„Felfoghatatlan az a szenvedés, amit átélhetett” – megszólalt az iskolabuszban kínhalált halt Inez édesapja
Bocsánatot azóta sem kért senki a családtól. Az édesapa maga hívta fel a polgármestert, hogy megkérje, cserélje le azt az iskolabuszt, amiben meghalt a kislányuk, hogy ne lássa nap mint nap a család.
Júniusban életét vesztette az a kislány, akit véletlenül közel nyolc órára egy zárt kisbuszban hagytak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tomajmonostorán.
A Tiszaderzsen élő gyermeket egy nyár elejei napon reggel vették fel a 14-17 fő szállítására alkalmas buszra, hogy a tomajmonostorai oviba eljusson. Az alacsony létszám ellenére a kis Inez hiánya nem tűnt fel a rá felügyelőknek. Mivel aznap nagyon meleg volt, akár 50 fok is lehetett a buszban, amikor a nap a legerősebben tűzött.
A kislány ebben a pokoli hőségben töltött el nyolc órát. Délután már eszméletlen állapotban találtak rá, és a mentők legalább egy órát küzdöttek azért, hogy a kiszáradt, magatehetetlen gyerek állapotát stabilizálják.
A négyéves gyermek szervezete június 10-én, három nappal azután adta fel a harcot. A történtek óta először szólalt meg Rusvai Zoltán, a kínhalált halt kislány édesapja, aki a Blikknek adott interjút.
"Felőröltek bennünket az elmúlt hónapok. Nem tudjuk, de szerintem nem is lehet feldolgozni a történteket. Inez még mindig csak óvodás lenne. Előtte állt az egész élet..."
- nyilatkozta a lapnak a megtört édesapa, aki hozzátette, hogy az ügyük egyelőre nyomozati szakaszban van és most az orvosszakértői szakvéleményt várják.
Az apa elmondta, hogy párja minden reggel munka előtt kikísérte Inezt a buszhoz és onnantól, hogy felszállt a járműre, a sofőr felelt érte. Aznap T. István helyettesítette az állandó sofőrjüket, Imre bácsit. A történtek után a polgármester, Fazekas Szabolcs mindkét sofőr ellen indított belső vizsgálatot a helyettesítés tisztázása miatt.
"Nagyon furcsának tartom, hogy az önkormányzat felelősségét senki sem vizsgálta, holott azóta már van kísérő a buszokon, ahogy létszámellenőrzés is, és a gyerekeket az óvoda előtt várják. Úgy tűnik, ehhez az én lányom halála kellett".
- tette hozzá Rusvai Zoltán.
A tragédia napján Inezt reggel 7.30-kor vette fel a busz a településükön, Tiszaderzsen, hogy elvigye az óvodába, Tomajmonostorára.
"A páromnak délelőtt 10 óra körül Messengeren írt üzenetet az egyik óvónő, hogy a kislány nem érkezett meg. A mai napig nem értem, miért nem hívtak fel minket, két telefonszámot is megadtunk kapcsolattartásra. A páromét és az édesanyámét. Csak délután 3 órakor hívták az édesanyámat, miután Imre bácsi megtalálta Inezt. Mi azonnal rohantunk a helyszínre, ahol már az állapotát próbálták stabilizálni a mentők."
- emlékezett vissza a tragikus napra.
Az ok, ami miatt Inez a buszon maradhatott szerinte az volt, hogy azon a napon csak az iskola előtt állt meg a sofőr, majd ment is az önkormányzat melletti parkolóba, a kislány pedig türelmesen várt, mikor szállhat le az óvodánál. Annyi biztos, hogy azon a napon ő volt az egyetlen óvodás a buszon.
Bocsánatot azóta sem kért senki a családtól.
"A tomajmonostorai polgármestert még én hívtam fel és kértem meg, hogy cserélje le az iskolabuszt, ne lássa nap mint nap a család. Nem fogadtam el azt a magyarázatot, hogy a vonatot se vesszük le arról a vágányról, ahol kihajtott elé egy autó. Végül sikerült elérni, hogy Tiszaderzs felé nem közlekedik az a busz, amiben Inezt vitték."
- mondta el a Blikknek az édesapa.
Júniusban életét vesztette az a kislány, akit véletlenül közel nyolc órára egy zárt kisbuszban hagytak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tomajmonostorán.
A Tiszaderzsen élő gyermeket egy nyár elejei napon reggel vették fel a 14-17 fő szállítására alkalmas buszra, hogy a tomajmonostorai oviba eljusson. Az alacsony létszám ellenére a kis Inez hiánya nem tűnt fel a rá felügyelőknek. Mivel aznap nagyon meleg volt, akár 50 fok is lehetett a buszban, amikor a nap a legerősebben tűzött.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A győri tragédia előtti utolsó telefonhívás: összeroppant a halálra gázolt Ilona néni barátnője
Összetört szívvel gyászolja Zsarkó Antalné Éva a legjobb barátnőjét, akivel a tragédia előtt még vidáman beszélgettek. Pénteken még arról volt szó, hogy Ilona néni szombaton hazaér, de már sosem érkezett meg.
Egy pillanat alatt lett gyász a Valentin-napi készülődésből: egy 33 éves sofőr Aston Martinja megpördült Győr belvárosában február 14-én, és a buszmegállóban halálra gázolta a 76 éves Ilona nénit. A férfit napokkal később kiengedték az őrizetből, és bűnügyi felügyelet alá helyezték – a döntés közfelháborodást keltett.
Képtelen feldolgozni a történteket Zsarkó Antalné Éva, az áldozat legjobb barátnője, aki a tragédia előtt még beszélt telefonon Ilonával - írta a Blikk. A 76 éves asszony Szil településen élt a fiával, de gyakran látogatta a testvérét Győrben.
„Nagyon jóban voltunk, hét éve költöztek a faluba Kőszegről a fiával, és azóta tartott a kapcsolatunk. Egyből közel kerültünk egymáshoz, megtaláltuk a közös hangot. Akkoriban segített a férjem a költözésüknél, de utána is megmaradt ez a barátság. Rendkívül jószívű, nagyon intelligens, aranyos teremtés volt szegény”
– emlékezett vissza a barátnő. Az utolsó beszélgetésükkor Ilona néni még arról beszélt, hogy szombaton délben hazaér.
„Felhívott, hogy szombaton délben már itthon lesz, de – sajnos – nem érkezett meg többé. Két fia van, az egyik vele él, a másik pedig Ausztriában, ahol van már két unokája is. Szívszorító volt látni, hogy a baleset után egy kifestő hevert a földön, amit nekik vásárolhatott.”
A baleset szombat reggel történt a győri Szent István úton. Miután a lámpa zöldre váltott, a 33 éves Cs. Dávid olyan hirtelen gyorsításba kezdett a sportkocsival, hogy elvesztette az uralmát a jármű felett. A kocsi átsodródott a szemközti sávokba, megpördült, majd a járdára csapódott, ahol oszlopoknak, jelzőtáblának, épületnek és padoknak ütközött, végül visszalökődött az úttestre. A jármű jobb oldala csapódott az éppen a padon ülő asszony testébe. A sofőr és a mellette utazó, várandós élettársa könnyebb sérülésekkel megúszták a balesetet; az ETO Parkba tartottak Valentin-napi reggelire.
Cs. Dávidot és élettársát hétfőn engedték ki a kórházból, a férfit kedden pedig megbilincselve vezették a Győri Járásbíróság elé. A bíróság nem rendelte el a letartóztatását, csupán bűnügyi felügyeletet írt elő, ami azt jelenti, hogy a férfi nem hagyhatja el Győr területét, és nyomkövetőt kell viselnie. A folyosón az újságíróknak lehajtott fejjel csak ennyit mondott: „Sajnálok mindent, ami történt. Őszinte részvétem a családnak.”
A rendőrség halálos közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt folytatja a nyomozást, amelynek során szakértők vizsgálják majd a jármű állapotát és a baleset pontos körülményeit.
Egy pillanat alatt lett gyász a Valentin-napi készülődésből: egy 33 éves sofőr Aston Martinja megpördült Győr belvárosában február 14-én, és a buszmegállóban halálra gázolta a 76 éves Ilona nénit. A férfit napokkal később kiengedték az őrizetből, és bűnügyi felügyelet alá helyezték – a döntés közfelháborodást keltett.
Képtelen feldolgozni a történteket Zsarkó Antalné Éva, az áldozat legjobb barátnője, aki a tragédia előtt még beszélt telefonon Ilonával - írta a Blikk. A 76 éves asszony Szil településen élt a fiával, de gyakran látogatta a testvérét Győrben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elfogatóparancsot adtak ki a „Tenerife úrnője”-ként ismert magyar TikTok-sztár ellen
Jamrik-Pordány Brigitta már nem először kerül fel a rendőrség körözési listájára. Most kiskorú veszélyeztetése miatt keresik, felkutatásához a lakosság segítségét kérték.
Elfogatóparancsot adtak ki Jamrik-Pordány Brigitta, a közösségi médiában „Tenerife úrnője”-ként ismert magyar TikTok-sztár ellen, miután a hatóságok kiskorú veszélyeztetése miatt keresik. A 38 éves nő évek óta Tenerifén él, innen ered a közösségi médiában használt neve is.
A Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja még 2025. június 17-én rendelte el a körözést, ám nő felkutatására tett eddigi intézkedések nem vezettek eredményre, ezért most a lakosság segítségét kérik.
A népszerű TikTok-tartalomgyártó nem először kerül a hatóságok látókörébe; korábban internetes agresszió miatt is felkerült már a rendőrség körözési listájára – írja a Blikk.
Most a Budapesti XXI. Kerületi Rendőrkapitányság folytat eljárást Jamrik-Pordány Brigitta felkutatására. A rendőrség kéri, hogy aki a nő hollétével vagy tartózkodási helyével kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a XXI. kerületi kapitányságon (1211 Budapest, Szent Imre tér 23.), vagy hívja a +36 (1) 427-4600-as telefonszámot. Bejelentést lehet tenni a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon is.
Elfogatóparancsot adtak ki Jamrik-Pordány Brigitta, a közösségi médiában „Tenerife úrnője”-ként ismert magyar TikTok-sztár ellen, miután a hatóságok kiskorú veszélyeztetése miatt keresik. A 38 éves nő évek óta Tenerifén él, innen ered a közösségi médiában használt neve is.
A Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja még 2025. június 17-én rendelte el a körözést, ám nő felkutatására tett eddigi intézkedések nem vezettek eredményre, ezért most a lakosság segítségét kérik.
A népszerű TikTok-tartalomgyártó nem először kerül a hatóságok látókörébe; korábban internetes agresszió miatt is felkerült már a rendőrség körözési listájára – írja a Blikk.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Hatalmas krízishelyzet lehet” – füstölt mindenfelől az épület a debreceni Semcorp-gyárnál, beindult a beépített oltórendszer
A helyszínre legalább 6-8 tűzoltóautó, valamint több rendőrségi és mentőegység is kivonult. A részlegen 56 ember dolgozott, ők épségben elhagyták az épületet. A kínai akkumulátorfólia-gyár korábban 13 milliárd forint támogatást kapott a magyar kormánytól.
Rendkívüli helyzet alakult ki a Semcorp nevű kínai akkumulátorfólia-gyár debreceni telephelyénél február 18-án este, miután az épületet több irányból füst borította be – írta a 24.hu. A helyszínre legalább 6-8 tűzoltóautó, valamint több rendőrségi és mentőegység is kivonult.
„Hatalmas krízishelyzet lehet, legalább 6-8 tűzoltóautó, több rendőr és mentőautó is áll a gyár körül. És füstöl mindenfelől az épület”
– számolt be a helyszínről egy Facebook-videóban Tompa Enikő, a Tisza Párt Hajdú-Bihar vármegyei képviselőjelöltje.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a gyár egyik részlegében eddig tisztázatlan okból beindult a beépített oltórendszer, amely habot bocsátott ki. Papp-Kunkli Nóra, a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a haon.hu megkeresésére elmondta: „Egyelőre annyi tudható, hogy a gyár egyik részlegében beindult az oltórendszer. A részlegen 56 ember dolgozott, ők épségben elhagyták az épületet.” A kiérkező tűzoltóegységeknek nem kellett beavatkozniuk, a hatóságok vizsgálják a rendszer beindulásának okát.
A kínai akkumulátorfólia-gyár korábban 13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott a magyar kormánytól a debreceni gyárépítéshez. A cég körül már korábban is voltak problémák: a tulajdonosok Kínában házi őrizetbe kerültek, mert a gyanú szerint titokban külföldre akarták vinni a vállalat tőkéjét. Tavaly júniusban a környezetvédelmi hatóság azonnali hatállyal felfüggesztette a gyár hét pontforrásának próbaüzemét, miután azok a megengedett kibocsátási határérték fölé mentek.
Rendkívüli helyzet alakult ki a Semcorp nevű kínai akkumulátorfólia-gyár debreceni telephelyénél február 18-án este, miután az épületet több irányból füst borította be – írta a 24.hu. A helyszínre legalább 6-8 tűzoltóautó, valamint több rendőrségi és mentőegység is kivonult.
„Hatalmas krízishelyzet lehet, legalább 6-8 tűzoltóautó, több rendőr és mentőautó is áll a gyár körül. És füstöl mindenfelől az épület”
– számolt be a helyszínről egy Facebook-videóban Tompa Enikő, a Tisza Párt Hajdú-Bihar vármegyei képviselőjelöltje.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Döbbenetes videó: anyja karjai közül próbáltak elrabolni egy gyereket egy olaszországi boltban, a kislány súlyosan megsérült
Egy 46 éves, román állampolgárságú férfi kapta fel a másfél éves gyereket, amikor a kislány a szüleivel együtt lépett volna ki a bergamói szupermarketből. Az apa és több vásárló leteperte a földre a támadót, akit aztán a rendőrök letartóztattak.
Minden szülő rémálmát élte át egy anya és egy apa Olaszországban, amikor egy szupermarketből kilépve megpróbálták elrabolni a gyereküket.
Az ijesztő eset Bergamóban, az Esselunga üzletben történt múlt szombaton délután. Egy, a bejáratnál elhelyezett biztonsági kamera rögzített, az olasz állami rendőrség pedig nyilvánosságra hozta a felvételt.
A videón látszik, ahogy az anya kézen fogva sétálna ki a boltból a kislányával, amikor egy férfi hirtelen kiragadja egy anya kezéből a másfél éves gyereket, és megpróbálja magával vinni. Az anya elkeseredetten kapaszkodik a gyermekébe, miközben a bevásárlókocsit toló apa és több vásárló másodpercek alatt a támadóra veti magát.
A dulakodásban a gyermek bal combcsontja eltört, és bírósági források szerint a jobb sípcsontja is megsérült; legalább egy hónapos gyógyulás vár rá.
Az apának és a többi vásárlónak sikerült a földre tepernie a támadót, akit a kiérkező rendőrök a helyszínen letartóztattak.
„Láttam, hogy a lányom veszélyben van, és azonnal ugrottam – ilyen pillanatokban nem gondolkodik az ember”
– nyilatkozta a kislány édesapja.
A gyanúsítottat a helyi sajtó Emil Mortu néven azonosította. A 46 éves, román állampolgárságú férfi hajléktalanként él a városban, olaszországi előélete tiszta. A bíróság szerdán megerősítette előzetes letartóztatását, kiskorú sérelmére elkövetett emberrablás kísérletével és súlyos testi sértéssel gyanúsítják. A nyomozási bírónak azt mondta, nem tudta eldönteni, hogy egy kislányt vagy egy "plüsst" próbál elrabolni. Védője pszichiátriai szakértői vizsgálatot kezdeményezett.
A történtek heves politikai reakciókat váltottak ki. Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes a zéró tolerancia azonnali alkalmazását sürgette, míg Bergamo polgármestere, Elena Carnevali az ügy rendkívüli súlyossága mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy az a „társadalmi törékenység és lecsúszás” tágabb kontextusába illeszkedik, ami azonban szerinte semmilyen körülmények között nem fordulhat át bűncselekményekbe.