prcikk: „Hiénák áldozatává válnak a menekülők, ha mi nem segítünk!” – ezekre van a legnagyobb szükség a határon | szmo.hu
KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Hiénák áldozatává válnak a menekülők, ha mi nem segítünk!” – ezekre van a legnagyobb szükség a határon

Nagyot megy a Facebookon az a poszt, amelyet egy ukrajnai menekülteket támogató segélyoldalon posztoltak. A magyar állam eddig nem nagyon vetette be magát.


Nagyon sokan szeretnének segíteni az orosz támadás elől menekülő ukrajnai, kárpátaljai lakosokon, de nem tudják pontosan hol és hogyan tehetnék ezt. Egy Facebook-csoportban most egy posztban összeszedtek mindent, amit tudni kel, mire van szükségük a menekülőknek.

„Sziasztok!

Tegnapi napon végig jártuk Záhonyon kívül majdnem az összes határállomást, ahol kiosztottunk több százezer forintnyi összegyűlt támogatást, majd Tiszabecsen, ahol a legsúlyosabb a menekültprobléma, végig csináltunk egy 8 órás etapot.

TISZABECS

Amire szükség van az ország többi feléből:

- csomagolt és friss szendvics. Csak egyszerűeket csináljatok-vegyetek (vaj, sonka, sajt, zöldség)!

- kicsi üdítők (rostos a gyerekeknek), kis kóla, maximum 1 literes mentes (!!!) víz, ice teák.

- csokoládé, lehetőleg gyerekbarát (dörmi, kinder, szokásos)

- gyümölcs (csak banán és alma, senki sem eszi a narancsot!)

- tea és kávé, cukor, tej, ez az azonnali ellátásban segít

- ropi és keksz, nem kell csipsz, sok helyet foglal és nem viszik

- kakaós tej gyerekeknek, kicsi szívószálas

- tisztasági kendők és zsebkendő, alufólia!

- minden mást, ami nem itt van, és máshol 1000x leírták hogy mi, azt vidd a művházba vagy a melegedőbe, ott majd szétosztják, a határmenti hotpontra ne vidd!

- esőkabát, pokróc, matrac párna!

- mindenből olyat vegyél, amit magadnak vennél, mert ezek az emberek tegnapelőtt ugyanolyan jól éltek, mint te!

Amire a legnagyobb szükség van:
- 2-3 ukránul (nem oroszul!) és magyarul is beszélő ember, aki képes elviselni a pszichológiai terhelést órákon át, és megkérdezni minden egyes családot:

– van hova menniük?

– van transzportjuk?

– van szükség bármilyen más segítségre (orvos, stb.)?

- az emberek vagy sírva, vagy dühösen vagy katatón állapotban jönnek át a stressz miatt, és ráöntik a kérdezőre épp azt, ami van, én magam pokoli történetekből több százat hallgattam végig tegnap.

- jelenleg ez a legakutabb probléma, mert a kommunikáció hiánya miatt ezek az emberek kivétel nélkül hiénák áldozatává válnak, ha mi nem segítünk!!!

Amire a legnagyobb szükség van a szeretetszolgálatok részéről:

- szervezzenek fuvarokat Prágába és Brnoba, Lengyelországba, Pozsonyba és Bécsbe, ha azt akarjuk, hogy a hiénák ne rabolják le az embereket (ez most 2-300 EUR per fő tarifa).

Óriási segítség lenne egy-egy folyamatos járat indítása per határ, mert szinte alig van, aki Budapest-Debrecenbe menne, de azok is nagyrészt csak megállónak használják hazánkat, mennek a testvér országokba. Még Tiszabecsen is sokan a lengyel-szlovák határkáoszt kerülik el ekkora kerülővel (ott sokkal többen próbálnak jönni).

- hiába nem szeretjük a hiénákat, egy 6-8-10+ fős csoportnak jelenleg kizárólag ők nyújtanak megoldást a továbbjutásra. Akár korrekt áron dolgozó fuvarosok is jobbak lennének a szakadt romos ukrán buszoknál (hiénák nagy része kárpátaljai rendszámú sajnos). Ha van olyan busztársaság, aki normális áron fuvaroz, ezen most még kereshetne is, és a menekültek is sokkal jobban járnának. Óránként telnek meg 20 fős buszok!

- nagyon sok roma érkezik a határmentéről, akik teljesen más utaztatást igényelnek (szinte sosem jut 1 felnőtt 2-3 gyerekre, ami egy személyautóban elfér, több száz km-t pedig egy sofőr sem vállal 4 gyerekkel hátul), nagyon messzire mennek jellemzően (Olaszország és Németország), tehát őket busszal kellene vinni, ahová tartanak, így azon segélyszervezetekre óriási szükség lenne, akiknek van ebben tapasztalatuk!

Amire a legnagyobb szükség lenne az államtól:

- a válság harmadik napján az állam 4 közlekedési rendőrön kívül, illetve a határrendészeten kívül nem volt jelen Tiszabecsen.

- 4 db toi-toi áll jelenleg rendelkezésre és 1 melegedőbusz és 1 melegedő sátor a több ezer emberre, az állapotok éjfélre balkániak voltak, ezt is a segélyszervezetek és az önkormányzat biztosította.

Sürgősen szükség lenne:

– melegedő sátrakra és éjjeli menedék sátrakra, ugyanis a határmenti falvak művelődési házai nem bírják a kapacitásokat, és minden helyi szállás megtelt.

– gulyáságyúkra, mert jelenleg csak az önkéntesek, egy-két helyen az önkormányzat főz, és a személyzet nem bírja.

– wc-kre.

– valódi szervezésre (információ, tolmács, pszichológus, autók szervezése, stbstbstb)

- Azonnali ingyenes tömegközlekedésre ukrán és ukrán-magyar útlevéllel! (update: MÁV már az, hajrá!)

- Szervezett buszjáratokat indítani a szlovák határra, és átadni az embereket a szlovák-cseh-lengyel utazásszervezőknek.

Tegnap már láttuk jeleit annak, hogy nemsokára megérkezik az állami segítség, így amit írok, nem azért írom, hogy negatív szenzáció legyen belőle, hanem azért, hogy segítsük a szervezőket. Az állam eddig el volt foglalva azzal, hogy a hadsereg, OKF, stbstb. egyáltalán megjelenjen itt, hogy a háttérben felépítse a kapacitásokat. Igen, lehetne jobban és ügyesebben, csak ez a háborgás nem segít most, és helyben sem nagyon morgolódtunk, csak csináltuk a dolgunkat.

Az ukránok bizalmatlanul érkeznek Magyarországra, és mindenki megdöbben a magyar vendégszereteten, az elképesztő összefogáson, tegnap 8 óra alatt MINDENKIT, akinek nem volt hova mennie, megoldottunk, elszállítottunk. Elképesztő érzelmek voltak, ahogyan szerveztük le az egyik budapesti fuvart, már ott állt a következő, volt, aki Győrből, volt aki Zalaegerszegről, volt aki Székesfehérvárról, mindenki hozott egy autónyi hasznos segélyt, majd órákat segédkezett az osztásban-szervezésben, majd ha tudott, vitte a rászorulókat.

Mindannyian büszkék lehetünk ma arra, hogy magyarok vagyunk, van mire, soha nem láttam ilyen összefogást még, itt nincsen politika, vallás. Minden egyes egyház kint van, a katolikus szervezi a falvakban az ellátást, a reformátusok főznek-szerveznek, stbstb – mindenki kint van. A határőrök és rendőrök az elképesztő stressz és terhelés ellenére is kedvesek és segítőkészek, le a kalappal előttük, segítsük őket, ahogyan a katonákat is, akik a határt védik!

Az ukrán menekültek 80%-a nő, gyermek és idősek, a nagy részük 2-3 napja van úton egy háborús országból, elképesztő stressznek kitéve. Sokan alig tudnak vezetni, de a férfiak otthon maradtak harcolni, így kénytelen volt sok gyerekkel sok ezer km-t levezetni egyedül rutin nélkül. Minden magyarországi autóst kérek, hogy a következő napokban, hetekben legyen különösen szolidárisak az ukrán (és cseh és olasz - azok nagy része is ukrán most, aki menekíti a családját) rendszámú autósokkal, mert jelentős részük azért megy az autópályán 80-al, mert 40 órája vezet, menekül, vagy nincsen rutinja! Segítsük őket, ne dudáljunk, ne anyázzunk, gondoljuk végig, mit élnek át ezek az emberek!

A legfontosabb: folytassuk az összefogást, mert mindenkire szükség van most!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videó: ruandai gyerekek éneklik a KFT Afrika című dalát
A ruandai gyerekek örömmel és elképesztő fantáziával dolgozták fel a KFT dalát. Az egész egy magyar önkéntes ötletéből indult, de ami utána történt, arra senki sem számított.


A KFT legendás slágerét, az Afrikát éneklik magyarul ruandai utcagyerekek egy videón, ami február elején valósággal letarolta a magyar internetet.

A megható produkció mögött azonban egy sokkal mélyebb történet húzódik meg. A Közel Afrikához Alapítvány számolt be arról, hogy

a felvétel ötlete egy magyar önkéntestől, Tóth Szabolcstól származik, aki megmutatta a számot a gyerekeknek. A többi már az övék: maguktól kezdték leszedni a magyar szöveget, majd jöttek az ötletekkel.

Eljátszották a puputevés részt, belevittek akrobatikát, sőt, az elejére egy edényeken dobolt ritmust is rögtönöztek. Minden, ami a videón látható, az ő kezdeményezésük és fantáziájuk eredménye.

A videóban szereplő gyerekeket a Közel Afrikához Alapítvány önkéntesei támogatják, együttműködve a helyi Akagera Good Neighbors szervezettel. A közös zenélés mellett a mindennapokban is segítik őket: korrepetálnak, sportolnak, drámajátékokat játszanak velük. A cél a stabil háttér megteremtése és az iskoláztatás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Tulipán tud kosarat keresni a boltban, felveszi a pénzérmét, illetve megmutatja, hol a kuka, a lift és a hívógomb” – ilyen az élet egy vakvezető kutyával
Kadelka Zsófia mesélt nekünk a látássérülteket érintő tabukról, a hétköznapi kihívásairól és arról is, hogyan lehet jól segíteni egy látássérültnek az utcán. Vakvezető labradorjával olyan erős kapocs tartja össze, hogy szinte érzik egymás rezdüléseit.
Tóth Noémi - szmo.hu
2026. február 13.



Kadelka Zsófi látóként nőtt fel a „boldog tudatlanságban”, és 21 évesen derült ki a betegsége egy szemészettől teljesen független kórházi kivizsgálás alkalmával, de pontos diagnózist csak egy-másfél évvel később kapott. Kiskora óta szemüveges volt, de két éve már azt sem hordja a látásromlás mértéke miatt. A látása ugyanis folyamatosan romlik, és nem tudni pontosan, hogy mennyi ideig fog még látni legalább fényeket és sziluetteket, ahogyan most.

A jelenleg 27 éves budapesti lány a képzőművészeti gimnáziumban szerzett textilműves végzettséget, és jelenleg passzív féléven van az ELTE Szociológia szakán. Aktívan dolgozik: HR területen, megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásával foglalkozik egy sportáruház központjában, emellett önkéntes a Baráthegyi Vakvezető és Segítőkutya Iskola Alapítványnál. Tulipán, a vakvezető kutyusa hű társa a mindennapokban.

– Mióta van neked ez a tüneményes labrador? Milyen folyamatokon kellett keresztülmenned ahhoz, hogy kaphass egy vakvezető kutyát? Hogyan zajlik egy ilyen jellegű összecsiszolódás a segítő kutyával?

– Tulipánnal három éve alkotunk egy csapatot. A diagnózis után egy rehabilitácós központhoz fordultam, és ők segítettek beadni a kutyaigénylést – nekem ekkor már olyan szinten volt a látásromlásom, hogy igényelhettem kutyát. Egy átfogó kérdőív kitöltése után az alapítvány felvette velem a kapcsolatot. Először ekkor találkoztam Tulipánnal, akit „demo kutyaként”, csak kipróbálásra hoztak nekem. Első látásra szerelem született a találkozóból, és hamar igent mondtunk egymásnak. Ezután egy bentlakásos képzésen vettünk részt, és elkezdtük a közös munkát. Itt megtanultam a kutya irányítását, magát a közlekedést, a kutyaápolást és természetesen már itt elkezdődött a kapcsolódás, ami azóta tovább mélyült. Az igazi összecsiszolódáshoz idő és folyamatos odafigyelés, törődés, néhol hibázás, korrigálás is szükséges. Ez egy hosszabb folyamat. A képzés után hazavittem Tulipánt – pontosabban ő vitt haza engem –, és immár egy csapatként vágtunk neki a mindennapoknak. Heti rendszerességgel jött hozzánk a kiképző, és pár hónap után letettük a közlekedésbiztonsági vizsgát, ami által hivatalosan is elismert páros lettünk.

– Mondasz néhány konkrét példát, hogy miben és hogyan segít téged a kutyád a hétköznapi rutinjaid, életviteled során – a biztonságosabb közlekedésen túl?

– Amellett, hogy Tulipán nagyon jól végzi a munkáját, vannak dolgok, amik nem feltétlenül a közlekedéshez kapcsolódnak. Tuli kiváló tárgyfelvételben, és ez nagyon hasznos látássérültként: nem kell végigtapogatnom a talajt, ha valamit leejtek.

Tulipán nagyon szolgálatkész és legtöbbször magától a kezembe adja az elejtett tárgyat. Igen, pénzérmét is fel tud venni, és nem, nem nyeli le! A vakvezetőkutyák tudása nagyon összetett, és túlmutat a szoros értelemben vett közlekedésen.

Az alapvető fegyelem az alap, tudnak tárgyat felvenni. Tulipán tud kosarat keresni a boltban, illetve kukát is, ha szükséges, sőt, a liftet, illetve a hívógombot is megmutatja, hogy csak pár készséget említsek. Ha viszont félreteszem, hogy ő szolgálati kutya, egy olyan hű társ is, aki ott van velem a legnehezebb pillanatokban is. Ugyan nem tud beszélni, de olyan kifejező módon tudja elmondani, amit szeretne, hogy meg sem lepődnék, ha megszólalna. Olyan erős kapocs tart össze minket, hogy szinte érezzük egymás rezdüléseit – ehhez nincs szükség látásra.

– A sportáruház, ahol dolgozol, évente céges sportnapot tart, amelyen a közösségimédia-oldalad egyik posztja alapján ti is részt szoktatok venni. Milyen tapasztalataid vannak a munkahelyi közegben – az elfogadást és empátiát tekintve –, és mi az, ami a legnagyobb nehézséget jelenti számodra a munkavégzésed kapcsán?

– A diagnózisomat nem sokkal a Decathlon előtt kaptam, így ez volt az első munkahelyem, ahol el tudtam mondani, hogy mit, illetve mit nem tudok nyújtani, és hogy mire számíthatnak az állapotommal kapcsolatban. Ez a cég lehetőséget biztosított arra, hogy megmutassam, így is lehet.

Jelenleg a HR csapatban a megváltozott munkaképességű kollégákkal foglalkozom. A munkámban és azon kívül is fontos számomra ez a terület, érintettként pedig egy más perspektívát tudok behozni a munkába, képviselve a megváltozott munkaképességű kollégáimat. Ez nagy felelősség: nemcsak munkahelyi, hanem emberi oldalról is. Igyekszem a legjobbat kihozni a munkámból. Az emberi kapcsolódás, az általad is említett elfogadás és empátia fontos részét képezik a mindennapoknak. Tulipán érkezését az első perctől kezdve támogatták, és mindig jó hangulatban telnek az irodai napok. Szívesen veszek részt az éves Cégolimpiákon: Tulipánt és engem is feltölt, mind fizikálisan, mind mentálisan.

A legnagyobb nehézség nem feltétlenül csak a munkámat érinti. A világunk 85-90%-ban vizualitásra épül. Mivel az én látásom progresszív, az agyam folyamatosan gyűjti a beérkező információkat, ingereket, hogy a látásom által kiesett űrt betöltse. Ez rengeteg energiaigénnyel, folyamatos koncentrációval jár – egy mások számára mindennapi, egyszerű szituációban is. A mindennapokban teljesíteni, a magamtól elvárt színvonalat hozni sokszor kimerítő. Ez nem panasz, hanem tény. Olyan tabu, amiről többet kellene beszélnünk látássérültek esetében.

– Megesett velem, hogy át akartam segíteni egy fehér botos férfit az utcán, de ő hevesen ellenkezett, amikor megszólítás után belékaroltam. Sokszor előfordul, hogy az emberek jószándékból, akaratlanul is rosszat tesznek, vagy tudatlanságból rosszul segítenek másokon. Tudnál pár tanácsot adni, hogy hogyan lehet egy látássérültnek jól segíteni?

– Kicsit elmosolyodtam a kérdésen, mivel engem is kísértek már át zebrán és segítettek fel úgy metróra, hogy én nem akartam. Sokszor történik ilyen, de ki kell hangosítanom, hogy a szándék mindig jó, a segíteni akarásból ered, ami abszolút értékelendő. A legfontosabb a két utolsó szavad – jól segíteni.

Ha azt látod, hogy tanácstalan egy látássérült, akkor lépj oda hozzá, tedd a vállára a kezed és jól érthetően mondd azt, hogy „Szia! Szükséged van segítségre?”. Ha a válasz „köszönöm, nem!”, akkor bízz meg a látássérültben: lehet, hogy minden nap ezen az útvonalon jár, ismeri az adott zebrát. Ilyenkor fontos, hogy aki segítséget nyújt, az ne akarjon mindenáron segíteni. Látóként ijesztő lehet elképzelni, hogy hogyan lehet egy bottal biztonságosan eljutni A-ból B-be, viszont nekünk ez a közegünk, sok teendőt rutinból csinálunk.

Ha viszont a válasz igen, akkor ne fogjuk meg és húzzuk magunkkal a feltételezett cél felé. A legjobb, ha felteszed a második legfontosabb kérdést: „Hogyan segíthetek?”. Zebránál sokszor az is elég, ha szólsz, hogy mikor vált zöldre a lámpa, de ha tényleges kísérésre van szükség, akkor ajánld fel a könyököd, vagy a vállad, így a látássérült egy lépéssel mögötted le tudja követni a mozgásodat. Pro tipp: ha segítesz megtalálni a könyököd, egyikünk sem kerül kellemetlen helyzetbe, ha véletlenül rossz helyre nyúlok.

Több ember mondta már nekem, hogy inkább nem megy oda segíteni, mert kapott már nem kellemes elutasítást. A megnyilvánulásnak lehetnek különböző okai, hiszen mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint bárki más, csak rosszabbul látunk. Személy szerint azt gondolom, hogy nekünk, látássérülteknek hatalmas felelősségünk van a saját megítélésünkben. Azt gondolom, hogy a látássérülés nem lehet hivatkozási alap a goromba viselkedésre. És emiatt sokszor egy tapasztalat után minden látássérültet egy dobozba tesznek és nem individuumként kezelnek.

Személy szerint mindenkit arra bátorítok, hogy ne féljen odalépni és segíteni, még akkor sem, ha kiderül, hogy épp nincs rá szükség – lehet, hogy legközelebb pont rád várt az illető, és még beszélgethettek is egy jót, mire a célhoz értek.

– Volt olyan alkalom, amikor megpróbáltak átverni a fizikai hátrányodat kihasználva?

– Átverni nem próbáltak, viszont sokszor tapasztalom, hogy a látásom miatt értelmileg visszamaradottként, vagy gyerekként kezelnek. Volt, hogy összefutottunk az utcán egy ismerősömmel, és az illető édesanyámtól kérdezte meg sajnálkozva, hogy én hogy vagyok, miközben szemtől szemben álltunk egymással. Ügyintézésnél is volt már, hogy a pult másik oldalán lassan, tagoltan kezdtek beszélni hozzám. A látássérülés rengeteg kérdést felvet, sok félelmet és fura reakciót válthat ki a másikból. Ez mind eloszlatható kérdezéssel, és így könnyebben elkerülhetjük a kellemetlen helyzeteket.

Atrocitás többször ért már utcán, tettek megjegyzést a testemre, csaptak már a fenekemre. Ez alapvetően is nagyon megalázó és kiszolgáltatott helyzet, ami látássérüléstől függetlenül elfogadhatatlan. Ez az én helyzetemben egy másik szint, ugyanis én nem tudom szembesíteni az illetőt, elrohanni sem tudok, jóval kisebb az eszköztáram a megoldásra. Volt, hogy kétes alakok megkérdezték, hogy megvédene-e a kutyám, ha megtámadnának. Szerencsére erre nem került sor, de egy ilyen kérdéstől szerintem bárki gyomra összerándulna.

– És melyik volt a legemlékezetesebb eset, amikor meghatódtál valaki segítőkészségén, kedvességén?

– Az emberek nagyon segítőkészek és sokszor felvillanyozzák a napom. Talán azt is mondhatom, hogy a látássérülésem valamelyest visszaadta az emberekbe vetett hitem. Egy alkalommal édesanyámra vártam fél órát egy aluljáróban, mert késett a vonata, és ez idő alatt kilenc ember jött oda, hogy tud-e segíteni. Kétségkívül ez volt az egyik olyan alkalom, ami megmelengette a szívem. Erről egy poszt is született, ugyanis jó emberek márpedig léteznek!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Az egyik ujj előkerült!” – hatalmas a boldogság Tatabányán, de a turul megmentése még nem teljes
A Vérteserdő Zrt. tegnap a Facebookon erősítette meg, hogy a nyilvános felhívásuk sikeres volt, és meglett az emlékmű egyik hiányzó darabja. A másik ujjért továbbra is családi vacsora a jutalom.


Közösségi felhívás hozott fordulatot Magyarország egyik legmonumentálisabb szobrának ügyében.

Tegnap a Vérteserdő Zrt. bejelentette, hogy a hetek óta keresett két turullábujj közül az egyik megkerült, a másik darab felkutatására indított felhívást pedig február végéig meghosszabbították.

A kezelő cég a Facebookon közölte a hírt. „Örömmel tájékoztatjuk a közvéleményt, hogy a felhívás eredményre vezetett: az egyik ujj előkerült!” – írták a bejegyzésben, majd hozzátették: „Bízunk benne, hogy a másik ujj is valahol épségben megvan, és a felújítás során visszakerülhet az eredeti helyére.”

Az ügy január közepén indult, amikor a szobor teljes körű felújítását előkészítő szakemberek észrevették, hogy az emlékmű jobb lábáról két ujj hiányzik.

A Vérteserdő Zrt. a nyilvánossághoz fordult, mivel feltételezték, hogy a vélhetően régóta hiányzó darabokat valaki megőrizhette.

A nyomravezetőnek vagy a becsületes megtalálónak egy családi vacsorát ajánlottak fel a gánt-kőhányáspusztai Esterházy Fogadóban, a bejelentéseket pedig több csatornán is fogadják.

A cég a sikeres megtalálás után is fenntartja az ajánlatot a második darabra: „Ezúton a keresési felhívást február végéig meghosszabbítjuk: kérjük, hogy aki tud a másik ujj létezéséről, jelezze azt társaságunk felé” – írták a posztban.

Az eredeti darab előkerülése restaurátori szempontból kiemelten fontos, mivel a szakemberek célja az emlékművet az eredeti elemek felhasználásával helyreállítani.

Egy ilyen lelet megkönnyíti a hiteles rekonstrukciót, mert nem kell az anyagot és a több mint százéves patinát mesterségesen reprodukálni.

A tatabányai Turul Európa legnagyobb madárszobraként is ismert, így a legapróbb részletek hitelessége is lényeges.

A háttérben egy tavaly augusztusban bejelentett műemléki projekt áll. A Vérteserdő Zrt. az Agrárminisztérium támogatásával 83 millió forintból végzi el a teljes körű felújítást, amelynek célja az 1907-ben készült alkotás hosszú távú megőrzése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Évtizedek után egy régi levél segítségével találta meg svéd és norvég rokonait a gödi Topház egykori lakója
A lebénult férfi családi kapcsolatai a szülei halálával teljesen megszakadtak. Gondozója egy véletlenül megtalált boríték alapján írt a rokonoknak, akik azonnal válaszoltak. A gödi Topház intézményével kapcsolatban 2017 tavaszán kerültek nyilvánosságra súlyos visszaélések és embertelen körülmények, a botrányt civil jogvédők robbantották ki.


A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy Facebook-posztban számolt be arról, hogy egy egykori intézeti lakó, Raymund újra kapcsolatba került a családjával. A bejegyzés szerint Raymi „majdnem 40 évig élt intézetben”. Azt írják, a férfi gyermekkorát a családja körében töltötte, de 1979-ben, 14 éves korában a szüleinek be kellett adnia őt a halmozottan sérült gyerekeket gondozó gödi Topházba.

A poszt szerint az intézményt az államtól 2018-ban vették át. A Szeretetszolgálat állítása szerint a valaha kerekesszékkel közlekedő Raymi addigra már ágyhoz kötött beteg volt, mivel egy baleset miatt mind a négy végtagja lebénult.

A szervezet szerint az egykor szebb napokat látott, de 2018-ra már erősen leromlott állapotú, korszerűtlen intézetet végleg bezárták, és a közel 200 lakóját kis létszámú, családias környezetben helyezték el. Raymit tizenegy társával együtt egy frissen felújított veresegyházi családi házba költöztették. A poszt úgy fogalmaz, a körülmények ellenére Raymi időnként szomorú volt, mert a családi kapcsolatai idős szülei halála után megszakadtak. A hiányt egy svéd zászlóval díszített pólóval igyekezett pótolni, mert úgy tudta, vannak rokonai Svédországban.

A bejegyzés szerint a sejtése beigazolódott.

„Igaza volt. Kollégáink a régi intézmény felszámolásakor találtak az irattárban egy Rayminak címzett levelet, amelyet valaha Oslóban adtak fel. Talán most is ott élnek még azon a címen hozzátartozói? Raymi gondozója írt pár sort arról, hogy a férfi új helyre költözött, egy róla készült fotóval együtt borítékba tette, és postára adta”

– idézik fel a posztban.

„Pár hét múlva csoda történt. Rayminak levele érkezett, ráadásul nem is egy, hanem mindjárt kettő: az egyik Svédországból, a másik Norvégiából! Az unokatestvérei írtak kedves üzenetet neki, lerajzolták az egész családfát, és küldtek magukról sok-sok fényképet is, a hátukra gyöngybetűkkel ráírva, hogy hol készült, és kiket ábrázol. Raymi boldogsága határtalan volt” – áll a Magyar Máltai Szeretetszolgálat bejegyzésében.

A poszt azzal zárul, hogy a rokonok azóta is tartják a kapcsolatot a férfival.

„A svéd és norvég rokonok azóta is tartják vele a kapcsolatot, születésnapjára zenélő, világító üdvözlőlapot és egy doboz csokit, Valentin-napra pedig szívecskés képeslapot küldtek neki. Ezeket a kincseket Raymi az ágya melletti polcon tartja, hogy bármikor nézegethesse őket, amikor csak kedve tartja. A tervek szerint a családja nyáron személyesen is meglátogatja majd. A találkozás örömére a kollégáink már tervezik a bográcsos kerti partit, hogy a svéd és norvég rokonok megtudják, milyen az igazi magyar gulyás.”

A gödi Topház intézményével kapcsolatban 2017 tavaszán kerültek nyilvánosságra súlyos visszaélések és embertelen körülmények, a botrányt civil jogvédők robbantották ki. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2018 nyarán vette át a fenntartói feladatokat, és megkezdte a nagy intézmény kiváltását kis létszámú, közösségi alapú lakhatás irányába. A folyamat részeként 2024 szeptemberében új lakóépületeket adtak át Gödön, amivel az egykori Topház épületének kiürítése lezárult, 2025 júniusában pedig a komplexum új nappali ellátó épülete is megnyílt.

Az átalakítás során az MMSZ több családi házat vásárolt és újított fel Gödön, Erdőkertesen, Veresegyházon és Őrbottyánon, ahol 8–12 fős lakóközösségek élnek 24 órás szakmai jelenlét mellett. A költözések előtt hónapokig készítették fel a lakókat, akiknek lehetőségük volt megismerkedni jövőbeli otthonukkal. A Gödről kivált lakók egy része ma a 2022-ben létrehozott támogatott lakhatás hálózatában él, amely 56 férőhelyen, több házban biztosít személyre szabott ellátást súlyosan, illetve középsúlyosan fogyatékos embereknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: