KÉK HÍREK
A Rovatból

Felfüggesztett börtönt kér az ügyészség Varju László DK-s képviselőre az MTVA székházában történt lökdösődés miatt

1 év 10 hónapot kérnének a honatyára, aki több képviselőtársával együtt 2018 decemberében ment be a székházba, és ott összetűzésbe került a biztonságiakkal.

Link másolása

Kedden az MTVA épületében dolgozó fegyveres biztonsági őrök és az ott dolgozók meghallgatásával folytatódott a Fővárosi Törvényszéken Varju László büntetőpere – írja a 24.hu.

A tárgyaláson kiderült, hogy a 2018 decemberében a köztévénél történt dulakodásban a vád szerint súlyos sérüléseket szenvedett biztonsági őr mellett 3-4 másik őr is megsérült.

A DK-s képviselőt súlyos testi sértéssel és garázdasággal vádolják, de az ellene folyó büntetőeljáráshoz csatoltak egy másik ügyet is, amelyben választás rendje elleni bűntett a vád.

Az ügyészség szerint ugyanis Varju a 2018-as országgyűlési választás előtt, az egyik budapesti egyéni választókerület országgyűlési képviselőjelöltjeként anyagi juttatást ígért egy független jelöltnek, hogy lépjen vissza a javára.

A garázdaság gyanúja akkor merült fel a képviselővel szemben, amikor 2018 decemberében több országgyűlési képviselő is bement az MTVA székházába, hogy beolvastassák öt pontból álló követelésüket. Az ügyészség szerint a biztonsági osztályvezető közölte, hogy a zárt, védett területekre nem lehet belépni, azonban a képviselők továbbra is az élő műsor helyszínére való beengedésüket követelték.

Az ügyészség szerint Varju László a stúdióba történő bejutás érdekében nekirontott a biztonsági szolgálatnak és dulakodás közben megszorította az egyik biztonsági őr vádliját.

Súlyos testi sértés miatt pedig azért kell felelnie a politikusnak, mert később a székház első emeletén be akart menni arra a folyosóra, ahonnan a vezérlőhelyiségek és a hírszerkesztőség ajtajai nyílnak. Többszöri felszólításra sem távozott onnan, majd az erőszakos ellenállása miatt testi kényszert alkalmaztak vele szemben. A vádhatóság szerint Varju továbbra is ellenszegült, a földre feküdt, elkapta és kihúzta egy biztonsági őr lábát, aki emiatt a földre esett és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A székházat védő egyik biztonsági őr a bíróságon azt mondta:

A képviselő úr kétszer is megpróbált belépni a stúdió területére és ezt akadályoztuk meg. Megpróbált bennünket félre tolni, és dulakodás történt a stúdió ajtaja előtt. Kiabált és lökdösődött, megfogtuk és megakadályoztuk a belépését.

A másodikként kihallgatott biztonsági őr azt mondta, hogy az őrparancsnoktól kapták az utasítást arra, hogy vonuljanak a 3-as és 4-es stúdió elé, s akadályozzák meg, hogy illetéktelen személyek jussanak a stúdióba. „A hármas stúdió előtt megtámadta a kollégámat és megszorította a lábát. Egy-két percig tartott ez a dulakodás. És a többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó befejezni ezt a magatartást” – tette hozzá.

Látszik, hogy ebben a szakmában megtermett urakról van szó. Én ennél sokkal többet nem tudok hozzátenni ahhoz, amit ők ott tettek. Bízom a bíróság bölcsességében, hogy amikor megnézi ezeket a felvételeket, akkor nem csak a józan ész, hanem az igazságra való törekvés alapján is megállapítja, hogy én nem okoztam senkinek semmi bajt

– tette hozzá mindezekhez maga Varju, akinek ügyvédje is nyilatkozott a 24.hu-nak. „A székházban hivatalos személy elleni erőszakot követtek el. Számos közfeladatot ellátó személy akadályozta az országgyűlési képviselők munkáját, és ennek során bántalmazták őket. Ők pedig jogos védelmi helyzetben voltak. Hat fegyveres biztonsági őrrel szemben, ha a földön fekvő képviselőt bántalmazzák, akkor azt gondolom, hogy az egy jogos védelmi helyzet” – mondta Hankó Faragó Miklós.

Az 1990-es rendszerváltás óta ez volt a legsúlyosabb támadás a szabadon választott Országgyűlés tagjaival szemben. Ahelyett, hogy a biztonsági őrök megvédték és segítették volna a képviselők munkáját, hatan-heten támadtak egy képviselőre, s erőszakot alkalmaztak velük szemben

– tette hozzá. Hankó Faragó árulta el azt is, hogy védencére 1 év 10 hónap letöltendő börtönt kértek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Patkány harapott véresre egy alvó csecsemőt egy ócsai házban
A szülők szerint a környékre hordják a szemetet, így nagyon sok a rágcsáló. A gyereket a mentők ellátták, de félő, hogy elveszik a családtól.

Link másolása

Néhány hónapos kisbabát harapdált meg egy patkány Ócsán – számolt be a Tények.

A szülők lefektették a kicsit, majd a 17 éves édesanya és 26 éves férje fürödni indultak. Később arra lettek figyelmesek, hogy a csecsemő nagyon keservesen sír: amikor bementek a kiságyhoz, akkor vették észre, hogy véres a kislány ruhája – mondta el a kislány anyukája.

„Hallottuk, hogy sírt a kislány, de nem úgy sírt, ahogy kellett volna. Egy másodperc alatt bent is voltunk nála, de már csak azt láttuk, hogy véres a kislány. Először azt hittük, az orra vérzik, de nem... Csak utána láttuk, hogy az állat mászik ki a kiságyból”

– nyilatkozta Az anyuka szerint a csecsemő bal keze sérült meg súlyosabban, de a fejét is megharapta az állat. A szülők azonnal mentőt hívtak, akik antibiotikumot adtak a kicsinek, mert a harapások nyoma be is gyulladt.

A csatornának Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője nyilatkozott az esettel kapcsolatban, aki kiemelte, hogy a csecsemőt a seb ellátása után stabil állapotban szállították kórházba.

A házat azóta lakhatatlanná nyilvánították, a fiatal szülők két kislányát pedig nevelőszülőkhöz vihetik. A fiatalok nagyon nehéz anyagi körülmények között nevelik a kicsiket. A család arra panaszkodik, hogy a környéken lakók a házhoz közel teszik le a szemetet, ezért a környéken nagyon sok a patkány.

Link másolása

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kizuhant az ablakon egy 98 éves néni a Ferenc körúton
Az asszony holtteste sokáig a járdán hevert egy fekete zsákkal letakarva. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.

Link másolása

Kiesett egy Ferenc körúti társasház negyedik emeletéről szerda este egy 98 éves nő, tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint a néni holtteste sokáig a járdán feküdt egy fekete zsákkal letakarva. A tragédia helyszínét rendőrségi szalaggal kerítették el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályától megtudták, hogy a rendőrök 18 óra 23 perckor kaptak bejelentést arról, hogy a fővárosi Ferenc körút egyik lakásának ablakából kizuhant egy nő, és meghalt.

A helyszíni szemlén idegenkezűségre, illetve bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel.

A BRFK közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúzott párja a hétvégi repülőtragédia áldozatától
Búcsúzó sorokat tett közzé a hétvégén Martonvásár és Ráckeresztúr között repülőbalesetben meghalt dr. Magyari József szerelme.

Link másolása

A Blikk idézi a gyászoló özvegy sorait:

Szomorú szívvel értesítelek Benneteket, hogy szeretett Társam, Petikém Édesapja, dr. Magyari József szombat délelőtt repülőgép-szerencsétlenségben, hirtelen elhunyt. Ebben a nehéz helyzetben csendre és nyugalomra van a családnak szüksége. Kérem, ezt tartsátok tiszteletben! A temetésről később küldök tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, Bessenyei Péter kisgépe

akkora erővel csapódott földbe, hogy munkagépekkel kellett kiásni az utasteret.

A baleset másik áldozata egy 26 éves férfi volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Felakasztva találták meg egy erdélyi település polgármesterét
A férfi ellen hivatali visszaélés gyanúja miatt bűnvádi eljárás volt folyamatban, ám az ügyben összeállított vádiratot a bíróság elutasította. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Link másolása

Kedd délután az otthonában holtan, felakasztva találtak rá egy erdélyi polgármesterre, írta meg a Maszol.

Valószínűleg Alvinc (Vințu de Jos) község polgármestere, Petre Ion Barbu az áldozat, akire az

otthonának egyik melléképületében felakasztva találtak rá kedd délután.

A hatóságok csak annyit közöltek, hogy egy 57 éves férfire holttestére találtak rá. A Fehér megyei rendőrség nyomoz az ügyben.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk