KÉK HÍREK

Fenyegette a légiutaskísérőket és megpróbálta eltorlaszolni a vészkijáratot három utas a WizzAir Budapest-Stockholm járatán

Már a felszállás előtt balhézni kezdtek és ezt a gépen is folytatták. Az egyiküket bilincsben vitték el a rendőrök.

Link másolása

Sértegetni és fenyegetni kezdte a légiutaskísérőket három utas a Wizz Air Budapestről Stockholmba tartó járatán pénteken - tudta meg a 24.hu. Landolás után az egyiküket bilincsben vitték el a svéd rendőrök.

A légitársaság közleményében azt írta, hogy

a három utas már Budapesten, a biztonsági demonstráció alatt zavarni kezdte a személyzet munkáját, majd a Wizz Air biztonsági szabályzatával ellentétesen csomagjaikkal megpróbálták eltorlaszolni a vészkijáratot.

A személyzet erre azonnal reagált, és úgy tűnt, sikerült is lenyugtatni a kellemetlenkedő utasokat.

Azonban a felszállás után nem sokkal újra sértegetni és fenyegetni kezdték a légiutaskísérőket, a tiltás ellenére megpróbáltak rágyújtani, és viselkedésükkel a többi utast is zavarták.

A WizzAir szerint az ilyenkor érvényes protokoll szerint járt el, és értesítette az illetékes svéd hatóságokat, akik az egyik utast a landolás után bilincsben vitték el a gépről.

Az eljárás miatt az utasok a menetrendhez képest tíz perccel később hagyhatták csak el a gépet.

„A Wizz Air elnézést kér a késésért és az esetleges kellemetlenségért, de a légitársaság számára minden esetben az utasok, illetve a személyzet biztonsága a legfontosabb, így a velük szemben elkövetett agresszió minden lehetséges formájával szemben zéró toleranciát alkalmaz, és mind a szóbeli, mint a tettleges agresszió ellen szigorúan fellép” - írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Kiderült, ki volt az esztergomi robbantó: a zsidóktól a magyar kormány tagjaiig mindenkit gyűlölt a férfi
A kigyúrt J. László korábban masszőrként dolgozott. Becsületsértés miatt körözte a rendőrség.

Link másolása

Egyre több információ lát napvilágot arról a negyvenes éveiben járt férfiról, aki szerda este felrobbantott egy gázpalackot, megölve ezzel magát és egy intézkedő TEK-est. Korábban is lehetett tudni, hogy a „zavart férfinak” tetemes tartozása volt: várható volt, hogy kikapcsolják nála az áramot, és még a kocsiját is elvehetik egy végzés miatt. Szomszédai szerint sokakat az összeesküvés-elméleteivel traktált, otthonában pedig élelmiszert halmozott fel egy esetleges háborúra vagy a világvégére készülve.

A Blikk most megtudta: az elkövető egy J. László nevű masszőr volt, aki – ahogy azt korábban megírtuk – az utóbbi időben alkalmi munkákból próbálta eltartani magát, ugyanakkor fizetési elvárásai irreálisan magasak voltak.

A portál végigböngészte a férfi közösségimédiás profilját, ahol a rendkívüli módon kigyúrt férfi előszeretettel osztott meg magáról képeket. De nem csak azt. J. László profilja tele van gyűlölködéssel különböző csoportok iránt: a robbanásban meghalt férfi becsmérlően beszélt a zsidóságról, a kormány tagjairól, az orosz-ukrán háborúban pedig nyíltan az agresszor félnek drukkolt.

Az egyik bejegyzésben az emberi test mint lehetséges táplálékforrás szerepel.

A Blikknek a környéken élők is megerősítették ezt a negatív képet. Mint mondták: rendkívül rossz kisugárzása volt a férfinak, nem szívesen tartózkodtak a közelében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Benzinnel körbelocsolt gázpalackkal várta a rendőröket az esztergomi robbantó
Egy túsztárgyaló pszichológus 4 és fél órán keresztül próbálta meggyőzni a fenyegetőző férfit.

Link másolása

Szerda este robbanás történt Esztergom külső városrészében: egy zavart férfi fenyegetőzött, majd amikor a hatóságok behatoltak a házába, robbanást idézett elő. Rajta kívül a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársa sérült meg.

Az elsődleges információk szerint a férfinak jelentős tartozása volt. Többek között az áramszolgáltató felé is komoly adósságot halmozott fel, ami miatt az elektromosságot is ki akarták kapcsolni a lakásban.

Az Index információi szerint egy túsztárgyaló pszichológus 4 és fél órán keresztül tárgyalt az elkövetővel, de ő nem volt együttműködő.

Végül a férfi csapdába csalta a rendőröket, az előre benzinnel fellocsolt lakást felgyújtotta, és amikor a TEK-esek bementek, megnyitotta a gázpalackot vagy gázpalackokat.

A ház a robbantás után kigyulladt, de a tűzoltóknak sikerült hamar eloltani. A detonációban 11-en megsérültek, mindannyian rendőrök vagy tűzoltók. A robbantásnak civil áldozata nincs.

Az Index információi szerint ez lehetett az első alkalom a 2010-es fennállás óta, hogy a TEK egyik munkatársa életét veszítette egy akció során.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Sokkoló videó: villám csapott két strandolóba, mindketten meghaltak
Többen fürdőztek a mexikói strandon, amikor lecsapott a vihar. Egy nős és egy férfi nem tudott időben elmenekülni.

Link másolása

Már több mint egymillióan látták azt a felvételt a közösségi médiában, ami egy különösen szerencsétlen tragédiát rögzített.

Mexikó Michoacán államának tengerpartján többen fürdőztek, amikor vihar érkezett a térségbe. Az emberek menekülni kezdtek, ketten azonban szerencsétlenül jártak:

mindkettejükbe ugyanaz a villám csapott bele.

A videón egy hatalmas villanás látszik és a hozzá tartozó csattanás hallatszik. Információk szerint egy nő a helyszínen meghalt, míg egy szintén szerencsétlenül járt férfi a kórházba szállítás után veszítette életét. Egyikük turista volt, a másikuk függőágyakat árusított a parton. Rajtuk kívül egy ember súlyos sérüléseket szenvedett.

Az Egyesült Államok Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatala szerint tévhit, hogy egy villám nem csaphat be kétszer ugyanarra a helyre. Valójában igen gyakori, hogy egy villámcsapás ugyanazt a helyet érinti gyors egymásutánban.

(Daily Star)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Rengeteg rendőr, tűzoltók, mentők, TEK-esek – Videó az esztergomi robbantás helyszínéről
Nagyon hosszan tartott a helyszínelés a háznál, ahol a tragédia történt. Egyre több részlet derül ki a robbantás körülményeiről.

Link másolása

A robbantó és egy TEK-es munkatárs is meghalt, amikor szerda este Esztergom Búbánatvölgy városrészében egy zavart férfi felrobbantott egy benzinnek körbelocsolt gázpalackot – éppen akkor, amikor a fenyegetőzése miatt a hatóságok behatoltak a házába. 11-en megsérültek a robbantásban.

A helyszínelés egész éjjel tartott. A ház környékén rengeteg rendőrautó volt, a TEK-esek is nagy erőkkel vonultak ki. A helyszínre érkezett Pintér Sándor belügyminiszter és Hajdú János a TEK főigazgatója is.

Ezen kívül számos mentő és tűzoltó is dolgozott a háznál, ami rövid időre ki is gyulladt a robbanás után.

Videó a tragédia helyszínéről


Link másolása
KÖVESS MINKET: