prcikk: Az exén akart bosszút állni, de egy szülinapos lány kocsiját is porig égette – Megcsalás miatt gyújtotta fel a volt párja autóját | szmo.hu
KÉK HÍREK
A Rovatból

Az exén akart bosszút állni, de egy szülinapos lány kocsiját is porig égette – Megcsalás miatt gyújtotta fel a volt párja autóját

A 24 éves nő ellen rongálás miatt folyik eljárás, a bíróság bűnügyi felügyeletet és távoltartást rendelt el. A II. kerületi tűzben keletkezett kár megközelíti a 12 millió forintot.


Tíz liter benzin, egy éjszakai séta a kútra és egyetlen gyufa – ennyi kellett ahhoz, hogy két autó is hamuvá égjen Budapest II. kerületében. Egy 24 éves nő féltékenységből felgyújtotta exe kocsiját, a tűz pedig átterjedt egy mellette parkoló, frissen, születésnapra kapott Audira is. A kár megközelíti a 12 millió forintot, a nőt még aznap elfogták, adta hírül a Rendészeti Állantitkárság a Facebookon.

A pár hat éve volt együtt, és néhány hónapja össze is költöztek, ám a sok veszekedés miatt a férfi szakított Krisztinával. A nő nem tudta elfogadni a döntést, és zaklatni kezdte az exét.

A gyújtogatásra azután szánta el magát, hogy kiderült számára: a férfi korábban megcsalta őt.

Éjjel elsétált egy töltőállomásra, egy tízliteres kannába benzint vásárolt, amivel lelocsolta az exe autóját, majd lángra lobbantotta.

Segítséget nem hívott, elmenekült a helyszínről.

A lángok azonban nemcsak a férfi autóját pusztították el, hanem egy vétlen tulajdonosét is, aki a célponthoz közel parkolt.

„A lányom az édesapjától kapta az Audit születésnapjára nemrég, amire nagyon vigyázott. Mindannyian mély alvók vagyunk, de a kiskutyánk heves ugatására felkeltünk az éjszaka közepén. Addigra már elég nagy volt a tűz, a redőnyön keresztül csak villogásokat lehetett látni. Mire felhúztuk, már hatalmas lángokkal égett mindkét autó” – mondta a Blikknek a peches kocsitulajdonos édesanyja. A család eleinte műszaki hibára, zárlatra gyanakodott.

„Eleinte nem volt okunk feltételezni, hogy gyújtogatás történt, csak később, a hírekből tudtuk meg, miért gyulladt ki a kocsink.

A lányom forgalmija is bennégett, most szerzünk be mindent a biztosítónak” – tette hozzá.

A kerületi nyomozók gyorsan a gyanúsított nyomára bukkantak. A helyszín közelében, egy kukában megtalálták a tízliteres műanyag kannát, amelynek címkéje elvezette őket a benzinkúthoz.

A kamerafelvételek alapján azonosították a nőt, akit még aznap elfogtak a lakásán.

„Talán szerelmük is izzott, szakításuk azonban bizonyosan. Nehéz hirtelen felindulásról beszélni, hisz a csalódott nő éjnek évadján elsétált egy töltőállomásra, benzint vett egy 10 literes tartályba, meglocsolta vele volt barátja autóját, majd lángra lobbantotta. A kocsi, és egy előtte parkoló másik autó kiégett, a kár közel 12 millió forint” – közölte az esetről a Rendészeti Államtitkárság.

A bíróság a gyanúsított bűnügyi felügyeletét és távoltartását rendelte el májusig. A nő ellen rongálás miatt folyik büntetőeljárás. A végzés szerint hetente egyszer jelentkeznie kell a XIV. kerületi rendőrkapitányságon, emellett tilos felvennie a kapcsolatot volt párjával, és annak környezetét is el kell kerülnie.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videón, ahogy az ütközés után a mélybe zuhan az autó a Váci úti halálos balesetnél
Egy luxus Audi sofőrje a gyanú szerint versenyzett péntek este a Göncz Árpád felüljárón, amikor áttért a szembesávba és frontálisan ütközött. A vétlen autó 66 éves sofőrje a helyszínen meghalt, ahogy az ámokfutó 35 éves török utasa is.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 11.



Sokkoló, lassított felvételen mutatta be az TV2 Tények azt a péntek esti tragédiát, amelyben két férfi vesztette életét a Göncz Árpád felüljárón. A videón az látszik, ahogy egy luxus Audi áttér a szembesávba, és letarol egy szabályosan közlekedő fehér autót, ami ettől átrepül a szalagkorláton és a Váci útra zuhan. Az ámokfutó sofőrje, egy török férfi, a gyanú szerint egy másik autóval versenyzett, amikor elvesztette uralmát a járműve felett, amit pár nappal a baleset előtt még 29 millió forintért hirdetett az interneten.

A sportkocsi Újpest felől száguldott a belváros felé, amikor először két, vele azonos irányba haladó autónak ütközött, majd átsodródott, és frontálisan csapódott a fehér autónak. A becsapódás után az Audi még egy járműnek nekiment. A helyszínre érkezők drámai pillanatoknak voltak szemtanúi.

„Odamentem az autóhoz, az anyósülésen ott haldoklott az utas, de senki nem foglalkozott vele, mert láthatóan mindenki sokkban volt”

– mondta az egyik szemtanú autós, aki elsők között ért a helyszínre segíteni.

A balesetben a lezuhant autó 66 éves sofőrje és a luxusautó 35 éves török utasa is a helyszínen meghalt.

A mentők a felüljáró alatt a lezuhant sofőr, fent pedig az Audi utasának életéért küzdöttek, de mindketten menthetetlenek voltak. Az Audit vezető férfi, valamint a kocsiban hátul utazó három nő közül kettő megsérült. A mentők végül egy férfit és két nőt szállítottak kórházba zúzódásokkal és belső sérülésekkel.

A fővárosi tűzoltóknak feszítővágóval kellett szétvágniuk az Audi roncsait, hogy kiszabadítsák az öt bent rekedt utast. A kocsi jobb oldala a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, szinte egyetlen ép elem sem maradt rajta.

A rendőrség halált okozó közúti veszélyeztetés miatt nyomoz. Vizsgálják, hogy az ámokfutó sofőr fogyasztott-e alkoholt vagy kábítószert.

A balesetről készült videót a Tények riportjában lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, hogy kik a Váci úti halálos baleset áldozatai - őrizetbe vették a feltételezett okozót
A rendőrök a balesetet okozó autó 35 éves, török állampolgárságú, de magyarországi lakcímmel rendelkező sofőrjét előállították. A nyomozók vizsgálják az alkohol- és kábítószeres befolyásoltságot, valamint a versenyzés lehetőségét a tragédiában.


Őrizetbe vették a Váci úti felüljárón történt halálos baleset feltételezett okozóját – közölte a rendőrség szombaton.

A nyomozók vizsgálják, hogy a sofőr versenyezhetett-e, és azt is, hogy alkohol vagy kábítószer hatása alatt állt-e, amikor a tragédia történt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos közleménye szerint a péntek késő este történt balesetben egy Újpest felől a belváros irányába tartó autó okozta a tömegkarambolt. A jármű először két, vele azonos irányban haladó kocsinak ütközött, majd áttért a szemközti sávba, ahol újabb két autóval karambolozott. Már korábban megjelentek sajtóinformációk arról, hogy a balesetet egy nagy sebességgel haladó Audi okozhatta.

A szemközti sávban ütközött járművek közül az első a karambol erejétől lezuhant a felüljáróról. A rendőrség tájékoztatása szerint a felüljáróról lezuhant autó 66 éves sofőrje volt az egyik, aki a helyszínen életét vesztette, míg a balesetet vélhetően okozó jármű 35 éves utasa a kórházba szállítás közben halt meg. A balesetben további négy ember könnyebben megsérült.

A helyszínre riasztott tűzoltóknak egy beszorult utast kellett kiemelniük az egyik roncsból.

A rendőrök a balesetet okozó autó 35 éves, török állampolgárságú, de magyarországi lakcímmel rendelkező sofőrjét előállították. A férfit halált okozó közúti veszélyeztetés gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

A tragédia után Karácsony Gergely főpolgármester és Vitézy Dávid is a közlekedési szabályok szigorítását sürgette.

Karácsony szerint „nincs bocsánat”, és a megoldást a járművek elkobzása jelentené.

A főpolgármester szerint a szabálysértők járműveinek elkobzása osztrák és svájci példák alapján is indokolt lenne. Vitézy Dávid szintén azt javasolta, hogy a hatóságok foglalják le az ámokfutók autóit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videón a Váci úti tragédia utáni percek: a tűzoltók emelték az egyik utast a roncsból
Öt autó ütközött össze a felüljárón, az egyik a mélybe zuhant. A balesetben két ember meghalt.


A Fővárosi Katasztrófavédelem szombat délelőtt tett közzé információkat és felvételeket a péntek esti, Váci úti felüljárón történt tömegbaleset utáni mentésről. A képeken látszik, ahogy a tűzoltók a súlyosan összeroncsolódott autóknál dolgoznak.

Az egyik kocsi a mélybe zuhant, a videón is látható, hogy akkorát repült, hogy a szalagkorlátot át sem törte, hanem afelett átszállva, azt enyhén meggörbítve csapódott le.
Videón a mentés:

Ahogy azt korábban mi is megírtuk, péntek este, 22 óra 35 perc körül öt személyautó rohant egymásba a Göncz Árpád városközpont felüljáróján – közölte a rendőrség a hivatalos honlapján.

A tömegbalesetben ketten meghaltak és négyen megsérültek.

Egy ember a helyszínen életét vesztette, egy másikat a mentők már nem tudtak megmenteni, a kórházba szállítás közben hunyt el.

A baleset Budapest egyik legforgalmasabb csomópontjában történt. A helyszínre több mentőegység is érkezett, a műszaki mentést a fővárosi hivatásos tűzoltók végezték, a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy beszorult utast is kiemeltek a járművéből.

Az érintett útszakaszt a helyszínelés és a mentés idejére teljes szélességében lezárták. A rendőrség még vizsgálja a baleset pontos körülményeit.

Vitézy Dávid, korábbi közlekedési államtitkár kemény hangú Facebook-posztban reagált a halálos balesetre, miután a Telex arról írt, hogy a baleset utcai versenyzés következtében történhetett. A közlekedési szakember több traffipaxot, szigorúbb büntetéseket és a visszaeső száguldozók autóinak lefoglalását követeli.

„Újabb ártatlan áldozata van tehát a száguldozásnak, a főútjainkon zajló illegális autóversenyzésnek Budapesten. (...) Nem lehet beletörődni, hogy az útjainkat szórakozásból tegyék életveszélyessé idióták” - írta a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
29 millióért árulta az Audiját a tragédia előtt a török vállakozó, aki a Váci úti felüljárón történt balesetet okozhatta
A Blikk szerint családja éttermet és egy reptéri parkolót üzemeltet. Szemtanúk szerint a két ember életét követelő tragédiát illegális utcai verseny előzte meg.


A Váci úti felüljárón történt tragédiát okozó sofőr hetekkel korábban 29 millió forintért hirdette eladásra nagy teljesítményű Audiját - állítja a Blikk saját értesüléseire hivatkozva.

A szemtanúk arról számoltak be, hogy több autó is versenyzett és szlalomozott a felüljáró előtt.

A lap információi szerint az Audiban ülő fiatal, török származású férfi néhány hete, március 14-én egy Facebook-hirdetésben árulni kezdte a mostanra teljesen összetört autót.

„Teljes felszereltség, újszerű állapot. Magyarországi márkaszervizben szervizelt RS7 az összes létező extrával, AUDI gyári promóciós autó volt. Különleges Nardo szürke szín, 22 colos felnik, Alcantara belső. Ár: 29.000.000 Ft. Megtekintéshez előzetes telefonos egyeztetés szükséges. Csere-beszámítás lehetséges!”

– olvasható a hirdetésben.

A lap úgy tudja,

a sofőr családjának étterme van, és egy reptér melletti hatalmas parkolót is üzemeltetnek.

Egyébként az Audi RS7-esekben általában 4 literes, V8-as, dupla turbós motor van, ami alapból 600-630 lóerős, végsebessége pedig gyári opciókkal a 300 km/órát is meghaladhatja.

Korábban megírtuk mi is: péntek este, nem sokkal fél tizenegy után a főváros XIII. kerületében, a Göncz Árpád Városközpontnál lévő felüljárón egy Audi RS7 átsodródott a szemközti sávba, ahol letarolt egy szabályosan közlekedő Toyotát. Az ütközés erejétől a Toyota átrepült a szalagkorláton és a mélybe zuhant. A rendőrség közlése szerint a balesetben öten sérültek meg, ketten pedig életüket vesztették: a Blikk úgy tudja, a Toyota sofőrje és az Audit vezető férfi utasa halt meg.

A történtekre reagálva Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője a gyorshajtók elleni szigorúbb fellépést sürgette, javasolva az elkövetők autóinak lefoglalását is.

Vitézy szerint ezt a gyakorlatot több európai országban már sikeresen alkalmazzák az ámokfutók megfékezésére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk