HÍREK
A Rovatból

Hadházy Ákos: A Kúria elnöke semmibe veszi a bíróság ítéletét, a fő cél ezzel az aljassággal is a bírók megfélemlítése

A független képviselő szerint Varga Zs. András úgy döntött, hogy nem helyezi vissza a tanácselnöki tisztségébe Kovács Andrást, akit korábban jogtalanul felfüggesztett, mert egy tanulmányban kritizálta az ügyelosztási rend szabályozását.


Hadházy Ákos beszámolója szerint a Kúria (Legfelsőbb Bíróság) kiadott egy közleményt arról a munkaügyi ítéletről, amelyik kimondta: Varga Zs. András elnök jogtalanul függesztett fel tanácselnöki munkaköréből egy bírót. „Dr. Kovács András

valódi bűne az lehetett, hogy egy tanulmányban kritizálta az ún. ügyelosztási rend szabályozását

(ami nagyon fontos dolog, ez határozza meg pl., hogy a politikailag „kényes” ügyeket politikailag „megbízható” bíróknak lehet-e adni)” – fogalmazott a független országgyűlési képviselő, majd hozzátette: az ítéletről a sajtó is beszámolt, Varga Zs. András cinikus reakciójáról azonban nem.

„Ő ugyanis úgy döntött, hogy ANNAK ELLENÉRE SEM HELYEZI VISSZA a tanácselnöki tisztségébe Kovács Andrást, hogy a munkaügyi BÍRÓSÁG KIMONDTA, HOGY JOGTALANUL FÜGGESZTETTE FEL ŐT.

A cinikus közleményben annyi áll, hogy A KÚRIÁNAK CSAK ANNYI A DOLGA, HOGY TUDOMÁSUL VESZI, HOGY TÖRVÉNYTELENÜL JÁRT EL ÉS SZÉPEN ELRAKJA A POLCRA AZ ELMARASZTALÓ ÍTÉLETET.

De vissza nem helyezi a jogtalanul felfüggesztett bírót, mert az ítélet ezt nem írja elő szó szerint. Ezt amúgy azért nem teszi, mert az elsőfokú bíróság szerint mivel „csak” felfüggesztésről volt szó, ezért nincs hozzá jogköre” – írta Hadházy, aki úgy gondolja, hogy Varga Zs. „mérhetetlen cinikus, szimpla szemétkedése” az, hogy nem helyezi vissza a munkaköréből törvénytelenül két évre felfüggesztett bírót.

„Persze többről van szó, mint szimpla szemétkedésről.

A fő cél ezzel az aljassággal is a bírók megfélemlítése. Megmutatni nekik, hogy a Kúria élére helyezett fideszes komisszár, Polt Péter korábbi helyettese, aki úgy lett a legfőbb bíró, hogy korábban egyetlen ítéletet sem hozott, mindent megtehet velük.

Megmutatni, hogy a vezető beosztású bírók bármit megtehetnek a bírói függetlenségért megszólaló beosztottakkal. Nem a szemétkedés volt a fő cél, hanem a »statuálás«” – fogalmazott Hadházy, majd tovább folytatva a gondolatmenetet, hozzátette: aki azt hiszi, hogy ez a történet csak jogászok egymás közti cicaharca, gondoljon bele, hogy a választási csalásokat a Nemzeti Választási Bizottságnál lehet megpanaszolni.

„Mivel ott gondos fideszes többség van, el fogják persze utasítani. Ki fog ezután a fellebbezésről és ezáltal a választás eredményéről dönteni? Igen, a Kúria” – összegzett a politikus.

Hadházy zárásként arról írt, hogy csak azért tudtak négy héten keresztül tüntetni az Erzsébet hídon, mert az ügyük egy tisztességes bíróhoz került a Kúrián. „Ezután azonban Varga Zs. már nem bízta a dolgot másra, sorozatosan magához vonta a tiltó határozatainkat és sorozatosan elfogadta a rendőrség legképtelenebb érveléseit is- ezzel kedveskedve a megrendelő hatalomnak” – fejeződik be a poszt.

A Kúria ezt közölte:

Dr. Kovács András felperesnek a Kúria alperes ellen folyamatban volt perében hozott ítéletbe nem érdemes belelátni azt, ami nincs benne.

A jogerős ítélet szerint: "Felperes abban az esetben kérhetné a >tanácselnöki munkakörbe beosztott bíróként való tovább foglalkoztatását<, amennyiben az alperes megfosztotta volna őt a tanácselnöki tisztségétől. Tekintettel arra, hogy ilyenre nem került sor, a bíróság a felperes elsődleges kereseti kérelmét nem találta megalapozottnak.”

Minden olyan állítás - származzon az politikustól, politikai közszereplőtől, volt bírótól, politikai nyomásgyakorló szervezettől vagy a sajtótól, amely azt állítja, hogy Dr. Kovács Andrást bárki megfosztotta tanácselnöki tisztségétől, valótlan, az ebből levont következtetés pedig nyilvánvalóan minden alapot nélkülöz, ezért azt a Kúria visszautasítja.

Hasonlóan minden ténybeli alapot nélkülöző politikai támadás mindaz, amit politikai közszereplők az úgynevezett Erzsébet-hídi tüntetésekkel kapcsolatban állítanak. A Kúrián az ügyeket nem az elnök osztja ki. A Kúrián automatikus ügyelosztás működik. Ezt legutóbb az Európai Bizottság ismerte el az éves jogállamisági jelentésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kísérteties hasonlóság: Trump 17 perc eltéréssel küldte ugyanazt a sablonüzenetet Orbánnak és a japán miniszterelnöknek
Az amerikai elnök a Truth Socialön biztosította támogatásáról Orbán Viktort és Takaicsi Szanaét. A két posztban használt azonos fordulatok és a rövid időkülönbség megkérdőjelezik a dicséret őszinteségét.


Mintha csak egy sablonból dolgozott volna Donald Trump, amikor csütörtökön a támogatásáról biztosította Orbán Viktort. A volt amerikai elnök a Truth Social oldalán méltatta a magyar miniszterelnököt, ám alig 17 perccel korábban egy kísértetiesen hasonló bejegyzést tett közzé a japán kormányfőről is – szúrta ki a Telex.

Trump 18:59-kor Orbán Viktort „igazán erős és hatalmas vezetőnek” nevezte.

„A nagyra becsült magyar miniszterelnök, Orbán Viktor egy igazán erős és hatalmas vezető, aki már bizonyította, hogy káprázatos eredmények elérésére képes. Fáradhatatlanul küzd és szereti a nagyszerű országát és népét, ahogyan én is az Amerikai Egyesült Államokat. Viktor keményen dolgozik Magyarország védelméért, a gazdaság növekedéséért, munkahelyek teremtéséért, a kereskedelem előmozdításáért, az illegális bevándorlás megállításáért és a TÖRVÉNYESSÉG ÉS REND biztosításáért!”

A bejegyzést így zárta:

„Büszkén támogattam Viktor újraválasztását 2022-ben, és megtiszteltetés számomra, hogy ezt újra megtehetem. Orbán Viktor igazi barát, harcos és GYŐZTES, és teljes mértékben támogatom az újraválasztását Magyarországon – Ő SOHA NEM FOGJA CSERBEN HAGYNI A NAGYSZERŰ MAGYAR NÉPET! DONALD J. TRUMP ELNÖK”

Azonban a magyar miniszterelnöknek címzett bejegyzés előtt alig negyedórával,

18:42-kor Takaicsi Szanae japán miniszterelnökről is közzétett egy posztot, amelyben szinte ugyanazok a fordulatok köszönnek vissza.

„Takaicsi Szanae miniszterelnök már bizonyította, hogy erős, hatékony és bölcs vezető, aki igazán szereti a hazáját. Alig várom, hogy március 19-én üdvözölhessem Takaicsi miniszterelnököt a Fehér Házban.”

A japán vezetőt támogató posztja is hasonlóan végződött:

„Takaicsi miniszterelnök asszony és koalíciójának munkája hatalmas elismerést érdemel, ezért az Amerikai Egyesült Államok elnökeként megtiszteltetés számomra, hogy teljes mértékben támogatom őt és a nagyra becsült koalícióját. Ő SOHA NEM FOGJA CSERBEN HAGYNI A JAPÁN NÉPET! Sok sikert a vasárnapi fontos szavazáshoz! DONALD J. TRUMP ELNÖK”

A támogatás kapcsán Orbán Viktor megjegyezte, továbbra sem lehet tudni, hogy a volt amerikai elnök Magyarországra látogat-e az áprilisi választás előtt, mert szerinte Trump stratégiájának része, hogy senki sem tudhat nála semmit biztosra előre. Eközben a VSquare arról ír, hogy Trump helyett J.D. Vance alelnök jöhet Magyarországra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ideje volna elhúzni a csíkot, ha érted, mire gondolok” – Fekete-Győr András kiosztotta Deutsch Tamást, aki előzőleg Kapitány Istvánt kritizálta
Távozásra szólította fel Deutsch Tamást a Momentum volt elnöke. Fekete-Győr a Fidesz EP-képviselőjének közel húszéves brüsszeli munkáját és nyelvtudását is bírálta.


Nem hagyta szó nélkül Fekete-Győr András, hogy Deutsch Tamás a Tisza Párt szakértőjét, Kapitány Istvánt minősítette. A Momentum volt elnöke pénteken a közösségi oldalán reagált:

„Deutsch Tamás, azért az még tőled is meredek, hogy te nevezed „öregedéstől rettegő sugar daddy”-nek Kapitány Istvánt, te, aki az országunk egyik legdrágább és leghaszontalanabb kitartottja vagy.”

A bejegyzés előzménye, hogy a fideszes EP-képviselő egy online műsorában használta a kifejezést Kapitányra.

Fekete-Győr szerint Deutsch egész életében „politikai sugar daddy”-t keresett magának, "hol a Soros Alapítvány támogatása, hol Orbán Viktor személyes kegye tartott el" - vélte.

Szerinte Deutsch „évtizedekig parazitaként élősködik az adófizetők nyakán nulla teljesítménnyel”. A politikus szerint a Fideszben is csak a Bibó-kollégiumi tagsága miatt tűrik meg. „Úgy vannak veled, mint a családi ebédeken a vállalhatatlan, részeges nagybácsival: senki nem akarja, hogy ott legyen, de hát családtag, így kénytelenek eltűrni... A választóitok szemében is pontosan az a kategória vagy, mint Győzike vagy Tóth Gabi: mindenki tudja, hogy szekunder szégyen, amit művelsz, de mivel a Fidesz-zászló alatt bohóckodsz, kénytelenek lenyelni a békát.”

Fekete-Győr a posztban Deutsch nyelvtudását is bírálta. „Hogy a fenébe lehet valaki EP-képviselő úgy, hogy a legegyszerűbb tőmondatot sem bírja kinyögni egy idegen nyelven??”

Majd szembeállította Deutsch pályafutását Kapitány Istvánéval, akiről azt írta, „a világpiacon bizonyított, a saját erejéből, szorgalmából és tehetségéből küzdötte fel magát a csúcsra... neki még a kisujjába is több tudás, szakmai alázat és tisztesség szorult, mint amiről te valaha álmodhattál volna két mámoros este közepette. Te viszont mindig csak egy élősködő voltál, akit kizárólag az állami emlő tartott életben".

Végül Fekete-Győr azt üzente:

„Ideje volna „elhúzni a csíkot”, ha érted, mire gondolok.”

Kapitány István, a Shell korábbi globális alelnöke januárban csatlakozott a Tisza Párthoz gazdaságfejlesztési és energetikai szakértőként. Deutsch Tamás a Fidesz politikusa 2009 óta európai parlamenti képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
25 éve nem látott influenzajárvány söpör végig az országon – a betegek közel fele gyerek
Január végén 286 900-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzéssel Magyarországon. A járvány miatt 266 embert vittek kórházba, és több tucat intézményben jelentettek gócpontot.


Az elmúlt 20–25 év egyik legsúlyosabb influenzaszezonja tombol Magyarországon:

január 26. és február 1. között 77 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Az összes akut légúti fertőzés miatt orvost felkeresők száma ugyanezen a héten elérte a 286 900 főt.

A betegek kor szerinti megoszlása sokatmondó:

az influenzaszerű panaszokkal orvoshoz fordulók 47,5 százaléka gyermek volt.

Őket követték a 15–34 évesek (27,3%) és a 35–59 évesek (19%), míg a 60 év felettiek aránya mindössze 6,2 százalékot tett ki. A járvány szinte az egész országot érinti – írja az v a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ jelentése alapján.

Az előző héthez képest Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron vármegye kivételével mindenhol nőtt a betegek száma. A legtöbb esetet Fejér, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében regisztrálták, a legkevesebbet pedig Bács-Kiskun, Zala és Heves vármegyében.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ közlése szerint az 5. héten 28 jelentés érkezett akut légúti megbetegedések csoportos előfordulásáról, amelyek öt bölcsődét, kilenc óvodát, tizenegy általános iskolát és három idősek otthonát érintettek.

A múlt héten 266 beteget szállítottak kórházba súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 34-en szorultak intenzív vagy szubintenzív ellátásra.

A Népszavának nyilatkozó Póta György csepeli gyermekháziorvos szerint a jelenlegi helyzet sok tekintetben

a 20–25 évvel ezelőtti klasszikus nagy influenzajárványokra emlékeztet.

A gyermekorvos elmondta, a mostani tünetek különösen erősek, főként a kisgyermekeknél. Gyakori, hogy a folyamatos lázcsillapítás ellenére a gyerekek három-négy napig is lázasak maradnak, és bizonyos tünetek – például a nehézlégzés vagy az állapot romlása – azonnali orvosi beavatkozást igényelnek. „Ez már egy második hullám” – fogalmazott a szakember.

A kijelölt vizsgálóhelyek adatai alapján az influenzavírusok között az A(H3) szubtípus dominál. A szennyvízadatok szintén az influenza A vírus örökítőanyagának emelkedő országos átlagát mutatják, ami további esetszám-növekedést vetít előre. A súlyos, akut légúti fertőzés miatt kórházba került 266 beteg közül 136 esetben igazolták az influenzavírust. Az idei influenzaszezon Európa-szerte a szokásosnál korábban indult, és több országban szintén az A(H3N2) altípus dominanciája jellemző. A WHO északi féltekére vonatkozó ajánlása szerint az idei szezonra készült vakcinák többek között H1N1 és H3N2 komponenseket tartalmaznak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter bejelentése: érkezhet az első magyar AAA-kategóriás játék
A kormány azt reméli, hogy Magyarország a filmipar után a videójáték-iparban is globális éllovassá válhat.


Először kap kutatás-fejlesztési támogatást magyar videójáték-fejlesztő cég a kormánytól: a Neocore Games Development Kft.

4,5 milliárd forintos projektjéhez 1,5 milliárd forinttal járul hozzá az állam.

A 24.hu szerint a tizenegy éve működő beruházásösztönzési rendszerben még nem volt példa hasonlóra. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentése szerint a beruházás több új, magas hozzáadott értékű munkahelyet teremt a fővárosban.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy a Neocore nemzetközileg is versenyképes vállalat, és

várhatóan náluk készül el az első tisztán magyar fejlesztésű AAA-kategóriás játék. A kormány azt reméli, a lépéssel Magyarország a filmipar után a videójáték-iparban is globális éllovassá válhat.

„Látjuk, hogy, a humánerőforrás megvan, és erre kell ráépíteni azt a környezetet, amely Magyarországot ebben az új iparágban is sikeressé fogja tenni” – fogalmazott Szijjártó.

A Neocore Games neve nem ismeretlen a játékosok előtt: a stúdió fejlesztette többek között a nemzetközileg is sikeres The Incredible Adventures of Van Helsing-sorozatot és a Warhammer 40 000 világában játszódó Inquisitor – Martyr című akció-szerepjátékot. A cég jelenleg két játékon dolgozik: az egyik egy Broken Sea című CRPG, a másik pedig a Van Helsing: Inkheart nevű akció-kalandjáték. Utóbbi projektre a Kreatív Európa programból 150 ezer eurót már elnyertek, tavaly pedig a Focus Ventures kockázati tőkealap-kezelőtől is kaptak egy körülbelül kétmilliárd forintos befektetést.

Az AAA-kategória az iparágban a legnagyobb költségvetésű, fejlesztésre és marketingre is sokat költő, nagy kiadókhoz kötődő produkciókat jelöli. Ugyanakkor a piac rendkívül kockázatos, a szektorban gyakoriak a fejlesztési csúszások, a problémás megjelenések és az elbocsátási hullámok. A magyar videójáték-fejlesztésnek a Neocore mellett is vannak komoly hagyományai, elég csak a Crysis Warhead című játékot jegyző Crytek Budapestre vagy a legendás S.W.I.N.E. című stratégiát készítő StormRegionre gondolni.

VIDEÓ: NeocoreGames Development Kft. kutatás és fejlesztési beruházásbejelentés


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk