KÉK HÍREK
A Rovatból

Börtönőröket terrorizál a magyar sorozatgyilkos: disznócsonttal és csempével akart ölni

Fehér Norbert hét éve raboskodik Spanyolországban, ahol az egyik legveszélyesebb elítéltként tartják számon. Többször is megpróbált fegyvert készíteni, ezért a hatóságok folyamatosan szigorítják a biztonsági intézkedéseket.


Fehér Norbert, akit „Igor, az orosz” néven is ismernek, összesen öt ember életét oltotta ki. 2017-ben Olaszországban először egy bár tulajdonosát, majd egy helyszínre érkező mezőőrt lőtt le. Ezt követően napokon át menekült, és eközben további három emberrel végzett: egy baleset után a kiérkező rendőröket és segítőjüket is megölte.

A spanyol hatóságok végül Granadában fogták el, ahol életfogytiglani fegyházbüntetést kapott, de távollétében Olaszországban is elítélték. Az elmúlt években több börtönben is megfordult, mert a viselkedése miatt mindig tovább kellett szállítani.

„A smasszerek rendkívül agresszív emberként emlegették Fehér Norbertet, egyikük úgy emlékszik, hogy a férfi cellájában egy disznócsontot találtak, amelyet megélezett, de használni már nem tudta, mert barkácsolás közben a kezét is megvágta, és ez lebuktatta”

írja a Blikk a helyi lapok beszámolói alapján.

Információik szerint Fehér egyik alkalommal egy csempedarabot tört le a falról, hogy fegyverként használja. Egy másik esetben újságot tömött a ruhája alá, hogy tompítsa az esetleges ütéseket, miközben megpróbált kitörni a cellájából. Akkor egy hétcentis vágást ejtett az egyik őr arcán.

Fehért jelenleg az andalúziai Huelva börtönében tartják fogva, ahol továbbra is szigorú felügyelet alatt áll. Miután letölti 21 éves büntetését, Olaszországba szállíthatják, ahol további börtönévek várnak rá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
A Siemens spanyol vezérigazgatója, felesége és három gyermeke halt meg a New York-i helikopterbalesetben
Több videófelvétel is kering az esetről, ahogy a légijármű a Hudson folyó vizébe csapódik. A baleset pontos oka még mindig nem teljesen tisztázott.


Agustín Escobar és Mercè Camprubí Montal három gyermekükkel együtt meghaltak, amikor lezuhant a helikopterük New Yorkban. A család városnéző körúton vett részt, a helikopter a Hudson folyóba zuhant. A BBC számolt be róla, hogy a balesetben a Siemens két spanyol munkatársa és családjuk vesztette életét.

A Siemens közleményében ezt írta: „Mélyen elszomorít bennünket a tragikus helikopterbaleset, amelyben Agustín Escobar és családja életét vesztette.”

A család Barcelonában élt. Escobar a Siemens Mobility részlegének vasúti infrastruktúráért felelős vezérigazgatója volt. Korábban a Siemens spanyolországi elnök-vezérigazgatójaként is dolgozott. Felesége, Montal globális kereskedelmi menedzserként tevékenykedett a cégnél.

Mercè Camprubí Montal egy befolyásos barcelonai családból származott. Dédnagyapja, Agustí Montal Galobart 1946 és 1952 között volt az FC Barcelona elnöke. Apja, Agustí Montal Costa szintén vezette a klubot.

A BBC szerint a család gyakran utazott. Escobar LinkedIn-bejegyzései alapján járt már az Egyesült Királyságban és Indiában is. A Siemensnél főleg Latin-Amerikába és az Egyesült Államokba küldték dolgozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Dráma a metrónál: meghalt az idős férfi, de négy rendőr és egy járókelő újraélesztette
A XIII. kerületben történt az életmentés, ahol egy idős férfi eszméletlenül zuhant le a lépcsőn. Egy fiatal nő hívta a 112-t, a rendőrök és járókelők pedig azonnal cselekedtek.


Pénteken délelőtt egy idős férfi lett rosszul Budapest XIII. kerületében, az M3-as metró Forgách utcai aluljárójánál, írja a police.hu. A férfi egy fiatal nő előtt esett össze, leesett a lépcsőn, és beütötte a fejét. Nem reagált a szólongatásra sem.

A nő azonnal tárcsázta a 112-es segélyhívót.

Egy másik járókelő is megvizsgálta az idős férfit, akinek már nem voltak életjelei, ezért megkezdte az újraélesztést.

A riasztást követően elsőként két rendőr, Kerekes Máté és Nagy Regina Klaudia törzsőrmesterek érkeztek a helyszínre a XIII. Kerületi Rendőrkapitányságról. Kerekes Máté folytatta az újraélesztést, társa pedig a sérült ellátásához biztosította a helyszínt. Rövid időn belül két másik rendőr is megérkezett: Krizsán János Dávid főtörzsőrmester és Kerékgyártó Zoltán törzsőrmester a bámészkodókat tartották távol, hogy a mentés zavartalan legyen.

Néhány perccel később a mentők is a helyszínre értek, és megkezdték az emelt szintű újraélesztést, amely sikeres volt. A férfit stabil állapotban szállították kórházba.

A rendőrség közleményében azt írta: „Gratulálunk és elismerésünk kollégáinknak, valamint azoknak az állampolgároknak, akik haladéktalanul a sérült segítségére siettek és megkezdték az egészségügyi ellátást. Helytállásukkal életet mentettek!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megtalálták a rejtélyes körülmények között eltűnt 31 éves férfi holttestét
A 31 éves férfi tavaly novemberben tűnt el nyomtalanul, miután hazafelé indult Budapestről. Holmijait szétszórva találták meg a város különböző pontjain.


Verók Csaba november 26-án indult haza Budapestről Siklósra, ahol a családja él, de útközben nyoma veszett. A 31 éves férfit azóta keresték, eltűnésének körülményei több szempontból is szokatlannak bizonyultak a hatóságok számára – írta meg a Bors.

Holmijait a főváros különböző pontjain találták meg. Egy taxiban ott maradt a kistáskája, benne 100 ezer forint készpénzzel. Egy karácsonyi vásár területén az iratait és a bankkártyáját hagyta hátra, míg egy lakatlan kúria parkolójában az utazótáskáját találták meg, benne a ruháival és a laptopjával.

Édesanyja elmondása szerint ő beszélt vele utoljára. Így emlékezett vissza a beszélgetésre:

„Nem sok mindent mondott, csak hogy van egy kis mentális problémája, de nem mondta konkrétan, hogy mi. Kérdeztem tőle, hogy »Csabikám, mondd meg, mi a baj, mi a problémád«, de erre nem mondott semmit.”

December 31-én egy férfi holttestét sodorta partra a Duna Ercsinél. A hatóságok DNS-mintát vettek Verók Csaba családjától, hogy kiderüljön, őt találták-e meg. Április 10-én érkezett meg a hivatalos értesítés: a december végén megtalált holttest valóban Verók Csabáé.

„Amióta megtudtam, nem tudok aludni a fájdalomtól. Iszonyatosan hiányzik! Nincs többé... Egyszerűen nem tudom felfogni, nem tudom”

– idézi a lap Verók Csaba édesanyjának szavait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videón, ahogy kiraboltak egy idős bácsit a Nyugati pályaudvaron - két férfit keres a rendőrség
A hatóság közleménye szerint az egyik elkövető a földre rántotta az áldozatot, majd elfutott a táskájával. A gyanúsítottakról készült felvételeket most tették közzé.
F. O. - szmo.hu
2025. április 11.



Két férfit keres a rendőrség, akik kiraboltak egy idős embert a Nyugati pályaudvaron március 8-án késő este.

A hatóság közleménye szerint az egyik elkövető a földre rántotta az áldozatot, majd elfutott a táskájával.

A gyanúsítottakról készült felvételeket most tették közzé.

Azt kérik, hogy aki felismeri a felvételen látható férfiakat, információja van a személyazonosságukról, tartózkodási helyükről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon.

A rendőrség rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást.

Íme a videó:


Link másolása
KÖVESS MINKET: