Ukrajna és Oroszország küszöbön álló háborúja a kőolaj és a földgáz árának emelkedése mellett olyan termékeket is megdrágíthat, mint a nikkel, a réz, a búza, az árpa vagy a kukorica – írja a CNBC elemzésére hivatkozva a Portfolio.hu.
Ukrajna és Oroszország együtt a világ búzaexportjának 29%-át adják, ebben pedig akár jelentős fennakadások is jöhetnek a fegyveres konfliktus miatt
– mondta el az amerikai hírcsatonának Alan Holland, a Keelvar alapítója és vezérigazgatója.
Ehhez hozzájárulhat az ukrán hrivnya gyengülése is, ami megdrágíthatja az ország kivitelét. Az export akadozása nem csak Európát érintené fájdalmasan, a Közel-Keleten és Afrikában is sok ország az ukrán búzára és kukoricára van utalva – tette hozzá Dawn Tiura, a Sourcing Industry Group elnöke.
Ukrajnát szokás "Európa éléskamrájának" is nevezni, és két fontos nyersanyag ára már most emelkedésben van, a búza az év eleje óta 12%-kal, a kukorica pedig 14,5%-kal drágult az árutőzsdén. Különösen akkor jöhetnek nehézségek, ha az oroszok esetleg elfoglalnak ukrán termőterületeket.
Emellett Oroszország rendelkezik a világ rézkészletének 10%-ával, illetve jelentős kivitele van nikkelből és platinából. Ezek elsősorban az elektromos autók akkumulátoraiban és háztartási elektronikai berendezésekben használatosak, és szintén nem tesz jót az áraknak, ha a két ország közötti konfliktus hosszan elhúzódik.
A szakemberek szerint Európán belül Németország lehet a konfliktus legnagyobb vesztese, ugyanis az ország feldolgozóipara nagyrészt az orosz földgázra és az abból készült villamosenergiára épül. Így a konfliktus további eldurvulásával a német gyárak is bajban lehetnek, elképzelhető, hogy korlátozni kell majd termelésüket – írja a portál.
Ukrajna és Oroszország küszöbön álló háborúja a kőolaj és a földgáz árának emelkedése mellett olyan termékeket is megdrágíthat, mint a nikkel, a réz, a búza, az árpa vagy a kukorica – írja a CNBC elemzésére hivatkozva a Portfolio.hu.
Ukrajna és Oroszország együtt a világ búzaexportjának 29%-át adják, ebben pedig akár jelentős fennakadások is jöhetnek a fegyveres konfliktus miatt
– mondta el az amerikai hírcsatonának Alan Holland, a Keelvar alapítója és vezérigazgatója.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem sokkal csütörtök este fél tíz után új poszttal jelentkezett Orbán Viktor. „Bréking” - kezdte rejtélyes bejegyzését a miniszterelnök, aki a továbbiakban sem volt ennél bőbeszédűbb:
„Holnap 07:30-kor fontos üzenet minden magyarnak. Kövessétek itt, a Facebook-oldalamon.”
Orbán egy órával előtte arról is közzétett egy bejegyzést, hogy szombaton este a budapesti Szentháromság téren zárja a kampányt Szijjártó Péterrel és Lázár Jánossal közösen. A három politikus vadnyugati öltözékben látható a mellékelt fotón, de hármójuk közül a miniszterelnök viseli a seriffcsillagot:

Lélegeztetett beteggel állítottak meg egy mentőt az amerikai alelnök konvoja miatt
Az amerikai alelnök, JD Vance konvoja miatt percekre feltartóztattak egy mentőt Budapesten, amelyben a rendőrségi rádióforgalmazás szerint lélegeztetett beteg utazott. Az Országos Mentőszolgálat ezzel szemben azt közölte, a beteg stabil állapotban volt, és nem szorult lélegeztetésre.
Percekig vesztegelt egy mentőautó Budapesten az amerikai alelnök, JD Vance konvoja miatt, miközben a rendőrségi rádióforgalmazás szerint egy lélegeztetett beteget szállított – számolt be róla az RTL Híradó egy szemtanú által készített felvételek alapján. Az Országos Mentőszolgálat szerint azonban a beteg stabil állapotban volt, és nem szorult lélegeztetésre.
Az eset kedden, nem sokkal délután négy óra után történt, amikor JD Vance az MTK Sportparkba tartott, hogy beszédet mondjon és kiálljon Orbán Viktor mellett. A konvoj útvonalát a rendőrök hermetikusan lezárták, ekkor érkezett a Városligeti fasor felől egy szirénázó mentő.
„Ekkor vettem elő a telefonomat, mert mi sem értettük, mi történik, és miért állította meg a rendőr a mentőautót” – mesélte a csatornának a felvétel készítője, aki felháborítónak tartotta a látottakat.
A mentőautó a rendőri jelzésre visszafordult, de a dráma ezzel nem ért véget. A szemtanú egy perccel később a helyszínt biztosító rendőr rádióján hallotta, ahogy a mentő áthaladási engedélyt kér a Bajza utca és az Andrássy út sarkánál. A rádiózás szerint a mentőben egy beteget lélegeztettek, de a kérésre az a válasz érkezett, hogy nem mehetnek át. Néhány perccel később, a konvoj elhaladása után újra szóba került a jármű a rendőrségi rádióban:
„Mehet az Izabellán is!”
„Mármint ugyanarról a mentőről van szó?”
„Semmi más nem mehet, csak ez a mentő, aki lélegeztet.”
A telefonos felvételek időbélyegzője szerint a mentőnek körülbelül öt percet kellett várakoznia.
Az Országos Mentőszolgálat közleményében egészen más képet festett a helyzetről. Azt írták, egyetlen olyan esetet azonosítottak, ahol egy mentő a zárás miatt „rövid időre” megállni kényszerült.
Szerintük az ülve szállított beteg stabil állapotban volt, lélegeztetésre nem szorult, ezért nem volt szükség a forgalmi zárás feloldására.
Ezzel szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság elismerte a feltartóztatást. Közölték, hogy ilyenkor egy úgynevezett csapatszolgálati törzs hangolja össze a hatóságok munkáját, amelyben a mentők is részt vesznek, így az irányítóknak közvetlenül kellett hallaniuk a lélegeztetett betegről szóló rádiózást. A rendőrség szerint a forgalmat irányító rendőrnek van lehetősége mérlegelni, és ha lehetséges, átengedheti a megkülönböztető jelzést használó járművet, de a kérdéses esetben erre szerintük „már nem volt lehetőség”, ezért kellett a mentőnek várnia.
Percekig vesztegelt egy mentőautó Budapesten az amerikai alelnök, JD Vance konvoja miatt, miközben a rendőrségi rádióforgalmazás szerint egy lélegeztetett beteget szállított – számolt be róla az RTL Híradó egy szemtanú által készített felvételek alapján. Az Országos Mentőszolgálat szerint azonban a beteg stabil állapotban volt, és nem szorult lélegeztetésre.
Az eset kedden, nem sokkal délután négy óra után történt, amikor JD Vance az MTK Sportparkba tartott, hogy beszédet mondjon és kiálljon Orbán Viktor mellett. A konvoj útvonalát a rendőrök hermetikusan lezárták, ekkor érkezett a Városligeti fasor felől egy szirénázó mentő.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kurvaanyad1, Password, 1234567: százszámra szivárogtak ki magyar kormányzati jelszavak
A Bellingcat oknyomozó portál tárt fel egy súlyos adatszivárgást, amely közel 800 magyar kormányzati e-mail címet és jelszót érint. A kompromittált adatok között a honvédelmi és a külügyi tárca mellett a Nemzetgazdasági Minisztérium is szerepel.
Közel 800 magyar kormányzati e-mail-cím és a hozzá tartozó jelszó kering az interneten – írta a Bellingcat oknyomozó portál. A nyílt forrásokon végzett elemzés alapján a kormány 13 minisztériumából 12 érintett, bizonyos esetekben pedig külföldön dolgozó katonai személyzet és köztisztviselők bizalmas adatai is nyilvánosságra kerültek.
A legsúlyosabban az a négy kulcsfontosságú minisztérium volt érintett, amelyek az ország kormányzásáért, védelméért, külügyeiért és pénzügyeiért felelősek. A Pénzügyminisztériumtól 145, a Honvédelmi Minisztériumtól 120, a külügytől 107, a Nemzetgazdasági Minisztériumtól pedig 99 e-mail-cím és jelszó kombinációja került ki.
A kínos jelszavak között szerepelt a „Password”, az „1234567” és az „embassy13hungary” is. A Belügyminisztérium alá tartozó büntetés-végrehajtásnál egy magas rangú tisztviselő az „adolf” jelszót használta.
A versenyt a Nemzetgazdasági Minisztérium egyik munkatársa nyerte, aki a „Kurvaanyad1” jelszót használta.
Az érintettek között volt egy információbiztonságért felelős magas rangú katonatiszt, a külügyi minisztérium terrorizmusellenes koordinátora, valamint egy olyan alkalmazott, akinek a feladata az ország elleni hibrid fenyegetések azonosítása volt.
Az adatok zöme nem célzott, csúcstechnológiás behatolás, hanem a gyenge digitális higiénia következménye: a munkavállalók a munkahelyi e-mail-címüket használták civil weboldalakon való regisztrációhoz, amelyeket később feltörtek. Ugyanakkor 97 kormányzati gépen jelszólopó kártevő nyomait is azonosították.
„Világos a most napvilágra került adatszivárgásokból, hogy a kormányzati szervek nem vették elég komolyan az adatbiztonságot” – mondta Dull Szabolcs politikai elemző a Bellingcatnek.
A szakértők szerint a rendszerszintű védelem hiányosságaira utalhat a probléma. „Többtényezős hitelesítés nélkül a rendszerek lényegesen sérülékenyebbek a megszokott támadási módszerekkel szemben, mint a phishing vagy a hitelesítési adatok tömeges próbálgatása” – fejtette ki Bárdos Kata Kincső kiberbiztonsági szakértő.
A Bellingcat megkereste a kormányzati szóvivőt és a Miniszterelnöki Kabinetirodát, de a cikk megjelenéséig nem kapott választ. A mostani eset nem előzmény nélküli: 2022-ben a Direkt36 írta meg, hogy az orosz titkosszolgálatok hozzáfértek a külügy számítógépes hálózatához. A minisztérium akkor „kampányhazugságnak” nevezte az értesülést. Később a 444 nyilvánosságra hozott egy, az Alkotmányvédelmi Hivataltól a külügynek küldött levelet, amely több ezer munkaállomást és 930 szervert „megbízhatatlannak” minősített.
Közel 800 magyar kormányzati e-mail-cím és a hozzá tartozó jelszó kering az interneten – írta a Bellingcat oknyomozó portál. A nyílt forrásokon végzett elemzés alapján a kormány 13 minisztériumából 12 érintett, bizonyos esetekben pedig külföldön dolgozó katonai személyzet és köztisztviselők bizalmas adatai is nyilvánosságra kerültek.
A legsúlyosabban az a négy kulcsfontosságú minisztérium volt érintett, amelyek az ország kormányzásáért, védelméért, külügyeiért és pénzügyeiért felelősek. A Pénzügyminisztériumtól 145, a Honvédelmi Minisztériumtól 120, a külügytől 107, a Nemzetgazdasági Minisztériumtól pedig 99 e-mail-cím és jelszó kombinációja került ki.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A magyar külpolitika pragmatikus és transzparens – írta egy X-bejegyzésben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter az Európai Unió tagállamai közötti szolidaritás elárulásával vádolta meg Magyarországot. A magyar diplomácia vezetője szerint a magyar–orosz kapcsolatokat is ez jellemzi, és hozzátette,
Magyarország mindig ugyanazt mondja a nyilvánosság előtt, mint a tárgyalóasztalnál, ellentétben a francia diplomáciával, amely szerinte folyamatosan zárt ajtók mögött egyeztet az oroszokkal.
A két külügyminiszter üzengetésének hátterében egy nemrég nyilvánosságra hozott hangfelvétel áll. Ezen Szijjártó Péter felajánlotta orosz kollégájának, Szergej Lavrovnak, hogy a moszkvai magyar nagykövetségen keresztül juttat el hozzá európai uniós dokumentumokat.
A magyar külügyminiszter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre is kiakadt egy másik posztban, aki kárpátaljai látogatása után arról számolt be, hogy a magyar közösség képviselőivel és katonákkal is találkozott. Az ukrán elnöki hivatal közlése szerint a megbeszélésen a télre való felkészülés, a vállalkozások áttelepítése és a veteránok rehabilitációja is téma volt.
Szijjártó szerint azonban Zelenszkijnek „nem három nappal a parlamenti választás előtt kellene Kárpátaljára látogatnia és színházat játszania, hanem sürgősen be kellene fejeznie a kényszersorozásokat, a nyílt utcai embervadászatokat”.