Boris Johnson miniszterelnökségének legveszélyesebb 48 órája előtt áll, írja a The Guardian. A 2019 óta hivatalban lévő konzervatív politikus széke a koronavírus-járvány ideje alatti bulizások miatt ingott meg.
Az ügyben Sue Gray, a brit Kabinetiroda másodtitkára készített jelentést, melyet ma nyújt be a parlamentnek. Boris Johnson megígérte, hogy nyilvánosságra hozza a jelentést, egyúttal felszólal a képviselők előtt. Ugyanakkor egy magas rangú kormányzati forrás szerint a nyilvánosság biztosan nem a teljes jelentést ismerheti majd meg, mivel időközben a rendőrség is vizsgálja a 2020 tavaszán történteket.
Gray a vizsgálat során tanúkat hallgatott meg és a biztonsági kamerák felvételeit is átnézte, valamint további bizonyítékok segítségével állította össze jelentését. A konzervatív képviselők többsége egyelőre kivár, és "kollektív döntést" hoz majd várhatóan a miniszterelnök felszólalását követően.
Közben egy korábbi miniszter szerint Graham Brady, az 1922 Bizottság elnöke már 40 levelet kapott, hogy kezdeményezzen Boris Johnsonnal szemben bizalmatlansági szavazást, vagyis már csak további 14 kell az indítványhoz.
Időközben az ITV híradója arról számolt be, hogy 2020 júniusában nagyjából 30 munkatársa köszöntötte tortával a dolgozószobájában a miniszterelnököt, miközben az országban éppen kijárási korlátozás volt érvényben. A köszöntést állítólag Johnson felesége szervezte, az összejövetelen a kollégákon kívül a hírek szerint az ismert belsőépítész, Lulu Lytle is részt vett. Az újabb bulibotrányt a miniszterelnök hivatala tagadja.
Szóvivője szerint a miniszterelnök nem volt tudatában annak, hogy a hivatalában rendezett bulikkal megszegi a korlátozásokra vonatkozó szabályokat.
Boris Johnson miniszterelnökségének legveszélyesebb 48 órája előtt áll, írja a The Guardian. A 2019 óta hivatalban lévő konzervatív politikus széke a koronavírus-járvány ideje alatti bulizások miatt ingott meg.
Az ügyben Sue Gray, a brit Kabinetiroda másodtitkára készített jelentést, melyet ma nyújt be a parlamentnek. Boris Johnson megígérte, hogy nyilvánosságra hozza a jelentést, egyúttal felszólal a képviselők előtt. Ugyanakkor egy magas rangú kormányzati forrás szerint a nyilvánosság biztosan nem a teljes jelentést ismerheti majd meg, mivel időközben a rendőrség is vizsgálja a 2020 tavaszán történteket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor: Egytől-egyig hazudnak, nagyon helyes, hogy eltűnnek innen a parlamentből
A kormányfő „hattyúkórusnak” nevezte az ellenzéki felszólalásokat, miután az MSZP-s Komjáthi Imre a gödi gyár jogi helyzetét firtatta. Orbán szerint a legszigorúbb környezetvédelmi szabályok érvényesülnek Magyarországon.
„Nagyon helyes, hogy eltűnnek innen a parlamentből”
– üzente a teljes parlamenti ellenzéknek Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben, ahol azzal vádolta a képviselőket, hogy egytől egyig hazudnak a gödi Samsung-gyár ügyében, és egy ukrán-magyar konfliktus esetén Kijev oldalára állnak. A kormányfő azt is megjósolta, hogy a Mi Hazánk Mozgalom kivételével a jelenlegi ellenzéki pártok egyike sem jut majd be a következő Országgyűlésbe.
„Hattyúdalról már hallottam, de hattyúkórust most hallottam először”
– reagált Orbán Viktor az ellenzéki képviselők felszólalásaira, majd hozzátette:
„Miközben önök sajnálkozva beszélnek rólunk, önök esnek ki a parlamentből.”
A miniszterelnök szerint az ellenzéki pártok teljesítménye „némi szerénységet” indokolna.
A kormányfő egyedül az MSZP-s Komjáthi Imre felvetésére reagált, aki azt állította, hogy a gödi koreai gyár területén nem a magyar szabályok érvényesülnek. „Magyarország minden négyzetcentiméterén Magyarország van, és Magyarország minden négyzetcentiméterén a magyar jognak kell érvényesülnie” – jelentette ki Orbán. Állítása szerint Magyarországon a legszigorúbb környezetvédelmi szabályok vannak érvényben, a hatóságok pedig érvényt is szereznek ezeknek. Hozzátette, a gödi önkormányzat negyedévente végez méréseket, és egyetlen alkalommal sem mértek határérték feletti értéket. „Ide jönnek, és megtévesztik az embereket. Ez nem helyes eljárás.”
A gödi Samsung-gyár régóta politikai viták kereszttüzében áll a helyi közösséget érintő környezetvédelmi aggályok, a hatósági eljárások és a kormány gazdaságpolitikai stratégiájában betöltött kiemelt szerepe miatt.
Orbán Viktor a nap tanulságaként azt vonta le, hogy ukrán-magyar konfliktus esetén a parlamenti ellenzék az ukránok oldalára áll. Éppen ezért tartja helyesnek, hogy eltűnnek a parlamentből, mert szerinte „semmi szükség olyan pártokra, akik a háborúban az ukránok oldalára állnak”. Hozzátette, az ellenzék nélkül is megvédik Magyarország békéjét, biztonságát és a magyar emberek pénzét.
„Nagyon helyes, hogy eltűnnek innen a parlamentből”
– üzente a teljes parlamenti ellenzéknek Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben, ahol azzal vádolta a képviselőket, hogy egytől egyig hazudnak a gödi Samsung-gyár ügyében, és egy ukrán-magyar konfliktus esetén Kijev oldalára állnak. A kormányfő azt is megjósolta, hogy a Mi Hazánk Mozgalom kivételével a jelenlegi ellenzéki pártok egyike sem jut majd be a következő Országgyűlésbe.
„Hattyúdalról már hallottam, de hattyúkórust most hallottam először”
– reagált Orbán Viktor az ellenzéki képviselők felszólalásaira, majd hozzátette:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Magyarország Oroszország dolgait intézi” - Kőkemény uniós üzenetek Orbán Viktornak az Ukrajnának szánt 90 milliárd euró megvétózása után
Német, lengyel és osztrák külügyminiszterek is bírálták a magyar vétót a brüsszeli Külügyi Tanács előtt. A Bizottság szerint a lépés a lojális együttműködés megsértését jelenti.
Orbán Viktor levélben tudatta António Costával, az Európai Tanács elnökével, hogy Magyarország blokkolja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós uniós hitelt. A kormányfő azzal indokolta a lépést, hogy állítása szerint az ukrán vezetés politikai döntés miatt nem indítja újra az orosz olaj szállítását a Barátság kőolajvezetéken.
A magyar döntésen kiakadtak a brüsszeli Külügyi Tanács ülésére érkező uniós külügyminiszterek. A Politico című lap összegyűjtött néhány reakciót. Johann Wadephul német külügyminiszter szerint a magyar álláspont megdöbbentő.
„Nem hiszem, hogy helyes, ha Magyarország a saját szabadságharcát használja fel az európai szuverenitás elárulására”
– fogalmazott.
Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter az 1956-os szovjet bevonulást felidézve azt mondta:
„Ami alapvetően megdöbbent, az az, hogy Ukrajna az orosz hadsereg hatalma ellen védekezik, és a magyarok korábban megtapasztalták, ez milyen érzés... Sokkal nagyobb szolidaritást vártam volna Magyarországtól Ukrajna iránt.”
Hasonlóan élesen bírálta a magyar lépést Beate Meinl-Reisinger osztrák külügyminiszter is.
„[Magyarország] gyakorlatilag Oroszország dolgait intézi. Ez nem lehet Európa érdeke. Ausztria érdeke biztosan nem. És amikor a történelmet és a magyar nép szovjetekkel kapcsolatos tapasztalatait nézem, meg vagyok győződve arról, hogy ez a magyar lakosságnak sem érdeke”
– jelentette ki.
Paula Pinho, az Európai Bizottság főszóvivője arra emlékeztetett, hogy Orbán Viktor korábban egyetlen feltételt szabott a hitelcsomag jóváhagyásához: Magyarország, Szlovákia és Csehország ne vegyen részt pénzügyileg a programban. „Ez a feltétel teljesült, ezért elvárjuk minden vezetőtől, hogy tartsa be a kötelezettségvállalásait. És ezek be nem tartása... a lojális együttműködés megszegését jelentené” – mondta.
Emmanuel Macron francia elnök leszögezte, hogy továbbra is eltökéltek a 90 milliárd eurós hitel és az Oroszország elleni 20. szankciós csomag elfogadása mellett. Kijelentette: „Nem lehet másként”, minthogy elfogadják a szankciós csomagot és Ukrajna megkapja a hitelt.
A heves szócsata ellenére kevesen bíznak a gyors megoldásban. „Úgy gondolom, ma nem lesz előrelépés ebben az ügyben, de mindenképpen erőltetni fogjuk” – figyelmeztetett Kaja Kallas, az EU legfőbb diplomatája. A román külügyminiszter, Oana-Silvia Țoiu némileg optimistább volt. „Nem tudom, hogy holnap lesz-e, vagy ezen a héten. Láttunk már hasonló helyzeteket a múltban, és túljutottunk rajtuk. Nem véletlenül ez a 20. szankciócsomag” – tette hozzá. Tény, Magyarország korábban is élt már a vétójával, de végül engedményekért cserébe mindig visszakozott.
A vita hátterében a Barátság kőolajvezeték körüli helyzet áll. A vezetéken január végén állt le a szállítás orosz támadások okozta károk miatt, ami elsősorban Magyarország és Szlovákia olajellátását érinti. Válaszul Magyarország és Szlovákia február 18-án felfüggesztette a dízelexportot Ukrajna felé.
Orbán Viktor levélben tudatta António Costával, az Európai Tanács elnökével, hogy Magyarország blokkolja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós uniós hitelt. A kormányfő azzal indokolta a lépést, hogy állítása szerint az ukrán vezetés politikai döntés miatt nem indítja újra az orosz olaj szállítását a Barátság kőolajvezetéken.
A magyar döntésen kiakadtak a brüsszeli Külügyi Tanács ülésére érkező uniós külügyminiszterek. A Politico című lap összegyűjtött néhány reakciót. Johann Wadephul német külügyminiszter szerint a magyar álláspont megdöbbentő.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Jámbor András szerint a Parlament ebédlőjében szervezték a lejárató kampányt a pécsi TISZA-jelölt ellen – Véletlenül mindent hallott a képviselő
A független képviselő szerint a fideszesek Rúzsa Diánát a várost állítólag csődbe vivő MSZP-s körökhöz kötnék. Hozzátette: ha a közeljövőben ismeretlen eredetű szórólapok vagy internetes írások jelennének meg Rúzsáról ezzel a tartalommal, akkor azok mögött a Fidesz áll.
„Óriási a tömeg ma a Parlamentben: itt van az összes fideszes jelölt és a kampánycsapatuk is” – írta Jámbor András független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán hétfőn. A politikus arról számolt be, hogy
az Országház ebédlőjében sorban állva fültanúja volt, ahogy a Fidesz pécsi jelöltje és vélhetően kampányfőnöke egy lejárató anyagról egyeztetett. A kampány célpontja a TISZA Párt helyi jelöltje, Rúzsa Diána volt.
Jámbor leírása szerint a kampányfőnök felolvasott egy szöveget, amelynek lényege az, hogy Rúzsa Diána „a régi MSZP-s körök embere, akik csődbe vitték Pécset”. A jelölt jóváhagyása után a kampányfőnök telefonált. A beszélgetésből a képviselő a következő párbeszédet idézte:
„Figyelj, nagyon jó, nagyon ügyes vagy, jó lesz a szöveg. Attila is leokézta. Még annyit írj bele, hogy a 20-as éveiben emigrált.”
A vonal túlsó végén lévő beszélgetőpartner visszakérdezett: „30-as?”
Mire a válasz: „Az is jó lesz!”
Jámbor András a posztjában megjegyezte, hogy szerinte Pécset valójában a Fidesz vitte csődbe. A képviselő hozzátette: ha a közeljövőben ismeretlen eredetű szórólapok vagy internetes írások jelennének meg Rúzsa Diánáról ezzel a tartalommal, akkor azok mögött a Fidesz áll.
A telefonbeszélgetésben említett, a szöveget jóváhagyó „Attila” vélhetően a Fidesz pécsi jelöltje, Cziráki Attila. Ő Rúzsa Diánával, a TISZA Párt jelöltjével mérkőzik meg a Baranya 1-es választókerületben.
A kormánypárti média már hónapok óta cikkezik arról, hogy a baranyai TISZA-jelöltek mögött régi MSZP-s és MSZMP-s háttéremberek állnak.
„Óriási a tömeg ma a Parlamentben: itt van az összes fideszes jelölt és a kampánycsapatuk is” – írta Jámbor András független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán hétfőn. A politikus arról számolt be, hogy
az Országház ebédlőjében sorban állva fültanúja volt, ahogy a Fidesz pécsi jelöltje és vélhetően kampányfőnöke egy lejárató anyagról egyeztetett. A kampány célpontja a TISZA Párt helyi jelöltje, Rúzsa Diána volt.
Jámbor leírása szerint a kampányfőnök felolvasott egy szöveget, amelynek lényege az, hogy Rúzsa Diána „a régi MSZP-s körök embere, akik csődbe vitték Pécset”. A jelölt jóváhagyása után a kampányfőnök telefonált. A beszélgetésből a képviselő a következő párbeszédet idézte:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor a választás előtti utolsó felszólalásában kérte az Országgyűlést, hogy tartsa kívül Magyarországot a háborúból
„Ez óriási felelőtlenség, sőt egyenesen istenkísértés” - fogalmazott a kormányfő az Ukrajnának szánt pénzügyi támogatásról. Bejelentette, amíg nincs olaj a Barátság-vezetéken, addig a magyar kormány minden Ukrajnával kapcsolatos kérdésben vétózni fog.
Minden Ukrajnával kapcsolatos uniós döntést blokkol a kormány, amíg Kijev újra nem indítja a Barátság kőolajvezetéket – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a választás előtti utolsó parlamenti ülésszak február 23-i nyitónapján. A kormányfő az ukránok lépését „nyílt politikai zsarolásnak” nevezte, és kijelentette, hogy „Brüsszel a tagállam Magyarország helyett az unión kívüli Ukrajna oldalára állt” – írta a HVG.
A Barátság kőolajvezeték déli ágán január 27. óta áll a szállítás. Míg a magyar kormány az ukránok szándékos nyomásgyakorlásáról beszél, több nemzetközi forrás szerint a leállást egy orosz támadás okozta, amely megrongálta a vezeték ukrajnai infrastruktúráját. A kieső szállítások miatt Magyarország és Szlovákia is felfüggesztette a dízel exportját Ukrajna felé, a magyar kormány pedig 250 ezer tonna nyersolajat szabadított fel a stratégiai készletből az ellátás biztosítására. Az Európai Bizottság szerint az ellátásbiztonság nem forog veszélyben.
Orbán Viktor beszédében a rezsicsökkentés fenntarthatóságát is az orosz energiaellátáshoz kötötte,
és arról beszélt, hogy: „Brüsszel szövetségre lépett az ukránokkal, de amíg nemzeti kormány van, nem tudják végrehajtani a tervüket: nem válunk le az orosz energiahordozókról, nem fizetünk Ukrajnának és nem támogatjuk a háborút sem!”
A külpolitikai üzenetek mellett a kormányfő a belpolitikai intézkedéseket is sorra vette. Beszámolt a rendkívüli hóhelyzet miatti 10 milliárd forintos védekezési költségről, és megemlítette a januári „rezsistopot”, amelynek keretében az állam a költségek 30 százalékát átvállalta.
A kormányfő felsorolta, hogy idén még több édesanya válik szja-mentessé, a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nőtt, valamint kifizették a 13. havi nyugdíjat és a 14. havi első részletét. Sikeresnek nevezte a 25 ezer szerződéssel futó 3 százalékos lakáshitel-programot, és béremelést ígért többek között az igazságügyi, oktatási, kulturális és vízügyi ágazatban dolgozóknak. Kifizették a 6 havi fegyverpénzt is, elindult a vendéglátóipari akcióterv, és folytatódik az árrésstop.
A miniszterelnök élesen bírálta az EU „háborús stratégiáját”, amely szerinte téves, mert Oroszország még évekig képes működtetni a hadigépezetét.
A kormány elutasítja a Brüsszel által Ukrajnának szánt további pénzügyi támogatást, mert Orbán szerint
„ez óriási felelőtlenség, sőt egyenesen istenkísértés.”
Beszéde végén arra kérte az Országgyűlést, hogy támogassa a kormányt abban, hogy Magyarország kívül maradhasson a háborúból, utalva a Fidesz által benyújtott határozati javaslatra, amelyet a HVG a „választásokra hangoló fideszes hecckampány” részének nevezett.