HÍREK

Félmilliárdnyi uniós pénzt csaltak nógrádi halastavakkal – 5 percenként adtak ki fiktív számlát

A vállalkozó semmilyen engedéllyel nem rendelkezett halgazdálkodásra, és még csak vízjogi üzemeltetési engedélye sem volt.


Az Integritás Hatóság költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználásának gyanújával feljelentést tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV). A gyanú szerint három projekt kapcsán merültek fel súlyos visszaélések a Magyar Halgazdálkodási Operatív Programban (MAHOP), amelyek 487 millió forint uniós támogatást kaptak Nógrád vármegyében, Kazár és Mátraverebély községekben – közölte a hatóság. A támogatások kedvezményezettje egy budapesti egyéni vállalkozó, aki mindkét helyszínen rendelkezik telephellyel,

a támogatott projektek összértéke pedig elérte a 973 millió forintot.

A vizsgálatok során kiderült, hogy a vállalkozó 2018 és 2023 között nem rendelkezett engedéllyel halgazdálkodási tevékenységre, és ilyen jogot a Nébih nyilvántartása szerint sosem szerzett. A hatóság megállapította, hogy korábbi számlákkal próbálta igazolni a halászati tevékenységet, miközben vízjogi üzemeltetési engedélye sem volt, így végső soron jogosulatlanul vett fel uniós támogatást.

További részletek szerint a vállalkozó nem lett volna jogosult a 117 millió forint értékű gépbeszerzési támogatásra sem, mivel a pályázati feltételekben előírt 20-200 hektáros halastavak helyett csupán jóval kisebb területen folytatott tevékenységet.

A hatóság arra is rámutatott, hogy a vállalkozó vélhetően valótlan gazdasági eseményekről szóló dokumentumokkal – például fiktív számlákkal – próbálta alátámasztani a projekt elvárt mutatóit. Példaként említik, hogy a kedvezményezett halértékesítési bizonylatokkal igyekezett bizonyítani a halgazdasági működését, de a NAV szerint az öt éves időszakban csak 2023. december 15. és 23. között állított ki nyugtákat. Összesen 704 darab nyugtát adott ki, 17 421 467 forint értékben, ami naponta átlagosan 4 perc 46 másodpercenkénti nyugtaadást jelentett. Ez az összeg viszont eltörpül a támogatási kérelemben bemutatott számlák értéke mellett.

Mindezek miatt a hatóság fiktív számlakibocsátás és költségvetési csalás gyanújával feljelentést tett.

A vizsgálat során összeférhetetlenség is felmerült:

az ajánlattevők és szállítók közül több nem volt független a kedvezményezettől, de mégis 623 millió forint értékű számlát állítottak ki, amelynek fele uniós támogatás.

Ez a projektek során elszámolható közel 900 millió forintos költségnek majdnem a 70 százalékát teszi ki.

Az Integritás Hatóság szerint emellett felmerült a kettős finanszírozás gyanúja is: két támogatott projektben nem volt egyértelmű, hogyan osztották fel a feladatokat a halastó-kivitelezési szerződések alapján, és úgy tűnik, a kivitelezők megfelelő kapacitásokkal sem rendelkeztek a szerződések teljesítéséhez.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megrázó felvételek kerültek nyilvánosságra a szolnoki befogadó otthonról: kikötözték, molesztálták és bántalmazták a gyerekeket
Az RTL házon kívül című műsorában feltárták, hogy milyen borzalmas körülmények között szállásolták el a gyerekeket, akik közül nem egyet szexuális bántalmazás is ért.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. augusztus 18.



Másfél éves kisfiú kendővel a radiátorhoz kötve, egy ötéves gyerek csuklója megvagdosva, koszos matracokon alvó tinédzserek, berúgott üvegajtók - ilyen felvételeket közölt a szolnoki befogadó otthonból az RTL vasárnap.

A Házon kívül riportja szerint az intézmény a megyében élő családokból kiemelt, gyakran bántalmazott vagy elhanyagolt gyerekeket fogadja, viszont a fiatalok a látottak alapján talán még rosszabb helyzetbe is kerülnek.

Volt lakók és dolgozók is azt állítják, hogy egyes felügyelők ittasan bántalmazták a gyerekeket, kislányokat zaklattak szexuálisan, de a vezetőség jelzések ellenére eltussolta ezeket az ügyeket.

„Mentem volna a szobámban, és akkor magához ölelt és elkezdte fogdosni a melleim. Próbáltam ellökni magamtól, de nem engedett”

– mondta egy fiatal lány, aki két hónapot töltött Szolnokon, miután saját kérésére állami gondozásba került.

A lány azt mondja, sokszor bántották korábban, ezért is szökött meg otthonról, de a befogadó otthonról a mai napig rémálmai vannak.

Magyar Péter a Facebookon reagált a riportra. Mint írta, a beszámoló döbbenetes, ahogy annak lehetősége is, hogy a bántalmazások és visszaélések ellen fellépő gondozókat elhallgattatták vagy ellehetetlenítették.

A gyermekvédelem vezetői és az Orbán-kormány felelősei nyaralnak és hallgatnak. Elég volt! Oszd meg, hogy a tízmilliárdos jachtokon nyaraló miniszterekhez is eljusson!

- fűzte hozzá a TISZA Párt elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Fotók: Kapu Tibor 8 hónap után hazaérkezett Magyarországra
A magyar űrhajóst szállító repülőgép nem sokkal 11 óra után gördült be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.


Hétfő délelőtt hazaérkezett Kapu Tibor, Magyarország második kutatóűrhajósa.

A Tibort szállító repülőgép nem sokkal 11 óra után gördült be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Az űrhajóst családja mellett Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, Farkas Bertalan űrhajós, valamint Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó fogadta a reptéren.

A magyar űrhajós utoljára 8 hónapja volt Magyarországon, a felkészülés szünetében.

Az Axiom-4 küldetés négyfős legénysége, köztük Kapu Tiborral, 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, ahol több mint 60 kísérletet végeztek el. A Dragon űrkapszula július 15-én több mint 260 kilogrammnyi rakománnyal tért vissza, benne a NASA hardverével és a küldetés során végzett kísérletek adataival.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Itt nézheted élőben, ahogy Kapu Tibor hazaérkezik Magyarországra
Hosszú idő után végre ismét itthon Kapu Tibor. A magyar űrhajós hétfő délelőtt érkezik Magyarországra.


Augusztus 18-án, hétfőn hazatér Magyarországra Kapu Tibor.

A magyar űrhajós 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson az Axiom–4 küldetés tagjaként, ezalatt több mint 60 kísérletet hajtott végre.

A Dragon űrkapszula július 15-én landolt, fedélzetén több mint 260 kilogramm rakománnyal, köztük a NASA hardverével és a küldetés során végzett kísérletek adataival.

Kapu Tibor földet érését követő rehabilitációja Houstonban zajlott, amelyet a Semmelweis Egyetem szakemberei személyesen felügyeltek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lemondott a fideszes polgármester, függetlenként indult újra, de elvesztette az időközi választást Cégénydányádon
A fideszesként lemondott, majd függetlenként újraindult vezető alulmaradt a szabolcsi községben vasárnap tartott időközi választáson. A kihívója több mint magabiztos előnnyel verte.


A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Cégénydányádon vasárnap tartott időközi önkormányzati választáson Károly Lászlót választották meg polgármesternek a helyiek – közölte a Nemzeti Választási Iroda hétfőn.

A voksolásra a települést 2010 óta a Fidesz-KDNP színeiben vezető Kelemen Róbert lemondása miatt volt szükség. A korábbi polgármester az MTI szerint már nem fideszesként, hanem függetlenként indult újra az időközi választáson, ám csak 171 szavazatot (43,07%) kapott, míg a kihívója, a független Károly László 226 voksot (56,93%) szerzett.

A névjegyzékben szereplő 523 választópolgár közül 403-an jelentek meg az urnáknál, és 397 érvényes szavazatot adtak le.

A Fehérgyarmathoz közeli községben vasárnap képviselő-választást is tartottak, mert az előző testületben a képviselők száma a működéshez szükséges létszám alá csökkent. A négy képviselői helyért kilenc független jelölt indult, közülük Szilágyi Gábor, Károly Dániel, Bíró Bertalan és Biró István szerzett mandátumot.


Link másolása
KÖVESS MINKET: