Még csütörtök délelőtt rögzítette a Magyar Közút kamerája azt az elképesztő jelenetet, ahogy egy lengyel kamionos öt kilométeren keresztül halad szemben a forgalommal az M85-ös autópályán.
Az M85-ös út 21-es kilométerszelvényénél még szabályosan hajtott fel a pályára, aztán meggondolta magát és megfordult. Veszélyes útját azért tette meg, hogy rá tudjon kanyarodni az M86-osra.
Balesetet is okozott a sofőr. Egy autó épp az M85-ösön haladt, előzött egy kamiont pont olyan ívben, hogy nem láthatta a szemből érkezőt. A két kamion között haladt el, a kocsi jobb elejével ütközött. Kisebb anyagi kár keletkezett a kocsijában.
A diszpécserek értesítése nyomán a lengyel kamionost Bősárkánynál találták meg a rendőrök, eljárás indult ellene.
A Magyar Közút azt kéri, hogyha eltévesztünk egy csomópontot, sose essünk pánikba, nyugodtan haladjunk tovább, ne forduljunk meg, ne tolassunk vissza, mert rövid időn belül úgyis fogunk találni egy olyan csomópontot, ahol letérhetünk és újratervezhetjük az útvonalunkat. Ilyen esetben egyébként a közút diszpécserei is nyugodtan hívhatók, ha segítségre volna szükségünk.
Még csütörtök délelőtt rögzítette a Magyar Közút kamerája azt az elképesztő jelenetet, ahogy egy lengyel kamionos öt kilométeren keresztül halad szemben a forgalommal az M85-ös autópályán.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A lapnak sikerült elérnie az elhunyt édesanyját, aki a tragédiához vezető okokról is beszélt.
„Szerelmi bánata volt és ő maga választotta ezt a megoldást. Jelezte, hogy nehéz neki feldolgoznia a szakítást” – nyilatkozta a gyászoló asszony, Kontra György Istvánné, majd hozzátette: „Itt volt állandó lakása Kiskunfélegyházán és itt is, a közelben történt a baleset csütörtök hajnalban.”
A történtek miatt a rendőrség eljárást indított. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Blikk megkeresésére azt közölte: „az ügyben a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.”
Kontra György 2015-ben kezdett a közmédiánál, az M1 csatornán a Híradó bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként vált országosan ismertté. A Blikk szerint néhány hónapja munkahelyet váltott, és a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában dolgozott multimédiás csoportvezetőként. Pályafutása során korábban az egykori Sirius Rádió, majd a Kiskun és a Trió TV munkatársa is volt, 2011 és 2014 között pedig a kiskunfélegyházi Rádió Smile-nál dolgozott hírszerkesztőként és hírolvasóként.
Ha te is úgy érzed, segítségre lenne szükséged, tárcsázd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!
Saját lakása előtt lőtték meg Putyin egyik legfontosabb kémtábornokát Moszkvában
Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, a GRU igazgatóhelyettesére egy ismeretlen fegyveres lőtte rá. A tábornokot kritikus állapotban szállították kórházba, a támadásért senki nem vállalt felelősséget.
Nyílt utcán, a saját lakása előtt lőtték meg Moszkvában az orosz katonai hírszerzés egyik legmagasabb rangú vezetőjét. Az előzetes jelentések szerint Vlagyimir Alekszejev altábornagyot egy ismeretlen fegyveres több lövéssel sebesítette meg a város északnyugati részén pénteken. A tábornokot kritikus állapotban szállították kórházba – írja a The Guardian.
Alekszejev az orosz katonai hírszerző ügynökség, a GRU igazgatóhelyettese. Kulcsfigurának tartják az ország magánkézben lévő katonai vállalatainak felügyeletében,
és azon magas rangú tisztviselők között volt, akiket Jevgenyij Prigozsinnal tárgyalni küldtek a Wagner-csoport 2023 nyarán történt rövid lázadása során. Az altábornagy emellett amerikai szankciók hatálya alatt áll a 2020-as elnökválasztásba való beavatkozás állítólagos kísérletei miatt.
Egyik fél sem vállalta a felelősséget a támadásért, de Moszkvában valószínűleg Kijevre fognak gyanakodni.
Az ukrán hírszerző ügynökségek a háború kezdete óta több tucat orosz katonatisztet és orosz tisztviselőt vettek célba, azzal vádolva őket, hogy háborús bűncselekményekben vettek részt. Kevés nyilvánosan ismert azokról a titkos hálózatokról, amelyekről úgy vélik, hogy az Oroszországon belüli és az orosz ellenőrzés alatt álló területeken elkövetett merényletek és katonai infrastruktúrák elleni támadások mögött állnak.
Nyílt utcán, a saját lakása előtt lőtték meg Moszkvában az orosz katonai hírszerzés egyik legmagasabb rangú vezetőjét. Az előzetes jelentések szerint Vlagyimir Alekszejev altábornagyot egy ismeretlen fegyveres több lövéssel sebesítette meg a város északnyugati részén pénteken. A tábornokot kritikus állapotban szállították kórházba – írja a The Guardian.
Alekszejev az orosz katonai hírszerző ügynökség, a GRU igazgatóhelyettese. Kulcsfigurának tartják az ország magánkézben lévő katonai vállalatainak felügyeletében,
és azon magas rangú tisztviselők között volt, akiket Jevgenyij Prigozsinnal tárgyalni küldtek a Wagner-csoport 2023 nyarán történt rövid lázadása során. Az altábornagy emellett amerikai szankciók hatálya alatt áll a 2020-as elnökválasztásba való beavatkozás állítólagos kísérletei miatt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Életfogytiglanra ítéltek egy magyar szakácsot a volt párja meggyilkolása miatt Ausztriában
A salzburgi bíróság nem jogerős ítéletet hozott a magyar férfi ügyében, aki egy találkozó után közvetlen közelről lőtte fejbe az exbarátnőjét. A szakács Hollandiáig menekült, de öt nappal később elfogták egy boltban.
Nem jogerősen életfogytiglanra ítélte a salzburgi bíróság csütörtökön azt a 33 éves magyar szakácsot, aki tavaly májusban egy parkolóban fejbe lőtte 34 éves német exbarátnőjét – írja a salzburg.ORF.at.
A férfi a gyilkosság után több országon keresztül menekült, végül öt nappal később Hollandiában, egy utrechti boltban fogták el.
A férfi 2019 óta élt Ausztriában, egy Pinzgau környéki étteremben dolgozott szakácsként. Itt jött össze a német nővel 2024 elején, de ősszel már szakítottak is, miután a nő véget vetett a kapcsolatuknak. A viszonyuk ezután elmérgesedett: az áldozat még 2024-ben feljelentést tett a férfi ellen fenyegetés és vagyoni károkozás miatt, a rendőrség azonban végül megszüntette a nyomozást, mert a fenyegetést nem találták elég konkrétnak, és a károkozást sem tudták bizonyítani.
A férfi 2024 decemberében egy üzenetben azt írta a nőnek: „Megígérhetem neked, hogy rémálommá teszem az életedet.”
Tavaly májusban egy találkozót beszéltek meg Maria Almban, hogy visszaadják egymás holmijait.
Miután a parkolóban elköszöntek, a férfi egy legálisan tartott fegyverrel közvetlen közelről fejbe lőtte a nőt.
A gyilkosságnak szemtanúja is volt, az áldozat barátnője a kocsiban ült. A lövés után a férfi bérelt autóval Münchenbe hajtott, ahol felszállt egy Hollandiába tartó vonatra. Az európai célkörözési egységek együttműködésének köszönhetően fogták el Utrechtben.
A bíróság előtt a férfi mentális problémákra hivatkozott, azt állította, hogy skizofrén és hangokat hall.
A tárgyaláson azt mondta, nem emlékszik mindenre, csak arra, hogy meghúzta a ravaszt. „A fegyvert önvédelemből vettem” – jelentette ki, majd hozzátette: „Ennek nem lett volna szabad megtörténnie.” Ezzel szemben a pszichiátriai szakvélemény megállapította, hogy a férfi a gyilkosság idején beszámítható volt. A szakértő szerint egy rendkívül féltékeny és sértődékeny alkatról van szó, aki a tettét nem hirtelen felindulásból, hanem előre kitervelten követte el.
Nem jogerősen életfogytiglanra ítélte a salzburgi bíróság csütörtökön azt a 33 éves magyar szakácsot, aki tavaly májusban egy parkolóban fejbe lőtte 34 éves német exbarátnőjét – írja a salzburg.ORF.at.
A férfi a gyilkosság után több országon keresztül menekült, végül öt nappal később Hollandiában, egy utrechti boltban fogták el.
A férfi 2019 óta élt Ausztriában, egy Pinzgau környéki étteremben dolgozott szakácsként. Itt jött össze a német nővel 2024 elején, de ősszel már szakítottak is, miután a nő véget vetett a kapcsolatuknak. A viszonyuk ezután elmérgesedett: az áldozat még 2024-ben feljelentést tett a férfi ellen fenyegetés és vagyoni károkozás miatt, a rendőrség azonban végül megszüntette a nyomozást, mert a fenyegetést nem találták elég konkrétnak, és a károkozást sem tudták bizonyítani.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tragédia a Tátrában: Két magyar férfi vesztette életét egy lavinában
Egy 30 és egy 37 éves férfit sorodt el a lezúduló lavina. A rendőrségi közlés szerint a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt történt a tragédia.
Két magyar férfi életét vesztette pénteken egy lavinában a szlovákiai Magas Tátrában - jelentette hatósági közlésre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
Az eperjesi (Presov) kerületi rendőrség közlése szerint a lavina pénteken délelőtt tizenegy óra körül zúdult le a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt.
A lavina két férfit sodort maga alá, akik nem élték túl a hóomlást
- közölte a rendőrség. Információik szerint a tragédiában két magyar, egy 30 és egy 37 éves férfi vesztette életét.