Hatósági árat vezetnek be, biztosan olcsóbbak lesznek a koronavírus-tesztek
Mint megírtuk, Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádiónak adott interjúban bejelentette, hogy
rövid időn belül szeretné elérni, hogy hatósági árassá váljanak a koronavírus-tesztek.
A péntek délelőtti kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is beszélt erről, azt mondta,
olyan árat kell meghatározni, amely fedezi a tesztanyag beszerzését, de nem hozhat akkora, háromszoros, négyszeres, ötszörös nyereséget, mint amennyit a mostani árak.
(Átlagosan 30 ezer forintba kerül a PCR teszt, de a soproni állami kórházban például a magáncégeknél is drágábban, 50 ezer forintért lehet kérni ezt a vizsgálatot.) Szerinte jelen helyzetben az üzleti érdekeknek háttérbe kell szorulniuk, és nem a teszteken kell hasznot keresni.
A miniszter azt mondta, olyan árkülönbségek alakultak ki, amelyek piacgazdasági körülmények között előállhatnak, de mivel ez érinti a járvány elleni védekezést, indokolt a kormány közbelépése.
A miniszter azt mondta, a pontos hatósági árról még nem döntött a kormány,
csak annyi biztos, hogy 30 ezer forint alatt lesz.
Szombaton összeül az operatív törzs és a gazdasági testület Orbán Viktor vezetésével, így elképzelhető, hogy már akkor döntést hoznak a tesztek hatósági áráról.