HÍREK
A Rovatból

Ez a terv: így költene el Karácsony Gergely 6000 milliárd forintot

Szociális és egészségügyi intézkedések, gazdaságfejlesztés, klímaügyi program és a „modern, digitális és átlátható Magyarország” megteremtése szerepel a felsorolásban.


Karácsony Gergely főpolgármester bemutatta a Magyar Önkormányzatok Szövetségének társelnökeként, hogyan és mire kellene elkölteni az uniós helyreállítási alap támogatásait. A főpolgármester erre egy négy pillérből álló, alternatív programjavaslatot dolgozott ki, amely megfelel az uniós céloknak, elvárásoknak és hatékonyan kezelné a járvány miatti gazdasági válsághelyzetet is.

Karácsony a Facebookon ismertette a programot, a Főpolgármesteri hivatal pedig közleményt adott ki.

"Beton és vas helyett legyen az ember a középpontban, a kiváltságos kevesek helyett jusson el a többséghez az Európai Unió támogatása!" - írja Karácsony.

"Európa-szerte fontos és zajos viták zajlanak arról, vajon mire lehetne, mire kellene költeni az EU által biztosított Helyreállítási Alap forrásait, amelynek célja, hogy segítse a tagországok talpra állását a koronavírus-járvány után. Nálunk mélyen hallgat a kormány a tervekről, nem egyeztet senkivel érdemben, pedig ez nem a kormány pénze, ez a támogatás a magyar embereket illeti meg. Éppen ezért rótta a konzultáció kötelezettségét a kormányokra az Európai Unió.

A magyarok semmibe vétele, hogy a következő évtizedeket meghatározó tervekről a kormány semmiféle érdemi egyeztetést nem folytat. Sőt, annak érdekében, hogy sajátjaként kezelhesse a magyaroknak járó támogatást, a kormány lemondani látszik a 6000 milliárd forintnyi támogatás nagyobbik részéről, miközben 4000 milliárd forinttal adósítja el az országot Oroszországnak és Kínának, az orosz és kínai hitelekkel sokkal-sokkal kedvezőbb feltételű visszatérítendő támogatásról megfosztaná a magyar emberek és a magyar vállalkozásokat."
"Pedig a Helyreállítási Alap okos és felelős felhasználásán nem kevesebb, mint az ország jövője múlik. Most van lehetőségünk arra, hogy megalapozzuk a következő évtizedeket, amelyeknek végre nem a kiváltságos 1 százalékról, hanem a 99 százalékról kell szólnia. Mivel a kormány terveiről hivatalosan semmit sem tudni, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elkészítette a maga javaslatait a Magyarországnak járó teljes összeg, 6000 milliárd forint okos, felelős és érzékeny felhasználásáról.

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének alternatív javaslata a megélhetési problémák kezeléséről, a gazdaság talpra állításáról, a lakhatási költségek csökkentéséről, az élhető környezet megteremtéséről, a társadalmi igazságosság megerősítéséről, a korrupció csökkentéséről, a klímaválság kezeléséről és a szociális ellátórendszer megújításáról. Ezt mutattuk ma be az Európa-nap alkalmából."

A terv négy pillérre épül - mutatja be a főpolgármester:

Szociális és egészségügyi intézkedések (2705 milliárd forint):

- lakásállomány javítása, szociális bérlakások építése

- álláskeresési járadék meghosszabbítása, egyedülálló szülők támogatása

- a lakosság egészségi állapotát javító programok, komplex rendelők kialakítása, egészségügyi bérek emelése, egészségügyi eszközállomány javítása

- valódi bérkompenzáció

Gazdaság talpra állítása (500 milliárd forint):

- a magukra hagyott mikrovállalkozások újraindítása

- kis- és közepes vállalkozások újraindítása

- helyi gazdaság fejlesztési program

- csomagolásmentes kereskedelem

Fellépés az éghajlatváltozással szemben (2070 milliárd forint):

- alapjaiban megreformálni az energiapiacokat

- csökkenteni a közlekedési eredetű kibocsátásokat

- javítani a közösségi közlekedés infrastruktúráját

- átalakítani a vízgazdálkodás és erdőgazdálkodás kereteit

- a hulladékgazdálkodást körforgásos pályára kell átállítani

Modern, digitális és átlátható Magyarország (725 milliárd forint)

- a digitális infrastruktúra javítása

- a közérdekű bejelentők védelmét szolgáló jogszabályi és intézményi rendszer fejlesztése

- a közbeszerzési információs rendszer fejlesztése

- a korrupcióellenes programok fejlesztése és kiterjesztése, átláthatóság

"Az Orbán-kormány gyakran hivatkozik Lengyelországra. Most is megtehetné. Ezért kezdeményeztük, hogy akárcsak Lengyelországban, Magyarországon is az önkormányzatokon keresztül használjuk fel az uniós támogatás egyharmadát. És abban az országban, ahol az elmúlt tíz évben a kormány uniós forrásfelhasználása az Európai Csalás Elleni Hivatal szégyenlistájának élére jutotta Magyarországot, különösen fontos lenne a lengyel példa követése:

a Helyreállítási Alap pénzfelhasználását, korrupciómentességét ellenőrizze egy testület, amelyben a szakszervezetek, az üzleti szféra, a civil szervezetek mellett kapjanak helyet az önkormányzati szövetségek és az Országgyűlés költségvetési bizottságának ellenzéki elnöke is"

- írja Karácsony.

Ha az Orbán-kormány továbbra sem hajlandó az egyeztetésre és arra készül, hogy nem megfelelően költi el a forrásokat, élünk az uniós jog biztosította lehetőségünkkel, hivatalos panasszal élünk az Európai Bizottság felé, amely dönthet úgy, hogy a tervek átdolgozására és egyeztetésre kötelezi a kormányt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Egy olasz lap csak Orbán-villának emlegeti a luxusházat az Alpok lábánál – Orbán Viktor szerint semmi köze hozzá, perrel fenyeget
Frissen alapított magyar cég fizetett ki egy 4,3 millió eurós álomvillát Olaszországban, hitel nélkül. A háttérben ismert magyar nevekre és egy titokzatos magántőkealapra bukkantak.


Tavaly nyáron új tulajdonoshoz került Varese egyik legimpozánsabb villája - vette észre az olasz Domani értesülését a 444.hu. A több mint ezer négyzetméteres épület egyedülálló panorámát kínál a tóra és az olasz Alpokra. Ugyan a városban található, de csendes környezetben, hatalmas kerttel, úszómedencével, edzőteremmel, belső lifttel és 256 négyzetméteres garázzsal rendelkezik.

A források szerint a villa korábbi gazdája Margherita Maccapani Missoni, egy híres divatház örököse, illetve Eugenio Amos autóversenyző volt, de 2023 decemberében adásvételi szerződést írtak alá egy magyar céggel, a Praedium Property Kft.-vel. Ezt a társaságot pedig csupán pár héttel korábban, 2023. november 20-án alapította a tulajdonos TripleHill Capital.

A magyar vagyonkezelőt az olasz lap Habony Árpádhoz és Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz köti. A villa vételára 4,3 millió euró (több mint 1,7 milliárd forint) volt, a 443 300 eurós előleg pedig egy Gránit Banknál vezetett számláról érkezett.

A vásárláshoz nem vettek fel hitelt, és az összeget egy összegben fizették ki, pedig „nem egy dúsgazdag sejk vette meg, hogy olaszországi nyaralóként használja, hanem egy magyar cég, amelyet mindössze három hónappal az adásvételi szerződés előtt alapítottak” – állapítja meg az olasz hírlap.

A végleges adásvételi szerződést 2024. július 17-én írták alá. Ekkorra viszont már az Influentia Kft. lett az új vevő, amelyet 2023 szeptemberében hoztak létre. A cég a Progressus Magántőkealaphoz tartozik, a kezelője pedig szintén a TripleHill, amely a fentebb írt Praedium Property Kft.-vel megegyező székhelyen működik.

Az olasz sajtó a vásárlás - feléjük furcsa - körülményei miatt egyenesen „Orbán-villaként” emlegeti a luxusépületet.

A Domani cikke szerint a nyilvános dokumentumok alapján nem lehet pontosan megállapítani, hogy ki a luxusingatlan tényleges tulajdonosa.

FRISSÍTÉS:

Orbán Viktor hétfőn 16:11-kor Facebook-oldalán az alábbi posztot tette közzé:

„Ma azt találta ki a fake-news sajtó, hogy a zebrák mellett olasz villám is van. Győzike ide kevés lesz. Indulnak a sajtóperek!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Örkény István egy novelláját kell elemezniük a diákoknak a magyarérettségi második részében
Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók. Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. május 05.



Örkény István egy novelláját kell elemezniük a középszinten érettségiző diákoknak a magyarérettségi második részében - írta az Eduline.

Akik nem műelemzést választanak, azoknak a történelmi események irodalmi feldolgozásáról kell írniuk egy általános témakifejtő esszét.

Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók.

Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek. Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme emelt szinten 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó.

Az idei magyarérettségi első részében a diákok Daniss Győző egy 2021-ben készült, népszerű nevekről szóló tudományos ismeretterjesztő szövegét; egy interjút kaptak. A feladatok között szerepelt igaz-hamis, szöveges indoklást igénylő példák és olyan feladat is, amiben táblázatokat kell tanulmányozniuk a diákoknak, és azok alapján kérdésekre válaszolni. Ezek megoldása összesen 40 pontot ér.

A szövegértést követően a diákoknak egy 20 pontos irodalmi műveltségi feladatlapot kell megoldaniuk.

Ebben a vizsgarészben a diákoknak többek között szereplők nevei alapján kell felismerniük irodalmi alkotásokat, de kaptak memoritereket is, és téves információkat kell aláhúzniuk egy korstílusokat, stílusirányzatokat kérdező példában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orosz Anna lemond az országgyűlési képviselői mandátumáról
„Ebben a helyzetben meggyőződésem, hogy a választók bizalmát úgy tudom megszolgálni, ha belátom: csak gátolja az érdemi változás folyamatát, ha benne maradok ebben a helyzetben” - írta a momentumos képviselő.


Lemond a parlamenti képviselői mandátumáról Orosz Anna. Mivel a választás kevesebb mint egy év múlva esedékes, a Fidesz törvénymódosítása szerint már nem lehet egyéni képviselői mandátumért időközi választást kiírni, ezért listáról pótolhatják a megüresedett helyet.

A momentumos képviselő ezt írta a posztjában:

„Ebben a helyzetben meggyőződésem, hogy a választók bizalmát úgy tudom megszolgálni, ha belátom: csak gátolja az érdemi változás folyamatát, ha benne maradok ebben a helyzetben.

Az Orbán-rendszer tudatosan szűkítette addig a képviselők mozgásterét, hogy már alig lehessen bármit tenni az Országgyűlésben. Ezért a mai nappal lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról, és 2026-ban nem indulok semmilyen formában újra.”

"Ez az ellentmondásos helyzet persze nem most kezdődött. 2022. április harmadika volt életem egyik legellentmondásosabb napja. Újbudán sikerült rengeteg ember rengeteg munkájának köszönhetően Simicskó Istvánt eltávolítani egyéni képviselői székéből, a Fidesz viszont országosan eddigi legjobb eredményét érte el. Azóta Újbuda országgyűlési képviselőjeként legfontosabb ügyeim az újbudai környezetromboló és korrupt kormányzati beruházások elleni fellépés, országosan pedig a gyerekek jólléte, a közoktatás állapota, és a gyermekvédelem melletti kiállás volta" - tette hozzá.

"Néhány hete nyilvánosságra hoztam, hogy Kedves Szabolcsot, a Böjte Csaba alapítványához tartozó volt nevelőt, akit gyermekekkel szemben elkövetett szexuális bűncselekmények miatt a román bíróság 28 év börtönre ítélt, az Orbán-kormány magyar állampolgársággal jutalmazta.

Bár ennél nagyobb botrányt nehezen tudok elképzelni egy évvel a kegyelmi ügyet követően, következménye ennek sem volt" - érezteti a képviselő, hogy feleslegesnek gondolja a munkáját ebben a helyzetben.

Végül ezt írja:

"Hiszek abban, hogy a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül. Ahogy abban is, hogy az a garancia arra, hogy hasonló elnyomó rendszer ne jöhessen újra létre hazánkban, ha a rendszer bukását követően felelősségre vonjuk annak legfőbb bűnöseit, egyúttal elismerjük azokat, akik komoly személyes áldozatok árán léptek ki annak keretei közül.

Ilyenek voltak például azok a tanárok, akik úgy sztrájkoltak a közoktatás problémái miatt, hogy tudták: szeretett hivatásukat kockáztatják. A rendszer végül el is távolította őket az iskolákból. Végtelen tisztelettel adózom nekik, szerintem tetteikkel szolgálták a lehető legnagyobb mértékben a gyerekek és a demokrácia ügyét."


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kijöttek a magyarérettségi megoldásai, egyelőre a nemhivatalos formában
Az Eduline minden évben közzéteszi a megoldásokat az egyes érettségi napok végeztével. A magyarérettségi első és második részének is megvannak már a nemhivatalos megoldásai.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. május 05.



Elkezdődött a 2025-ös tavasz érettségi időszak, idén több mint 142 ezren vizsgáznak valamilyen tantárgyból. Az első kötelező tantárgyból, vagyis magyarból hétfőn középszinten 77 972 fő, emelt szinten pedig 2278 tanuló ad számot tudásáról. Az Eduline közölte a nemhivatalos megoldásokat a magyarérettségiről.

Itt vannak a magyarérettségi első részének a megoldásai:

Itt pedig a második részé:

Örkény István egy novelláját kell elemezniük a középszinten érettségiző diákoknak a magyarérettségi második részében - írta az Eduline.

Akik nem műelemzést választanak, azoknak a történelmi események irodalmi feldolgozásáról kell írniuk egy általános témakifejtő esszét.

Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók.

Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek. Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme emelt szinten 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó.

Az idei magyarérettségi első részében a diákok Daniss Győző egy 2021-ben készült, népszerű nevekről szóló tudományos ismeretterjesztő szövegét; egy interjút kaptak. A feladatok között szerepelt igaz-hamis, szöveges indoklást igénylő példák és olyan feladat is, amiben táblázatokat kell tanulmányozniuk a diákoknak, és azok alapján kérdésekre válaszolni. Ezek megoldása összesen 40 pontot ér.

A szövegértést követően a diákoknak egy 20 pontos irodalmi műveltségi feladatlapot kell megoldaniuk.

Ebben a vizsgarészben a diákoknak többek között szereplők nevei alapján kell felismerniük irodalmi alkotásokat, de kaptak memoritereket is, és téves információkat kell aláhúzniuk egy korstílusokat, stílusirányzatokat kérdező példában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: