KÉK HÍREK
A Rovatból

„Ha szeretnéd a gyereked felnőni látni, akkor vedd fel” - tinik zsaroltak egy 55 éves férfit

A három fiú százezer forintot követelt a férfitől, ezért telefonon és levélben is zsarolták.


A Kaposvári Járási Ügyészség súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás kísérlete miatt emelt vádat három fiatalkorú fiúval szemben, mivel egyikük pénzt követelt egy középkorú férfitól, a bűncselekmény elkövetéséhez pedig két társa is segítséget nyújtott - számolt be róla az ügyészség.

Az egyik 17 éves fiú 2021 júliusától kezdődően telefonon, illetve az általa kézzel írt levélben azzal zsarolta az 55 éves férfit, hogy amennyiben nem ad neki készpénzt, úgy róla egy olyan fényképet juttat el a gyámhatósághoz és a rendőrséghez, amely miatt börtönbe kerülhet.

"Ha szeretnéd a gyerekedet felnőni látni, akkor mikor hívlak, vedd fel a telefont. Ha pedig nem, akkor más utat járunk"

- írták a férfinek küldött levélben.

A fiatal fiú a bűncselekmény elkövetésébe nem sokkal később bevonta két, szintén fiatalkorú – egy 16 és egy 17 éves – társát is, mivel a jelenlétükben, az egyiküktől kölcsönkért telefonon ismételten felhívta a férfit, akit ekkor már azzal fenyegetett meg, hogy felgyújtja a házát, amennyiben nem fizet neki még aznap százezer forintot.

A kamaszok ezt követően megállapodtak abban, hogy amíg az egyikük átveszi a férfitól a készpénzt, addig két társa a közelben elrejtőzve figyeli az eseményeket, a megszerzett pénzt pedig később elosztják egymás között. A pénz átvételekor azonban a nagyatádi nyomozók elfogták és őrizetbe vették a fiatalokat, akikkel szemben – a letartóztatásra irányuló ügyészi indítvány ellenére – a bíróság bűnügyi felügyeletet rendelt el.

A Nagyatádi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség az egyik vádlottal szemben fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés, míg két – a bűncselekmény elkövetéséhez segítséget nyújtó – társával szemben javítóintézeti nevelés kiszabására tett indítványt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azt hitték, a medve játék: Egy nap alatt hárman kerültek kórházba Erdélyben
Egy portugál pár a Transzfogarasi úton autójukból akart fotót készíteni egy medvéről, de a nyitott ablakon át az állat rájuk támadt. Egy 18 éves lány etetni próbálta a csúcsragadozót.


Három külföldi turistát is megsebesített a medve hétfőn az erdélyi Transzfogarasi úton, miután felelőtlenül próbáltak közel kerülni az állatokhoz – írta a 444.hu.

Az egyik esetben egy portugál házaspár állt meg autójával, hogy lefotózzák az út szélén feltűnt medvét. A nő lehúzta a jármű ablakát, mire a vadállat hirtelen rájuk támadt. Mindketten megsérültek, de még el tudtak hajtani a kórházig.

Nem sokkal később, az Arefu térségében egy 18 éves lány járt pórul, amikor megpróbálta megetetni a medvét. A helyszínre érkező mentők tájékoztatása szerint a fiatal nőt kórházba szállították.

„A 18 éves, eszméleténél lévő és együttműködő fiatal nőt a mentősök átvették és kórházba szállították.”

Az esetek nem egyediek, a turisták figyelmetlensége visszatérő probléma a népszerű útvonalon. Május végén egy bolgár férfira támadt rá egy medve, szintén etetés közben.

Azt a férfit utólag húszezer lejre bírságolták, mert a hatályos romániai törvények szerint a vadon élő medvék etetése szigorúan tilos.

A hatóságok ezzel próbálják elejét venni annak, hogy a turisták hozzászoktassák az állatokat az emberi jelenléthez és élelemhez. A Transzfogarasi út látványossága miatt rengetegen állnak meg fotózni, és sokan etetik is az út mellett megjelenő, emberhez szokott medvéket.

Ezzel azonban egy veszélyes folyamatot erősítenek: az állatok elveszítik természetes félelmüket, és az autókat, embereket egyre inkább táplálékforrásnak tekintik.

A hétfői események ismét alátámasztják, hogy a figyelmeztetések ellenére sokan nincsenek tisztában a kockázattal, vagy egyszerűen nem törődnek vele.

A térségben az elmúlt egy évben több súlyos medvetámadás is történt. A legsúlyosabb eset tavaly nyáron történt, amikor a Transzfogarasi úton egy olasz motoros turista halt meg, miután túl közel merészkedett egy medvéhez. A tragédiát követően a román hatóságok szigorítottak: a „kolduló medvék” visszaszorítására fókuszálva megerősítették, hogy magas pénzbírsággal sújtják azokat, akik etetik a vadállatokat.

Ennek ellenére a medvetámadások száma emelkedik Romániában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Ezzel a biliárddákóval verte halálra kislánya szeme láttára húgát a nógrádi testvérgyilkos, az ügyészség 10 évet kért rá
Emberölés miatt emelt vádat a Nógrád Vármegyei Főügyészség a 44 éves ecsegi férfival szemben. A vádirat szerint ittasan, egy biliárddákóval végzett a testvérével egy vita után.


A Nógrád Vármegyei Főügyészség emberölés miatt vádat emelt egy 44 éves ecsegi férfival szemben, aki a gyanú szerint megölte a testvérét.

Az ügyészség a vádiratában – amennyiben a férfi beismeri a bűncselekményt és lemond a tárgyaláshoz való jogáról – 10 év börtönbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást indítványozott.

Emellett a több mint másfél millió forintos bűnügyi költséget is meg kellene fizetnie. Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék dönt majd – közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség a honlapján.

A vádirat szerint a férfi és a húga már régóta haragban álltak, a férfi azt akarta, hogy a nő költözzön el a közös házból. Gyakran veszekedtek, ittasan is, a férfi pedig korábban már kétszer megverte a testvérét, és

többször hangoztatta, hogy megöli.

A gyilkosság napján, 2025. szeptember 13-án délelőtt ismét összevesztek, ami után a nő a teraszon egy széken ülve cigarettázott.

Az ittas férfi ekkor egy biliárddákóval többször fejen ütötte, majd Pásztóra utazott, hogy megkérje a nő gyermekének apját, gondoskodjon a gyerekről.

Délután a kiskorú gyermek hívta telefonon, hogy az anyja meghalt. A férfi visszament, megbizonyosodott a testvére haláláról, és ezután hívta a segélyhívót.

Az ügyészség kiemelte, hogy az ittasság nem enyhítő körülmény.

Mivel az alkohol hatása közismert, aki iszik, annak számolnia kell azzal, hogy lerészegedhet, ezért a tettéért teljes büntetőjogi felelősséggel tartozik. Sőt, az ittas állapotban elkövetett bűncselekmény súlyosító körülménynek számít.

Ha a vádlott nem fogadja el az ügyészség indítványát, és nem ismeri be a tettét, akkor a bíróság tárgyalást tart, és bizonyítási eljárást folytat le az ítélet meghozatala előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Ne menjen a közútra az, aki halálos balesetet okozott” - Három hónapig szabadon kocsikázhatott a rendőrt halálra gázoló férfi
Három hónappal a baleset után a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki és intézkedett vezetési jogosultságának szüneteltetéséről annak a 27 éves férfinak, aki március 19-én elütötte a 22 éves Zalavári Bálint Zsolt rendőrt Veszprém mellett. Az áldozat apját felháborította az eljárás lassúsága, szerinte a gázoló a részvétét sem fejezte ki azóta.


Csaknem három hónappal a halálos gázolás után gyanúsítottként hallgatták ki azt a 27 éves férfit, aki Veszprém mellett elütötte a szolgálatát teljesítő Zalavári Bálint Zsolt rendőr őrmestert. A hatóságok intézkedtek a gyanúsított vezetési jogosultságának szüneteltetéséről is.

Magyarul ez annyit tesz: a férfi a baleset óta is szabadon kocsikázhatott

– tudta meg a Blikk.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folytatnak nyomozást a férfi ellen, akinek kihallgatása megtörtént. Egyébként a nyomozást a helyi érintettség miatt a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól áthelyezték Székesfehérvárra.

Az eljárás során a tanúként meghallgatott utasok ellentmondásos információkat adtak a baleset körülményeiről. A gyanúsított és ügyvédje a műszaki szakértői vélemény elkészültéig nem kíván nyilatkozni.

Az áldozat családja értetlenül áll az eljárás lassúsága előtt. Az elhunyt rendőr édesapja, Zalavári Zsolt elmondta, felháborította, hogy a gázoló hónapokig tovább vezethetett.

„Szörnyű érzés volt számunkra, amikor megtudtuk, hogy nem vették el azonnal a jogosítványát és többen látták is őt vezetni az ismerőseink közül. Azt gondolom, ne menjen a közútra az, aki halálos balesetet okozott.”

Az édesapa hozzátette, a vétkes sofőr a baleset óta egyszer sem kereste fel őket, még csak részvétet sem nyilvánított, de ezt már nem is várják el tőle.

A család jogi képviselője, dr. Borbély Zoltán szerint a jogszabályok lehetővé tennék a gyorsabb intézkedést.

„Kormányrendelet alapján halálos baleset okozásakor kötelező bevonni a jogosítványt már a jogerős ítélet előtt.” Hozzátette, előfordul, hogy már a helyszínen elveszik a vezetésre jogosító okmányt, de van rá példa - például ez -, hogy csak az eljárás későbbi szakaszában kerül erre sor. Személyes véleménye egyébként, hogy szerencsésebb lenne azonnal bevonni a jogsit.

A tragédia március 19-én történt, amikor a 22 éves Zalavári Bálint Zsolt és társa egy elpusztult vadat próbált eltávolítani a 8-as főút úttestjéről, amikor egy autó elsodorta őket. A fiatal rendőr a kórházban belehalt sérüléseibe, néhány nappal a 23. születésnapja előtt.

Pintér Sándor akkori belügyminiszter posztumusz rendőr törzsőrmesterré léptette elő és a szolgálat halottjává nyilvánította.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Évekig rejtett kamerával figyelte a balatonalmádi jegyzőt, most 600 ezres bírságot kapott a volt polgármester
Jogerősen elmarasztalta a korábbi településvezetőt a Veszprémi Járásbíróság tiltott adatszerzés miatt. A férfi a klímaberendezésbe rejtett kamerával és mikrofonnal figyelte a hivatali jegyzőt.


Jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélték Balatonalmádi korábbi polgármesterét, mert titokban bekameráztatta és éveken át rögzítette a település jegyzőjének irodájában zajló eseményeket – közölte a birosag.hu. A Veszprémi Járásbíróság tiltott adatszerzés bűntette miatt marasztalta el a 47 éves férfit.

A bíróság szerint a polgármester megbízásából egy kamerát és egy mikrofont a klímaberendezés kábelcsatornájába rejtettek el.

A felvételeket rögzítő eszközt és a merevlemezt egy másik helyiségben, a tárgyalóterem radiátorának díszburkolata alá rejtették.

A rejtett kamera a bejárati ajtóra, a tárgyalóasztal egy részére és a páncélszekrényre látott rá.

A szerelést végző szakember nem tudott arról, hogy a jegyző beleegyezése nélkül telepíti az eszközt.

Az egykori polgármester a telefonjáról távolról is hozzáfért a felvételekhez, amelyeket 2021. május 25. és 2022. március 16. között számos alkalommal vissza is játszott.

Ezt követően már nem nézte meg a rögzített anyagokat, de a rendszer egészen a 2025. március 28-i megtalálásáig tovább működött és rögzített.

Az ítélet jogerős.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk