HÍREK
A Rovatból

Ezekre a buktatókra kell számítani a tűzifavásárlási programnál

Nem lehet ugyanis csak úgy, bárhonnan hatósági áras fát venni de azt sem tudni pontosan, mikor indul a vásárlási program.

Link másolása

Elindul a hatósági áras tűzifaprogram, már lehet jelentkezni a vásárlási szándékkal az erdőgazdaságoknál – írta az Agrárminisztérium a hétvégén kiadott közleményében.

A tűzifaprogramban hengeres tűzifa, azaz keménylombos, lágylombos és fenyő tűzifa-alapanyag vásárolható, az egyes állami erdőgazdaságoknál az adott területre jellemző fajösszetétel szerint.

A program keretében vásárolható tűzifa ára egységesen maximalizálva van, amik már a forgalmi adót is tartalmazzák.

Háztartásonként legfeljebb 10 erdei köbméter mennyiséget lehet igényelni, amit személyesen, telefonon és emailben is lehet jelezni. Ebbe viszont már beleszámít az állami erdőgazdaságoknál 2022. május 1. után vásárolt tűzifa mennyisége is.

Az árakat tűzifafajtánként, erdei köbméterenként az alábbiak szerint határozták meg:

keménylombos: 30 ezer forint,

lágylombos: 19 ezer forint,

fenyő: 19 ezer forint.

Csakhogy a hatósági árhoz még hozzájön a darabolás és a szállítás költsége is, de nem csak ez tekinthető külön buktatónak azénpénzem.hu szerint.

Nem lehet ugyanis csak úgy, bárhonnan hatósági áras fát venni. A program keretében magyar lakcímkártyával rendelkező magánszemélyek vásárolhatnak tűzifát a lakcímkártyájuk bemutatásával.

Az állam pontosan meghatározta az egyes társaságok működési területéhez tartozó települések listáját. A befizető helyeken kell a fát megrendelni és az egységes, maximált árat befizetni.

A portál azt írja, hogy Nagy István arra is érdekes magyarázatot adott, hogy mikortól lehet menni a tűzifáért. Az agrárminiszter vasárnap azt állította, hogy már lehet is jelentkezni a programba. A tárcavezető azonban arról is beszélt, hogy a tűzifaprogram elindulása az állami erdőgazdaságok kijelölt befizetőhelyein az igények fogadását és a megrendelt tűzifa árának befizetési kezdetét jelenti. Mint hozzátette: az átadást azok az erdőgazdaságok kezdik meg, amelyek rendelkeznek a megrendelt tűzifamennyiség készleteivel.

Az erdőgazdaságok egyébként – tért ki rá a miniszter – a program mellett továbbra is biztosítják a rőzsegyűjtés lehetőségét, ami a rászoruló családoknak jelenthet segítséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nincs joguk kérdezni! – Vidnyánszky Attila kiakadt, amikor az RTL arról akarta faggatni, miért nem hívta fel Kulka Jánost, amikor a Nemzet Színészévé választották
Maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este - mondta a Nemzeti Színház igazgatója. Szerinte az RTL pusztítja a magyar emberek lelkét.

Link másolása

Eléggé kiakadt Vidnyánszky Attila, amikor az RTL arról akarta kérdezni, hogy miért nem hívta fel Kulka Jánost múlt pénteken, amikor a Nemzet Színészének választották. A Nemzeti Színház igazgatója azt mondta a csatorna riporterének, hogy az RTL-nek nincs joga kérdezni.

Kulka korábban azt mondta a Híradónak, hogy Molnár Piroska hívta fel, így értesült a kitüntetésről. Csakhogy az elmúlt 24 év során kialakult szokásjog szerint a Nemzet Színésze cím új birtokosát a Nemzeti Színház mindenkori vezérigazgatója értesíti. Azt, hogy Kulka János esetében ezt nem Vidnyánszky Attila tette meg, többen is értetlenül fogadták.

Erről szerette volna személyesen megkérdezni az RTL riportere a Nemzeti igazgatóját.

„Ennek a csatornának joga nincsen kérdezni! Olyan szinten pusztítják a magyar ember lelkét, maga személyesen is, ön is”

- mutatott az operatőr felé az igazgató. A riporter ennek ellenére is próbálta faggatni Vidnyánszky, de a rendező rövidre zárta az RTL érdeklődését: „Maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Fotók: Kis időre a Várba költözött a kínai kommunista diktatúra, kivezényelt rajongók és zászlóerdő várta Hszit
Ameddig lehetett, a Szeretlek Magyarország fotósa bement a Várba, hogy a kivezényelt ünneplő tömeget fotózza. Kissé olyan volt a helyzet, mintha a kommunista Kína egyik szegletében járt volna.

Link másolása

Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta a kommunista diktátort.

Ma reggel mindenki Budai Várnál várta Hszit és kíséretét, hiszen a hírek szerint ott folytatja majd a tárgyalásait, és ott is lesz elszállásolva.

A Várat szinte hermetikusan lezárták, azt sem lehetett tudni, melyik oldalról közelít a kínai elnök és a konvoja majd. Fotósunk azonban tudott képeket készíteni a kivezényelt tömegről, akik vélhetően hazánkban élő kínaiak lehetnek, és rengeteg zászlóval látszólag örömmel várták az elnököt, mintha valahol Kínában lennének éppen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Azért rúgtak ki egy minisztériumi dolgozót, mert megosztott egy ársapkás mémet Nagy Mártonról
A bíróság végül 5 millió forint kártérítést és annak kamatait ítélte meg a tavaly kirúgott dolgozónak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 09.


Link másolása

Több mint 20 év szolgálati jogviszony után azonnali hatállyal mentették fel a Gazdaságfejlesztési (ma: Nemzetgazdasági) Minisztérium egyik dolgozóját, aki megosztott Nagy Mártonról egy ársapkás mémet a Facebookon, derül ki a TASZ közleményéből. A kirúgott dolgozó perre vitte az ügyet, és nyert.

A TASZ által képviselt dolgozóról kimondták, hogy a felmentése nem felelt meg a jogszabályoknak, majd közel 5 millió forint kártérítést és annak kamatait is megítéltek neki.

A dolgozóval korábban elégedett volt a munkáltatója, az utolsó teljesítményértékelésen a közvetlen felettese kivételes minősítésre javasolta, ami a közszolgálatban a legmagasabb minősítési fokozat.

Később mégis azt közölték vele szóban, hogy azért szüntetik meg a jogviszonyát, mert öt héttel korábban megosztott egy mémet a Facebookon.

A kifogásolt mém eredetileg az Ormánykommunikáció nevű szatirikus mémoldalon jelent meg. Nagy Mártont ábrázolta sapkában, ezzel utalva a köznyelvben csak ársapkaként elhíresült intézkedésekre, amelyek alapján bizonyos termékeket csak hatóságilag maximalizált áron lehetett eladni.

Erről a mémről van szó:

A TASZ szerint ügyfelük a mémet azért osztotta meg, mert az ársapka fordítást szórakoztatónak találta, de ezt a bejegyzését csak bizonyos ismerősei számára tette láthatóvá (az “ismerősök, kivéve…” beállítást használta a Facebookon). A minisztérium később azt állította, hogy a kormánytisztviselő Facebook oldalát nem ellenőrizte, hanem a hivatali szervezetrendszeren keresztül szerzett tudomást a posztról (jelentsen ez bármit is), de ezt nem bizonyította.

A TASZ az ügyet először a Közszolgálati Döntőbizottság elé vitte, mely a panaszt arra hivatkozva utasította el, hogy a mém „alkalmas volt a kormányzati igazgatási szerv jó hírneve, illetve a jó közigazgatásba vetett bizalom súlyos rombolására”. A Döntőbizottság határozatát a Fővárosi Törvényszéken támadták meg. A bíróság pedig megállapította, hogy a minisztériumi dolgozó felmentése nem volt jogszerű.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A kínai elnök látogatása miatt nem kapnak meleg ebédet a budavári iskolások
A forgalomkorlátozás miatt nem tud eljutni az iskoláig az ebédes autó, ezért szendvicses csomagot kapnak a gyerekek nápolyival vagy gyümölccsel.

Link másolása

Nem kapnak meleg ebédet csütörtökön a Budavári Általános Iskola diákjai, tudta meg a Telex egyik olvasójától. Reggel 9-től ugyanis lezárják az I. kerületi Tárnok utcát Hszi Csin-ping kínai elnök látogatása miatt, ezért az ebédes autó sem tud behajtani az intézményhez.

A lap olvasójának küldött tájékoztatás szerint így a gyerekek hideg ebédcsomagot kapnak, amiben

A lap olvasójának küldött tájékoztatás szerint így a gyerekek hideg ebédcsomagot kapnak, amiben „1 darab panírozott húsos szendvics zöldséggel, 1 darab száraz szalámis szendvics zöldséggel, 1 darab ásványvíz vagy dobozos 100 százalékos gyümölcslé és 1 darab nápolyi, esetleg gyümölcs” lesz.

Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalomkorlátozások.


Link másolása
KÖVESS MINKET: