehet felróni neki, hogy néha identitászavaros, vagyis nem tudja, hogy vígjáték vagy komoly krimi akar lenni, mivel, bár a poénok folyamatosan érkeznek, a hangvétel néha olyan súyos, hogy eszünk ágában sincs nevetni, s ilyenkor kissé idegen testként löki ki a film szervezete az oda nem illő poénokat.

De ez legyen a legnagyobb baj, mivel Aronofsky profin levezényelt egy ilyen retró krimi-komédiát is, ami végig fenntartja a figyelmet, fergeteges jelenetekben bővelkedik, kiváló színészek alakítanak benne nagyot, és ami a legfontosabb, odafigyel a karaktereire, még a kevésbé fontosakra is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
„Ha Szergejnek ajándék kell, elviszi magángéppel” – Repülős Petiről szól a Bankrupt legújabb dala
A rendszerkritikus, közéleti punkrock slágereket futószalagon szállító zenekar ismét odaszúrt egyet a hatalomnak. Premier!


„Peti szeret repülni. De nem fapadoson nyomorogva, hanem privát luxus repcsivel. Peti szereti a medvét. De nem a rendes medvét, hanem a vodkaszagú, rosszarcú, részegen lövöldöző suttyó medvét. Peti nem szereti a Nyugatot. Mi meg nem szeretjük Petit, ezért írtunk róla egy számot.”

A fenti szavakkal jellemzi a Bankrupt frontembere, Sarkadi Balázs a most debütáló, Repülős Peti című dalukat. A zenekar legutóbbi slágere, a Zebra 3 hónap alatt 140 ezres nézettséget ért el „a Zebratagadó DPK legnagyobb bánatára, és a sugárhajtással közlekedő Repülős Petitől is hasonló teljesítményt várunk el, különben bekéretjük” – teszi hozzá.

A klip szokás szerint a szövegre asszociáló filmes montázs lett, és megint készült belőle angol változat Jet Set Pete címmel, ami nem egészen same in English.

Repülős Peti:

Jet Set Pete:

Repülős Peti szeptember 12-én landol majd Spotify-on és valamennyi streaming platformon. Élőben pedig a zenekar valamennyi őszi koncertjén felcsendül majd, Budapesten először szeptember 19-én, az Akváriumban. (A folyamatosan frissülő koncertlista a Bankrupt honlapján érhető el.) A borítógrafika Vass Richárd munkája, a hangfelvétel pedig a Grenma Stúdióban készült Botlik Matyival.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Biztonsági okok miatt Budapesten forgatják a Fauda következő évadát
Az ötödik évad eredetileg Marseille-ben készült volna, de a készítők túl kockázatosnak ítélték a helyszínt. Az új részekben a Hamász támadásai és a háború eseményei is helyet kapnak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 05.



A Fauda ötödik évadát eredetileg Marseille-ben forgatták volna, de a készítők végül biztonsági okok miatt Budapestre hozták a produkciót – írja a Jerusalem Post az N12 izraeli csatorna alapján.

A világszerte ismert sorozat főszereplője Lior Raz, aki Avi Issacharoffal közösen alkotta meg a történetet. A legújabb évadban a Tarantino-féle Becstelen brigantykban feltűnt Mélanie Laurent is fontos szerepet kapott volna, ezért is terveztek sok jelenetet Franciaországban.

A 2023. október 7-i események után azonban Raz és Issacharoff átírták a forgatókönyvet, hogy a Hamász támadása és a háború is megjelenjen az új részekben.

A sorozat egyik sztárja, Idan Amedi, aki énekesként is ismert, a harcok kitörése után önként jelentkezett a hadseregbe. Néhány hónappal később, 2024 elején súlyos sérülésekkel került kórházba.

A Fauda új évada 2026-ban debütál az izraeli Yes csatornán, ezt követően pedig a Netflixen is látható lesz világszerte.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk