KÉK HÍREK
A Rovatból

Fékezés nélkül csapódott a szalagkorlátnak egy gyerekeket szállító kisbusz az M7-esen – videó

A szemtanú szerint elaludhatott a sofőr, de ő később azt mondta, hogy hirtelen elindult busz baloldala, amit nem tudott korrigálni.

Link másolása

Döbbenetes balesetet rögzített a Bp-i Autósok Közösségének egyik olvasója szombaton délután az M7-es autópálya tárnoki felhajtójánál.

A videón látható, ahogy a sofőr egy fehér kisbusz mögött halad, amit elkezd előzni a belső sávban,

a busz azonban váratlanul felé sodródott.

A felvétel készítője először azt gondolta, hogy a busz is előzésbe kezdett, de az nem indexelt és nem is haladt előtte senki. A jármű aztán fékezés nélkül nekiment a szalagkorlátnak. Szerencsére a sofőr kontrollálni tudta az ütközés után a buszt, majd kihúzódott és megállt a leállósávban.

A felvételt készítő autós is megállt mögötte, hogy segítsenek, de kiderült, hogy nem sérült meg senki. Később azt is megtudták, hogy

a busz vízilabdázó tinédzserekkel volt tele,

akik aludhattak az ütközés alatt, mert a felvételt készítő sofőrtől érdeklődtek utólag, hogy mi történt.

„Valószínűleg a sofőr elaludhatott, bár ő azt mondta nekem, hogy hirtelen elindult a busz bal oldala és nem tudott korrigálni” - írta a videóhoz az autós.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Holtan találták meg a 14 éves brit kislányt a szülei, miután dezodorral fújta be a takaróját
Giorgia Green autista volt, az anyja dezodorának illata megnyugtatta. A szülei most azt szeretnék elérni, hogy a gyártók pontosabban hívják fel a figyelmet a veszélyekre a termékeik csomagolásán.

Link másolása

Meghalt egy 14 éves brit lány, miután aeroszolos dezodort lélegzett be - írja a BBC. A szülők most azt szeretnék elérni, hogy a gyártók egyértelmű üzenettel hívják fel a figyelmet a csomagoláson a termékeik veszélyeire.

Giorgia Greent a szülei tavaly május 11-én holtan találták a szobájában. A gyerek apja, Paul Green a lapnak elmondta, hogy

a kislány autista volt, az anyja dezodorának illata azonban megnyugtatta, így szerette vele befújni a takaróját, amivel aztán beburkolta magát.

A halottkém vizsgálata szerint Giorgia halálát szívmegállás okozta, és ez összefüggésben volt a belélegzett dezodorral.

A szülők most adományokat gyűjtenek, hogy felhívják a figyelmet az aeroszolok belélegzésének veszélyeire, hogy a tragédia ne ismétlődhessen meg. A Mirror szerint már több mint 4000 fontot gyűjtöttek össze a JustGiving nevű adománygyűjtő oldalon.

„Az emberek nem tudják, milyen veszélyes lehet ezeknek a dezodoroknak a tartalma. Szeretnénk, hogy senki másnak ne kelljen keresztülmennie azon, amit mi átéltünk. Nem akarjuk, hogy a lányunk halála hiábavaló legyen”

- mondták a szülök a lapnak.

A dobozokon jelenleg egy olyan figyelmeztetés szerepel, amely szerint a dezodorok „visszaélésszerű használata” halált okozhat. Ezzel azonban arra utalnak, amikor valaki a kábító hatása miatt lélegzi be ezeket a szereket. Giorgia szülei azonban azt szeretnék elérni, hogy pontosítsák ezt a figyelmeztetést, és a címkékre az kerüljön fel, hogy a belélegzésük „azonnali halált” okozhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
„Ki a gyilkosokkal a kórházakból!” – százak tüntettek egy 15 éves lány halála miatt Szatmárnémetiben
Légzési nehézségekkel jelentkezett a romániai kórház sürgősségi osztályán, de vizsgálat közben kétszer is leállt a szíve. Szülei nem akarják elfogadni a történteket, és orvosi műhibára gyanakszanak.
MTI - szmo.hu
2023. január 27.


Link másolása

Több százan tüntettek csütörtökön este Szatmárnémetiben a megyei sürgősségi kórház épülete előtt egy 15 éves lány egy héttel korábbi hirtelen halála miatt - számolt be az Agerpres román hírügynökség.

Az emberek a kórház sürgősségi részlegének bejárata előtti parkban gyűltek össze, ahol gyertyákat és virágokat helyeztek el az elhunyt arcképe előtt. Utána eltorlaszolták a kórházhoz vezető utat és igazságtételt követeltek. "Ki a gyilkosokkal a kórházakból!" - skandálták, és a lányt ellátó orvos lemondását követelték.

A 15 éves lány január 18-án légzési nehézségekkel jelentkezett a szatmárnémeti megyei kórház sürgősségi osztályán, de vizsgálat közben kétszer is leállt a szíve. Második alkalommal már nem tudták újjáéleszteni az orvosok.

Szülei nem akarják elfogadni a történteket, azt állítva, hogy lányuk "saját lábán" érkezett a kórházba, és orvosi műhibára gyanakszanak. Az állítják, hogy az ügyeletes orvos csúnyán beszélt a tinédzserrel és túlsúlyosnak nevezte - írta az Agerpres.

A hírügynökség szerint az orvost 2016-ban már felfüggesztették állásából, de a bíróság a javára döntött, így újra alkalmazták.

Adrian Marc, a megyei sürgősségi kórház menedzsere szerint a mostani ügyben több vizsgálat is indult.

A Szatmár megyei rendőr-főkapitányság gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított büntetőeljárást az ügyben, mint fogalmaztak, a lány "gyanús körülmények között" bekövetkezett halálának körülményeit vizsgálják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
A nagy pénzrablás lemásolva: lopott aranygranulátumot olvasztottak aranytömbökké, vádat emeltek ellenük
A tervezést a sorozat Professzora is megirigyelhette volna, a kivitelezésbe csúszott némi hiba.
MTI, fotó: Erik Stein / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2023. január 27.


Link másolása

Vádat emeltek egy háromtagú társaság ellen, amely tavaly márciusban aranygranulátumot lopott el egy fővárosi cég telephelyéről, amelyet egyikük aranytömbökké olvasztott – közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint az ügy egyik vádlottja egy 45 éves férfi.

Ő üzleti kapcsolatban állt egy ékszerkészítő cég vezetőjével, és ebből adódóan helyismerete volt az aranygranulátummal rendelkező cég XXII. kerületi telephelyén. Emellett tisztában volt az arany finomításának kémiai folyamataival is.

A férfi elhatározta, hogy a telephelyről aranygranulátumot szerez. Beavatta tervébe 43 éves ismerősét, aki 2022. március 9-én egy 26 éves férfival betört a telephelyre, ahonnan több mint egy kilogramm tömegű és 14 millió forintot meghaladó értékű aranygranulátumot lopott el. A zsákmányt átadták a felbujtónak, aki azt két aranytömbbé olvasztotta – írták.

Vádiratában a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a három férfit – a felbujtót, a tettest és a bűnsegédet – lopással vádolja, és velük szemben végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Hárman haltak meg egy frontális karambolban Szentlőrincnél
A baleset során mindkét autó sofőrje, valamint az egyik autó utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
MTI - szmo.hu
2023. január 27.


Link másolása

Hárman vesztették életüket pénteken hajnalban abban a balesetben, amely a 6-os számú főúton történt Szentlőrincnél - adta hírül a Police.hu.

A tájékoztatás szerint eddig tisztázatlan okból és körülmények között nem sokkal éjfél után a 6-os számú főúton Szentlőrincnél egy személygépkocsi áttért a szemközti sávba, és összeütközött egy szemből érkező autóval, majd a járművekről leszakadó alkatrészek egy tehergépkocsinak is nekiütköztek.

A baleset során mindkét autó sofőrje, valamint az egyik autó utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Link másolása
KÖVESS MINKET: