Ki lehet mondani, hogy nem sikerült a nagy kísérlet: a Házassági első látásra című reality szereplőinek nem jött be a "vakházasság" intézménye, az egy éve forgatott műsor egyik párja sem maradt együtt házastársával. Utolsóként Gyöngyi és Csaba döntött a válás mellett, pedig ők a műsor után egy ideig még házastársakként folytatták az életüket.
A pár a Story Magazinnak adott interjút, ahol őszintén beszéltek házasságuk zátonyra futásáról.
„Az az igazság, hogy minden nagyon gyorsan történt. Nem volt időnk megismerni egymást, hanem egyből bedobtak minket a mély vízbe. Ez nyilván nagyon szokatlan volt, hisz a való életben egyébként sokkal lassabb tempót diktálok. Talán pont ez okozta a házasságunk vesztét. Az, hogy nem tudtunk elég közel kerülni egymáshoz, a műsor után mindketten visszacsöppentünk a saját kis életünkbe, és nem szenteltünk elég figyelmet a másikra, és ahogy telt az idő, egyre inkább bebizonyosodott, jobb, ha elengedjük egymást”
– mondta el a lapnak Gyöngyi. Ugyanakkor hozzátette: ettől függetlenül a kísérlet minden pillanatát élvezte, aminek hála erősebbé és magabiztosabbá vált, helyére került továbbá az önértékelése is.
Csabi is azt vallotta, hogy hatalmas személyiségfejlődés volt neki a műsor: „A műsor előtt darabokban volt a szívem, de mára szerencsére begyógyult. Büszke vagyok arra, hogy sikerült talpra állnom, újból felépítenem magam. Kinyílt a világ előttem! Sok új barátom lett, akikkel programozunk, nyaralni megyünk, és bepótolom mindazt, amit korábban nem tehettem meg: élek!”
Gyöngyi elárulta, hogy jelenleg nincs senkije, sőt a műsor óta nem is randizott senkivel. El is mondta, miért:
„A jövendőbelimnek ugyanis előbb Csabát kell meggyőznie! Neki kell bizonyítania! Igaz, nem úgy alakult a házasságunk, ahogy szerettük volna, ettől függetlenül mai napig tartjuk a kapcsolatot, és nagyon jóban vagyunk. Csaba szívén viseli a sorsomat, szeretné, ha végre találnék egy normális, megbízható pasit, aki komolyan vesz, és akivel hosszú távon tervezhetek. Én is ugyanezeket kívánom neki.”
Ki lehet mondani, hogy nem sikerült a nagy kísérlet: a Házassági első látásra című reality szereplőinek nem jött be a "vakházasság" intézménye, az egy éve forgatott műsor egyik párja sem maradt együtt házastársával. Utolsóként Gyöngyi és Csaba döntött a válás mellett, pedig ők a műsor után egy ideig még házastársakként folytatták az életüket.
„Tudtam, hogy baj lesz” - Marics Peti élő adásban szakította le Herceg Erika szoknyáját
A kínos pillanat a zsűri bevonulásakor történt, amire a műsorvezetők azonnal reagáltak. Marics Peti humorral próbálta menteni a helyzetet, taktikai lépésnek nevezve a malőrt.
Élő adásban, a Megasztár szombat esti döntőjének első perceiben történt meg az, amire senki sem számított: a zsűri bevonulásakor Marics Peti véletlenül rálépett mentortársa, Herceg Erika hosszú uszályos szoknyájára, ami a mozdulattól láthatóan el is szakadt.
„Tudtam, hogy baj lesz” – kiáltott fel Ördög Nóra, amire műsorvezetőtársa, Szépréthy Roland azonnal rákontrázott: „Annyira tudtam. Le is szakadt, látod?”. Hogy oldja a hangulatot, Roland viccelődve hozzátette:
„Marics Peti le is szakította Herceg Erika szoknyáját. Szoknya nélkül maradt Erika”.
A Blikk tudósítása szerint Marics Peti is humorral kezelte a helyzetet, és „taktikai lépésnek” nevezte a malőrt, amivel szerinte „kicsit elterelte a gondolatait” Erikának. Az énekesnő a hírek szerint nem haragudott meg zsűritársára a kellemetlen pillanatért.
A hangulat már a döntő kezdete előtt is tapintható volt, hiszen a fináléban kizárólag Marics Peti és Herceg Erika mentoráltjai maradtak versenyben. Ma este dől el, hogy a négy finalista – Ádám Attila, Lengyel Johanna, PYFU és Kedl Olívia – közül ki nyeri meg a 40 millió forintos fődíjat, a lemezszerződést és a fellépési lehetőséget a 2026-os Strand Fesztiválon.
A finálé egy különleges produkcióval indult: a műsorvezetők, Ördög Nóra és Szépréthy Roland is mikrofont ragadtak, és a finalistákkal együtt énekelték el a Megasztár ikonikus Csillagdalát. „Egy álom vált valóra, hogy együtt énekelhettük a finalistákkal a Csillagdalt. Ezt csináltam mindig a backstage-ben” – mondta meghatottan Nóra. Roland a tőle megszokott lazasággal jegyezte meg: „azért autotune-t raktak a mikrofonunkba”, amire Nóra nevetve vágta rá: „Lehet, de nem baj.”
Élő adásban, a Megasztár szombat esti döntőjének első perceiben történt meg az, amire senki sem számított: a zsűri bevonulásakor Marics Peti véletlenül rálépett mentortársa, Herceg Erika hosszú uszályos szoknyájára, ami a mozdulattól láthatóan el is szakadt.
„Tudtam, hogy baj lesz” – kiáltott fel Ördög Nóra, amire műsorvezetőtársa, Szépréthy Roland azonnal rákontrázott: „Annyira tudtam. Le is szakadt, látod?”. Hogy oldja a hangulatot, Roland viccelődve hozzátette:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Havas Henrik: Ennyi faszt egy rakáson, mint a Fidesz-elnökségben, én még életemben nem láttam
Lázár Jánosról külön véleménye is van – igaz, nem nagyon tér el a fentitől. A veterán újságíró Magyar Péterről és az alkotmányos kormányváltás lehetőségéről is beszélt.
Juhász Péter vendége volt Havas Henrik, aki nem kímélte a kormánypártot: nagyon kemény szavakkal szólt be a Fidesz vezetésére, egy embert pedig különösen kipécézett. A beszélgetésből a volt politikus megosztott egy részletet, ami igen hamar virálissá vált a közösségi médiában.
A videóban a veterán tévés újságíró Magyar Péterről beszélt, akin állítása szerint nem ismeri ki magát, de – „mint a normális értelmiségiek” – rá szavazna. Szerinte benne van egyedül potenciál arra, hogy alkotmányos keretek között átvegye a hatalmat. Ezzel kapcsolatban azonban egyszersmind borúlátó is. Úgy fogalmazott:
„Én nem nézem ki ebből a tróger társaságból, hogy alkotmányos keretek közt átadnák a hatalmat.”
Ugyanakkor arra sem lát esélyt, hogy a Fideszen belül vezetőségváltás történne. „Ki van, aki esetleg megbuktatná Orbán Viktort? Németh Szilárd? Kubatov Gábor? Ezek majd egyszer felállnak?” – tette fel a kérdést. Majd sommásan úgy fogalmazott:
„Ennyi faszt egy rakáson, mint a Fidesz elnökségben, én még életemben nem láttam!”
Amikor Juhász felveti Lázár János nevét, kiderül, hogy Havas ebben sem bízik igazán. Róla a videóban azt mondja:
„Az egy parvenü fasz! Amikor megláttam, hogy egy szegény magyar vizslát állítottak mellé, vadászruhában, puskával... Én csak a vizslát sajnáltam!”
Juhász Péter beszélgetését Havas Henrikkel az ellenzéki aktivista és podcaster csatornáján lehet meghallgatni.
Juhász Péter vendége volt Havas Henrik, aki nem kímélte a kormánypártot: nagyon kemény szavakkal szólt be a Fidesz vezetésére, egy embert pedig különösen kipécézett. A beszélgetésből a volt politikus megosztott egy részletet, ami igen hamar virálissá vált a közösségi médiában.
A videóban a veterán tévés újságíró Magyar Péterről beszélt, akin állítása szerint nem ismeri ki magát, de – „mint a normális értelmiségiek” – rá szavazna. Szerinte benne van egyedül potenciál arra, hogy alkotmányos keretek között átvegye a hatalmat. Ezzel kapcsolatban azonban egyszersmind borúlátó is. Úgy fogalmazott:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Megasztár győztese egy másik műsorban már a második élő adásban kiesett – Bereczki Zoltán versenyzője volt akkor
Lengyel Johanna hat évvel ezelőtt a Sztárban Sztár leszek! című tehetségkutatóban mutatta meg, mire képes. Akkor nem jutott messzire Bereczki Zoltán csapatában, most viszont a győzelemig menetelt.
Bereczki Zoltán a finálé előtt egy Facebook-posztban emlékeztetett mindenkit arra, hogy Johanna nem most tűnt fel először a TV2 képernyőjén.
A fiatal tehetség 2019-ben a Sztárban sztár leszek! első évadában Bereczki versenyzője volt, akkor a második élő adásban esett ki.
„Lengyel Johanna. Nem, nem a Megasztárban tűnt fel, hanem ugyanazon a csatornán, a Sztárban sztár leszek! című műsorban pár éve. (De rövid egyesek memóriája!) A versenyzőm volt. Csodálatos hanggal. Vittem egy ideig, de kiesett (hogy miért, azt nézze vissza, aki akarja)! Aztán dolgoztunk sokat együtt. Ma remélem megnyeri és oda kerül a szívekben, ahova kell!” – írta bejegyzésében az énekes-színész még a győztes kihirdetése előtt.
A győzelemmel Lengyel Johanna nemcsak a 40 millió forintos fődíjat vihette haza, hanem egy lemezfelvételi lehetőséget is Los Angelesben, a Paramount Recording Studios-ban. Emellett felléphet a 2026-os STRAND Fesztiválon, és egy hároméves ösztöndíjat is kapott a Kodolányi János Egyetem Modern Zenei Tanszékére.
Johanna mestere a Megasztár idei évadában Marics Peti volt. A fiatal énekesnő korábban Los Angelesben is tanult énekelni, és több hazai sztárral is állt már egy színpadon.
Megvan a Sztárban Sztár All Stars három döntőse, egy korábbi győztes búcsúzott a finálé előtt
A kiesett énekes emelt fővel távozott, azt mondta, megtiszteltetés volt a legjobbak között búcsúzni. A jövő vasárnapi adásban már a győzelemért küzdenek a még versenyben lévő sztárok.
A vasárnap esti élő show-ban a Sztárban Sztár All Stars döntőjébe jutás volt a tét, kialakult a finálé háromfős mezőnye.
Vavra Bence, Dér Heni és Freddie küzdhet meg a győztesnek járó címért a jövő vasárnapi, december 7-i élő adásban, ahol a végső szót már kizárólag a nézők mondják ki.
A november 30-i elődöntőben minden eddiginél nagyobb volt a tét. Freddie, Dér Heni, Vavra Bence és Veréb Tamás lépett színpadra, és ez volt az utolsó adás, ahol a zsűri – Liptai Claudia, Lékai-Kiss Ramóna, Stohl András és Hajós András – még pontozással befolyásolhatta a végeredményt. A versenyzőknek ezúttal két produkcióval kellett bizonyítaniuk: egy egyéni dallal és egy duettel, amelyben korábbi évadok szereplőivel álltak színpadra.
A különleges feladat során Dér Heni Oláh Gergővel, Freddie Sipos Tomival, Vavra Bence Szabó Ádámmal, Veréb Tamás pedig a tavalyi All Stars-évad győztesével, Péter Sramekkel énekelt együtt. Bár a zsűri egyértelműen Dér Henit értékelte a legmagasabbra, aki egyedüliként kapott kétszer is maximális pontszámot, a továbbjutás a nézői szavazatokkal összesítve dőlt el.
Az összesített pontszámok alapján elsőként Vavra Bence biztosította helyét a döntőben. Ezt követően újraindították a szavazást, amelynek eredményeként Dér Heni jutott másodikként a fináléba. A harmadik hely sorsa egy rövid, utolsó szavazási körben dőlt el Freddie és Veréb Tamás között.
A nézők végül Freddie-t juttatták tovább, így a 2016-os széria győztese, Veréb Tamás a negyedik helyen fejezte be a versenyt.
A kiesést követően Veréb Tamás méltósággal vette tudomásul az eredményt. „Ebben a hihetetlen erős mezőnyben, elsők között kiesni is megtiszteltetés” – jelentette ki az énekes. Hozzátette, hogy egy rendkívül nehéz időszak van mögötte, de a kapott szeretet és támogatás mindenért kárpótolta.
A szeptember 7-én indult All Stars-évad jövő vasárnap ér a csúcspontjára, amikor a három finalista utoljára lép színpadra, hogy elnyerje „Magyarország legsokoldalúbb előadója” címet. A győztes személyéről ezúttal már csak a nézők dönthetnek.