KÉK HÍREK

Félszáz védett ragadozómadarat mérgeztek meg Turánál, ez minden idők legnagyobb hazai madármérgezése

Minden jel arra utal, hogy a ragadozó fajokat tudatosan akarták nagy területről teljesen kiirtani.

Link másolása

Több mint száz mérgezett csalétek és félszáz mérgezett állat, 96%-ban védett madár teteme került elő néhány nap alatt a turai Szent András Dombi Vadásztársaság működési területén - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

Az MME méreg- és tetemkereső kutyás egysége, a Duna Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) természetvédelmi őrszolgálata és önkéntesek segítségével

a múlt héten 101 mérgezett csalétket és 50 mérgezés miatt elpusztult állat tetemét találta meg Tura határában. Ez az eset minden idők legsúlyosabb szándékos ragadozó mérgezéses bűncselekménye Magyarországon, ami helyi ökológiai katasztrófát is okozhatott volna, ha a természetvédelmi szervezetek nem reagálnak azonnal.

A helyszínelés során talált bizonyítékok és az elpusztult madarak tünetei arra utalnak, hogy az elkövetők erős idegméreggel kezelték a csalétkeket, amelyeket hatalmas számban helyeztek el a területen. Ezek a mérgezett csalétkek nem kizárólag a ragadozómadarakra és dúvadakra jelentenek veszélyt, hanem bármilyen állatra és az emberre is.

Az MME kéri, hogy aki gyanús húsdarabokat, tyúktojásokat vagy nagyobb számú elpusztult állatot észlel a szabadban, semmiféleképpen ne nyúljon ezekhez és azonnal értesítse a hatóságokat.

A közlemény szerint a módszer és a kivitelezés egyaránt arra utal, hogy az elkövetők nagy területről próbálták teljesen kiirtani a ragadozó fajokat. A mérgezéses esetek hatalmas természetvédelmi veszélyét jelzi, hogy függetlenül attól, hogy mi lehetett a mérgezések eredeti célpontja, az áldozatok 96%-át védett vagy fokozottan védett madárfajok tették ki. A 44 elpusztított védett barna rétihéja, két egerészölyv, két erdei pityer és két róka teteme mellett egy még életben lévő mérgezett, fokozottan védett hamvas rétihéját sikerült a terepi helyszínelés során megtalálni. A gyors állatorvosi beavatkozásnak köszönhetően sikerült stabilizálni a madár állapotát, de továbbra is kezelés alatt áll és kérdéses, hogy teljesen felépül és elengedhető lesz-e.

Az MME méreg- és tetemkereső kutyás egysége, a DINPI és az önkéntesek az utóbbi napokban gőzerővel dolgoztak azon, hogy a mérgezett csalétkeket és a tetemeket is minél gyorsabban begyűjtsék, gátat szabva a további értelmetlen pusztításnak és a közvetlen életveszélynek. A terület közelében fészkelő parlagisas-pár eddig csodával határos módon eddig túlélte a mérgezést, de továbbra is nagy a kockázata, hogy a madarak rátalálnak egy eddig fel nem fedezett mérgezett csalétekre vagy a mérgezés miatt elpusztult más állatra. A szakemberek továbbra is folytatják a terület folyamatos és alapos ellenőrzését.

A rendőrségi helyszínelést követően az ügyben ismeretlen tettes ellen indult nyomozás. Szeretnénk kérni a lakosság segítségét is, hogy amennyiben információval rendelkeznek az esettel kapcsolatban, haladéktalanul értesítsék a rendőrséget.

(via Telex)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Gázolajos rongyot tömött a szájába és vontatókötéllel egy gerendához kötözött egy 12 éves fiút a nevelőapja
Ferike az egyik osztálytársa családjához szaladt segítséget kérni. A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Fotó: RTL - szmo.hu
2023. november 27.


Link másolása

Gázolajos rongyot tömött a szájába és vontatókötéllel egy gerendához kötözte a csuklójánál fogva büntetésül a nevelőapja - ezt állítja egy 12 éves dombrádi fiú az RTL Híradó beszámolója szerint.

A fiú az egyik osztálytársa családjához szaladt segítséget kérni, miután több órás küzdelem után kiszabadult.

A hozzátartozók úgy tudják a fiútól, hogy nevelőapja azért tehette ezt, mert elvett ezer forintot a felnőttek pénztárcájából, miután az édesanyja nem adott neki pénzt ennivalóra.

A 12 éves fiú ezután bement a helyi zöldségeshez, ahol élelmiszert vásárolt magának, az anyja ezt azonban elmondta a nevelőapának, aki a vontatókötéllel úgy kifeszítette a fiút a gerendához, hogy csak a lábujja ért le. A fiú nagymamája és nagynénje szerint nincs okuk kételkedni Ferike szavaiban, valódi rémületet láttak rajta.

Az RTL stábja megkereste a nevelőapát is, ő azonban nem akart nyilatkozni. A fiú vér szerinti apja azonban feljelentést tett az eset miatt a rendőrségen. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőrfőkapitányság 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének büntette miatt rendelt el nyomozást. Gyanúsítottat egyelőre nem hallgattak ki az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Mellkason szúrta nevelőjét az eminens diáklány, mert rajtakapták egy fiúval a kollégiumi szobájában
A nagyváradi középiskola pedagógusát azonnal meg kellett műteni. Az iskola közösségét sokkolta az eset.

Link másolása

Mellkason szúrta nevelőjét egy diáklány hétfőn egy nagyváradi iskolában, a pedagógust meg kellett műteni - közölte Horea Abrudan Bihar megyei főtanfelügyelő az Agerpres román hírügynökséggel.

Az incidens a Traian Vuia Műszaki Szakközépiskolában történt hétfőn reggel 9 óra körül, a rendőrséget a 112-es sürgősségi hívószámon riasztották. Az ügyben vizsgálat indult.

A nevelőt szúrt sebbel szállították a megyei sürgősségi kórházba, ahol megműtötték. Amikor bevitték a sürgősségi osztályra, eszméleténél volt és együttműködött az orvosokkal - nyilatkozta a sajtónak Hadrian Borcea, a kórház sürgősségi osztályának vezetője.

A főtanfelügyelő közölte, hogy az elkövető egy tizedik osztályos diáklány, aki eminens tanuló, érdemösztöndíjat is kap, és korábban nem észleltek nála magatartási problémákat.

A 16 éves vidéki lány a nagyváradi középiskola kollégiumában lakik.

Alina Coste iskolaigazgató a Bihon hírportálnak elmondta:

a konfliktus előzménye, hogy a nevelő előző este villanyoltáskor egy fiút talált a lány kollégiumi szobájában, amiért megrótta.

A helyi sajtó szerint az incidens ennek a folyománya, az egyik igazgatóhelyettes irodájában történt, ahova a lányt és édesanyját behívatták az előző esti kihágás miatt. A diáklány ekkor szúrta meg az őt szembesítő pedagógust.

A lány a rendőrségnek azt mondta, a kést otthonról, a Bihar megyei Mezőörményes (Urmenis) községből vitte be az iskolába.

Az igazgató szerint az iskola tanulóit és pedagógusait sokkolta az eset, a tanfelügyelőség szakemberek bevonásával segít nekik feldolgozni a történteket.

(Forrás: MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Öt perc alatt 24 autós nem állt meg, 3-an csak lassítottak a bickliút előtti stoptáblánál, amit egy halálos gázolás miatt rakták ki
A helyszínen még virágok és mécsesek emlékeztetnek a tragédiára, melyben egy szabályosan közlekedő kerékpárost gázoltak el.

Link másolása

Megdöbbentő videót készített a Magyar Kerékpárosklub Észak-budai Területi Szervezet, melyet a közösségük oldalukon osztottak meg. Egy kereszteződésben, ahol nyáron gázoltak el egy vétlen, szabályosan közlekedő kerékpárost, nemrégiben stoptáblát helyeztek ki.

A kerékpárosklub most azt nézte meg, hogy az Árpád híd egyik lehajójánál öt perc alatt hány autós veszi figyelembe a közlekedési táblát, és áll meg a kerékpáros út előtt.

A felvétel szerint

öt perc alatt 24 autós lassítás nélkül hajtott át az útnak ezen a szakaszán, hárman voltak, akik lelassítva gurultak át, és csak egy autós volt, aki megállt, igaz akkor éppen jött egy kerékpáros.

A közzétett videó mellett a bejegyzésben felhívták a figyelmet arra:

"ÁLLJ! Elsőbbségadás kötelező tábla azt jelzi, hogy az útkereszteződésnél – a megállás helyét jelző útburkolati jel előtt, ilyen útburkolati jel hiányában az útkereszteződésbe való behaladás előtt – meg kell állni, és az a) pontban említett úton érkező jármű részére elsőbbséget kell adni.

Tehát, ha az útkereszteződésben csak STOP tábla van kihelyezve, akkor az útkereszteződésbe való behaladás előtt kell megállni. Ha az útkereszteződésben STOP tábla és útburkolati jel is van, akkor az útburkolati jel előtt kell megállni."

VIDEÓ: A táblánál


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Fagyási sérülésekkel a lábán küldték óvodába a gyereküket a kegyetlen szülők
A szülők mindhárom kiskorú gyereküket súlyosan elhanyagolták, a kicsiket tavaly novemberben emelték ki a családból. A pár ellen most vádat emeltek.

Link másolása

Kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a Győri Járási Ügyészség egy párral szemben, akik súlyosan elhanyagolták három kiskorú gyereküket. A legkisebb gyereket fagyási sérülésekkel a lábán küldték óvodába, a kicsi a nevére sem hallgatott.

Az ügyészség közleménye szerint a pár egy penészes, rendezetlen, testi épséget veszélyeztető ingatlan két szobájában lakott, a nő két nagykorú fiával, kiskorú lányával és két közös, kiskorú fiúkkal.

A gyerekek ápolatlanok voltak, a legkisebb pedig 2020 elején úgy ment óvodába, hogy mindkét lábfején fagyási sérülések voltak.

Nevére nem hallgatott, futni, egyenesen a hátán feküdni nem volt képes, és társai hátára mászva, beléjük harapva próbált velük kapcsolatot teremteni.

A kislány iskolai közösségbe való beilleszkedését jelentősen nehezítette ápolatlan megjelenése és a megtanult rossz problémamegoldó stratégiája is. Az is megviselte, hogy az egyik felnőtt bátyja bántalmazta, amivel szemben a szülei nem védték meg, az eseteket rájuk hagyták.

Az ügyészség szerint a szülők magatartása felszínes volt a hatóságokkal, ingatlanjukat pedig elárverezték, mert rosszul osztották be a családban élő három kereső személy fizetését. Ezután a család egy 30 négyzetméteres, lakhatásra alkalmatlan mellékhelyiségbe költözött.

A hatóságok tavaly novemberben ki is emelték a gyerekeket a családból.

„A szülők mindhárom gyermek értelmi, érzelmi, testi és lelki fejlődését is veszélyeztették” - írta közleményében az ügyészség.

Az ügyészség a vádlottakat három-három rendbeli kiskorú veszélyeztetésével, velük szemben hét és fél év szabadságvesztés is kiszabható.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Csornai Járásbíróság fogja meghozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: