prcikk: Ezek a ruhák veszélyesek a kisbabákra és gyerekekre | szmo.hu
KÉK HÍREK
A Rovatból

Ezek a ruhák veszélyesek a kisbabákra és gyerekekre

Rengeteg veszélyes csecsemőruhát talált a fogyasztóvédelem - köztük olyanokat is, amelyek forgalmazását korábban már betiltották.
Forrás: Nébih - szmo.hu
2016. február 22.



Veszélyesek lehetnek a húzózsinórral ellátott csecsemő- és kisgyermekruhák - ezt állapította meg fogyasztóvédelmi hatóság, miután ilyen termékeket ellenőrzött. 101-féle, összesen 798 db termék esetében állapították meg, hogy azok használata. Ezen kívül a hatóság munkatársai 72-féle, 358 db olyan gyermekruhát is találtak a forgalomban, amelyek forgalmazását a hatóság már korábban betiltotta.

A nem megfelelően használt húzózsinórok, illetve a zsinórok végződései súlyos kockázatot jelentenek a gyermekekre nézve.

A jelenlegi ellenőrzés a bevásárlóközpontokra, áruházláncokra, szaküzletekre, piacokra és egyéb kiskereskedelmi egységekre is kiterjedt. A vizsgálat célja az volt, kiszűrjék ezeket a kockázatos ruhadarabokat és mindet kivonják a forgalomból.

ruha1

A szakemberek a vizsgálatot szabvány alapján végezték, amely a különböző korcsoportoknál megengedett húzózsinórok alkalmazását is szabályozza. A szabvány figyelembe veszi a gyermekek életkorát, a gyermekek korával és fejlettségével összefüggő szokásos viselkedésüket és tevékenységüket, valamint a baleseti statisztikákat is.

A fiatal gyermekeknél elsősorban a ruhájukon alkalmazott kapucnikban, vagy a nyak körül lévő zsinórok beakadása a játszótéri eszközökbe (például a csúszdába) okozhat súlyos balesetet, míg az idősebb gyermekeknél és fiatal személyeknél a ruhadarab derekán és az alsó szegélyein levő zsinórok és húzózsinórok beakadása a mozgó járműveken (ilyenek például a buszajtók, a síliftek és a kerékpárok) okozhat súlyos sérüléseket, akár halálos balesetet.

ruha2

A nyak- és kapucni részen alkalmazott húzózsinórok, a nyak köré szorulva fojtási veszélyt, a derékrészen és az attól lejjebb lévő, a szabvány alapján nem megengedett módon történő zsinórok alkalmazása, illetve a zsinórvégeken lévő csomók, műanyag vagy fém végelzárók – a nyak körüli zsinórokon lévő végelzárók kivételével – alkalmazása balesetveszélyt jelenthet a gyermekek számára.

A nyak körül és a kapucniban alkalmazott elasztikus zsinórok – a fojtási veszélyen kívül – a zsinór meghúzásakor a gyermek arcához visszacsapódhatnak, ezért arc- és szemsérülést is okozhatnak a gyermekeknek.

Több terméknél a biztonsági hiányosságok halmozottan fordultak elő. Figyelembe véve, hogy ezen termékek súlyosan veszélyeztethetik a csecsemők és kisgyermekek egészségét, a termékek további forgalmazását a kormányhivatalok az ellenőrzést követően azonnali hatállyal megtiltották, és elrendelték a termékek forgalomból való kivonását, illetve visszahívását.

A forgalomból kivont gyermekruhák listáját itt találhatjátok, erre a linkre kattintva.

ruci2

naci


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
A három gyerek a nagyszülőknél húsvétozott, közben apjuk puszta kézzel ölte meg anyjukat Szigethalmon
Hajtóvadászat indult egy 41 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint megölte feleségét Szigethalmon. A holttestet a pár közös sorházi lakásában találták meg húsvéthétfőn.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 09.



Pszichológus segítségével kellett elmondani a három kisgyereknek a felfoghatatlant: valószínűleg az édesapjuk ölte meg az édesanyjukat. A 37 éves nőt hétfő este találták holtan szigethalmi otthonában, a gyanú szerint 41 éves férje végzett vele. Az apa után hajtóvadászat indult – számolt be róla az RTL Híradó.

A 37 éves Anitát, aki kozmetikusként és ingatlanosként is dolgozott, hétfő délután látták utoljára élve. Egyik szomszédja szerint még jókedvű volt.

„Öt óra tájékán, amikor hazajött, köszöntünk egymásnak — épp telefonált —, intettünk is. Az urat meg öt óra után látta a fiam a kocsival”

– tette hozzá a nő.

A nőt órákkal később találták holtan otthonában. A gyanú szerint 41 éves férje előbb bántalmazta, majd puszta kézzel megfojtotta. A férfi ezután a család autójával elhajtott a helyszínről. A kocsit később a tököli kompnál, a Duna-parton találták meg a rendőrök.

A környéken élők értetlenül állnak a történtek előtt, a sorházban ugyanis senki sem hallott semmi szokatlant. Egy másik, szintén névtelenséget kérő szomszéd szerint a család példaértékűen élt. „Mióta ideköltöztek, olyan szépen haladtak, alakultak, ültettek, Anita rengeteget foglalkozott a gyerekkel.” A 37 éves asszonyt mindenki barátságosnak és kedvesnek ismerte. „A lányommal különösen jóban voltak. Anita kozmetikus volt, úgyhogy hozzá járt a lányom is. Végtelenül kedves, jól nevelt emberek voltak” – mesélte egy helybéli.

De nemcsak Anitáról, hanem a férjéről is csupa jót mondtak. „Javítgatott folyton, bütykölgette a kerítést, ha szóltunk... Szomszédként nagyon rendben volt minden, mindenben meg tudtunk egyezni” – mondta egy férfi a stábnak.

A tragédia idején a három gyerek – egy három és fél éves kislány, valamint egy hat- és tízéves fiú – éppen a nagyszülőknél volt húsvétozni. Az RTL Híradó stábja a háznál találkozott az áldozat szüleivel, akik sokkos állapotban pakoltak. Elmondásuk szerint semmi sem utalt a közelgő tragédiára, és most is válaszokat keresnek. A nagyszülők nem akartak nyilatkozni, de annyit elárultak, hogy a gyerekek már tudják, mi történt.

"A gyerekeknek és nekünk is pszichológus segített, csak így tudtuk elmondani nekik a tragédiát."

A riport készítésekor az óvodás kislány is ott volt velük, aki zavartan nézegette a mesekönyvét és a család kutyáját dédelgette, miközben édesapját a rendőrök azóta is nagy erőkkel keresik.

Az RTL beszámolóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Csak elkezdtem sikítozni" - Borzalmas részletekről számolt be Sárisápon elrabolt 10 éves kislány
A kislányt az utcáról rabolta el egy férfi, aki meg akarta erőszakolni, majd fojtogatta is. Azonban a gyerek apja rájuk talált, hála a kislány mobiljára telepített nyomkövető alkalmazásnak.


„Azt mondta, hogy sajnos meg kell, hogy öljelek. Én odatettem a négy ujjamat, kifeszítettem a kötelet, hogy ne fulladjak meg." - így emlékezett vissza a szörnyű támadásra a 10 éves sárisápi kislány az RTL Híradó tudósítása szerint. A gyerek döbbenetes részletességgel beszélt arról, min ment keresztül, miután tavaly februárban iskolába menet elrabolta egy helyi férfi. Támadója egyszer sem nézett rá a bíróságon bemutatott videóra. Végig lehajtott fejjel, a földet bámulva hallgatta a gyereket.

2025 februárjában szabadult a börtönből, ahol több mint másfél évet ült lopás miatt. Hajléktalanként élt a faluban. Ekkor figyelt fel a kislányra, akit naponta többször is látott. Egy nap elhatározta, hogy közösül a gyerekkel, majd, hogy ne tudjon beszélni róla, megöli. A támadás napján az iskolához vezető úton várt áldozatára.

„A vádlott a sértett háta mögé ment, majd elkapta. Hátulról befogta a sértett száját – a sértett épp a barátnőjével videóhívást folytatott –, és felszólította, hogy tegye le a telefont, nem fogja bántani. A sértett eleget tett a kérésnek, a kapcsolat megszakadt." - idézte fel az ügyész.

A kislány kétségbeesetten próbált szabadulni. „Csak elkezdtem sikítozni, nem mondtam semmit; csak üvöltöztem, hátha valaki meghallja, de senki sem hallotta."

Az az osztálytársa értesítette a szülőket, akivel videón beszélt. Ők a polgármester segítségét kérték. Polgárőrök, rendőrök, önkéntes- és hivatásos tűzoltók kezdték keresni a kislányt. Mindent tűvé tettek érte, a falut és a környéket is átkutatták. Eközben a gyerek támadója borzalmas dolgokat művelt vele. Meg akarta erőszakolni, de mivel a kislány ellenállt, fojtogatni kezdte. Először a kezével, később a nála lévő zsinórral.

A gyerek halottnak tette magát, mire a férfi háromszor fejbe vágta, majd megragadta és elindult, hogy magával vigye az otthonába. Ekkor talált rájuk az apa és a polgármester, akik a kislány telefonján lévő követő alkalmazás segítségével bukkantak a nyomára.

„Amikor úgy döntött, hogy egyedül szeretne iskolába járni, mondtam, hogy jó, akkor kapcsoljuk be ezt a nyomkövető alkalmazást is, ami az alkalmazáson belül van. Így történt" - mondta az apa.

Az anyja a tárgyaláson arról beszélt: sosem fogja elfelejteni, miként kapta vissza gyermekét.

„Teljesen át volt fázva, remegett, kócos volt a haja. A szemei be voltak dagadva – nem tudom, a sírástól-e, vagy, ahogy később mondták, valószínűleg a fojtogatástól –, és lila pöttyök voltak az arcán."

Az ügyészség azt szeretné, hogy ha a férfi beismeri tettét, ítéljék 23 év fegyházbüntetésre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Hét év börtönt kapott első fokon Fekete Dávid csalásért és sikkasztásért
A megasztáros énekes a vádirat szerint 2017 és 2021 között magánszemélyeket, cégeket és bankokat is megkárosított. A tárgyaláson szóba került egy hangfelvétel is.


Első fokon hét év börtönre ítélte a Győri Járásbíróság Fekete Dávidot csütörtökön, három és fél évig tartó eljárás és 59 tárgyalási nap után. A jelentős értékű csalással és sikkasztással vádolt énekest a 22 vádpontból négyben felmentették. A bíróság hét évre eltiltotta a közügyektől és a korábban betöltött foglalkozásától is, írta a Kisalföld. Az ítélet nem jogerős.

A büntetést börtönfokozatban kell letöltenie, amiből legkorábban a kétharmadának letöltése után szabadulhat feltételesen. A bíróság ezen felül több mint 16 millió forintos vagyonelkobzást rendelt el, és 2,1 millió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte az énekest. Ha az ítélet jogerőre emelkedik, Fekete Dávidnak több mint 92 millió forint kártérítést és közel 4,4 millió forint eljárási illetéket is fizetnie kell.

A bíróság az ítélethirdetés után bűnügyi felügyeletet rendelt el, ami azt jelenti, hogy Fekete Dávid nem hagyhatja el Győr közigazgatási területét, és ha a döntés jogerőssé válik, újra nyomkövetőt kell viselnie. Az ügyészség súlyosításért, míg a vádlott és védője teljes körű fellebbezést nyújtott be, így az ügy másodfokon folytatódik.

A tárgyaláson Fekete Dávid az utolsó szó jogán nem személyesen, hanem két, összesen több mint félórás hangfelvételről beszélt, amit a bíró szokatlan módon engedélyezett. A felvételen az énekes tagadta a csalási szándékot.

„Nem volt bennem csalási szándék. Sokan azt hitték óriási pénzeket sikkasztottam, de ez nem így van. Végig imádkoztam, Isten nem hagyott el soha”

– mondta. Arról is beszélt, hogy rossz üzleti döntések sorozata miatt került adósságspirálba, és életveszélyes fenyegetéseket is kapott.

Az ügyészség vádirata szerint az énekes 2017 és 2021 között magánszemélyeket, cégeket és bankokat is megkárosított. A vádak között szerepelt többek között az, hogy akkori felesége nevére 73 millió forintos hitelt vett fel, a csődbe ment autókereskedését pedig 30 ezer forintért egy haldokló férfi nevére íratta. Az ügyészség az előkészítő ülésen teljes beismerés esetére pont 7 év börtönt ajánlott, de Fekete Dávid akkor nem élt a lehetőséggel.

A hangfelvételen az énekes elismerte a hibáit. „Hülye voltam, azt hittem mindennel elbírok: autók adásvétele, szolárium, építkezés. Mindebben nem a pénz motivált, hanem az, hogy végre kiteljesedhessek” – magyarázta, majd hozzátette, megtanulta a leckét: „Sose szabad vakon megbízni senkiben, ezt az eljárás során megtanultam. Tanultam a régi hibáimból, nem követem el még egyszer.”

Dr. Szeredi András bíró az ítélet indoklásában kiemelte, hogy a közvélemény gyakran előre ítélkezik. „Sokan harsogták, hogy Fekete Dávid bűnös, de azt elfelejtik, hogy addig senki sem bűnös, amíg arról nem születik jogerős ítélet” – fogalmazott. A bíró szerint a 20 éves pályafutása alatt még nem találkozott olyan üggyel, amelyben ennyi elektronikus levelezés, hang- és videófelvétel lett volna bizonyítékként. A bíróság abban a négy vádpontban mentette fel Fekete Dávidot, amelyekben nem lehetett minden kétséget kizáróan bizonyítani a pénzmozgások pontos részleteit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Hamis lakcímmel csalt ki 23 millió forintot három magyar nyugdíjas az osztrák államtól
Két 73 és egy 74 éves férfi egy alsó-ausztriai címmel jutott jogosulatlanul szociális juttatásokhoz. Amikor a kifizetéseket leállították, az elkövetők a bécsújhelyi bíróságon perelték be az osztrák hivatalt.


Három magyar nyugdíjas összesen 57 600 eurót, vagyis körülbelül 23 millió forintot csalt ki az osztrák államtól egy papíron bejelentett, de valójában lakatlan alsó-ausztriai címmel – írja az osztrák közszolgálati média, az ORF Niederösterreich. Az ügy akkor bukott ki, amikor a nyomozók kimentek az ingatlanhoz, hogy ellenőrizzék a két 73 és egy 74 éves férfi életvitelét, de a helyszínen meglepő látvány fogadta őket.

Az alsó-ausztriai rendőrség közlése szerint „a férfiak lakásában sem folyóvíz, sem villany nem volt, az erre a címre érkező küldeményeket pedig Magyarországra továbbították.”

A gyanú szerint a három férfi a Neunkirchen járásban található Breitensteinben jelentett be főlakcímet, miközben ténylegesen Magyarországon éltek. Ezzel jogosultságot szereztek egy osztrák szociális juttatásra, konkrétan a nagyon alacsony nyugdíjak kiegészítésére szolgáló pótlékra, amelyet az önálló vállalkozók társadalombiztosítója folyósított nekik.

A csaláshoz egy helyi, breitenaui férfit is bevontak, akinek az volt a feladata, hogy a Magyarországról küldött leveleket átvegye, újraborítékolja, majd Ausztriában adja postára, hogy a feladás helye hitelesnek tűnjön. A nyomozás során az is kiderült, hogy a magyar címek mellett németországi, svéd és szlovákiai címeket is megadtak.

Amikor a biztosító gyanút fogott és leállította a kifizetéseket, a két 73 éves férfi ahelyett, hogy eltűnt volna, a bécsújhelyi bíróságon pert indított a hivatal ellen a pénzükért.

Végül azonban az egyikük a kihallgatáson megtört és beismerte, hogy szándékosan álltak össze a hivatal becsapására.

Március 6-án a kicsalt összegből 18 ezer eurót, vagyis több mint 7 millió forintot vissza is fizetett. Harmadik, szintén 73 éves társuk tartózkodási helye egyelőre ismeretlen.

Ausztriában az ilyen jellegű szociális juttatások feltétele a tényleges, életvitelszerű ott-tartózkodás igazolása, ami többet jelent egy postacímnél. A hatóságok a lakhatási körülményeket, a rezsiszámlákat és a helyi kötődéseket is vizsgálják. Az ilyen jellegű visszaélések felderítésére az osztrák rendőrségen belül egy külön egység szakosodott. Az ügyet a bécsi ügyészségnek jelentették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk